Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Öncsonkító BKV?

2008. április 04. - fovarosi.blog.hu

Mi lesz a BKV jövője? A finanszírozás problémáinak megnyugtató rendezése, vagy a járatritkítás? Az első tervek még arról szóltak, hogy a BKV 6 milliárdos hiányát 0-ra kell szorítani, és ennek megfelelően készült el az első változat, ami óriási felháborodást váltott ki nemcsak a nagyközönség, de a közlekedési szakma köreiben is. A főváros később újabb verziót talált ki: nem egyszer 6, hanem 2x 3 milliárd forintot kellene megtakarítani, azaz kétlépcsősre bontanák a járatritkításokat. A legújabb ötlet már "csak" 2 milliárdról szól. (Kicsit olyan ez nekem, mint amikor a szocializmusban bejelentették, hogy 30%-kal nő majd a gáz ára, hogy aztán jó hírnek tűnjön, hogy csak 13%-kal emelik...)
 

A járatokra "leosztás", azaz, hogy mely járatok és milyen módon szenvedik majd meg a költségek lefaragását, még nem történt meg. Ugyanezen a napon tíz civil szervezet tiltakozott aláírásával a Városházán. Attól tartok, mindhiába. A tiltakozás mindenesetre egyre erősebb. Csak egy példa: a Blaha Lujzat téri végállomás helyett a Határ útig megrövidíteni tervezett 99-es busz megmentéséért még civil mozgalom is indult! A petíció aláírói szerint a tömegközlekedési szolgáltatás visszavágásával még több autó ömlene a belvárosba, nőne a légszennyezettség, és hosszabb várakozásra és több átszállásra kényszerülnének a megmaradó BKV-utasok. Ehelyett további buszsávok kialakítását, a tömegközlekedés nagyobb támogatását szeretnék elérni.
Azt kérném, hogy ha hallotok bármilyen tiltakozásról, tüntetésről, aláírásgyűjtésrő, írjátok meg, kiteszem erre a blogra az infókat!Források:
http://index.hu/politika/belfold/budapest/petic7538/
http://index.hu/politika/belfold/budapest/0225bbkkvv/
http://index.hu/politika/belfold/budapest/0222kkdtk/
http://index.hu/politika/belfold/budapest/0221vkb/
http://www.nol.hu/budapest/cikk/486939/
 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása