Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Volt egyszer egy Kőbánya mozi

2008. december 17. - fovarosi.blog.hu

A cikk szerkesztett változata megjelent a hg.hu-n is.

Az utóbbi két évtizedben mozik tucatjai tűntek el Budapestről. A visszaesés drasztikus mértékű. Egyik-másikuk bezárása nagy visszhangot váltott ki: a Broadway mozinál mozimentő csapat verődött össze, az Uránia mozi bezárását a sajtó is hosszan siratta. Eközben csendben, szinte titokban, további mozik tucatjai zártak be. A hatvanas évek "hőskora" mára szertefoszlott, és ma már az újabb bevásárlóközpontok építésénél nem feltétlenül építenek be többtermes mozit, az egytermesek pedig szinte teljesen eltűntek. Nagyon sok moziterem alakult át, kapott más funkciót. Ezek közé tartozik a 35 évet megélt Kőbánya mozi is.

A filmszínház létesítésének ideje, a hatvanas évek első fele nagy építkezések korszaka (is) volt. 1964-ben avatták fel az új Erzsébet hidat, és ebben az évben adták át a felújított Divatcsarnokot. 1963-ban nyílt meg az első aluljáró (Astoria), 1966-ban a második (Emke). A 70-es években a metrók is elérték a kerület határait. 1958-ban készítették el a terveket "Kőbánya városközpontjának rekonstrukciójára", és írták ki az építési pályázatot. A rajzokon a pártszékház és a filmszínház kiemelt helyen szerepelt. A tervezők Molnár Péter (1925-2000) és Mülbacher István (1917-1978) voltak. Molnár 1949-ben végzett a Műegyetemen, az IPARTERV alkalmazottjaként a Kőbánya mozi mellett ő tervezte az EGI székházat a Fő utcában (1968), a székesfehérvári FÁÉV sportcsarnokot (1976), és a mentők fővárosi székházát (1984) is. Munkájának középpontjában a könnyű anyagokból épített, nagy fesztávolságú szerkezetek álltak. Mesterei között tudhatta Lauber Lászlót és id. Janáky Istvánt is. Mühlbacher István 1954-ben került az IPARTERV-hez, ahol tervező, majd osztályvezető lett. Művei között említhető a Pannónia filmstúdió (1952, Gádoros Lajossal) és egy sor gyárépület terve is.

1964 augusztus 19-én este 7 órakor adták át az új mozit az új kőbányai lakótelep új lakóinak. 1945 óta ez volt az első Pesten épült új mozi, a korszak mozisainak büszkesége. A zömök kocka formájú, zárkózott épület nem csak a régi képeken, a valóságban is szürkés színű volt, a homlokzatot burkoló import "marbunit" üveggel. A váz monolitikus vasbeton szerkezet. Ezt az építési módot a számtalan szellőzőcsatorna és áttörés tette szükségessé. A nézőtér 26 méteres terét beemelt rácsos acéltartók hidalják át, változó szintmagasságokkal, ezzel létrehozva a nézőtéri mennyezet lefele domborodó ívét. "A tartó mindkét övére födém fekszik fel, közrezárva egy gépészeti szintet. Miután az emeleti oldalfalak mindegyike konzolra fekszik fel, azok könnyítése érdekében függönyfalas rendszerben, szendvicsszerű, réteges hang- és hőszigetelő lapokból készült. Sajnos ennek szerkezeti formálása a belsőkben elmaradt s a mindent elfedő vakolat nem engedi látni a tervezők ezirányú törekvéseit." - írta Molnár Péter 1965 januárjában a Magyar Építőművészetben.
 
A kívül komorabb hangulatú épület belül már sokkal színesebb. Az épületben minden volt, aminek akkoriban lennie kellett: előtér pénztárakkal, előcsarnok, ruhatár, büfé, vécék, közlekedési folyosók, vetítőterem és még orvosi szoba is. A földszint mennyezete világoskék, a többi elem sötétebb, de változatos: fekete műmárvánnyal borított oszlopok, vörös klinkertéglás falak, fekete műanyag borítású ruhatári pult jellemezték a belső tereket. A belső üvegfelületek és a márványpadló verték vissza a mennyezet csillagos égre emlékezető világítását, ezzel csillogásba borítva a belső tereket. "Ez a mozi a fényektől kel életre" - írta Urbán Mária a Budapesti Negyedben. A világítástechnikát Sárkány Imre tervezte. A nézőtérre 800 ülőhely került, 90 centiméteres sortávolsággal. A teremben érdekes méretekkel találkozhattunk: a vetítési távolság 24,8 méter, a vászon szélessége 12,4 méter, az első sor távolsága a vászontól 6,2 méter. Ez pontosan 4:2:1 arányokat ad ki!

http://retronom.hu/files/images/1965_kobanya.preview.jpg

A mozi 1965-ben. (Forrás)

Egy komolyabb hibát azonban vétettek: a Kőbánya mozi felirat nagy betűkkel szerepelt ugyan a homlokzaton, de az aktuális film hirdetésének nem volt igazán helye. A festett, fali plakátra teljesen ránehezedett a homlokzat, nagyrészt kitakarva azt - így csak egészen közelről lehetett látni, hogy mit vetítetnek éppen. Ezt a hibát később úgy javították ki, hogy a homlokzat üvegtábláira utólag felerősítettek egy neontáblasort, amelyre betűnként ki lehetett írni a film címét. És milyen filmekét! 1964-ben a mozi még valódi tömegszórakozás volt - nem kis részben annak köszönhetően, hogy a televíziós konkurencia ekkoriban még alig létezett. Csak 1968-ban indult el a hatodik napon is a tévéadás, hogy aztán évtizedekre meg is maradjon a hétfői adásszünet. A második tévécsatorna csak 1973-ban indult el. 1957 végétől már nyugati filmeket is játszhattak a mozik - persze gondosan kimért arányok és cenzúrázott filmkínálat keretei között. A magyar filmek elsősorban történelmi témájúak voltak - néhány példa: 1965: A kőszívű ember fiai I-II, 1966: Egy magyar nábob, 1966: Kárpáthy Zoltán, 1968: Egri csillagok I-II. Ezen filmek mindegyikének premier mozija volt a Kőbánya mozi.

Mivel a városban akkoriban még jóval alacsonyabb volt a mobilitás, ezért a közönség is elsősorban a környék lakóiból verbuválódott. (A BKV a havibérletet pl. csak 1969-ben vezette be!) A mozi olcsó volt, és teltházas.

Innen viszont már csak lefelé vezetett út: 1960-ban egy átlagos magyar még 14-szer ment moziba, '88-ban már csak 6,34-szer, 1999-ben már csak 2,1-szer. A hetvenes évekre betört a háztartásokba a tévé, aztán a 80-as években jött a videó, és a filmre vágyó tömegek egyre inkább otthon maradtak. Napjainkban pedig már az internetről letölthető filmek korszakát éljük, ami szintén nem kedvez azoknak, akik moziba szeretnék csábítani a közönséget. A Kőbánya mozit 1990 júliusában az amerikai Intercom vette bérbe. 1993 végére az 1990 évi nézőszám 48 százalékára esik vissza a fővárosi mozik látogatottsága. Közben sorra épültek a multiplex mozik, amik innen is elvitték a nézőket. A tendencia általános: egyre több mozi szűnik meg, alakul át. A Bástya moziból bankfiók lett, a Metró mozi több évnyi szünet után 2006-ban Ruttkai Éva Színházként nyitott újra, a Broadway moziból is színház lett - és még sorolhatnánk. Sőt, már multiplex mozi is zárt be: 2006 januárjában az Új Udvarban szűnt meg a vetítés. 2005-ben a Hollywood Multiplex ki is vonult Magyarországról.

Azóta digitális átállás és IMAX mozi nyitás is történt, úgyhogy azért a mozik sem adják fel, bár a látogatószám tendenciája továbbra sem mutat érdemi visszafordulást.

A rendszerváltás után már csak egy pénztár működött a Kőbányában. 1998-ban az Intercom visszaadta a mozit a Budapest Filmnek. Ekkor még jött egy új bérlő, de az már csak adósságokat hagyott maga mögött. A mozi 1999 áprilisában végleg bezárt. A környéke sem úszta meg változások nélkül: a pártházból irodaház lett, az úttörőházból szabadidő központ. A Kőbánya évekig állt lényegében kihasználatlanul, míg 2005-ben áttervezték, és 2006-ban ebbe az épületbe költözhetett be a Magyar ATV csatorna. A tévé legyőzte a mozit.

http://pctrs.network.hu/picture/3/_/3877_1366593_n.jpg
A mozi hűlt helye: 2006 óta az ATV székháza van az épületben. (Forrás)

 

 

Források:
http://www.epa.oszk.hu/00000/00003/00024/
Magyar Építészet 1945-70. Corvina, 1972
http://retronom.hu/files/images/1965_kobanya.preview.jpg
http://pctrs.network.hu/picture/3/_/3877_1366593_n.jpg
http://reggel.hu/index.php?apps=cikk&cikk=14008
http://www.pergokepek.hu/hu/imgpopup.aspx?guid=f4ce78c0-6bf8-429b-bb98-7a64f75faff1
http://www.pergokepek.hu/hu/imgpopup.aspx?guid=db056e5a-98cc-4896-bfae-1a380d4a8a52
Dráma után Tragédia. Budapest újság, 2007 február, p.22-23.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása