Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Bővítenek a piaristák 1.

2009. július 13. - fovarosi.blog.hu

A Piarista köz már 2003 nyara óta le van zárva. Zajlik az egykor az ELTE diákjai által benépesített, ma ismét a piaristákhoz tartozó tömb felújítása és bővítése. A vezető tervező, Golda János vezetésével jártunk a helyszínen. Fényt derítettünk arra, mi rejt a hatalmas "darázsfészek", amit az udvar közepére építenek, milyen lesz az épület új tornya és elsőként láthattuk egy frissen előkerült, fél évszázada rejtőző aranymozaik első részleteit.

1639-ben javasolta Jakusits György veszprémi püspök, hogy hívjanak Magyarországra is piaristákat. Ekkor a piaristák már Strassnitzban és Podolinban is jelen voltak, így itthon sem számítottak teljesen ismeretlennek .Mivel 1646-56 között a piaristákat a megszűnés veszélye fenyegette, a magyar alapításra csak 1666-ban került sor Privigyén. Pálffy Pál nádor özvegye, Khuen Franciska segítségével alakulhatott piarista iskola. A következő évszázadokban aztán országos hálózat alakult ki a rend intézményeiből. A piaristák nagy múltú oktatói tevékenységéhez többek között Széchenyi István, Vörösmarty Mihály, Bajza József, Petőfi Sándor és Eötvös Lóránd neve köthető. A rendnek nagy szerepe volt abban, hogy a hivatalos német nyelvet lassan felváltotta a magyar, mivel ők már akkor magyarul oktattak, amikor a magyar szaknyelvet még alig ismerték az országban. A kommunista korszak a rend életében is óriási törést hozott, több intézényük megszűnt. 1953-ban el kellett hagyniuk a Piarista közt: ők a Sacré Coeur nővérek Mikszáth téri épületébe költöztek át, az elhagyott épületbe pedig az ELTE költözhetett be. 1989-ben szűntek meg az egyházakat sújtó korlátozások, ezután gyors ütemben igyekeztek újjászerveződni. 1990-ben Vácott és Szegeden indult be a piarista oktatás, a következő évben Gödön szakmunkásképzőt nyitottak. 1992-ben Nagykanizsán általános iskola kezdte meg működését, és hozzájuk került a sátoraljaújhelyi középiskolai gimnázium is. 1994-ben Mosonmagyaróváron vették át az iskolát. 1995-től a budapesti gimnázium 6 osztályos lett, a kecskeméti pedig 12 osztályos.

A ma is álló épület 1917-re készült el Hütl Dezső tervei szerint - ő tervezte a kecskeméti piarista gimnáziumot is. 1913-ban kapták meg a piaristák, mivel az Erzsébet híd pesti hídfője környékének rendezésekor a korábbi épületüket lebontották. Az új épület az első világháború anyagi kényszerében egyszerű homlokzatot kapott, csupán a Váci utcai homlokzaton találunk faragott köveket. A homlokzatra a Radnai Béla formálta, öt alakos szoborcsoportozat került, középpontjában a rendalapító kalazanci Szent József figurájával. A régi, a mostanitól nem messze álló épületről így írt A hét 1899-ben: "Csúnyább házat keveset róttak össze a régi Pestben; olyan volt, mint egy rosszül kisült, csúnya, sárga lepény, amely széjjelömlött a tepsi-formában" 1940-ben az Élet c. lap már siratta az eltűnt épületet. A régi épület helyén ásatásokat végeztek:



Az újabb épület hatalmas épülettömb, homlokzatai három utcára és egy nagy térre nyílnak. Külső megjelenésével és méreteivel méltóan képviseli a magyar piarista rendet, bár az épület fiatal ahhoz, hogy kifejezze a rend közel 3 évszázados múltját. Hütl eredetileg egy modernebb változatot terjesztett be, majd a székesfőváros nyomására az épületet neobarokk elemekkel gazdagította.

Az intézményt az ötvenes évek elején államosították. Ekkor kazánház épült az udvaron, a kápolna 1957-re egyetemi színpaddá vált, a rendház szobáiból pedig tantermek lettek. Évtizedeken át az ELTE használhatta, majd 2001-ben az egyház visszakapta az épületet. Azóta a B épület felújításra került, az átadás 2002 november 16-án zajlott le Paskai László esztergom-budapesti érsek jelenlétében. (A felújítás elnyerte a Figyelő Építészeti díját.) Itt került elhelyezésre a főiskola, a másik épületbe pedig majd a gimnázium és a rendház költözhet majd be.

(folyt.köv.)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása