Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

12 éve üres a Tüskecsarnok

2010. március 08. - fovarosi.blog.hu

Már több mint 10 éve áll befejezetlenül Lágymányoson a Tüskecsarnok és környezete. Némi nyomozás és egy benti fotózás után még a csarnok kistestvére is előkerült!

Úgy volt, hogy Magyarország Expót rendez 1996-ban. Erre a Lágymányosi területet, illetve a Duna túlpartján a Ferencvárosi Teherpályaudvar területét jelölték ki. Ám hamarosan anyagi problémák jöttek, először Bécs szállt ki, aztán a kormány is kénytelen volt meghátrálni. Az Expót lefújták, de akkor már több építkezés elindult. A soha meg nem nyitott Expo emléke az Infopark köríves utcahálózata, a közelben vatikáni pavilonnak szánt katolikus templom, és a ma is torzóként álló Tüskecsarnok.
 

A Tüskecsarnokra a pályázatot 1993-ban írták ki, a győztes a Lázár Antal és Magyar Péter vezette tervezőcsapat (AD Studió) terve lett. Természetbe simuló épületeket álmodtak a helyszínre. Földborítás kúszik fel a csarnok oldalára. A talajszintet kicsit megemelték, a sportcsarnokot és a szomszédos uszodát részben lesüllyesztve helyezték el. Sajnos csak a tervrajzokon, az uszoda építése ugyanis csak egy gödör kiásásáig tartott. A hatezer négyzetméteres csarnokban 4000 néző, a lényegesen kisebb uszodában 500 néző foglalhatott volna helyet. A Tüskecsarnok mögött edzőtermek, melléjük futópálya és teniszpályák épültek volna az engedélyezési terv szerint. Az edzőterem torzó maradt, az épületet nem igénylő, kültéri pályák a BEAC területén azóta elkészültek.
 

A ma torzóként álló, Tüskecsarnokként ismert sportcsarnok egy tájba simuló épület lenne. A csarnok nagy tömegét részben a felszín alá süllyesztették, és körben földdel fedték le. Így az épület egy dombra hasonlít. Az első tervek szerint szinte teljesen földborítású lett volna a csarnok, ám költségcsökkentés céljából ez némiképp módosult, a csarnok fémtetőt kapott, annak közepére pedig a névadó üvegpiramisok kerültek - ez a 84 felülvilágító elem enged természetes fényt a csarnokba. A sportcsarnok küzdőtere 4 méterrel van a felszín alá süllyesztve. 2028 fix férőhely épült, ám koncertekhez, vagy egy boxmeccshez a küzdőtéren még további 1000 mobil ülőhely is létesíthető. Az alsóbb terekben kaptak helyet a kiszolgáló helyiségek, raktárak. Már a nemzetközi versenyekről ismert óriási kijelzőtábla állványzata is beépítésre került. Főbejárat két oldalról is készült: az egyik az egyetemi épületek felől, a másik a szemközti oldalon, az edzőtermek tetőkertje felől. Ezek mellett oldalról is létesült két kisebb bejárat. Mindezek együtt elegendő menekülési útvonalat jelentenek. A csarnok uszoda felőli oldalán, illetve a túloldalon épült rámpa a teherautók fogadására, ennek egy rendezvény kellékeinek, színpadtechnikájának beépítésekor lenne nagy jelentősége.
 

A 97 x 65 méteres, ellipszis alakú tető az épület műszaki érdekességének számít. Két irányban hajlított tartók összemetsződéséből alakult ki a különleges tervezést és precíz kivitelezést igénylő tetőszerkezet. Erre korcolt fémlemezfedés került, a tetőszerkezet alá feszített ponyva álmennyezet került volna. A térrács ívtartói egymásra merőlegesek, rácsos szerkezetet adnak ki. Körben kettős oszlopsor támasztja alá a szerkezetet, melynek tetejére került a 42x18 méter méretű felülvilágító rendszer, amely kb. 6 méter magas üvegfalú gúlákból építkezik.
 

A hátsó kijáraton kiérve az edzőtermek feletti tetőkertre jutnánk ki, ha nem lennének lehegesztve a sárgára festett ajtók. A tetőkert most csak kaviccsal felszórt - ide zöld tetőkertet terveztek. Három kiugrást láthatunk innen. Az első egy olyan torony, amely lépcsőházat, liftet és füstelszívó szellőzőt rejtene. Itt juthatnának le az öltözők és edzőtermek felé a mozgássérült vendégek - így akár paralimpiai rendezvényekre is alkalmassá tehető a központ. A másik kettő pedig lépcsőházat és liftaknát rejt - bár liftet már sehol nem építettek be. A kb. 73 x 117 méteres, téglalap alaprajzú edzőtermi szekció is részben föld alá süllyesztett. Az óriási terület - ekkora helyen akár két hipermarket is nyílhatna - edzőtermeknek ad helyet. Mobil falakkal akár 10 terem is kialakítható. Két helyen közlekedőfolyosók osztják a teret, ezek menekülőútvonalként és tartószerkezetként is szolgálnak. A csarnok szerkezete így alátámasztások, oszlopok nélkül készülhetett el. A csarnokok szintjén úgy alakították ki a termeket összekötő nyílásokat, hogy így a termeken át körbe-körbe futva egy 200 méteres futópálya is keletkezik. A remek ötletnek hála így akár téli időben is lehet futóedzéseket tartani. A kb. 7 méteres beltéri magasságnak köszönhetően akár röplabda-bajnokságot is lehetne itt rendezni. A termek alatt jelenleg 1 parkolószint található (kb. 200 járműnek), a résfalazás, a födémek kiépítése azonban olyan módon készült el, hogy még 2 parkolószint utólag is beépíthető a jelenlegi alá. Az edzőtermek és a Tüskecsarnok közötti összeköttetésbe tervezték elhelyezni a sportolókat kiszolgáló öltözőket, sportorvosi szobákat, zuhanyzókat, mosdókat, közlekedő tereket. Ezek építése elkezdődött, de a falak már nem mindenhol állnak, a tervezett fehér mészkőtégla burkolat elemei pedig máig beépítésre - pontosabban továbbépítésre - várnak. A belső tereket ez a mészkőtégla burkolat határozta volna meg, amit az edzőtermek felett üvegfal egészített volna ki.




Panorámaképek az edzőteremből


A sportcsarnok mellé épült volna meg a megjelenésében arra hasonlító uszoda is. Ez ugyanúgy részben földdel fedve, "tüskés" felülvilágítókkal épült volna meg. A kivitelezés itt már csak a gödör kiásásáig jutott, a medence és a csarnok kivitelezése el sem kezdődött. Az alapozás elkészülte, a cölöpök leverése után a munkák leálltak. Azóta a természet kezdte el visszavenni ezt a részt: a Duna közelsége miatt hamar feltört a talajvíz, a medence helyén ma sűrű növényzet áll, a partfalban mardarak vertek fészket. 2005-ben a tervezők egy olyan változatot is kidolgoztak, mely szerint a Tüskecsarnok befejezése mellett az uszoda helyén szabadtéri sportpálya létesült volna, körben földből emelt nézőtérrel. Ám ez a változat sem valósult meg.

A Tüskecsarnok és az "elveszett" kistestvére, a gödörbe jutott uszoda

A terület felülnézetből: tüskés csarnok, tőle balra az edzőtermek, felül az elgazosodott uszoda-gödör. A Tüskecsarnok alatti kör alakú mélyedés a trafóházak helye.


Úgy tervezték, hogy az Expó idején kiállítóhelyek lesznek itt, azután pedig az ide is kiköltöző egyetemek kapják meg a létesítményeket. A hasznosításhoz ma mindenképpen szükséges lenne, hogy ne csak az egyetem, hanem a nagyközönség is használhassa a csarnokot, és hogy "24 órás", folyamatos és többfunkciós használatban legyen. A sportközpont az egész dél-budai régiót elláthatná. Az egyetemi részek felőli részen egy kulturális központ is épült volna, ám ennek kivitelezését el sem kezdték.
 

A szabadtéri pályákat és egy ezer négyzetméteres kisebb csarnokot fejeztek csak be, ezeket a BEAC sporttelep részeként ma is használják az egyetemisták. A "Tüskecsarnok" szerkezete 1996-ra elkészült, és amikor 1998-ban a munka megtorpant, úgy hagyták ott a kivitelezők a helyet, hogy heteken belül folytatódik a munka. Ennek ma is látható nyoma, hogy odabent rengeteg építési anyag van még ma is felhalmozva, a munka folytatására várva. A kivitelezésre 1992-ben létrehozott Expo'96 Kft. később '96 Kft-vé alakult, majd 2001-ben két részre vált szét: a '96 Beruházásszervező és Fővállalkozó Kft mellett megalakult a Kiving Ingatlangazdálkodó és Beruházásszervező Kft is. Előbbi az Oktatási Minisztérium irányítása alá került, utóbbi a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdona. A kb. 55%-os készültségi állapotban levő nagy csarnokban több mint egy évtizede csak állagmegóvás van. A karbantartási munkálatokat a Magyar Építő Zrt. végzi el a tulajdonos megbízásából, így a csarnok továbbépítése még másfél évtized elteltével is lehetséges.


A csarnokban - nagyobb változathoz kattints ide
 

A továbbépítés többször is felmerült. Először a 2002-es tornász VB-t rendezték volna itt. Aztán a 2006-os úszó EB-t tervezték ide, de aztán mindkettő más helyszínt kapott. Később üzleti célú hasznosításban gondolkodtak. 2008-ban úgy tűnt, hogy az akkori pályázaton nyertes Atlantis Congress & Events Hall Kft. konferenciaközponttá alakíthatja az épületet. Akkor 15 milliárd forintos beruházásról, 200 szobás konferenciaszállóról, "Maserati minőségről" szóltak a hírek. A tárgyalások végül sikertelenül zárultak. Az érintett egyetemek (BME, ELTE) ugyanis 700-700 millió forintos kártérítési pénzt kértek volna azért, hogy lemondjanak követeléseikről - egykor ugyanis sporttelepük egy részének átengedésével járultak hozzá a Tüskecsarnok megépüléséhez, de ehhez az államtól a mai napig nem kaptak kártérítést. Időközben újabb konferenciaközpont-ötletek is felmerültek (pl. a SYMA csarnok bővítésével valamint egy 2010-es pályázat kapcsán), így az is kérdéses, hogy ezután lehet-e befektetőt találni majd konferenciaközponttá alakításhoz. A KDNP szeretné sportcsarnokként befejezni, az MSZP-s Molnár Gyula polgármester viszont csak az üzleti célú hasznosítást látja megvalósíthatónak, és kérte, hogy a létesítményeket térítésmentesen kapja meg a kerületi önkormányzat. A KÉSZ által tulajdonolt Atlantist 2009 végén felszámolták. A megépítés 4-5 milliárd forintba került eddig, azóta évi kb. 50 millió forintot költenek állagmegóvásra. Az Expo lemondása után még egyszer meghosszabbították az építési engedélyt, ennek kapcsán új tervrajzok is készültek. Egyetlen létesítmény készült el teljesen: a földbe süllyesztett, körben négy sárga kúppal körülvett trafóház. Ez is csak azért, mert a négy blokk egy része szolgálja ki ma az Infoparkban megépült új irodaházak némelyikét.
 

Forgatott már itt Steven Spielberg a München c. filmhez. 2007-ben itt készült el a Hellboy 2 kulcsdíszlete . 2008 október elsején pedig többek között a Heaven Street Seven koncertezett az épületben egy egyetemi gólyabálon. De forgatott már itt Nicolas Cage is, a "Season of the Witch" c. film egyes jeleneteit 2008 novemberétől kezdve forgatták Kereszteskőn, Dobogókőn, Csákváron, Fóton, Sóskúton, a Tüskecsarnokban, valamint Ausztriában. Lehet, hogy végül a filmipar talál rá az elfeledett sportközpontra?
 

Mi legyen a Tüskecsarnok sorsa?
-Legyen sportközpont?
-Legyen rendezvény- és konferenciaközpont?
-Legyen filmstúdió?
-Legyen romkocsma?
-Bontsák le?

 

Források:
http://sportgeza.hu/sport/2009/09/29/konferenciakozpont_sem_lesz_a_tuskecsarnokbol/
http://www.ingatlanmagazin.com/read/10250?h
http://www.hirextra.hu/2009/08/04/a-kdnp-befejezne-a-tuskecsarnokot/
http://www.ingatlanmagazin.com/read/10913?h
http://www.kulturpart.hu/latvanypart/15664/mi_lesz_vegul_a_tuskecsarokkal
http://www.hirextra.hu/2009/11/05/felszamolas-alatta-a-tuskecsarnok-fejlesztoje/
http://index.hu/gazdasag/magyar/2009/11/05/felszamoljak_a_tuskecsarnok_fejlesztojet/
http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&place=hirkereso_cimoldal%20&nID=426018
http://sportgeza.hu/sport/2010/01/24/melyik_a_kedvenc_rohado_sportletesitmenye/
http://www.privatbankar.hu/frisshir/hircentrum/13_eve_all_a_tuskecsarnok_uresen_nagyon_draga_76690
Egyetemi sportközpont, sportcsarnok acél szerkezete. Magyar Építőipar, 1997/5-6., p. 178.

 

Köszönöm Sükösdi Zoltán (AD Studio) segítségét a cikk elkészítésében!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ray2 2010.03.08. 19:15:23

Kb. '95 óta járok ide sportolni -khm- rendszeresen és mint ilyen lenne egy-két megjegyzésem, kérdésem:

"A szabadtéri pályákat és egy ezer négyzetméteres kisebb csarnokot fejeztek csak be, ezeket a BEAC sporttelep részeként ma is használják az egyetemisták."

Milyen ezer méteres sportcsarnokot használnak itt az egyetemisták? Mert amit fedett csarnok van ott, az már rég megvolt a régi BEAC-telep részeként.

A szabadtéri pályákat - amik a jelenlegi csarnok valamint az uszoda helyén voltak tényleg áthelyezték és azok üzemelnek is. Tudomásom szerint az ELTE és a BME készül megosztani egymás között a területet hogy végleg megszűnjön az elég kényszerű és nehézkes közös használat. Asszem a csarnok és szűk környezete lenne az ELTE tulajdona, tehát lehet hogy a jövője is az ő kezükben van.
Talán érdekes lehet még hogy a BEAC telep szélén lévő kis uszodát (a "magyar üvegkockát") pont januárban állítatta le a BME, mert már iszonyatosan gazdaságtalan volt a fenntartása és így megszünt az egyetem egyetlen uszodája, tehát iszonyatosan nagy igény lenne egy normális sportközpontra. (más kérdés hogy a BME tett is már ezügyben lépéseket, de nem az itteni telep lenne az fejlesztés fő iránya)

Sadia · http://sadia-mintti.blog.hu/ 2010.03.08. 19:47:52

Az ELTE esetében véleményem szerint érdemes lenne itt társ központot létrehozni illetve egy sporttelep, melyben szerintem a BME is nyugodtan beleszállhatna. A gond az, hogy a terület szűk. Mégis fontos lenne a sport terület fejlesztése (ép testben ép lélek!). Ezen kívül "vonzóvá" is kell tenni a területet. és természetesen kollégium sem ártana, hisz mégis sok száz (ezer?) diák jár ide, őket kiszolgáló kollégium sem ártana.

Egyébként a Duna vicces dolgokat tud szülni. Hallottam egy olyan, hogy az Északi Épületben van egy -7 szint, melynél atomkísérleti reaktort akartak létrehozni, ehelyett akvárium lett :DD. Az épület maga meg maga is süllyed, elvileg látszik a falakon :D.

Maga a Campus sincs befejezve, elvileg a két épület közé akartak egy föld alatti menzát,de hát pénz nem lett így nem lett :D

Vicces dolgok ezek:D

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2010.03.09. 14:53:00

@rayk: az egész terület egy nagy sportközpont lett volna az Expo után. A BEAC rész (ami ma is van) már korábban elkészült.

Amúgy rengeteg minden nem épült meg azon a területen, kezdve magával az Expóval, aztán a Tüskecsarnokkal és uszoda-társával, de korábban már lakótelepet is terveztek oda, aztán abból se lett semmi. Elátkozott területnek tűnik :-)

1116001 2010.03.09. 22:46:58

A BME a saját területén belül akar fejleszteni sport területen. Mostanában ürítik ki az egyik nagy épületet. A HÖK és az egyetem vezetése azt akarja átalakítani sport célokra. De természetesen a politika beleszólt.
Index írt is róla cikket nem olyan rég.

Mint jégkorong fan, én egy jégpálya építését favorizálnám a tüskecsarnokban:P

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2010.03.10. 17:44:13

Kérdés, hogy beférne-e egy jégpálya. Állítólag egy sor versenysportnak nem felel meg, túl kicsi a "küzdőtér".

macskafaraok 2010.03.10. 22:52:55

hulyen hangzik, de bontsak le.
a kerulet impotens, a BME sem fog erre kolteni (majd persze...).
Az inforpark talan megvenne a teruletet hogy felhuzzon valami randa irdahazat.

1116001 2010.03.11. 18:35:14

@fovarosi.blog.hu:
Nem kell feltétlen szabvány nagy pálya!
Az utánpótláson már egy szabvány kisméretű jégpálya is segítene:)

De ha sok sportnak kicsi a küzdőtér, akkor ez elég nagy tervezési hiányosság!!

Egy olyan verziót is támogatnék, hogy épületet elbontani, helyén fás park, ahol a campus diákjai, infopark dolgozói pihenhetnének:)

Ray2 2010.03.11. 19:32:59

@macskafaraok: Hát ahogy töketlenkednek vele már ennyi ideje, simán lehet hogy az lesz a vége. Szerintem kár lenne érte, pláne hogy Budapesten egyik egyetemhez sem tartozik igazán komoly sporttelep.

Én azt mondom az állam fejezze be, üzemeltesse a kerület, de az egyetem kapjon benne időt hogy használhassa. Nem tudok elképzelni ide más funkciót, nagyon adná magát. Uszoda pedig talán még jobban kellene ide.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.03.11. 22:43:47

Valamikor régebben már agyaltunk erről a csarnokról. Akkoriban az ELTE viaskodott az Állammal a kezelői, fenntartói jogokról. A egyetem konferenciaközpontot akart ide, az állam meg nem tudta eldönteni, hogy hozzájárul-e.
Ezexerint mit sem változott a felállás. Valszeg ezzel sokkal többet tudnak profitálni (értd: lopni), mintha valóban üzemeltetnének benne bármit. A semmihez képest ugyanis már az 1 Ft-os bevétel is 100%-os haszon. Hol hozhatna ennyit egy uszoda?

Fricy · http://epitos.blog.hu 2010.03.12. 09:01:00

Ez ismét egy angyszerű írás lett.
Át is adnám neked a Kreatív Blogger Vándordíjat!
epitos.blog.hu/2010/03/11/kreativ_blogger_vandordijra_jeloltek_2

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2010.03.12. 16:34:50

@Fricy: Ó, nagyon köszönöm! 2-3 napon belül intézkedem is :-)

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.03.12. 17:08:36

Biztos olvastátok már, de épp ide illik.
A Tüskecsarnok pécsi testvérkéje. Lopás ezerrel!
index.hu/kultur/pol/2010/03/12/kozkinccse_tenni_az_igazi_kuplerajokat/

Csak a golyó állíthaja meg ezeket, nem vitás!

Fricy · http://epitos.blog.hu 2010.03.13. 17:21:22

Igazából szégyen, hogy nem sikerült megoldást találni erre. Mikor a BME-re jártam, a közeli tanuszodába jártam úszni. Aminek az épülete enyhén szólva is gagyi volt már akkor is. Mindig szörnyülködve mentünk el a Tüskecsarnok mellett, hogy miért nem fejezik már be végre és mikor épül meg ide az uszoda.
Nos, időközben már befejeztem az egyetemet, de semmi sem változott.
Remélhetőleg egyszer talán tényleg sportolhat majd itt az egyetemi hallgatóság és mindenki más, aki a közelben él. Nem hiszem, hogy akár üzleti alapon sem érné meg befejezni az éíptkezést. Találhazunk már több példát erre.

nikkel odeon 2010.04.18. 14:41:34

@Sadia: Nem egészen. A KTCs alatt (Északi tömb) -4. van, és nem atomreaktort, hanem egy lineáris gyorsítót akartak oda (a BME-n van egy oktató reaktor, oda járnak az ELTE-sek is gyakorlatra; teljesen felesleges lett volna egy másik). De nem volt rá pénz.

Az akvárium szintén baromság. Esetleg arra a 2 db 150 (vagy 300?) m3-es tartályra gondolhatsz, ami szintén az Északi tömb alatt van/volt. Mivel csak nemrég lett megoldva a csatornázás (csepeli víztisztító), addig az összes szennyvíz (mosdók+laborok) abba a 2 tartályba folyt, majd egy pH semlegesítés után közvetlenül a Dunába lett engedve. Gondolom ez most már nem így van.

Az épület süllyedéséről én semmit nem tudok, és a falakon se vettem eddig észre semmit.

A kampusz amúgy (lényegében) be van fejezve. Tényleg terveztek ugyan a 2 épület közé egy menzát, de - szintén pénzhiány miatt - nem valósult meg, de az belátható időn belül nem is fog (sőt, valószínűleg sohase). Ami még nincs befejezve (és egyelőre biztosan nem is lesz), az a Fizikus épület felett lévő mini planetárium, ami amúgy a 11. vagy 12. szint - kb. egy magasságban van amúgy a napfizikai terasszal.

rajnaiakos 2010.05.14. 13:28:39

Elég reménytelen az ügy, de azért megkérdezném, hogy tud-e bárki arról valamit, hogy jelenleg hova érdemes fordulnunk, ha fotózási helyszínnek szeretnénk egy napra igénybe venni a Tüskecsarnokot.

Köszi előre is

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2010.05.14. 14:09:53

Hát, nem tudom, hogy most hová kerül. Én a Területfejlesztési Minisztériumtól kaptam fotózási engedélyt. Érdemes most talán a Magyar Építőnél érdeklődni valami sajtó / PR / ilyesmi osztályon.

Dukefazon 2011.02.22. 20:16:54

Nice, igen szép összefoglaló! Az infoparka járok dolgozni és kiváncsi voltam, hogy mi is ez tulajdonképpen. Sztem legyen valami filmes cucc! :)

Deep & Beat · http://www.deep-and-beat.com 2011.09.23. 17:40:39

Én ma jártam bent a csarnokban. Nagyon komolyan néz ki :) egyáltalán nem őrzik. Durva h 12-13éve áll és ahol képest egész "ép". Érdemes be mászni annak aki kaland vágyó... zseblampa jól jöhet!
süti beállítások módosítása