(az első rész itt olvasható)
 

A következő évtizedek a Közmunkatanács fokozatos gyengülését hozták: anyagi források híján egyre inkább másodfokú építésügyi hatósággá és tervező intézetté alakult. Az utolsó évtized (1937-48) már egy jóval gyengébb Tanácsot látott új székházában. A Döbrentei térről ugyanis új székházba költözhettek, a mai Madách térre. Az 1937-38-ban felhúzott új épületen ma is látni az FKT címerét:

1937-ben kezdték el építeni a Károly körúton az FKT-nak is otthont adó új épületet

A tanács megszüntetése már az első évek után felmerült. Az ez mellett érvelők arra hivatkoztak, hogy a felállításkori célokat már elérték, a főváros pedig időközben "felnőtt a feladathoz", azaz képes átvenni a tanács hatásköreit. A legnagyobb beruházásokat ekkor már a főváros igazgatta, a két szervezet "békés egymás élésre" rendezkedett be. Így például a Tabán rendezése a főváros, a Madách sugárút kezdetének szánt Madách tér kialakítása a Közmunkatanács feladata lett. A harmincas években fontos feladat volt a további hídépítés. A Petőfi híd 1932-37 között épült meg, majd 1940-ben elkezdődött az Árpád-híd építése is. Ezeknél a Közmunkatanács feladata a hidak feljáróinak kiépítése, illetve a rakpart gyorsforgalmi úttá fejlesztése volt. 1937-től fontos szerephez jutottak: a kerületek által kötelezően elkészítendő általános és részletes rendezési terveket az FKT-nak kellett jóváhagynia. Itt nagyban gondolkodtak: Budapest mellett az agglomeráció településeinek tervei is az FKT jóváhagyására szorultak, így a város és közvetlen környezetének fejlődése összhangba kerülhetett. A második világháború pusztítása visszavetette a fejlődést. 1945 végén, az újjáépítés lázában újra felmerült a zsidónegyed egy részének lebontásával a Madách sugárút kiépítése, ám ez az ötlet ismét feledésbe merült, és azóta sem valósult meg. 1919-ben már egy rövid ideig szünetelt az FKT létezése, majd 1948 március 18-án, a kommunista hatalomátvétel részeként a Gazdasági Főtanács rendeletével megszűnt az intézmény. (Bár erről törvény csak novemberben született.) A vagyont a főváros, a feladatköröket először főleg a Budapesti Építés- és Közmunkaügyi Főigazgatóság, később főleg a létrejövő nagy állami tervezőirodák vették át. Az addig elvégzett munkára viszont még később is támaszkodhattak: Nagy-Budapest 1950-ben létrejött új határai lényegében megegyeznek azzal a "Budapest-környék"-kel, amire korábban a Közmunkatács hatásköre kiterjedt, az egyetlen különbség Vecsés területe volt.

"Harag és kedvezés nélkül"

A mai gyakorlat azt mutatja, hogy a tervtanácsok sokszor gyengének bizonyulnak (ld. például Schneller István lemondásának indoklását), a főépítészek megfelelő felhatalmazás híján nem tudják a különböző érdekeket egyeztetni, kordában tartani, a hosszú távú célokat képviselni. A főépítészek így csak javaslattevő és előkészítő szerephez juthatnak, túl erős a magántőke diktáló ereje. A Hajógyári-sziget beépítése vagy a csepeli szigetcsúcson található közpark értékesítése ennek lettek példái. A Zsidónegyed védelmére a főépítész változtatási tilalom elrendelését kezdeményezte, de azt a főváros nem szavazta meg.  

"2007-ben a főépítészi pályázatomban leírtam, hogy a párhuzamosan működő rendszerben nem tudom a főváros érdekeit érvényesíteni, azonban ez a szervezeti változás a mai napig nem történt meg. Ameddig a városfejlesztés nem komplex rendszerben működik, addig hiába vannak egy főépítésznek nagy álmai. A városi minőség az ágazatok és a szereplők elvárásai összefüggéseinek a mértékétől és minőségétől függ, nem lehet ágazatok egymás melletti elbeszélése – még az idő nyomása miatt sem – az alapelv. (…) Szintén nem mehetünk el a kettős önkormányzati rendszer bonyolultsága és érdek-konfliktusai mellett. Tudjuk, hogy a magánforrások jelentős erővel vesznek részt a városfejlesztésben, azonban a fejlesztési szándékkal rendszerint a kerületeket keresik meg, sokszor nem ismerve a kettős rendszer sajátosságait és buktatóit, a főváros pedig akkor kerül képbe, amikor már nincs tényleges érdekérvényesítő lehetősége. Így az összvárosi érdekek helyett az a hangulat alakul ki, hogy „a főváros mindent megakadályoz”. Nincs erről szó, viszont hangsúllyal kénytelen képviselni a folyamatban nem kezelt városökológiai és városüzemeltetési érdekeket. Azok a projektek, ahol minden szereplő a kezdetektől részt tud venni a munkában, rövid idő alatt megvalósulhatnak. (…) Ma tiltakozom a rendszer lehetetlensége ellen, amely partnerség helyett ellenségeket gyárt, a problémák megoldása helyett nap mint nap újabb problémákat kreál. Mindenki felelősöket keres, ahelyett, hogy megtalálná saját helyét egy közös cél elérésében. Mindez nem lenne baj, mert eddig is így volt, és mindig továbbléptünk, de ha a városvezetői akaratot és főépítészi javaslatot a jogi rendszer és a bürokratikus ügyintézések sorozata megkérdőjelezheti és ellehetetlenítheti, akkor valakinek meg kell szólalnia." (Beleznay Éva nyílt levele lemondásakor, 2010. január 21.)Az agglomeráció és a város kapcsolata is problémákkal súlyosan terheltté vált mára. Mintha ezt a problémát már a második világháború után is látták volna: az utolsó éveit élő Tanács a környező településeket úgy kívánta fejleszteni, hogy ott a helyi, elősorban mezőgazdasági foglalkoztatottság legyen a meghatározó, és minél kevesebb legyen az ingázó.
 

Az elmúlt években több kísérlet is történt a Közmunkatanács újbóli felállítására. Juharos Róbert (Fidesz) tanulmánykötetet jelentetett meg "Hogyan épüljön Budapest?" címmel. 2005-ben az ÉVOSZ-ban megalakult a Fővárosi Közmunkák Tanácsa újbóli felállításának Előkészítő munkabizottsága. Olyan intézményt álmodtak meg, amely:
1) független a politika választási ciklusaitól, hosszú távon képes gondolkodni,
2) független az aktuális közigazgatási határoktól, a közérdeket képviseli,
3) egyesíti a társadalom eltérő érdekű csoportjait.
Az elképzelés egyelőre álom maradt, ám az idei választások kampányában ismét felmerült az új szervezeti rend szükségessége.
 

Az elmúlt évtizedek rossz tapasztalatai tehát azt mutatják: szükség van egy erősebb, központibb szervezetre. De nosztalgiával gondolhatunk vissza a Közmunkatanács függetlenségére is: ez tette lehetővé, hogy ellen tudjon állni a lobbi-harcoknak, magánérdekeknek, és a főváros céljait érvényesíthesse. Legfelsőbb szervként fontos közvetítői, érdekegyeztetési funkcióval is bírt a helyi önkormányzatok, a főváros, a kormány és az üzleti szféra között. Ezért válhatott a Közmunkatanács a hosszú távú, előrelátó tervezés metaforájává, és ezért szolgálhat ma is példaképül. Ugyanakkor mások azzal érvelnek a létrehozás ellen, hogy már így is van épp elég szervezet, hatóság, a problémát nem még egy szervezet létrehozásával, hanem az önkormányzati hatáskörök nagy részének fővároshoz rendelésével lehetne megnyugtatóan rendezni.
 

A probléma továbbra is velünk él és megoldásra vár. A megoldás hogyanjáról-mikéntjéről a következő hónapokban még sokszor hallhatunk majd.

Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6zmunkatan%C3%A1cs
http://www.budapestfolyoirat.hu/archiv/2006/fkt.php
http://epiteszforum.hu/node/954
Siklóssy László: Hogyan épült Budapest? A Fővárosi Közmunkák Tanácsának története 1870-1930.
http://epa.oszk.hu/00000/00003/00008/dery.htm