Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Megnyílt a Continental Hotel Zara

2010. június 19. - fovarosi.blog.hu

Megnyílt az egykori Hungária fürdő és Continental szálloda romjaiból újjáépülő szálloda, a Continental Hotel Zara****superior. A korábbi bejárásról cikk a hg.hu portálon olvasható. Most pedig dokumentumok következnek az egykori Continental szállóról és Hungária fürdőről. De kezdjük talán a hely történetével!


Romosan, látványterven, készülőfélben és átadás előtt egy hónappal - képhegyek a szállóról

A Dohány utca - Klauzál utca - Wesselényi utca - Nyár utca által határolt területen 1827-ben nyílt meg az első fürdőépület, amely később kibővült: a Nyár utca felől kő- és gőzfürdő, a Klauzál utca felől népfürdő volt benne. A Nyár utca 7-ből lakóház lett. Ágoston Emil tervei szerint 1908-09-ben épült fel a szecessziós fürdőcsarnok, amely a 20-as években aztán mozivá alakult át. A Klauzál utca - Dohány utca sarkán álló épület helyére Vágó László tervezett lakóházat, amely 1928-29-ben épült fel. Ekkoriban vált a Dohány utca - Nyár utca sarkán álló ház Continental szállodává. A fürdő épülete 1955 után még Tarka Színpad, illetve Bányász Színház néven színpadként működött néhány évig, majd a fürdő 1963-ban, a Contintental szálló 1970-ben bezárt. A 80-as években már csak az fürdő egy része volt lakható. A Continental épületét 1990-ben bontották le, miután hagyták az életveszélyességig leromlani. 1996-ban privatizáció útján kerültek a maradványok a Beverly Hills Kft. birtokába - de ők nem a felújításra, hanem a bontásra, a telek megszerzésére játszottak. 2002-re szinte csak az utcai szárny maradt állva az évről évre lassan elbomló tömbökből. 2005-ben nyilvánították műemlékké a maradványokat. 2006-ban azt tervezték, hogy lakó- és irodaházat építenek ide, de a lakók ellenállására (bírósági per eredményeképpen) végül a tervből nem lett semmi, az ingatlanegyüttest eladták a Zeina Hotel Szolgáltató Kft.-nek. A jordán tulajdonú cég vezetőjének érdekeltsége a ZaraHotels szállodalánc, amely itt második fővárosi egységét terveztette meg. A munkálatok 2008 októberében indultak el a helyszínen, az új épület alapkövét 2009 április 7-én rakták le. A határidőket példamutatóan tartották: 2010 nyarára ígérték a megnyitást, és 2010. június 15-én meg is nyitottak.


Régi képek a szállóról - válogatás a Continental Hotel Zara gyűjteményéből

Az új épület vezető tervezője, Hegedűs Péter (Petur stúdió) 272 szobás, 4 csillagos szállodát álmodott a telkekre, míg Vékony Péter (nirmana építésziroda) a kevés maradvány szakszerű, precíz helyreállításán dolgozott. A restaurátori munkákat Bor Ferenc (H-Y Kft.) művészettörténész koordinálta.

A homlokzatot az eredetinek megfelelően állították helyre: a kőburkolat visszanyerte eredeti színét, a nyílászárókat és a fémdíszítményeket archív fotók alapján állították helyre, a fürdő Zsolnay-kerámiából készült feliratát restaurálták, a kapu feletti domborművet díszítő kerámiaszemeket egytől-egyig újragyártották. A homlokzat egyik betétjén újra olvasható a felirat: "Corpora sana dabunt balnea", azaz "egészséges testet biztosít a fürdő". A díszes, rézveretes forgóajtón belépve hatalmas csarnokba érünk: ez a recepció tere. Egy csobogó emlékeztet csak arra, hogy itt valaha fürdő állt. A csarnok íves mennyezete alatt egy galériaszint is található, ez kávézóként funkcionál. Balra francia konyhás design étterem, az ARAZ kínál ínycsiklandó falatokat. Az étterem a nagyközönség számára is nyitva áll, az utcáról is be lehet menni. Az étterem színvilágát a markáns arany és a fekete kombinációja határozza meg. Akác parketta, botticchino mészkő lapok, Tom Dixon egyedi formavilágú lámpatestei, Catellani design lámpák és az oszlopokat borító SICIS mozaik teszik lenyűgözővé a belső tereket. Az étterem szomszédságában egy koktélbár is nyílt. Mindkét helyen, és a szállodai részen is a koncepció része volt, hogy szecessziós, illetve főleg art deco stílust idéző elemekkel illesszék harmóniába a régi és az új épületrészeket, összességében egységes megjelenést biztosítva a hatalmas komplexum sok-sok terének. Az épület tetejének egy részén 150 négyzetméteres tetőkertet és fitnesz központot alakítottak ki. Remek innen a kilátás a Dohány utcai Zsinagóga tornyaira és a budai hegyek felé. A felső szinten, az eredeti vasbeton ívek alatt egy medencés fitnesz részleget is kialakítottak Boutique Spa néven. Külső és belső medence, pezsgőfürdő, valamint finn és infra szauna biztosítja a kényeztető kikapcsolódást. A recepció tere mögötti kis belső udvarra néz az új építésű konferenciaterem blokk is. A termek a belső udvarra néznek, ahol teraszt, vízfelületet és sok növényt helyeznek el. A ház másik belső udvara is kertes kialakítású.

A szálloda marketingesei szeretnék a régi anyagokat is összegyűjteni. A volt szállodaigazgatótól, Duli Lászlótól szép adományként megkapták a Continental régi vendégkönyvét, és már több régi hirdetés, képeslap, fotó stb. is a csapat birtokában van. Most ezekből szemlézünk:

Képeslap - Adél rettenetes helyesírásával :-)


"Hungaria-fürdő
Buffet a férfi osztályon"



Logótervek a huszadik század második feléből. A harmadik egy szalvétán is felbukkant


Dokumentum, mely bizonyítja, hogy Hesz Vanda szabadúszó lehetett, olyan jól tudott úszni. Figyeljük meg Lázár Mór négyjegyű telefonszámát!

"Balnea, vina, Venus corrumpunt corpora sana,
Corpora sana dabunt balnea, vina, Venus."

"A fürdő, a bor, a szerelem megrontja az egészséges testet,
De egészséges testet biztosít a fürdő, a bor, a szerelem."


A Continental szálló épülete teljesen eltűnt, a régi világot az új szálló sarkának hasonló kialakítása őrzi csupán


K.M.A.C.: Királyi Magyar Automobil Club, a mai Autóklub elődje. A telefonszámok 5 jegyűek, a József talán a Horváth Mihály téri egykori József telefonközpontra utal?
 


Hallja, ilyen volt a szálloda hallja!


Ez a levél (pálmaág?) dekoráció lehetett valamikor, kemény papírból készült. Hátulján az alábbi felirat áll: "Hungária fürdő (Tarka színpad) Dohány utca 42-44."
 



Az egykori Hungária fürdő

Megnyitás utáni képek a Facebookon itt láthatók. Képgalériák a szálloda honlapján, azon belül itt találhatók.

A képekért nagy köszönet a Continental Hotel Zara dolgozóinak, Varga Kittinek és László Angélának!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

greenpolis 2010.06.19. 13:11:49

Apropó hotel, a fővárosi vezetés figyelmébe lehetne ajánlani ezt a római hulladék-hotel kampányt, amilyen a helyzet, itthon is elkélne (még úgy is, ha Helena Christensen helyett egy Görög Zitát sikeredne megnyerni...)

greenpolis.wordpress.com/2010/06/18/a-vilag-legszemetesebb-szallodaja-romaban-%E2%80%93-helena-christensennek-megfelel-sot/
süti beállítások módosítása