Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

BKV kronológia 2010

2011. január 01. - fovarosi.blog.hu

Az alábbiakban azt nézzük át, hogy hogy telt a 2010-es év a BKV életében. A 2009-es év kronológiája ott ért véget, hogy a BKV kollektív szerződés nélkül maradt. Így a 2010-es év is így indult. Sztrájk, letartóztatás-sorozat, az ingyenes tömegközlekedés ígérete, hannoveri villamosok Hágából, midibusz-tender és Budapest-jegy: eseményekben gazdag évet tudhat maga mögött a társaság. (Az Alstom metrók ügye és a 4-es metró 2010-es éve külön kronológiában jelenik majd meg.)


A BKV jegyárai és bevételei 1990 és 2009 között

2010.01.04: Több száz járművet nem tudott kiadni a BKV hétfőn reggel, mivel a kollektív szerződés helyett a munka törvénykönyve szerint működött a cég, így viszont egy csomó minden nem volt leszabályozva. Volt olyan buszgarázs, ahol a buszok 80 százalékát nem tudták kiadni. 270 busz nem indult el év elején.

2010.01.06: A BKV már a második buszsofőrt rúgta ki. További hat ellen pedig fegyelmi eljárás indult. Mindannyiuk az ún. szuper kontrollcsoportok átvilágításain buktak el. Közben a letartóztatás alatt lévő jogi igazgató azzal fenyegetőzött, hogy mindent kitálal, ha nem engedik ki.

2010.01.07: Előállították Szalainé Szilágyi Eleonórát. A gyanú szerint 86 millió forint végkielégítés és kb. 10 millió forint egyéb jutattás felvétele után is tovább dolgozott a BKV-nál - havi átlag 2,5 millióért. Aznap még kirúgták a szökésben lévő jogi igazgatót, Fuzik Zsolt Bélát, és még egy szerelőt is.


Vitézy Dávid még VEKE-szóvivőként az MTV stúdiójában

2010.01.11: A BKV dolgozók sztrájkot jelentettek be.

2010.01.12: A sztrájk alatt az élelmiszerboltok forgalomcsökkenésről számoltak be, a taxisok viszont nagyot kaszáltak. A BKV több telephelyén bombariadó volt. A lakosság is reagált: BKV-pótló szolgáltatást vezettek be, lényegében megszervezve az autóstopos közlekedést.

2010.01.17: Több napi sztrájk után sikerült tető alá hozni a kollektív szerződést, így eljött a sztrájk vége.

2010.01.26: Gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették Antal Attilát, aki a vád szerint indokolatlan szolgáltatások igénybevételére vonatkozó megbízási szerződéseket kötött.

2010.01.31: Kocsis István, az új vezérigazgató szerint óriási a baj a buszokkal. A fiatal Volvo buszok nélkül a maradék buszállomány átlagéletkora 20 év. A járművek teljes felújítása annyi pénzt vinne el, hogy érdemesebb lenne újakat vásárolni.

2010.02.04: Elkapták Fuzik Zsoltot, a hónapok óta bújkáló volt informatikai igazgatót. Szegeden bujkált. Akkorra már a rendőrség "vendége" volt Mesterházy Ernő (Demszky tanácsadója), Regőczi Miklós (értékesítési és kommunikációs vezérigazgató-helyettes), Zelenák Miklós (főosztályvezető) és Antal Attila volt vezérigazgató is. Az ügyben végül megszólalt Demszky Gábor is - a videó itt megtekinthető.

2012.02.12: Kirobbant a HÉV kijelzőtábláinak botránya. A három éven át próbaüzemben működő táblákba olcsó LCD tévéket vettek, és alátettek egy hősugárzót - ennyi volt a téli üzem. Persze a gányolt munka sosem állt össze működőképes egésszé. A kijelzőkért 125 milliót, a vészhívó rendszerért még ennyit kértek - és kaptak.


HÉV kijelző - amikor éppen működik, akkor se éppen 21. századi

2010.02.16
: Letartóztatták Regőczi Miklós volt vezérigazgatót.

2010.02.18: A BKV egy 23-as listán mindössze a 21. helyig tudta feltornászni magát. Az EuroTest a menetidőt, az átszállást, a tájékoztatást és a jegyárakat vetette össze, ez alapján a BKV-t csak Ljubljana és Zágráb követi.

2010.02.22: Kettétört egy busz padlója - az eseményről amatőr felvétel készült:


2010.03.10: A VEKE "a jelenlegi formájában nem támogatja a budapesti 1-es és 3-as villamos meghosszabbítását, mert az komoly szakmai hibákat tartalmaz" - írta a Stop.hu.


Az 1-es vonal vége a Lágymányosi hídnál

2010.03.25
: Jelentés nélkül fejezte be munkáját a BKV vizsgálóbizottság. Az el nem fogadott jelentés innen letölthető.

2010.03.30: A VEKE arra figyelmezetett, hogy a kormány által tervezett megszorítások miatt akár a buszhálózat negyede is megszűnhet. (Szerencsére ez sosem következett be.)

2010.04.08: Újabb öt fővel gyarapodott a gyanúsítottak száma a BKV-nál. "A közlekedési vállalat volt marketingosztály-vezetője,V. Ágnes, valamint Sz. László volt stratégiai és P. Péter egykori kommunikációs igazgató, illetve É. Bernadett és M. György beosztottak a rendőrség szerint aggályos kommunikációs és PR-szerződések előkészítésében működtek közre." - írta a NOL.hu.

2010.04.14: A BKV elöregedett buszállománya miatt egyre inkább mozgolódni kezdtek a buszgyártók, akik jelentős megrendelésekben bízva az év során sorra mutatták be új busz modelljeiket.

2010.04.23: A 21-es villamos vonalán történt kábellopás messze nem az első az elmúlt évek hasonló bűncselekményei között. Megrongálták a vezetékszekrényeket, elvágták a kábeleket, majd jelentős részüket magukkal vitték az ismeretlen tettesek.

2010.04.30: Újabb hannoveri villamosok érkezhetnek - ezek Hágában kerültek értékesítésre. A TW6000-esek fűtöttek, energia-visszatáplálásra képesek, így összességében jobban megéri ilyeneket venni, mint a régi Ganz villamosokat felújítani. Az új villamosokat az 50-es, 21-es, 24-es villamosok vonalára tervezték beüzemelni. A beszerzés után a Száva kocsiszínbe már csak ilyen villamosok érkeznének.

2010.05.01: Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelölt az ingyenes tömegközlekedés lehetőségét vetette fel pártja május 1-i rendezvényén. A javaslat szerint a költségeket a parkolási díjak és a bevezetésre kerülő környezetvédelmi zöldzónák fedeznék. (A javaslat nem avatott osztatlan sikert még saját pártjában sem. Ráadásul az is kiderült, hogy Horváth még a számokkal sincs tisztában.)

2010.05.05
: Rendezvényekhez kapcsolódó, ún. kombijegyek bevezetéséről döntött a BKV. "Az eseti jegy egynapos események (koncert, színházi előadás) belépőire adható ki, ennek ára 640 forint, de a szervező dönthet arról, hogy ezt nem építi be a jegyek árába. Kifejtette: ezen jegyekkel 2 órával az esemény előtt és után korlátlan átszállással lehet használni a BKV járatait Budapest határain belül. Az időszaki jegy többnapos rendezvényekre vehető igénybe és 4-23 százalékos kedvezményt biztosít." - írta a Hírszerző.

2010.05.12: Fuzik Zsolt házi őrizetbe került - írta a Magyar Nemzet.

2010.05.19: Nem csak a botrányos ügyek, hanem a bliccelők is több tízmilliárdos kárt okoznak a BKV-nak. Ezért felmerült az a javaslat, hogy a BKV ellenőreit is hatósági jogkörrel ruházzák fel. A javaslat óriási felháborodást váltott ki, ezért hamar ejtették.

2010.05.31: A BKV átvette a Combino villamosok karbantartását. A negyvenedik (2040-es számú) villamos üzembe állításától kezdve 3 éven át a Siemens végezte el a karbantartást a Hungária kocsiszínben (a kocsiszínről bővebben itt olvashatunk). A gyártó kötelezettséget vállalt a járműhöz szükséges alkatrészek üzleti alapon történő szállítására a jármű tervezett 30 éves élettartama során.

2010.06.03: A Fővárosi Közgyűlés arról döntött, hogy átvezetik a Lágymányosi hídon az 1-es villamos vonalát. Ezzel párhuzamosan a meglévő pályát is felújítják.

2010.07.03: A Magyar Nemzet arról számolt be, hogy "a nyár folyamán elkészül a közösségi közlekedés teljes megújításának a stratégiája".

2010.08.03: Lakossági bejelentésre a Nemzeti Közlekedési Hatóság öt midibuszt vont ki a forgalomból. A járatokon törött alvázelemeket találtak, folyt a motorolaj és a hűtő, nem záródtak az ajtók, a kézifék pedig nem fogott.

2010.08.14: Menet közben kiesett egy kereke egy BKV busznak. Ugyanezen a napon Eszéken bejelentették, hogy ezentúl büdös, ápolatlan embert nem engednek felszállni a tömegközlekedési járművekre. Ez idehaza is felvetette, és kampánytémává emelte a hajléktalanok kérdését.

2010.09.09: A VEKE és a fővárosi Fidesz-frakció is üdvözölte a döntést az újabb TW6000 villamosok megvásárlásáról. A 16 darab járművet darabonként 10 millió forintért vette meg a BKV, a villamosok 2011 elején állhatnak forgalomba. Korábban Hága városában futottak.

2010.09.17: Sokallta a budai fonódó villamos megvalósíthatósági tanulmányának 244 millió forintos árát, ezért bejelentést tett a rendőrségen Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos.

2010.09.20: A Teve utcában szembesítették a BKV volt vezérigazgatóját az MSZP volt főpolgármester-helyettesével. Balogh Zsolt szerint Hagyó Miklós többször fogalmazott meg életveszélyes fenyegetéseket. Hagyó mindent tagadott.

2010.10.04: Negyven új autóbusz bérléséről állapodott meg a BKV. Az érintett vonalakon - 16, 16A, 116, 27, 237, 251, 203, 191 - az Ikarus 405-ös típusú midibuszokat váltja ki a BKV az új járművekkel.

2010.10.15: A BKV teljes - külső és belső - adósságállománya 800 milliárd forint - derült ki a cégvezetés által a főpolgármester számára készített összesítésből. A járműpark teljes megújítására 2000 milliárdot kellene elkölteni.


A BKV járműveinek átlagéletkora 2010-ben

2010.10.20: Bejelentették a BKV átalakítását. A terv szerint a közlekedésszervezést kiemelik a BKV-ból, és egy új intézményre bízzák. (Ez lesz aztán a BKK, a Budapesti Közlekedési Központ.)

2010.10.21: Az újabb és újabb kábellopások elleni küzdelem jegyében már kémvillamosokat is bevetett a BKV - írta a Magyar Nemzet.

2010.10.27: Létrejött a Budapesti Városüzemeltetési Központ és a Budapesti Közlekedési Központ. A HírTV honlapján megjelent cikk szerint: "Az igazgatótanácsokat a korábbi ígéretek szerint kinyitották az ellenzék előtt, amire húsz éve nem volt példa, a két új társaság és a tagtársaságok felügyelőbizottságaiban pedig biztosították az ellenzéki dominanciát."

2010.10.28: "Európai uniós forrásokból fejleszti forgalomirányító és utastájékoztató rendszerét a BKV Zrt." - áll a cég közleményében. A GPS technológián alapuló rendszer lényege, hogy a járművek közlekedéséről pontos információkat szolgáltat majd az interneten, bárki számára elérhető felületen, mobiltelefonon, valamint a megállóhelyeken és a járműveken elhelyezett kijelzőkön is. Egyszerűbbé válhat a forgalmi beavatkozások megtervezése, hatékonyabbá válik a forgalom irányítása. Az átadás tervezett időpontja 2012.

2010.11.19: A október 4-én bejelentett midibusz tendert az Orangeways nyerte meg. A cég S91-es típusú buszai 2011 nyarán jelenhetnek meg a fővárosi utakon. (A busztípusról bővebben itt olvashatunk.)

2010.12.01: Az első - és eddig egyetlen - kínos közjáték az új kormány és az új fővárosi vezetés között. Tarlós a médián keresztül nyomást gyakorolt a kormányra, hogy a két és fél héttel azelőtt meghozott döntés után utalják már végre át a BKV-nak megítélt 12,5 milliárd forintos támogatást. A pénz ezután napokon belül meg is érkezett a BKV számlájára.

2010.12.15: 2009 január 1-jén vezették be a Budapest-bérletet, 2011 január 1-től pedig megjelennek a Budapest-jegyek is. Január 1-jétől az utasok a Budapest-bérleten túl a BKV 24 és 72 órás jegyét, és a hetijegyeket is használhatják az elővárosi vonatokon és a Volánbusz járatain. Év végére megjelentek az első QR-kódos jegyek és bérletek is. Arról is döntöttek, hogy 2011 februárjától a BKV megállóiban is tilos lesz a dohányzás. A dohányzási tilalom megszegőit 50 ezer forintra büntethetik a közterület-felügyelők.

2010.12.20: Elkészült a fővárosnál a BKV reformjáról szóló elképzelés, amelyet elküldenek a nemzetgazdasági miniszternek.


Tetszett a cikk?
Kövess Facebookon is!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Luos 2011.01.02. 13:30:27

Pedig szerintem az a tw8000 vagy mi, az egyik legszarabb villamos :) (szerencsére csak ritkán használom)

Krujs 2011.01.02. 13:38:19

láthatóan van koncepció, nem csak(!!!) a 8 éve tartó, beállt pénzszívás...

www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2011.01.02. 13:51:31

Ezek gyakorlatilag szinte mindent lenyúltak, ami nem volt bebetonozva :((

2011.01.02. 14:20:36

2010.02.04: [...] Akkorra már a rendőrség "vendége" volt Mesterházy Attila (Demszky tanácsadója), Regőczi Miklós (értékesítési és kommunikációs vezérigazgató-helyettes), Zelenák Miklós (főosztályvezető) és Antal Attila volt vezérigazgató is.

imho az a Mesterházy az Ernő és nem Attila :|

Sokorai_Atala 2011.01.02. 15:26:21

Talán az indexen olvastam (lehet máshol), hogy az utolsó áremeléskor, a remélt 600-800 milliós többlet árbevétel helyett 600 millió-val kevesebb pénzbevétel volt adott időszak alatt.

Kozmokrator · http://www.tudtad.com 2011.01.02. 16:50:12

@Sokorai_Atala: Hehe. Ez a NORMÁLIS. A cikk nagyon értelmesen összeszedte a BaktaKurtizánVagyonosodás Zrt. lépéseit.
süti beállítások módosítása