Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Őnaccsága uccája - átnevezve

2011. április 30. - fovarosi.blog.hu

Cikksorozat az utcanevekről

Az alábbiakban egy 17 pontos összefoglaló olvasható az utóbbi idők utcanév átnevezései kapcsán a változásokról, az utcanevekről, és névtelen közterületeinkről.


1) 
Cinkotán új lakótelep épül
Honfoglalás lakópark néven, és ezzel új utcák is keletkeztek. A helyi önkormányzat pályázatot írt ki ezek elnevezésére. Persze ők már okosak: a Colbert hidas bolondéria után már eleve civil szervezetekkel szűretik meg a javaslatokat. Úgyhogy ne reménykedjünk Chuck Norris utcában ezen a helyen:



2)
Zámbó Jimmy utcában is hiába reménykedhettek az arra hajlamosak. Szóládon (Somogy megye) szerettek volna ilyen nevű utcát létrehozni a Halhatatlan Jimmyért Mozgalom tagjai. És ez nem vicc, ez teljesen komoly. A kezdeményezés végül
nem lett sikeres , de talán egy szobrot kap majd a felejthetetlen arcú énekes. No de vissza Budapestre! Itt egy ideig a Google Maps-en keringett egy Fekete Pákó utca, de aztán kiderült, hogy ez csak egy hiba. A csepeli "hatláb" kommentje szerint: "nincs ott semmiféle utca csak egy nagy bozótos, amit néha elönt a Duna. Oda járunk a kutyákkal, hogy elvégezzék a dolgukat."
 

3)
A Pazeller Jakab utca története pedig imígyen szól:

"Nagy derültséget váltott ki a közgyűlésben az az előterjesztés, amely az egyik VIII. kerületi névtelen közterület Pazeller Jakab utcává való elnevezéséről szólt. Az előterjesztést az önkormányzat városképvédelmi bizottságának fideszes elnöke, Ughy Attila jegyezte, aki frakciótársaival együtt kivonult az ülésről, így a városvezetés nemigen tudta eldönteni, hogy támogassák-e a kezdeményezést. Az ülést vezető Horváth Csaba ezért a bizottság szocialista alelnökéhez, Horváth Gyulához fordult, aki elmondta, hogy a szakbizottság az ellenzéki kezdeményezést megtárgyalta és támogatta. Épp a szavazásra került volna sor, amikor Hock Zoltán, az MDF frakcióvezetője szót kért, és megkérdezte: tud-e valaki érdemben válaszolni arra a kérdésre, hogy ki az a Pazeller Jakab. Horváth Csaba végül előkereste az előterjesztést, és megosztotta az ülésteremben lévőkkel, hogy Pazeller Jakab "híres katonazenész" volt, aki Bécsben született, majd magyar állampolgár lett és 51 évet élt Budapesten. Az MSZP, az SZDSZ és az MDF frakció harsány nevetés közepette végül megszavazta az előterjesztést, így Pazeller Jakab rajongói megnyugodhatnak: a "híres katonazenésznek" lesz utcája a fővárosban. (Forrás)

4)
Aztán vannak ugye a számozott utcák a Pesti út mellett, Akadémiaújtelepen, a szépnevű 501. utcával és a különösen romantikus hangzású 525. térrel. :-) Ezekről
itt olvashatunk. De az egyik kedvencem nem itt van, hanem a XIII. kerületben. Ha a Duna Plazával szemben besétálunk a Gyöngyösi utcán, érdekes utcanevek közé keveredünk. Mosoly utca, Vőlegény utca, Menyasszony utca, Sógor utca, Gyermek utca húzódik a területen. A környék kétszintes házait az ötvenes években utalták ki az akkori nagy állami vállalatok és minisztériumok. 150 forintos előtörlesztést kellett egy 49 nm-es lakásért fizetni, a teljes vétálár úgy 36 000 Ft körül volt. Ez úgy a mai nettó minimálbér negyede. De hogy az utcákat miért pont így nevezték el anno, azt nem tudom...

5)

Egy 2009-es javaslat alapján a rakpartok elnevezései változtak meg, az előterjesztés szerint "embermentő hősökről és mártírokról" nevezték el a budapesti alsó rakpartokat.A változtatásokat a közgyűlés 2009. november 26-án elfogadta. A budai oldalon az Árpád híd és a Margit híd között Slachta Margit, a Batthány térig Angelo Rotta nuncius, a Lánchídig Sztehlo Gábor, az Erzsébet hídig Friedrich Born a névadó. A pesti oldalon pedig a Dráva utcától a Margit hídig Carl Lutz, a Lánchídig id. Antall József, az Erzsébet hídig Jane Haining, a Közraktár utcáig Salkaházi Sára emlékére neveztek el rakpart szakaszokat.  

6)
2009 decemberében a csepeli gerincút váltott nevet: Szabadkikötő út helyett Weiss Manfréd út lett a neve. (Weiss Manfréd gyárából lett később a Csepel Művek.) A korábbi Bajáki Ferenc utcát pedig 2011-ben nevezték át Mansfeld Péter utcára. Bajáki a Tanácsköztársaság népbiztosa volt, Mansfeld Péter pedig az 56-os forradalom egyik ártatlanul kivégzett áldozata, aki börtönben ült 18. születésnapjáig. 11 nappal ezután, nagykorúként már kivégezhették.


7)
Az elcsatolt területek emlékeit sok utcanév őrzi Budapesten az Uzsoki utcától a Zsil utcán át a Csáktornya parkig. Ezeket egy erdélyi házaspár
kutatta
.


8)
Nagy vitát váltott ki a Ferihegyi repülőtér átnevezése. A javaslatot a Tárcaközi Földrajzinév-bizottság nem támogatta - válaszul mindannyiuknak felmondott a kormány. A kormány által javasolt, már megszavazott név: Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A névváltoztatás előreláthatólag több százmillió forintos költséggel járhat. Az átnevezés apropóját Liszt Ferenc 200. születésnapja adta. Furcsa, de a Ferihegyi repülőtérre vezető út átnevezéséről eddig nem született indítvány. Lehet, hogy ez az út így marad? 

9)
A Lágymányosi hidat Szent László hídra neveznék át - erről júniusban születhet döntés. Egy újabb javaslat szerint Rákóczi híd lenne a neve.

10) 
Közterületet neveznek el Elvis Presley-ről is. Az indoklás szerint az 56-os forradalom eszméje melletti kiállása miatt történik az elnevezés. Elvis Presley az 1956-os forradalom idején kiállt a magyarok mellett; 1957 januárjában, egy televíziós műsorban a Béke a völgyben (Peace In The Valley) című dal éneklésekor műsorvezetőjével arra kérte a nézőket, adakozzanak a nehéz helyzetbe került magyaroknak, és küldjenek nekik csomagokat. A nagyközönség Budapest honlapján szavazhatott, ez alapján a Margit híd budai hídfője nyert. Ám a főváros ezt nem támogatta, helyette az Üllői út - Ferenc körút sarkot javasolta. Viszont a Margit hídnál egy kis zöldterületet azért elnevezhetnek a halhatatlan énekesről.



11)
Stágel Bence (IKSZ) szerint még ma is több száz utca és köztér van kommunistákról elnevezve. Az általuk összeállított lista itt olvasható. Óbudán a Jobbik kezdeményezésére neveztek volna át köztereket. Még ma is van Koltói Anna utca, Pablo Neruda utca és Ságvári Endre utca is. A változtatások végül a lakosok ellenállásán buktak el egy időre, ők ugyanis nem annyira vágytak az összes igazolványukat lecserélni. (Amúgy ilyenkor ingyenes az igazolványok cseréje.) A komcsi utcaneves városok közül élen járónak mondható Martfű is:

 

12)
Átneveznék, pontosabban áthelyeznék a Moszkva teret is. A tervek szerint a Moszkva tér korábbi nevét visszakapva vált Széll Kálmán térre, de cserébe valahol egy területet elneveznének Moszkva térnek. Az új területen egy kis ortodox templom is épülhetne, ennek környezete lenne a jövőben Moszkva tér. Helyszín még nincs hozzá. Ezzel nyilván annak kívánták elejét venni, hogy az oroszokkal kiéleződjön a viszony az átnevezés miatt. 

13) 
Hasonló tili-toli lett a Roosevelt tér körül is. A Lánchíd pesti hídfőjénél lévő teret Széchenyi térre nevezik át. Ami érthető is: két fő "műve", a Lánchíd és az MTA is itt található. Rooseveltről pedig az amcsi nagykövetség Szabadság téren álló épülete előtti parkrészt neveznék el. Így nem kellene címeket módosítani, lakcímkártyákat cserélni. A javaslatot április elején a Fővárosi Közgyűlés meg is szavazta.

14)
További átnevezésekről is döntöttek. Az I. kerületi Petermann bíró utca Nádor utca lesz - pedig Nádor utca már van az V. kerületben. A Jobbik javaslatát a helyi népszavazás elutasította, de a III. kerületben így is lesznek névváltoztatások: a Ságvári Endrét Sinkovits Imre, Nagybátonyi helyett Hidegkúti Sándor, Koltói Anna helyett Domján Edit jön, a Harsány lejtő pedig Kocsis Sándor út lesz. A IV. kerületben egy eddig névtelen terület (a Nádor utca és a Vécsey utca sarkánál) veszi fel Esterházy János nevét. A németbarát szlovák csatlósállamban a zsidók elhurcolása ellen kiálló magyar parlamenti képviselőt a háború után bebörtönözték, egy morvaországi börtönben halt meg. A VIII. kerületi Erdélyi utca Bauer Sándor utca lesz, a Köztársaság tér pedig II. János Pál pápa nevét veszi fel. (Hogy a térnek mi köze a pápához, arról lövésem sincs.) A XV. kerületben a Gyalu utca lesz Dalnoki Jenő utca, Szőcs Áront pedig Illyés Gyula váltja a táblákon. Egy eddig névtelen utcát Zala György utcának fognak hívni ezután a híres szobrász után. A XVI. kerületi Bajcsy-Zsilinszky tér Tabódy Ida tér lesz. A XVII. kerületi Mónus Illés park dr. Kósa Árpád park lesz. A kerületben már álló Wass Albert szobor körüli teret ezentúl Wass Albert térnek hívják majd. A XXI. kerületben Popieluszko, az 1984-ben mártírhalált halt lengyel pap lesz Ságvári Endre utódja az utcanévtáblákon. Szintén Csepelen a Tanácsház utca Károli Gáspár utca, az Áruház tér Görgey Artúr tér lesz. A XXII. kerületben a Sallai Imre utca Rudnyánszky utca lesz. Anger Jakabot Fáy Ferenc, Koltói Annát Romhányi József, Zalka Mátét Simándy József, Andra Jánost Zakariás József váltja a kerületi térképeken.

15)
Az egyik leghülyébb elnevezés szerintem a "Ferihegyi repülőtérre vezető út". Hosszú. Pont a Ferihegyre érkező külföldiek nem értenek belőle semmit se. Ha meg térképen megnézem, akkor úgyis látszik, hogy melyik főút megy a reptér felé, nem? Szóval szerintem ezt nyugodtan el lehetne nevezni valahogy értelmesebben is. Te mit javasolnál helyette? (A "Ferihegyi repülőtérről vezető út" nem ér.)

 

16)
Facebook-csoport alakult Tarlós István átnevezésére is. A "Nevezzük át Tarlós Istvánt" csoporthoz pillanatok alatt ezrek csatlakoztak. Az új névjavaslatok között szerepel a Sarlós Pittyu és a Tarlós Ispán is.

17)
Érdekes, de több tér és utca nincs elnevezve. A Baross utca és az Üllői út között van egy kis köz, ott van egy benzinkút, meg a BKV forgalomirányító központja. A köznek nincs neve - miért? Kicsit hasonló helyzetű, "két házas" az az utcácska is, ami a Kempinski szálló és a volt Adria Biztosító, majd rendőrségi székház, most Meridien szálló között van. Annak van neve: Miatyánk utca. Érdekes, de valahogy Miatyánk utca maradt a Rákosi-rendszerben is. Elbújt a diktatúra elől, vagy csak elfelejtették átkeresztelni? Nincs neve annak a térnek sem, amelynek a közepén a Batthyány örökmécsest találjuk. Bár 1988-ban volt egy olyan javaslat, hogy legyen a tér neve Október 6. tér. És a Margit híd budai hídfőjét is úgy kell emlegetni, hogy Margit híd budai hídfője, mert köztérként de facto létezik, ám külön neve nincsen (még?). Pedig a hasonló szerkezetű Árpád híd, budai hídfőnek van neve: Szentlélek tér. Az Árdád híd, metróállomás környékét is elnevezhetnék már valakiről vagy valamiről. Úgy elnevezném valamelyiket a Fővárosi Blogról :-)



Források (a cikksorozathoz):

Budapest teljes utcanévlexikona, FSZEK
Gömbös Tamás: Akikről Budapesten utcát neveztek el
http://www.elib.hu/02100/02133/02133.htm
http://jesper.freeblog.hu/archives/2008/11/30/Budapest_utcanevei/
http://mnytud.arts.unideb.hu/nevtan/informaciok/pisa/tsm-m.pdf
http://www.fn.hu//belfold/20091029/atneveznek_rakpartokat/
http://index.hu/belfold/budapest/2009/11/26/weiss_manfred_lett_a_szabadkikoto_ut/
Vőlegény, Menyasszony, Sógor, Mosoly, Gyermek. Budapest, 1980/11, p. 10.
http://urbanista.blog.hu/2008/11/14/fekete_pako_utca_ki_nevezte_el_a_rejtelyes_csepeli_kozteruletet
http://www.mno.hu/portal/770773
http://budapest.hu/engine.aspx?page=news&artname=20110316-cikk-elvis
http://index.hu/belfold/budapest/2011/03/03/obudan_nem_kommunistatlanitjak_az_utcaneveket/
http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=368488
http://www.fn.hu//belfold/20110322/szechenyi_lesz_roosevelt_terbol/
http://www.hirado.hu/Hirek/2011/03/21/20/A_kormany_is_donthet_a_hivatalos_foldrajzi_nevekrol.aspx
http://www.hirado.hu/Hirek/2011/04/06/17/Rooseveltbol_Szechenyi__jovahagytak_a_ter_uj_nevet.aspx
http://hetivalasz.hu/budai_latkep/kozter-kozhely-kozony-36441/
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=855843
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=862777
http://index.hu/belfold/budapest/2011/04/27/ii._janos_pal_papa_ter_lett_a_koztarsasag_ter/
http://www.mno.hu/portal/780734


Tetszett a cikk?
Kövess Facebookon is!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kicsi Kacsa 2011.04.30. 10:18:11

Volt kolléga lakott a 4-es pontban szereplő helyen (Gyöngyösi út környéke). Amikor kérdezték, hol lakik, a válasz az volt:
- A Szomszéd utcában.
- Na, jó, de melyikben?
- Mondom, a Szomszéd utcában!

Vicces volt :)

orgyen 2011.04.30. 15:40:22

Javaslatok a "Ferihegyi repülőtérre vezető út"-ra:

- El innét/Tovább
- Anti-Verecke
- Szállóige/Szélrózsa
- Exit/Reboot/Bye (a külföldiek kedvéért)

samtelen 2011.04.30. 17:07:48

Allítólag Pazeller Jakab írta a Herkulesfürdői emlék c. dalt. www.youtube.com/watch?v=qWBbxqd7S68

samtelen 2011.04.30. 17:12:39

Pontosítók: a fenti dal egy keringő. Itt van egy Gramofon Online-os verzió; égészen fülbemászó. Pazeller rulz :-)

szeme közé, laposan! 2011.05.01. 16:20:09

Ki volt Hidegkúti Sándor, hogy utcát neveznek el róla?

Aranylab6 2011.05.02. 12:10:27

@szeme közé, laposan!: nem lehet, hogy csak elírás és valójában Hidegkúti Nándor? Azért is lehet, mert úgy látom az Aranycsapatból elég sokan kapnak utcát. Aminek amúgy örülök is :)

esef 2011.05.04. 21:33:44

anno a módszerváltás után nem sokkal egy vidéki megyeszékhelyen egy kommancsról elnevezett teret átneveztek. De valaki kurva okos akart lenni, ezért a "Dósa nádor tér" helyett "Dósa Nándor tér" táblák lettek legyártva. majd persze - biztos jó áron - a helyesek is... :D

Pirx pilóta · http://late-modern.blogspot.hu/ 2013.05.16. 13:41:52

a 4-hez:

a vicces XIII. kerületi utcák neveinek eredetét (a komplett násznépről) szerintem az 1939 körül épült angyalföldi OTI-kertváros (leánykori nevén Magdolna-kertváros) környékén kell keresni; ez a terület egységesen épült, gondolom, egységes koncepció szerint nevezték el az utcákat is, bár hogy miért pont így...?

aztán a háború után az OTI-kertváros melletti üres telkek irányába nőtt tovább a beépítés az utcák mentén, jellemzően már nem kertvárosnak, hanem inkább lakótelepnek

üdv/Pirx

PeterGG 2016.07.31. 23:29:59

Szerintem Liszt Ferenc emlékét ápolni jó dolog, de igazából a lényeg ki lehessen jutni és a taxik, transzferek ne tévedjenek el, pl ők se budtransfer.com/
süti beállítások módosítása