Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

A Moszkva tér meg nem újulásai

2011. július 09. - fovarosi.blog.hu

"Semmi sem örök, csak az ideiglenes megoldás"

Cikksorozat a Moszkva térről



Az előző részekben áttekintettük a tér történetét a második világháborúig és utána, majd bemutattunk egy 1984-85-ös pályázatot. Most pedig az elvetélt felújítási kísérletekkel érkezünk meg a jelenig.
A Gomba presszó története 1941-ig nyúlik vissza. Akkor nyílt meg a hármas, hol lóheréhez, hol gombához hasonlított épületben az első presszó, ahol kávé, cukrászati termékek és tejtermékek várták a vendégeket. A második világháborúban megsérült épületet 1970-ben bontották el végleg, a metróépítés kapcsán. Ekkor a Városmajor felőli oldalon egy ideiglenes presszót építettek fel, majd a metróállomás átadása után, 1973 április 3-án költözött mai helyére, az állomás épületébe, nagy terasszal. A hely színvonala folyamatosan romlott. Egy 80-as évekbeli Vasárnapi Hírek cikk már arról számolt be, hogy amikor egy vendég kért egy pohár tejet, a felindult tömeg megverte! 1990 elején a Magyar Közvéleménykutató Intézet felmérést végzett a térről. A Moszkva téri, budakeszi és budapesti megkérdezett lakosok több, mint fele tartotta csúnyának a teret - jónak csupán a közlekedési lehetőségeket és a megszokást, az ismerettséget említették. A kutatás eredménye szerint a tér büdös, zsúfolt, piszkos, és tele van kétes alakokkal. A rendszerváltáskor is napirenden lévő átépítési tervekkel a megkérdezettek jó kétharmada egyetértett. A kutatás azt is kimutatta: minél fiatalabb és magasabb végzettségű valaki, annál valószínűbb, hogy csak áthalad a téren, és annál valószínűbb, hogy kiránduláshoz indul a Moszkva térre. (A felmérésről bővebben itt olvashatunk.)

A rendszerváltás után is a város nyakán maradt a probléma, így nem csoda, hogy újra és újra felmerült a téma az elmúlt évtizedben is. 2005-ben a Városházi Beszélgetések programsorozat részeként tárgyalták ki a tér ügyét. A Mű-Hely Rt. vezérigazgatója, dr. Nagy Béla már 1986 óta foglalkozik az üggyel. 1999-ben kezdték el kidolgozni a részletes szabályozási és átalakítási terveket. Számos vázlatot követően három fő irány körvonalazódott: 1) a magántőke jelentős bevonása a tér rendezésébe (ezt végül elvetették), 2) a zöldfelületek arányának növelésével a nyugodt környezet hangsúlyozása, 3) a gyalogosforgalom előnyben részesítése fokozatos rendezés mellett.


2006-ban publikált látványterv. Ez sem valósult meg.

2006 tavaszán ugyanúgy a politikai kampány része volt a tér átépítésének ígérete, mint ahogy ma is aktuális az ügy. A Mű-Hely-nél kidolgozott tervjavaslat szerint több ütemben épült volna át a tér. Először a buszvégállomásokat vonták volna össze, hogy a felszabaduló helyet parkosíthassák. Második ütemben a Széna tér felé metrókijárat épült volna, a metróvonalnak pedig leágazást nyitnának a Budagyöngye felé. A régi metrókijáratot elbontották volna. A Várhegy lábát jelentős földmunkával visszatöltötték volna. A rézsű alatt kereskedelmi funkciók és a gyalogosforgalom kapott volna helyet. Volna, volna... a felújítás ezúttal is elmaradt.
A leromlás már évtizedek óta tartó folyamat a téren. György Péter esztéta, író vallotta Utánzatok városa - Budapest c. könyvében: "...ez a könyv elsősorban a Moszkva tér miatt született. Tíz éve naponta kelek át errefelé, s az elmúlt években egyre többször fordult elő, hogy képtelen voltam továbbmenni. Naponta megállok, és dermedten nézem a pusztulást..."
Az egyre halmozódó, megoldatlan problémák a - sokszor politikai töltésű - akcióknak is utat nyitottak. 2008-ban a második kerület két hónapos "razziát" szervezett a térre, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a tarthatatlan állapotokra. (Akkor már 36 év telt el az utolsó jelentős átépítés óta.) A következő évben Nagy Várostakarítást szerveztek: celebek vezetésével takarították ki a teret. A valódi rendbetételt nehezíti, hogy nagyon sok érdekelt felet kell hozzá közös nevezőre hozni: a tér három kerület határán fekszik, a metróállomás előtti térség a fővárosé, a Váromajor felé eső térrész a BKV területe. 2006-ban a Combino villamosok érkezése kapcsán a nagykörúti villamosok végállomását felújították, ám mára már csak a burkolatváltást vehetjük ebből észre: a felújított rész hamar hozzászürkült a tér fennmaradó részéhez. A 2008-as felújítási lelkesedés sem tartott sokáig: októberben a Főpolgármesteri Hivatal - pénzhiányra hivatkozva - már le is fújta a terveket. 2010-ben a Színes Város projekt részeként érkezett újabb akció a Moszkva térre. Ekkor színesedett ki a tér egy része: a Várfok utca felőli gyalogos felüljáró, a metróállomás épületének egy része és néhány szellőző kapott vidám, színes festést.



A rendszerváltás körül és után sorra szűntek meg a járatok. 1988-ban a gyors 12-es és a 12A buszok, 1990-ben a gyors 5-ös és a gyors 84-es buszjáratok, 1995-ben a 84-es és a 12-es buszjáratok tűntek el a Moszkva térről. 1989 óta a 6É villamos helyett, 1996 óta a 49É villamos helyett is buszjárat közlekedik. Az éjszakai buszhálózatot 2007-ben alaposan átszervezték.

2009 augusztus 16: Michael Jackson emléktánc a Moszkva téren

2010 őszén az új politikai vezetés új ígéretekkel állt elő. Jelenleg annyi látszik, hogy a tér felújítására 3 milliárd forint áll rendelkezésre, ez áll egy novemberi főpolgármesteri módosító javaslatban. Idén januárban kormányzati szinten is megerősítették a tervet, mivel az bekerült az Új Széchenyi Terv támogatott projektjei közé. A közbeszerzési ötletpályázaton a FŐMTERV anyaga lett a három pályázó közül a befutó. A FŐMTERV a Finta Építész Stúdióval és a Garten Stúdióval közösen készítette el pályázati anyagát. (A pályázatot a BKK írta ki, a közbeszerzési értékhatár alatti összeggel, így - ha nem is volt erkölcsös, de - törvényes volt a meghívásos, zárt pályázat lebonyolítása.) Az átépítés során nem futja nagy átalakításokra, így elsősorban a közlekedési rendszer rendezésére fókuszálnak majd. Ha minden jól megy, akkor 2012 elejére már lesz engedélyezési terv, és 2012 végére meg is valósulhatnak a munkálatok. Most még csak annyit tudhatunk az új állapotról, hogy a beépítés mértéke nem haladhatja meg a jelenlegit, és hogy a FŐMTERV koncepciótervét még építészeti tervpályázat is követi majd. Egy dologban már most nem értek egyet. Mint ahogy a BKK honlapján megjelent: "A felszíni metróállomás-épület kiváltása vagy teljes átépítése egyértelműen szándéka a városvezetésnek és a BKK-nak, az alacsony színvonalú kereskedelmi és vendéglátási funkciókat ellátó épületszárny bontásával együtt." Az épületszárny bontása még talán OK, de a "vasbeton legyezőt" nem kellene elpusztítani. Ha van a téren a hetvenes évekből értékes alkotás, akkor ez szerintem egyértelműen az. Alakítsák át, újítsák fel, fessék ki - de ne bontsák le! (Különben meg hátha nem lesz rá pénzük :-) )

A mostani tervek között szerepel a fonódó villamosok megvalósítása is - ezzel a Bécsi útról is érkezhetne villamosjárat a Moszkva térre. A Fogaskerekű felújítása kapcsán is felmerült, hogy a vonalat illene már lehozni a Moszkva térig. Közben a teret átnevezték Széll Kálmán térre, de ezt én még nem tudtam megszokni - valahogy még mindig a Moszkva tér név ugrik be...

Tarlós István a minap azt nyilatkozta, hogy nevezzenek el egy közteret Moszkvában Budapestről, és akkor majd mi is elnevezünk egy közteret Moszkváról. Ennek kapcsán említhetjük meg, hogy Moszkvában jó pár dolog el van már nevezve fővárosunkról - ha tér éppen még nincs is. Íme:


A Budapest bevásárlóközpont Moszkvában


A Budapest mozi honlapja


Az étteremmel is rendelkező, 1876-ban alapított moszkvai Hotel Budapest (és honlapja)

Egyébként pedig javasolnám, hogy ha Moszkvában elneveznek valamit Budapestről, akkor - paritásos alapon - Budapesten is nevezzenek el valamit Budapestről.

Források (a cikksorozathoz):
A Moszkva téri metróállomás. Budapest, 1972/2, p. 14.
Moszkva tér. Helytörténeti kiadvány, 1996
Tervpályázat a Moszkva tér forgalmi rendezésére - 1984-1985.
Radó Dezső: Budapesti parkok és terek
K. Hlatky Katalin: Budapesti zöldkalauz. Magyar Almanach, 19xx
"Javítható-e a Moszkva tér?" Budapest, 1985/1-2.
Visszaadják a tereket a gyalogosoknak. Budapest, 1987/4.
Hogy jobban éljünk itt - Új általános városrendezési terv. Budapest, 1988/1.
A Moszkva tér jövője. Budapest, 1988/7.
György Péter - ifj. Durkó Zsolt: Utánzatok városa, Budapest
Zeidler Miklós: Sportterek. A mi Budapestünk sorozat
Magyar Építőművészet 1973/4.
Fábri Ferenc: A "javíthatatlan" Moszkva tér. Budapest 1983/11.
http://epiteszforum.hu/node/1772
http://epiteszforum.hu/node/1224
http://www.nol.hu/archivum/archiv-494247
http://hetivalasz.hu/itthon/az-igeretek-tere-34140
http://www.mfor.hu/cikkek/Puskas_stadion__Moszkva_ter__regi_adossagok_a_Szechenyi_Tervben.html
http://index.hu/belfold/budapest/2011/02/02/megis_atnevezhetik_a_moszkva_teret/
http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20110607-harommilliardbol-szabadul-meg-a-60as-evek-hangulatatol-a-volt-moszkva.html
http://epiteszforum.hu/node/18875
http://www.bkk.hu/2011/06/megujul-a-szell-kalman-ter/
http://www.centerfilm.ru/photo/index.php?SECTION_ID=234
http://www.budgetmoscow.com/hotels/view/104/
http://www.hotel-budapest.ru/
http://nol.hu/kulfold/moszkva-tarlos_4_0
http://index.hu/belfold/budapest/2011/07/06/tarlos_moszkvaban_is_lesz_budapest_ter/

Tetszett a cikk?
Kövess Facebookon is!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TH 2011.07.09. 14:05:10

Ha lehet, maradjunk is a Moszkva tér megnevezésnél. :-)
Nem kell megszokni minden baromságot azonnal. :-)

neutrontranszmitter 2011.07.09. 14:20:45

@TH:
kár h magyar katonák százait mészárolták le az oroszok (miután megadták magukat), és ezek után még moszkva tér volt a neve évtizedekig. tudom akinek máshol van a hazája, azt nem zavarja, de sokakat viszont igen. a cikkíró próbálkozása még szebb, kár hogy nincs minden kerületben moszkva tér, és sztálin út. de változnak az idők elvtársak... (tudom, tudom, ha megbukik orbán, újra lesznek moszkva terek, sztálin és lenin utcák is... :)

Anselmo 2011.07.09. 14:49:00

Ha a megszállók átnevezték a teret a saját fővárosukról, akkor természetes, hogy a magszállás befejeződése után visszanevezzük. Aztán majd mi elnevezünk valamit Moszkváról, ha úgy akarjuk. Vagy nem. De azt mi döntjük el, szabadon.

bread 2011.07.09. 14:56:14

@neutrontranszmitter: Ad 1. Moszkva = Sztálin. Ebből adódik, hogy Budapest=Szálasi és/vagy Rákosi. Te olyan okos vagy, mint egy pohár kakaó.

Ad 2. Mészérlás téma: a Szovjetunió üzent hadat nekünk, vagy mi nekik? A mieink vajon grállovagként viselkedtek?

Tudom, gondolkodni nehéz, de próbáld meg; egyáltalán nem fáj.

Dr Milton 2011.07.09. 15:00:21

bontsák le az az ízléstelen legyezőt és az emlékét is semmisítsék meg a Széll Kálmán téren!

Azt nem értem, hogy miért nem merül fel egyetlen döntéshozóban sem, hogy a Déli felé el kellene vinni a 4-6-os villamosokat és összekötni őket a körtérrel.

Itt meg csak olyan felújításba szabad kezdeni ami nagyobb volumenű egymásra épülő beruházásokat tartalmaz, nem feltétlenül egy időben. Pl. a Széna térre egy kijárat, budagyöngye felé metro fogaskerekű meghosszabbítása jó ötlet, de kellene egy új aluljáró szint pl az autóknak

bread 2011.07.09. 15:00:45

@Anselmo: Londonban azért van Moscow Rd vagy Párizsban rue de Moscou, mert megszállták őket?

És ki az a "mi"? Te vagy Budapest összalkossága? Kicsit nagy a szerep... nem nyomaszt?

Anselmo 2011.07.09. 15:07:56

@bread: Budapesten azért volt, mert megszálltak minket. Örülök, hogy kivonultak, csak az a kár, hogy a magadfajtát itt hagyták. Menj utánuk, csinálj inkább Oroszországból kurvaországot.

capacete 2011.07.09. 15:30:32

Azért nem kell meglepődni, ha 3 év múlva a Moszkva teret megint Moszkva térnek hívják majd. Addig pedig legalább lehet tudni, hogy ki az igazán elvakult fideszes...

delano 2011.07.09. 15:43:28

@neutrontranszmitter: Van itt egy igényesen összerakott cikk arról, h hogyan akarták illetve hogyan kéne átépíteni a teret, erre neked, fideszdroidnak annyi jön le az egészből, h nem a 3 hetes nevén meri a szerző nevezni azt romtelepet, ami most ott van. Ja, és még egy diszkrét zsidózás is belefért a rövid kommentedbe, végülis az mindig mindenhol jól jön. Bravó.

TH 2011.07.09. 15:56:15

@neutrontranszmitter: nem szeretek nagyon személyeskedni, de te olyan mértékben sötét és hülye vagy, hogy azt leírni sem lehet.

komplikato 2011.07.09. 15:56:59

Fordítsuk meg a dolgot. Széll Kálmán valamivel kiérdemelte, hogy elnevezzenek róla valami nagyot. Igaz? De miért pont egy romhalmazt? Úgy értem egy felújított tér új névvel oké, de ez így nem kegyelet sértés?

Pont olyan, mint amikor Puskás Öcsiről olyan stadiont neveznek el, amit a szent lélek meg a pókháló tart össze. :(

TH 2011.07.09. 15:57:32

@Anselmo: egyértelmű, hogy aki szerint 2011-ben felesleges faszság átnevezni a Moszkva teret másra, az csak komcsi (és természetesen zsidó) lehet.

ericssonfan 2011.07.09. 15:59:17

Akárhogy is fáj nektek, kétharmad az kétharmad.
A vezéretek alatt 8 évig mi is kínlódtunk.
Most fordult a kocka.
Háháháháháhá

TH 2011.07.09. 15:59:33

@Kompli: Az, hogy Széll Kálmán mit érdemel, azt nem tudom, de egyetértek, hogy ha valaki után egy ilyen állapotú rémületet neveznek el, az az illető halott számára elég komoly sértés.

komplikato 2011.07.09. 16:07:47

Nyilván a Szovjetunió gonosz volt hozzánk, ez vitán felül áll, de a Szu bizony NEM létezik már. Ellenben Moszkva meg igen, mint világváros ugye. Jó, át kellett nevezni lásd egyesek indokai feljebb. No de lenne egy fogadásom, hogy rengeteg utca, tér viseli osztrák, német, török vagy akár mongol megszállóink városneveit.
Igazából arra akartam utalni, hogy akár egy nép vagy népcsoport kollektív bűnössége is marhaság, ahhoz képest egy várost "büntetni" elégé ... megfoghatatlan.

komplikato 2011.07.09. 16:09:31

@Kompli: Nyilván valóan tájékozatlan vagyok az ügyben, szóval a teret nem átnevezték, hanem vissza ugye az 1929-es nevére. Viszont a teret meg nyilván nem a SZU nevezte át, hanem az itteni "barátaik" anno.

delano 2011.07.09. 16:14:55

@ericssonfan: "Akárhogy is fáj nektek, kétharmad az kétharmad.
A vezéretek alatt 8 évig mi is kínlódtunk.
Most fordult a kocka.
Háháháháháhá"

te elolvastad a cikket? építészetről szól. Hogyan akarták, és hogyan kéne. Vagy olvasni fárasztó, ugyh inkább nem terheled magad vele?

esef 2011.07.09. 16:15:09

az Amerikai út miért nem zavarja a főpolgármester urat? ők meg bombáztak minket...
amúgy tegnap jártam a Moszkva téren (sajnálom, nekem a Fingg Kálmán tér nem megy), nem volt hajléktalan, rend volt és tisztaság, egy feketemunkás sem várt melóra, zöld volt a gyep, szóval minden megoldódott az átnevezéssel :P

esef 2011.07.09. 16:15:55

@ericssonfan:
melyik "vezéretek" volt 8 évig?

innovation 2011.07.09. 16:16:38

Egyre szimpatikusabb a BKK. Bontsák el, nekem nem fog hiányozni. De ha elbontották, akkor utána a 4-6-os vilit átvezethetnék a körtérre. Aztán a Délit is el lehetne ezzel egy időben bontani, a vonatok pedig befuthatnának a Kelenföldi pályaudvarra.
És még sorolhatnám.

fatia-negra 2011.07.09. 16:17:53

szerintem maradjon ez a RETRO... nagyon jó hogy a kommunizmusra minden téren, minden kátyúval emlékezünk... sose feledjük el, milyen kegyetlen rendszerek voltak/vannak/lehetnek...

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.07.09. 16:20:24

lebombázni itt mindent
ez a megoldás

Bloberf 2011.07.09. 16:27:38

@Anselmo: Ezt már irtam egyszer de megint aktuális! Ha a Moszkva teret az orosz megszállás miatt kell átkeresztelni akkor mindenki akinek Orosz a családneve változtasson nevet. De a Törökök is meg a Némethek is.

Ez vagyok 2011.07.09. 16:37:09

Tökmindegy mi a neve, csak ne lenne ilyen lepusztult, ócska romhalmaz, amivel verseng a bűz és a mocsok.

Ez vagyok 2011.07.09. 16:39:26

@Ez vagyok: Bocsánat, ezzel kellett volna kezdenem: köszönet a kiváló, szinvonalas ismertetésért :)

fatia-negra 2011.07.09. 16:48:05

@valamit: tényleg a filmet is átnevezték? Széll Kálmán térre?

egyébként szerintem is öngól... ha újjáépítés után csinálták volna az átnevezést... így csak a szalagátvágásnál visszanevezni tudnák... vagyis tuti nem szándék, hogy építsék a teret...

egyszerhopp 2011.07.09. 17:11:34

Más:
aranyosnak tartom a Köztársaság tér átkeresztelését II. János Pál pápa térre, jól illik ez az MSZ(M)P székházhoz, és esténként a töksötét és életveszélyes téren bulizó etnikumhoz

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2011.07.09. 18:43:51

@Kompli: és nyertél. gyakorlatilag az összes mária, terézia, józsef, ferenc, ferdinánd meg ilyenek habsburgokat jelentenek. nem tudsz úgy lépni a belvárosban (=hungárián belül), hogy ne habsburg-földön tapossál :)
a 13-ban a gogol utca mikor lesz már átnevezve? az is orosz volt, és pont annyi értelme lenne átnevezni, mint a moszkvát.

(viszont a szabadság-térről a hősi szovjet agresszorok emlékművét ki lehetne rakni egy temetőbe, mert annak legalább értelme is lenne.)

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2011.07.09. 18:45:59

@esef: te viszont egy orbitális seggfej vagy. attól, hogy széll kálmánt lenyúlja a fidesz, még sz. k.-t nem kéne lefingozni.

Fölk Elek 2011.07.09. 19:15:34

Kedves, moszkvaterező hozzászólók, el vagytok ti maradva egy-két brosúrával.

Úgy látszik elkerülte a figyelmeteket az orosz ITAR-TASZ hírügynökség idevágó tudósítása. Pótolom a hiányt.

CÁFOLAT MOSZKVÁBÓL; EZÚTTAL NEM FOSZTOGATNAK, HANEM OSZTOGATNAK!

Mint a független orosz ITAR-TASZ hírügynökség jelenti, Moszkvában élénk visszhangot váltott ki a budapesti Moszkva tér nevének átkeresztelése Széll Kálmánra. A magyarországi szóbeszéddel ellentétben azonban az oroszországi reakció egyáltalán nem negatív, pont fordítva!

Kiszivárgott hírek szerint ugyanis az orosz államvezetés, és a moszkvai Főpolgármesteri Hivatal a budapesti Moszkva tér átnevezését nemhogy nem nehezményezi, hanem pozitív, követendő példát lát benne. "A történelem bebizonyította, hogy mi, oroszok tanulhatunk a magyaroktól, akik már 1956-ban megpróbálták a később egyértelműen politikai és gazdasági zsákutcának bizonyuló pártállami berendezkedés felszámolását. Erre nálunk, a volt Szovjetunióban sajnálatosan csak jelentős késéssel, egy nemzedéknyi elvesztegetett idő elmúltával kerülhetett sor" - nyilatkozta egy név nélküli illetékes a hírügynökségnek, majd így folytatta - "Magyarország nem egyszer élenjár a reformok tekintetében, ezért az ottani folyamatokat nálunk megkülönböztetett figyelem szokta kíséri. Könnyen lehet, hogy a magyarok most is tudnak valamit, lehet, hogy a jó irányba haladva ezúttal is előttünk járnak, amikor a budapesti Moszkva tér mostani átnevezéséről döntöttek."

"A társadalom széles rétegeit Oroszországban is áthatja a megújulás vágya, melynek részeként a főváros jelenlegi nevének megváltoztatása is napirenden van" - nyilatkozta az illetékes. "Az orosz főváros régi nevéhez ugyanis a történelem során több ízben leigázott szomszéd népek, - a lengyelek, magyarok, csehek, szlovákok, finnek, a balti népek, stb. - szemében olyannyira negatív képzetek társulnak, hogy ez mind a mai napig kedvezőtlenül befolyásolja az említett országokkal fennálló kapcsolatokat. A modern, 21-ik századi Oroszországnak nem áll érdekében e történelmi okokból kialakult negatív megítélés fenntartása. Erre való tekintettel most azt fontolgatják, hogy a kompromittálódott "Moszkva" elnevezés helyett az orosz fővárost a budapesti példa nyomán Széll-Kálmángrádra (Селл Калманград-ra) nevezik át.

A tervezett intézkedés részint főhajtás a magyar '56 hőseinek emléke előtt, egyben a magyarokkal és a többi szomszéd néppel szembeni múltbeli ellentétek végérvényes, szimbolikus lezárása, igazodva a jelenlegi vezetés külpolitikai koncepciójához és a kialakítás alatt álló az új orosz országimázshoz".

Ez a gesztusértékű lépés új fejezetet nyitva tárná szélesre a kapukat az érintett országokkal való külkapcsolatok soha nem látott mértékű fejlődésének irányába. "Nincs még egy nemzedéknyi elvesztegetni való időnk, haladéktalanuk követnünk kell a magyar példát!" -, fejezte be az illetékes az ITAR-TASZ hírügynökségnek adott nyilatkozatát. Újságírói kérdésre válaszolva azonban hozzátette, hogy azt az értesülést egyelőre nem tudja megerősíteni, miszerint a tervezett névváltoztatás részeként a moszkvai, - új nevén Széll Kálmángrádi - Kremlt és az előtte fekvő Vörös teret is Corvin-közre keresztelnék át.

Kuruttya 2011.07.09. 21:10:19

boncsákle tilcsákbe nevezzékát! mer a mocskos gyurcsány meg a kommunisták meg a rohadt oroszok!

majmok.

Übermayer 2011.07.09. 21:11:10

@Bloberf: ha valakit eredetileg Kovácsnak kívtak, de 56 után felvette az Orosz családnevet az tényleg elogondolkoztató lenne...

Noxin 2011.07.09. 21:11:29

Szerintem meg felnőtt egy generáció, akinek a Moszkva tér leginkább egy tér, viszont Széll Kálmán neve meg nem jelent semmit. Ráadásul, utánaolvasva (állítólag Ady is írt róla) erősen megoszlanak a tetteiről a vélemények.
Egy város és lakói nem ezektől a szimbolikus (és felesleges) tettektől lesz jobb város. Emlitettétek korábban a János Pál teret, érdemes kimenni az Elvis Presley parkba is, hát nevetséges...
lehetne egy szép park, de maradt minden a régiben, csak kibiggyesztettek két táblát a sarkokra.
Budapest zászlójáról meg nem is beszélve...

Szőke kisfiú 2011.07.09. 21:52:43

Azért elég szánalmas, hogy egy tér rendezésénél a többség azzal van elfoglalva, hogy akkor most a teret Moszkva, vagy Széll Kálmán térnek hívják-e.

Igazából tök mindegy. Ha Szépségkirálynő tér lenne a neve, akkor is a probléma megmaradna. Maximum maszatolni lehetne, mert a tér nevének elhangzásakor elmegy az egész téma a szovjet megszállókig, meg a komcsizásig. De ettől még a tér kurva ronda. Attól még a hajléktalan ott hugyozik a tér közepén, a románok ott állnak a Vérmező úton reggelente, hogy munkát kapjanak, és mocsokban lehet közlekedni.
És ez attól, hogy Széll Kálmán tér lett a neve nem szűnt meg.

sebi77 2011.07.09. 22:31:22

Ha jól látom a 6-os és a 61-es együtt pont körbeér. Miért nem megy körbe akkor már inkább a 6-os? Minél kevesebb átszállás annál jobb. Ami az elnevezést illeti: több mint 60 évig hívták Moszkva térnek, és kb. 20 évig Széll Kálmánnak. A Moszkva egy város neve, önmagában nem kommunista dolog. Én sajnálom hogy átnevezték, és valsz még 10 év múlva is Moszkvának fogom hívni megszokásból.

sebi77 2011.07.09. 22:36:45

@sebi77: A másik hogy a tér forgalmának jelentős részét azok adják akik a 4-6-osról leszállva a Déli felé mennek tovább. Ha csökken a végállomások száma akkor a zsúfoltság is.

bombadil 2011.07.09. 23:35:33

@sebi77: Szerintem már gyakorlatilag minden épeszű budapesti lakosnak eszébe jutott a 6-os összekötése. Egyszerűen azért, mert baromi logikus lenne, és mindössze 100-200 méterről beszélünk.
Na, hát ezért nem jut eszébe egyetlen politikusnak, "szakembernek" sem...
Jó, az igaz, hogy akkor kellene még venni néhány Combinót (a járatsűrűség fenntartása érdekében), viszont le lehetne selejtezni a mostani villamosok nagy részét, amik ott járnak.
Úgyhogy ne reménykedjünk - itt nem logika és józan ész szerint mennek a dolgok (soha nem is mentek úgy).

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.07.09. 23:40:00

@bombadil: Miért kell venni Combinót? A Ganz villamosok is bevethetők...

záporjózsi 2011.07.09. 23:40:19

@Dr Milton: Pár havonta felmerül. Aztán meglátják a végösszeget és lapoznak.

@sebi77: Sok oka van. Egyik ezek közül, hogy elég sokat kellene hozzá építeni. Aztán kell hozzá a jelenlegi struktúrában még vagy 25-30 milliárdnyi jármű. Ezek után valahogy a politikusoknak elmegy tőle a kedve...

@bread: Stalingrad metróállomás?

@esef: Na hallod, az idegsebészet mellett még hajléktalannak sem jó lenni.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.07.09. 23:52:53

én nem tudom mi a fasz van de mondjuk azt azér kurvára nem vágom hogy egy ilyen elbaszottul szar posztszocio biszkubéla névvel mint az hogy moszkva tér hogy a faszba akar valaki megújulni, mer mondjuk ez kb olyan mintha a nyilasfasisztanácizsidókat utáló teret akarná valaki megújítani nemúgyoltaholokauszt térre

Szergej55 2011.07.09. 23:56:57

Szerintem felesleges volt átnevezni, ugyanis ha nem úgy akarjuk felfogni, akkor nem a kommunizmus van benne ebben a névben.

záporjózsi 2011.07.10. 00:09:09

Esetleg túl lehetne jutni ezen az idióta átnevezésen?

Ami a látványterven van, az az építészek szokásos felsőbbrendűségi gyakorlata. Az, hogy a villamos egy idióta végállomást kap, a többit meg tegyük el, mert szégyellnivaló, az jellemző. Természetesen az autóknak muszáj még annyi sávot biztosítani, hogy valóban sok legyen az aszfalt. A Moszkva/Széll téren (a.k.a. Retek utcai teniszpályák) és a Széna téren jelenleg az foglalja a legtöbb helyet, hogy a buszok végállomása és tárolása pazarló módon alakult ki. Sajnos sem a BKV, sem a Volán nem szokta meg, hogy a buszok kicsit pörgősebben közlekedjenek, de azért ezen változtatni is lehet.

@fovarosi.blog.hu: Bevethetők? Jelenleg ami áll, az már állva is marad. Nem adják ki, hogy legyen alkatráész és folyamatosan rabolják le. Ha épp kell valamelyik, akkor rohammunkában egy másikból összeheftölik.

szintetikus 2011.07.10. 01:42:42

nem értem, hogy a Chuck Norris tér miért nem jött szóba

mizrolist 2011.07.10. 02:43:22

@bombadil: a probléma az, hogy a Combino (de a dupla Ganzra is igaz ez) nem fér el a 61-es megállóinak jelentős részében, vagyis durván építeni kellene. Ráadásul a Körtéren sincsenek meg az összekötés feltételei.

Bloberf 2011.07.10. 05:30:32

@Übermayer: Az másodlagos. Most jöttek rá mekkora hiba volt ennek a veleéjig ellenséges országnak a nevét felvenni kétszáz (?) évvel ezelött.

2011.07.10. 08:18:55

@mizrolist: Plusz a 61-es vonalára szükséges kapacitás sokkal kisebb. A budai oldalon lakóövezetben jár inkább a vili, napközben szinte üres.

d02 2011.07.10. 09:30:06

Ez az átnevezés is jól jött valakinek, így volt indok a lopásra! Biztos vagyok benne hogy háromnegyede valakik zsebében landolt! (Állami cégeknél így megy ez)
Azt a pénzt amit az átnevezés miatt elköltöttek inkább a tér felújítására fordították volna! Nekem nem szúrta a szemem, viszont a kinézete annál inkább, és felőlem akár Los Angeles tér is lehett volna!

magyar ember teli szájjal 2011.07.10. 09:50:27

@bread: Ad 2. Mészérlás téma: a Szovjetunió üzent hadat nekünk, vagy mi nekik? A mieink vajon grállovagként viselkedtek?

Ezek sorkatonák voltak, te barom.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2011.07.10. 09:55:30

mennyi sok erkölcstelen kretén barom él ebben a városban.
Szegeden is van Moszkva körút. Szerintetek mért nem zavarja ez a szegedieket?

fatia-negra 2011.07.10. 09:57:54

@Deak Tamas: Moszkvában is van Budapest sugárút...

apropó javaslom a helyzetre való tekintettel, Szegeden és Moszkvában a Budapest neveket törölni...

fatia-negra 2011.07.10. 10:01:38

és a XI. BUKAREST utca ????
vagy X. Román utca ???
XVI. Szlovák út ????????

Tűzgolyó 2011.07.10. 12:28:14

Nekem a Moszkva térről mindig is az idióta közlekedés jut eszembe. Normálisan kéne megreformálni az úthálózatot. Akkor talán ilyen se történne többet:
www.langlovagok.hu/kepek/2714_tuzoltoauto-es-autobusz-karambolja-budapesten

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.07.10. 13:37:43

@eManuel: csak jelezném, hogy a kacsacsőrű emlős kurvára nem halt ki, és egyelőre biztosított a faj fennmaradásához szükséges egyedszám.

Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.

Arról meg nem Moszkva, meg az egykori SZU tehet, hogy te szar helyen laksz.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2011.07.11. 11:47:54

Ide tartozik szerintem Ungváry Krisztián dolgozata a 45-ös mészárlásról:

epa.oszk.hu/00000/00003/00023/ungvary_szg.html

Egy részlet: ,,Február 11-én este 8 órakor a Széll Kálmán (ma Moszkva) és a Széna téren, valamint a Margit körút teljes hosszában megindult a védők rohama. Szovjet részről felkészülten várták az akciót: a szemközti házakban elhelyezett géppuskák szörnyű aratást végeztek a sztálin- gyertyák által szinte nappali fénnyel megvilágított utcákon. A Széna téren hullahalmok alakultak ki,..."

Az jót tehet, hogy ennyire ide terelődik a figyelem. Egyre szükségszerűbb lehet a megoldás keresése.

SzJ1982 2011.07.15. 18:38:34

Jellemző. Azon vitatkoznak a hozzáértők, hogy akkor most Moszkva tér, vagy Széll Kálmán tér? Pedig nem történt semmi különös, visszakapta az eredeti nevét a közterület. Ahogyan a Marx tér, a Lenin körút, vagy a Vörös Hadsereg útja. Hát húsz év után úgy hozta a sors, hogy a Moszkva teret is VISSZA-nevezték. Pont. Ez fáj valakinek? Az ábrándos tekintetű lokálpatriótákon, vagy épp a fiatalságuk meghatározó részét a hely "bájai" között töltőkön kívül, persze.
Nem tudod megszokni? Szar neked. Senkit nem érdekelsz.
(Személytelenül, minden nekemakkorismoszkvatéramoszkvatér-faszkalapnak.)

záporjózsi 2011.07.16. 06:20:07

@SzJ1982: Nem láttam még kiírva a Berlini tér feliratot Bp-n a korábbi Marx téren. Viszont azt hiszem egyszerűbb lenne számozni. Abban nem lenne vitam. Római vagy arab számokat használjunk? :D

jeannouvel 2011.07.20. 23:43:04

A mi családunkban valahogy kortól függetlenül nem változtak meg Budapest utcanevei.Nálunk sohasem volt Tolbuhin körút csak Vámház,Andrássy út volt és Ferenciek tere stb.Amúgy kalefnak hívtuk a Széll Kálmán teret,még a család óvodásai is ebbe nőttek bele.
Egész jól elvoltunk így.
Ez is egy lehetséges megoldás nem?
süti beállítások módosítása