Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Száz éves hírek - 1913 január

2013. január 05. - fovarosi.blog.hu

Az alábbiakban száz évvel ezelőtti hírekből válogatunk, Az Est korabeli cikkei alapján. A cikksorozat összes megjelent tagja itt olvasható.

"Undok büntetés pesti polgárnak lenni"

Január 2: Bárczy polgármester és a tanácsnokok a főváros terveiről. A főváros életében alig volt még olyan jelentős korszak, mint a mostani. A sok forró, elintézésfélben lévő probléma, vállalkozás feszült figyelemmel fordítja a polgárság érdeklődését a főváros felé. A közgyűlés is részben megújult és csak az a kívánsága a polgárságnak, hogy újulna meg a szellem is, a mely a főváros ügyeit intézi, dolgait tárgyalja, és lennének teljes öntudatában a város élete fontos és döntő korszakának.
A polgármester és a vezetők az esztendő terveiről és kilátásairól ezeket a nyilatkozatokat közölték velünk:

BÁRCZY ISTVÁN polgármester

az elmúlt éve eseményeit érintve, a főváros jövő programmjára vonatkozólag a következő felvilágosításokat volt szíves adni:
A főváros által létesített legutóbbi új intézmények, melyeknek alapjául beruházási kölcsönpénzek szolgáltak, programmszerű további kiegészítésre várnak. A mostoha pénzviszonyok következtében függőben maradt beruházásokat azonban csak akkor folytatjuk, ha az általános gazdasági helyzet kedvezőbbé válik; és ekkor sem fog késni a főváros az újabb beruházási kölcsön megszerzésével, a mire előirányzat szerint még 120 millió korona erejéig joga van.
-Ebből valósítjuk meg a nagy városrendezési programm nagyrészt már folyó munkálatait, ebből fejeződik be véglegesen a Tabán rendezése, de soron van az Erzsébet-sugárút, az új városháza kérdésének megoldása is.
-Sajnos, egy még nagyon is függőben levő probléma, a pályaudvarok rendezésének kérdése bénítja meg a városfejlődést sok irányban, mert hiszen nagy beruházást kívánó létesítményeinket e szerint kell irányítani. nem is szólva az utak, átjárók és biztonyos városi közúti forgalmi, világítási és csatornarendezési akadályokról, már maga az, hogy a parcellázásokat függőben kell tartani a pályaudvar-kérdés megoldásáig, nagyon nagy baj, a mely szinte a magántulajdon elkobzásával ér fel. Nagyon kívánatos tehát, hogy a kormány és a Máv. meghozzák a döntést, bármilyen legyen is az. E kétséges állapotnál jobb volna a városra nézve, ha mindjárt minden a régiben maradna is, mert így terveinkkkel legalább ki tudnánk bontakozni.
-A főváros által forszírozott kislakások építését lankadatlanul folytatjuk, még pedig legjobb tapasztalataink szerint. Annyi bizonyos, hogy a legutóbb megépített 7000 kislakás létesítésével egy lakáshiányból eredő szinte forradalomszerű veszedelmet került el a főváros. Az építendő lakótelepek közé sok szociális és jóléti intézmény felállítására fogunk törekedni.
Ezután még az autotaxik dolgát érintette a polgármester, azzal a megjegyzéssel, hogy a főváros nem fog késni e kérdést áthidalni, csak jöjjön meg a miniszteri leirat.
-És az új adótörvény kérdése?
-E területen most fegyverszünet állott be, de ha megkísérlik majd a súlyos adó behozatalát, a főváros szilárd álláspontjával mindvégig védeni fogja polgárait a vállukra nehezedő terhek ellen. (...)

fovarosi.blog.hu: KalvinTer1-SternJozsef-1913Januar-AzEstHirdetes

fovarosi.blog.hu: LisztFerencTer13-LisztMozgo-1913Januar-AzEstHirdetes Január 8: Lappok érkeztek. Furcsa menet fordult be tegnap reggel a Podmaniczky-utcából az Aréna-útra. Bolyhos agancsú rénszarvasokat terelgettek meleg állati bőrökbe bújtatott apró nagysipkás emberkék: laplandiak, a kiket a budapesti állatkert szerződtetett.

Kiérkezve a Weingruber-kávéház elé vonultak, a hol már várt reájuk előre küldött cók-mókjuk: szánjaik, ski-jeik, sátorfájuk és egy hatalmas, sajátságos ezüstzöld színű domb, két vaggon valódi sarkvidéki zuzmó-ból hányva. Nekirontottak a dombnak s a fákhoz és lámpaoszlopokhoz kipányvázott állataik elé szórták a rénszarvas takarmányát, a hósivatagok egyetlen növényét. A tizenháromnapos vasúti utazástól elcsigázott állatok mohón falták.
Mindez pár pillanat alatt történt s a maguk dolga után látó 19 tagú lapp-karavánt ekkor lehetett jobban szemügyre venni. Öt felnőtt férfi, öt nő és kilenc gyerek, kik közül kettő szopós, tizennégy rénszarvas és három grönlandi komondor, ebből áll a társaság. A pólyás babák kivételével férfi, nő és gyermek teljesen egyformán öltözött. Rénszarvasprémből készült kabát, nadrág és topán van rajtuk, jó meleg bokafáslival és derékövvel. A topán zuzmóval töltve. Egyetlen különböztető jelük, hogy a férfiak négyszegletesre húzott fekete sipkáját a nőknél rikítópiros főkötő helyettesíti. A hatvanéves öreg oldalán éppen úgy, mint az öklömnyi gyerekén hatalmas széles pengéjű konyhakés lóg a legfinomabb acélból, svédkőris nyéllel. Ezzel kenik fel barna kenyerükre a pesti kávéházi vajnál is kozmásabb margarint, és ezzel faragják le nagy ügyességgel a bordákról a főve is sziklaszilárd rénszarvashúst, a miből két nap alatt 70 kilogrammot (…)
fovarosi.blog.hu: VaciUt141-MAGAutomobilok-1913Jan-AzEstHirdetesVezetőjük, Andreas Dalsbös, egy hatalmas szőke norvég a következő notabilitásokat mutatta be közülök. Az öreg Anders Persen Uttei-t, egy megcsökönyösödött agglegényt, a ki már 3000 rént terelt Észak-Norvégiából Alaskába. Mathis Andersen Siri urat és Bereth Andersen Siri asszonyt, Josef Johaniiessen Svineig urat és jegyesét, Gundhild Hausdalter kisasszonyt. Elmondották, hogy Karsjok nevű kis, hegyi lapp faluból jöttek (a norvég lappoknak összesen három falujok van). Kilenc napig mentek egytalpú szánjaikon, melyeket a rének percenként félkilométer sebességgel húznak, a tengerig, a hol egy nagy gőzhajó vitte őket Tromsö-be. Innen pedig tizenhárom napig jöttek vasúton. A vonaton sok kellemetlenségük volt, mert neveletlen emberek kiváncsiságukkal folyton zavarták őket.
A mozdonyról, villamos kikapcsolóról és a szállodai liftekről nagy elismeréssel nyilatkoztak a derék lappok, a kik különben a világ legjámborabb és legbecsületesebb emberei. Mikor vezetőjüknek kételyemet fejeztem ki a felett, hogy még ne láttak volna gőzhajót, ő maga is megorrolt; de sietett kijelenteni, hogy a világért sem tolmácsolja ezt a lappoknak, mert a kimondott szóban kételkedni a legnagyobb sértés. Csupa ilyen kaszinótag az egész lapp nemzetség. Vallásukra nézve luteránusok, de kettő közülök még nincsen megkeresztelve, azért ha valami jóféle keresztszülék akadnának Budapesten, szívesen belemennek a magyar komaságba.
Meg kell jegyezni, hogy északi vendégeink nem a számos finn-lappok, hanem a ritka norvég protektorátusban álló lappok közül valók és így dr. Gregersen Endre főkonzul úr alá tartoznak, a ki védencei üdvözlésére meg is jelent és elsimította az apróbb lappáliákat, a mik még az állatkert igazgatósága és a külföldi attrakció között voltak.
Látva, hogy jámbor emberekkel van dolgom, sétára vittem három lapplandit és bemutattam nekik az állatkertet, a mi nagy megelégedésükre szolgált. Fővárosunk tehát nem hiába áldozott. A fókákra, jegesmedvékre rá se néztek ugyan, de annál jobban imponáltak a majmok és a ragadozók. Halálra kacagták magukat a zsiráfokon és kérték Cardona mestert, a pesti fenevadak nevelő apját, hogy tolja már vissza a szegény zsiráf kinyújtott nyakát, s ne hagyja kínlódni. A kómikusan silány ródli-pálya befektetési költségeit kissé borsosnak találták, de elment a kedvük a kritizálástól, mikor az elefántházba léptünk. Az öreg Uttei apó a szó szoros értelmében lerogyott a hat bömbölő elefánt láttára. Alig lehetett megnyugtatni. Kint azután megkérdezte, hogy laknak-e emberek is Budapesten?

fovarosi.blog.hu: AndrassyUt69-ModernSzinpad-1913Januar-AzEstHirdetes

Január 11: A gázcsapot kinyitod, elkezd bugyborékolni, kortyogni, sóhajtozni, pöfögni és nedvesen és ritkán megindul a gáz, s ha nagyon traktálod a gyufád lángjával, hosszabb habozás után meg is gyullad. Égni ég, de világítani és melegíteni nem hajlandó hiába bújtatod a legdrágább és legkacérabb Auer-harisnyába. A gáz naftalinnal van tele, tehát fütyül világítani, azt gondolja, hogy használják molyirtásra, ha már megzabáltatták naftalinnal.
Fölveszed a telefon kagylóját, vársz tíz percig, - a mi ebben az állapotban harmincnak felel meg - a központ végre jelentkezik, kéred a számodat, dr. Hajukhalljuk Ubul volt országos képviselővel akarsz beszélni, s miután ötször dr. Mássalbeszél Józseffel kapcsolnak össze, hatodszor, hetedszer és nyolcadszor végre megkapod a kért számot, de akkorra már szívgörcsben fetrengel a földön, megőszültél, berekedtél, koporsóra vágyol.
El akarsz utazni, nem tudsz a szűk és életveszélyesen zsúfolt pályaudvarba bejutni, ha már belőtted magad a tömegbe, mint egy kilőtt torpedó fúrod magad előre az egymásba sajtolt emberi testek sziklakemény falában, nem tudsz eljutni a pénztárig, hogy jegyet válts. Ha azonban ez is sikerült, nem tudsz tovább vergődni, és noha nem bánod, hogy órád, tárcád ellopták a tülekedés alatt, mire kivergődnél a peronra, hogy óriási gyaloglás után hozzájuss vonatodhoz, csak helyét leled.
Hivatalodban nem tudsz idején megjelenni: nincs villamos; hivatalodból nem tudsz elég gyorsan hazamenni: nincs villamos; az utcán nem sétálhatsz: nincs járda; az Oktogontól sürgősen a Boráros-térre kell sietned, de még ennél is gyorsabban kell onnan megint visszajönnöd: nem lehet, mert nincs autotaxi. Beteg vagy, meleg szobában otthon kell maradnod: nincs a városban szén; tejkúrát kell tartanod: nincs igazi tej. Semmi nincsen, mindennek csak a hűlt helye.
De van három milliós deficit, van egy épülő gázgyár, egy épülő telefonközpont, egy pályaudvar-tervezet, utcaburkolási idea, készülő élelmiszertörvény: csupa terv és csupa készülődés, csupa rendezés alatt álló kérdés. Undok büntetés pesti polgárnak lenni!

fovarosi.blog.hu: PavaUtca10-12-Renault-1913Januar-AzEstHirdetes Január 11: A Közúti bérlet-bajai. (Panaszos levél.) Végképp tűrhetetlenek azok az állapotok, melyeket a Közúti villamos társaság a havi bérletjegyek megújítása körül meghonosított. Gondolván, hogy elseje körül nagy lesz a tolongás, a magam részéről már múlt hó 28-án, szombaton próbálkoztam a januári jegyemet megkapni. Meglepetésemre már ekkor is, tehát 4 nappal a bérletek lejárata előtt oly nagy tömeg tolongott, hogy én, a ki csak 1, vagy legfeljebbb 1 1/2 órát szánhattam a bérletmegújítási műveletre, elmenni voltam kénytelen. Nap-nap után megismétlődött a mulatság, tegnap is, ma is ott voltam: valóságos tábor van a Visegrádi-utca 6. sz. ház udvarán. Pedig a dolog kezd kellemetlenné válni: 2-án a kalauzok nem fogadják el többé a múlt havi bérleteket s mival újat váltani fizikai lehetetlenség, végtelen sok kollízió adódik a közönség és a kalauzokk közt. A mit a Közúti az év végi bérletmegújítás körül produkál, az különben is tökéletlen adminisztrációjának a tetőfoka. Érthetetlen, hogy Sándor Pál vezérigazgató úr nem teremt rendet a bérletek körül épp úgy, mint a hogy a forgalmat valamiképp rendbe hozta. Méltányos kérelem tehát a közönség részéről, hogy addig is, a míg ezen év végi bérlet megújítások más, okosabb, nem bürökratikus szellemtől átitatott módon változtatnak, utasítanák a kalauzokat, hogy decemberi bérleteket elfogadni kötelesek legyenek mindaddig, a míg a visegrádi-utcai bérlet-iroda előtt órák hosszat kell várni, a mi megfelel a Máv. intézkedésének: utóvégre vesztegetni való ideje senkinek sincs. Egyúttal fel akarom hívni a tek. szerkesztőség szíves figyelmét azon körülményre is, hogy mily hihetetlen mértékben drágák a Közúti bérletei: Bécsben az összes vonalakra szóló bérletjegy egy évre 240 korona, tehát havi 20 korona, a Közútinál 30 korona. Nálunk a Közúti és Városi villamos hálózat együttvéve kisebb, mint a bécsi villamos hálózat, mely körülbelül a kétszerese a budapestinek. Ha tehát a Közúti a budapesti vonalak felét bírja, akkkor ez körülbelül a bécsi vonalaknak egy negyed részével volna egyenlő. A bécsi összes vonalakra szóló jegy ára a Közúti vonalaira átszámítva tehát a 20 korona negyed része, tehát 5 korona lenne. Kerül pediglen ez a bérlet itt Budapesten 30 koronába. Ilyképp nem csoda, ha vagy 30-40 óriás bérháza van a Közútinak, igaz hogy emellett a forgalom rossz és drága, de a házak jól kamatoznak, s utóvégre ez a Közútinál, úgy látszik a legfontosabb. Mindezeket bátorkodik Sándor Pál vezérigazgató úr szíves figyelmébe ajánlani egy orvos.

fovarosi.blog.hu: NagyBudapest-1909esTerv-Urbanista
Nagy-Budapest terve 1909-ből. Kép: Urbanista Blog

Január 12: Nagy-Budapest. Előbb-utóbb meg kell barátkoznunk ezzel a szóval. A Frankfurter Zeitung a minap írta meg, hogy Budapest elérte az egymillió lakosságot és hogy ezzel a legkomolyabb európai metropolisok sorában van. A budapesti statisztikai hivatal erre vonatkozóan azt mondja, hogy Kispest, Újpest, Erzsébetfalva bevonásával, a melyeket nem egy közigazgatási adminisztráció úgyis Budapesthez csatol, a magyar főváros már jóval túllépte az egy millió lakosságot és legalábbis százezerrel több lelket számlál. Így alakul ki a Nagy-Budapest fogalma, a melyet a városházán is szeretettel ápolnak és csak idő kérdése, hogy véglegesen megvalósuljon. Budapest és környéke olyan rohamosan fejlődik, hogy a Nagy-Budapest nem maradhat el. És akkor egyszerre erősen mögöttünk lesz az egy millió. Csak az a fontos, hogy ezzel a sok emberrel úgyis törődjenek, a hogy ez ilyen óriási városokhoz méltó.

fovarosi.blog.hu: VorosmartyTer3-Renault-1913Junius-AzEstHirdetes

Január 16: A parlamenti őrség revolvert is kap. - Az Est tudósítójától. - Megírtuk, hogy a képviselőház elnöksége elkészítette a parlamenti őrség szervezési szabályzatát. Erről a szabályzatról és lényeges rendelkezéseiről most a N. Fr. Pr. a következőket jelenti:
A kormány és a képviselőház elnöksége csak most készült el a parlamenti őrség felállítására vonatkozó tervvel. Ezeket a terveket be fogják mutatni a királynak és csak azután teszik közzé a legénység jelentkezésére vonatkozó felhívást. Az őrség tagjainak felszerelése kard és revolver lesz. Ki van zárva, hogy a parlamenti őrség már a legközelebbi képviselőházi ülésen működésbe lépjen. Ez talán tavasszal történhetik meg.

Január 16: Józsefvárosi Orfeum. Az eddigi népszínház utcai Folies Bergere mulató helyiség: mai naptól Józsefvárosi Orfeum nevét nyerte. A vállalat igazgatósága teljesen új társulatot szervezett elsőrangú művészi erőkkel.

fovarosi.blog.hu: NemzetiSzinhaz-Astoria-1912-Egykor.huJanuár 19: Botrányos döntés a Nemzeti Színház pályázatán. Csodálatos, - vagy talán már szabály - hogy nálunk minden művészeti pályázat kisebb-nagyobb botrányba fúl. E nemzeti szokás alól, úgy látszik, nem lesz kivétel a Nemzeti Színház tegnap eldőlt tervpályázata sem.
A beérkezett 33 terv fölött egy tizennyolc tagú zsűri volt hivatott bírálatot mondani. A bizottság tagjai között volt két külföldi, meghívott szakértő is: Littmann és Dülfer professzorok, a kiket nyilván azért hívtak meg hozzánk, hogy gyakorlati tudásukkal, tapasztalásukkal támogassák a zsűri munkáját. És ennek ellenére megtörtént, hogy a zsűri 16 magyar tagja egyszerűen leszavazta az idegeneket, játszi könnyűséggel túltette magát a vélekedésükön, nyílt kérdésnek hagyva meg mindnyájunknak, hogy ennyi autoritás és ilyen megdöbbentő fölényesség mellett mi a pokolba volt egyáltalán szükség a külföldi szakértőkre?
(...)
Négy díjazásról és öt megvételről volt szó. A német jurorok, a kik természetesen minden befolyástól menten alkották meg véleményüket, azzal kezdték jelentésüket, hogy a megvételt is bizonyos klasszifikációnak tekintik. És megtevén propozícióikat a díjazandó terveket illetőleg, a megvételre ajánlott tervek között negyedik helyen ajánlották Megyaszay Istvánét. E szerint - a négy díjazott után - Megyaszay nyolcadik helyen szerepelt volna a sorban.
Ennek ellenére, a mikor megejtették a szavazást, a magyar zsűri rögtön az első szavazásnál tíz szóval Megyasszaynak ítélte oda az első díjat. És ezzel szinte groteszkül dezavuálták a külföldi szakértőket, a kik e tervet nyolcadik helyen említették.
A két külföldi közül Littmann a Bálint és Jámbor építészek tervének ítélte az első díjat, a másik, Dülfer, Lajta Bélát tette első helyre. Mégis, véleményük teljes negligálásával, Bálint és Jámbornak a második, Lajta Bélának a negyedik díjat ítélték oda a magyar jurorok. Képzelhető, hogy a két külföldi bizonyos konsternációval vette tudomásul ezt az eredményt. Megdöbbenésüket csak az enyhítette, hogy az első díj még nem jelenti egyben a kivitellel való megbízatást is, hanem ui. szűkebb pályázatra kerül majd sor a díjat nyert négy pályázó között.
Az ügy személyi részén kívül vannak még más, fontosabb tárgyi motívumok is. A pályázat tudvalevőleg nem határozta meg, hogy a Rákóczi-út és a Múzeum körút sarkán levő telekkomplexumon az új Nemzeti Színház átlósan (a sarokra nyíló homlokzattal) építendő-e, vagy pedig merőleges homlokzattal a két úttest valamelyikére? A legtöbb pályázó két tervvel vett részt, egy átlósan és egy merőlegesen elképzelt homlokzattal. A külföldi pályabírák, a tér megszemlélése után, a priori kijelentették, hogy ezen a helyen más, mint merőleges megoldás el nem képzelhető, a főhomlokzatnak vagy a Rákóczi-útra, vagy a Múzeum-körútra kell rámerednie. És mégis, az első díjjal kitüntetett - tehát kivihetetlen terv - átlós.
A magyar zsűri e tekintetben is dezavuálta a külföldieket. De hogy ezt a tulajdon ítéletét milyen komolyan vette, arra nézve jellemző, hogy a többi díjat viszont csupa olyan tervnek adta oda, a mely a merőleges megoldás alapján áll.
Az egész furcsaságnak különben van valamelyes - ha nem is túlságosan tiszteletreméltó - magyarázata. A színház vezetősége úgynevezett körszínpadot szeretne, a mi azonban ezen a telken egyedül átlós terv alapján volna lehetséges. Tudták ezt a pályázók is s éppen ezért nyújtottak be egy átlós és egy merőleges tervet. A külföldiek azonban annyira bizonygatták, hogy az átlós megoldás teljesen el rontott volna, hogy most, a szűkebb pályázatnál ezt az ötletet alkalmasint el kell majd ejteni. De addig is a magyar zsűri jónak látta annak kiadni a díjat, a ki csak átlós tervvel és körszínpaddal pályázott s a kit a két külföldi alig hogy nyolcadik helyre taksált!
Jellemző különben, hogy a bírálati jegyzőkönyv az első díjat nyert műnek is csupa hibáját sorolja fel. Hibás ez, hibás az, annyi hibát halmoz hibára, hogy az az első díj már szinte fájdalomdíjnak tetszik. Szépségflastromnak.
A fődolog azonban, hogy a kivitelre nem adtak még megbízást senkinek. Az új pályázatnak két hónapos terminusa van. Jó lesz, ha az újabb döntésnél majd alamivel elevenebb lelkiismeret lép a személyi motívumok helyébe, vagy pedig, ha ez már teljesen lehetetlen, legalább ne hívjanak ide külföldi szakértőket, a mi költséges mulatság is, s azonkívül ellenállhatatlanul arra a tapintatlanságra ösztökél: hogy a magyar zsűri fölényes biztonsággal túlteszi magát a két idegen juror bizonyára elfogulatlan véleményén.
A tegnapi döntésen a zsűri tagjai közül ezek szavaztak Meggyaszay első díja ellen:
Bárczy István, K. Lipprich Elek, Dälfer, Littmann, Kertész K. Róbert, Jakabbfy István, Medgyes Simon.

DÜLFER TANÁR A DÖNTÉSRŐL.

Felkerestük az "Excelsior"-szállóban Dülfer Martin tanárt, az egyik külföldi építésszakértőt és jurort. A müncheni tanár a következőket mondotta nekünk a zsűri itéletéről:
-A legnagyobb ámulattal vettem tudomást a zsűri ítéletéről, a melylyel Megyaszay Istvánnak ítélte oda a budapesti Nemzeti Színház építését. Mondhatom, hogy ez a kivitellel megbízott terv az összes benyújtott tervek között a legrosszabb. Sem színházi szempontból, sem a hely megoldásának szempontjából, sem pedig építészeti szempontból nem kielégítő. Megyaszay olyan színpadot tervezett, a mely használhatatlan és a tervezett épület külső stílje olyan, hogy magam sem tudom megmondani, milyen?
Littmann kollégám és én teljes erőnkből agitáltunk Medgyaszay terve ellen, azonban hiába. Az ő tervénél sokkal kitűnőbb Bálint és Jámbor, Lajta Béla és Pogány terve is. Érthetetlen, hogy nem ezek közül kapta valamelyikük a megbízást. Mi külföldi szakértők is idejöttünk Pestre, azonban érthetetlen, hogy minek jöttünk, mikor szavunknak semmi súlya nincs és nem hallgattak ránk. Máshol, ha külföldi szakértőket hívnak meg, azoknak a szava döntőleg esik a latba. Úgy látom, hogy a zsűri döntésének igazi magyarázata a különleges és sok tekintetben érthetetlen magyar viszonyokban találja magyarázatát.

fovarosi.blog.hu: Dunapalota-Ritz-1918-Egykor.huJanuár 19: A Ritz szálloda megnyitása. Budapest dunai látképe újabb ékességgel lett gazdagabb. A Mária Valéria-utca, Eötvös-tér és dunaparti telektömbön felépült a Ritz-szálloda, a mely kényelem, ízlés és előkelőség dolgában a külföld nagy városai elsőrangú szállodáival vetekszik. Gróf Szapáry Pál kezdeményezésére épült fel a pompás épület, ő létesített kapcsolatot a Ritz-társulattal, melynek szállodái Európában és Amerikában egyaránt az előkelőség fogalmává váltak, kényelmet, szolidságot és kulturált életet jelentenek. Madame Ritz, a kinek tapasztalatai és páratlan ízlése jutott érvényre a szálloda építkezése és belső berendezése körül, már hónapok óta van Budapesten és a legapróbb részletekig is kiterjedő figyelemmel gondoskodott mindenről, csakhogy ez a szálloda is méltó legyen a Ritz névhez. A hotel Fellner Sándor műépítész tervei szerint épült, főbejárói a Mária Valéria-utcára nyílnak. Középen van a főbemenet, mely az előcsarnokon át a vendégszobákhoz vivő felvonókhoz és a középső kupolacsarnokon át a főlépcső és díszteremkehz vezet. Oldalt vannak a szolgálati és az éttermekhez vezető bemenetek. A földszintet középen 8 oszlopos kupolacsarnok foglalja el, melyből a háromkarú főlépcső a díszterembe vezet. A bemenettel szemben a dunai oldalon van az ebédlő, az Eötvös-tér felé pedig az olvasó, fogadó és az ovális banketterem. Az átmenetet a térhez pompás télikert alkotja. Az emeleteket előszoba, fürdő, illetve öltözőszobákból álló 120 lakosztály foglalja el. A tető egy része kertté van kiképezve, a honnan gyönyörű kilátás nyílik a Dunára és nyáron étkező lesz. A dunai oldalon alul bar és grillroom van, míg a többi részt a konyhahelyiségek, raktárak, géptermek foglalják el. A szállodai fűtés, vízvezeték és villamos berendezés a legmodernebb alkotások. A szállodában 3 személy- és 4 teherfelvonó dolgozik. A szálloda Louis XVI. stílusban épült, s a modern szállóépítés minden előnyét egyesíti. A Ritz-szálloda rt. igazgatósága: Elnök gróf Szapáry Pál, az igazgatótanács tagjai: herceg Colloredo Mannsfeld József, dr. Hirsch Albert, Libits Adolf, Kisfaludy Lipthay Béla, toronyi Fellner Sándor, dr. Meyer Frigyes Lajos, Munk Péter, Lichtenstadt Marcell Viktor. Felügyelő bizottsága: Miklós László, Gyömrői Manó, dr. Zerkovitz Zsigmond. Igazgatója Vásárhelyi Károly.

Január 19: Jönnek az autotaxik. Az autotaxik régóta vajúdó ügyében a napokban elhatározó fordulat történt. A kereskedelemügyi minisztériumhoz megérkezett a belügyminiszter átirata, a mely az autotaxik viteldíjszabására és a szabályrendelet egyéb pontjaira vonatkozó döntést tartalmazza és megadja a lehetőséget arra, hogy most már a kereskedelemügyi minisztérium is sürgősen eljuttatja a döntését a fővároshoz. Értesülésünk szerint a belügyminiszter nem hagyta jóvá a főváros közgyűlése által módosított, illetőleg felemelt viteldíjszabást és a régi olcsó és az új felemelt tarifa középarányaiban új tarifát állapított meg. Főfeltétel lesz az autotaxik engedélyezésénél a honi származás bizonyítása és így a megrendelendő automobilok túlnyomó része magyar gyárakban fog készülni. A legnagyobb rész jut az aradi Westinghouse-gyárnak, a mely teljesen be van rendezve automobilok gyártására, azonkívül kisebb részt kap a Röck-gyár és egy kisebb kisebb rész fog jutni a külföldi iparvállalatoknak is. A belügyminiszter által eszközölt módosítások annyira jelentéktelenek, hogy a minisztériumban biztosra veszik, hogy a főváros hozzájárul a módosításokhoz és nem fogja az ügyet további előterjesztésekkel elhúzni. Ha ez a feltevés valósnak bizonyul, úgy a főváros közönsége tavaszra, de legkésőbb nyárra megkaphatja a régóta várt autotaxikat.

fovarosi.blog.hu: AdriaKavehaz-1913Januar-AzEstHirdetes

fovarosi.blog.hu: Fogaskereku-1917-Egykor.huJanuár 21: Botrány a fogaskerekű vasútnál. Vasárnap délben a téli sport híveinek hódolni akarók nagy tömege hatalmas botrányt rendezett a fogaskerekű vasút alsó állomásánál. Már a reggel nyolc órai vonat zsúfolva volt a hegyre kirándulókkal s előre látható volt, hogy a későbbi vonatokkal még többen akarnak utazni. Az állomásfőnök ennek dacára sem gondoskodott vonatokról s így a tíz órai vonat mindössze két kocsiból állt, a melyben körülbelül kétszáznegyvenen szorongtak s legalább ugyanannyian lemaradtak. Az állomásfőnök megígérte ugyan, hogy tíz perc múlva újabb vonatot indít, de háromnegyed tizenegykor még csak annyit tett, hogy kijelentette, hogy nincs mozdonya. Az ekkor már igen felszaporodott közönség erre jogos felháborodásában hólabdákkal támadt az állomásfőnökség épületének, s beverte az ablakokat. Az állomásfőnök a közelből rendőrt hívatott a ki látva a közönség ingerült hangulatát, az őrszobából segítséget kért. Négy társának megérkezése után helyreállították a rendet s a közönség beszállt háromnegyed tizenkettőkor induló vonatba, a mely azonban nem volt különvonat, hanem a menetrend szerint tizenegy harmincra jelzett rendes vonat. Ekkor már nagyon sokan fel sem mentek, mert hisz azért akartak tíz órakor menni, hogy délben már lejöhessenek. A fogaskerekű vasút igazgatósága szubvenciója ellenében legalább annyit megtehetne a főváros közönségének, hogy kellő számú vonatot bocsát rendelkezésre. Az esetet ajánljuk a polgármester figyelmébe s reméljük, hogy ő rendet fog teremteni. Ez alkalommal a Közúti igazgatóságának figyelmét is felhívjuk, hogy saját ródlipályájához sem járat elég kocsit. Vasárnap is megtörtént, hogy minden állomáson tíz-húsz, ródlival és skivel felszerelt férfi és nő akart a villamosra felszállni, de az már benn a városban teljesen megtelt hasonló szándékú utasokkal. A Közúti plakátokon ajánlja a közönség figylemébe a 15., 17., 51., 73. stb. számú kocsijait, de nem veszi számításba, hogy ezekről át kell szállni aztán a hűvösvölgyi és zugligeti kocsikra, a melyek az átszállóhelyhez mindig zsúfolva érkeznek. Ajánljuk tehát, hogy a Központi legalább vasárnaponként járassa az Anna-udvartól azokat a kocsikat, a melyek nyáron járnak.

Január 22: A Nemzeti Színház pályatervei. A Műegyetem elsőemeleti dísztermében ma állították ki a Nemzeti Színház tervpályázatára beérkezett munkákat. Tudvalevőleg 33 tervpályázat érkezett be, a melyek közül egy sereget már előre kiselejteztek, úgy hogy most csak a díjazott és a megvásárolt munkák kerültek kiállításra.
A Műegyetem dísztermében nagy közönség nézegette a beérkezett terveket. Megnyugatató dolog mindenesetre, hogy a bizottság díjakat adott csak ki, de megbízást senkinek sem. A tervek között tényleg egy sincs, a mely impozáns és a kivitel dolgában annyira megfelelő volna, hogy annak elkészítőjét kivitellel bíznák meg.
Az első díjat nyert Medgyaszay-féle terv a színház vezetősége kívánságainak mindenesetre a legjobban megfelel, belső berendezésével, főleg átlós színpadával. Az architektúrája is elég szép. A tervező szem előtt tartotta azt a kívánságot is, hogy a színház lehetőleg történelmi stílben épüljön, menten minden vakmerő modern újítástól.
A Pogány-Tőri-féle harmadik díjat nyert terv igen kvalitásos munka. Architektúrája szép, csak a színpad feletti kiemelkedő épületrész nem kielégítő.
A zsinórpadlás részére szánt épületrész úgy tűnik fel, mint egy hatalmas nagy kőkocka. Ennek a számára a tervező nem talált semmiféle megoldást. Az alaprajzot azonban sikerültnek lehet mondani.
A Jámbor-Bálint-féle második díjat nyert munka szép, csak kissé nyugtalan.
Lajta Béla terve impozáns, nyugodt és talán éppen az a baja, hogy inkább egy nagy mauzóleumhoz hasonlít és semmiféle ünnepélyesség nincs a kiképzésben.
A többi megvásárolt munka is elég szépen sikerült.

Január 24: Gyönge építkezés. A Práter-utca 33. számú telken új ház épül. Az épület világító-udvarának harmademeleti része tegnap bedőlt és az omladékok a szomszéd ház padlását bezúzták. Szerencsére ott senki nem tartózkodott és így emberéletben kár nem esett.

fovarosi.blog.hu: LeMeridien-1911-LajtaBelaTerveJanuár 26: Az Adria árkádjai. Az Adria Biztosító Társaság Erzsébettéri telkén felépítendő árkádos palota körül kitört háborúság véget ért. A társaság visszavonta az árkádok építésére vonatkozó kérelmét és új építési terveket adott be a fővároshoz, a melyek árkádok nélkül fogják a társaság új palotáját létesíteni. Ezen önkéntes visszavonulásnak egyik fő oka az, hogy a főváros tanácsa minden sürgetés és közbenjárás dacára sem volt hajlandó a közmunkák tanácsának engedélyéhez hozzájárulni és kkövetkezetesen megtagadta az építési engedély kiadását. Ennek folytán a társaság feladta a küzdelmet és árkádok nélkül való építésre határozta el magát.

Január 28: Júniusban indul meg az autotaxi. Nemrég megírtuk, hogy a belügyminiszter már átküldötte leiratát a fővárosi autotaxik ügyében alkotott szabályrendeletére vonatkozólag a kereskedelemügyi minisztériumnak és hogy a kereskedelmi miniszter döntő leirata minden pillanatban megérkezhetik a fővároshoz. A belügyminisztérium nem hagyta jóvá a főváros által alkotott viteldíjszabást, hanem a régi olcsó és a módosított, de drágább viteldíjak között egy új viteldíjszabást állapított meg, egyben pedig arra kötelezte a fővárost, hogy az autotaxik rendszámainak kiadásánál első sorban a hazai ipart részesítse figyelemben.
Úgy vagyunk értesülve, hogy a főváros vezető körei meg fognak nyugodni a belügyminisztérium döntésében és nem fognak újabb jogorvoslattal élni. E szerint a szabályrendelet rövid időn belül életbe lép és az autotaxik forgalma meg fog indulni. Minthogy első sorban a hazai ipar részesítendő figyelemben, az autotaxik legnagyobb részét az aradi Westinghouse-gyárban fogják megrendelni és mindthogy ez a gyár a Marta-típusú kocsikat már eddig is gyártja, képes lesz legkésőbb június havában legalább 50 autotaxit forgalomba helyezni.

fovarosi.blog.hu: ErzsebetSzalloda-EgyetemUtca5-1913Januar-AzEstHirdetes

Alakul egy másik üzemi társaság is, a mely Benz, Mercedes és Renault-kocsikat fog beszerezni és forgalomban tartani. Ezt az üzemi társaságot a Munk és Davidsohn bankcég fogja alakítani s finanszírozni. Lehet, hogy később a Marta és a külföldi kocsik üzembentartására az érdekeltek egyesülni fognak, a mi a viteldíjak szempontjából egészen közömbös, mert azok szabályrendeletileg fognak megállapíttatni és így azokon semmit sem lehet változtatni.
A régóta vajúdó ügy ilyenformán mégiscsak megoldásra kerül és a várva-várt autotaxik első csoportja június hó folyamán meg fog jelenni a főváros utcáin.


A Fővárosi Blog az alábbi helyeken is elérhető:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása