Fővárosi Blog

A Várbazár leromlása és feltámadása: 1984-2015

2014. április 06. - fovarosi.blog.hu

YBL200

Ez a bejegyzés Ybl Miklós születésének 200. évfordulóján jelent meg, a fővárosi bloggerek virtuális asztaltársasága tagjainak kezdeményezésére. Az évfordulóra több Ybl-lel kapcsolatos blogbejegyzés született, melyeket az Urbanista blog gyűjtött össze, s innen elérhetők. Az Ybl-bicentenárium programjai az Ybl Egyesület honlapján találhatók.

Az előző részben bemutattam a Várbazár keletkezésének körülményeit, az eredeti épületegyüttest, és a második világháború utáni újjászületését, az Ifjúsági Park korszakát. Az Ifipark 1984-es végleges bezárása után a lassú leromlás évei következtek. Bár az újjáépítés igénye ez időszak alatt is élt, tervek, felmérések tucatszámra születtek, a felújítás igazi elindulására 2011-ig kellett várni.

Elbukott rekonstrukciós ötletek

fovarosi.blog.hu: Varbazar-2011-BanatiHartvigTerv - indafoto.hu Bár a rekonstrukcióra az 1984-es bezárást követően több évtizedet kellett várni, felújítási tervek, ötletek születtek bőven. Ennek az is lökést adott, hogy 1987-ben a dunaparti világörökség része lett a Várbazár is. 1990-91-ben a KÖZTI készített rekonstrukciós tanulmányt - az ötvenes évek végi munkák dokumentációjára is támaszkodva. Jellemző az akkori állapotokra, hogy 1996-ban a World Monuments Watch a világ száz legveszélyeztetettebb műemléke közé sorolta Ybl művét. Ugyanebben az évben kormányhatározat született új funkció kialakítására - ehhez 2001-ben találtak egy kanadai fejlesztőre, amely a Bánáti-Hartvig építésziroda bevonásával álmodott információs központot, mélygarázst, művészeti kereskedelmet az üresen málló épületbe. Érdekes, hogy ekkor egy siklót terveztek a Vízhordó lépcsőhöz. A megvalósításnak a kerületi önkormányzat állta útját. A kanadai befektető az elköltött pénze és projektjének elgáncsolása miatt be is perelte a magyar államot. 1998-ban a KÖZTI készített részletes tervet az északi pavilon eredeti állapot szerinti felújítására, majd 2000-ben a Várgondnokság Kht. megbízásából a Főmterv készített tanulmányt a külső közlekedési kapcsolatok vizsgálatáról. 1999-2000-ben Magyar Károly vezetésével régészeti szondázás vizsgálta a felszín alatti maradványokat, rámutatva egy részletes régészeti kutatás szükségességére. 2002-ben a Bánát-Hartvig építésziroda kapott megbízást a Foundation Kft-től egy hasznosítási tanulmányterv elkészítésére. A Foundation viszont egy alapvetően üzleti szemléletű felújítást tervezett, amely végül nem nyert támogatást. 2009-re odáig fajult a helyzet, hogy már csak másfél évet becsültek a bontásig. Akkor már az is felmerült, hogy a legalapvetőbb állagmegóvási munkák fejében romkocsma jelleggel nyissák újra a teraszokat. Csakhogy a munkálatokat így is százmilliós nagyságrendűre becsülték, ami aligha térült volna meg néhány év alatt a vendéglősöknek - ebből az ötletből sem lett semmi.

Rekonstrukció 2011-2014

2011 májusában készült el az I. kerületi önkormányzat megbízásából az a tanulmányterv, amelyet Potzner Ferenc (KÖZTI) vezetésével készítettek el. Eszerint az Ifiparkot bemutató retró kiállítás, vendéglátóhelyek, mélygarázs, "bürotel" üzleti profilú szálloda épült volna a területen, a régi épületek korhű rekonstrukciója mellett. Ennek a továbbgondolásával született meg a 2011. október 19-iki kormányhatározat, amely döntött a rekonstrukcióról, majd döntöttek annak kiemelt beruházás státuszáról is. Az átadást 2014. március 30-ára tűzték ki, hogy Ybl Miklós születésének 200. évfordulóját (április 6.) már itt lehessen megünnepelni. 2011 novemberében még az is szerepelt a tervek között, hogy néhány korábbi üzlethelyiséget fiatal képzőművészeknek adnak oda műteremnek - ez a megvalósult változatban már nem szerepel. "A pavilonsort annak idején műtermeknek használták. A tervek szerint ezekből az egyenként 30 négyzetméteres, csaknem 8 méter belmagasságú helyiségekből néhányat a hagyományőrzés jegyében fiatal képzőművészeknek adnának ki ingyen használatra, a többi pavilonban pedig éttermek és kávézók működnek majd. Az egykori ifi park helyére a bakancsos turistákat kiszolgáló sörsátrakat és olcsóbb éttermeket terveznek. Megszületett a megállapodás arról is, hogy a testőrségi palota 2060 négyzetméterén az Iparművészeti Múzeum különleges gyűjteményei kapnak helyet: a világhírű török-oszmán szőnyegkollekciót, a múzeum Esterházy-kincseit, valamint a főúri és királyi porcelánokat lehet majd megtekinteni." (2011 november) 2012. március 21-én született meg a Várbazár rekonstrukciójára és a kapcsolódó közösségi közlekedési fejlesztésekre kiírt közbeszerzési pályázat eredménye. Nem meglepő módon a Potzner Ferenc vezette KÖZTI-s csapat nyert, ajánlatuk 300 millió forintról szólt. A rekonstrukció teljes költségét 8,5 milliárd forintra becsülték. Az év nyarán már új látványterveket is közzétettek. Az engedélyezési és kiviteli terveket a Középülettervező Zrt. készítette Potzner Ferenc és Pottyondy Péter vezető tervezők irányításával, Dévényi Tamás belsőépítész közreműködésével. A projekt felügyeletével először Zumbok Ferenc kormánybiztost bízták meg, az ő halálát követően a feladatot L. Simon László vette át.

Elsőként, 2012 őszén a Vízhordó-lépcső és a Savoyai-terasz alatti falszakasz rekonstrukciója készült el. Időközben lezajlott az új építkezéseket megelőző régészeti feltárás is, Magyar Károly, a BTM régészének vezetésével. A régészeti feltárás eredményeiről a megnyitó kiállítások egyike részletesebben is beszámol. 2012 októberében már a kivitelezés pályázatát is kiírták, ezt a következő év elején a Swietelsky és a West Hungária Bau által alkotott konzorcium nyerte meg 8,99 milliárdos ajánlatával. A Swietelsky a felújítást végigfotóztatta, a képekből kiállítási anyagot és egy színes fotóalbumot is összeállítottak a megnyitóra.

fovarosi.blog.hu: Varbazar-2013-Latvanyterv-varkertbazarinfo.hu-01 - indafoto.hu

2013 végén már a felújított homlokzatok elől kezdték elbontani az állványokat, így a járókelők már csodájára járhattak a végre megújuló épületnek. A falak mögött javában dolgoztak a restaurátorok. Helyreállították a vaskorlátokat, a fa ajtókat és ablakokat. A járóburkolatokat zömében pótolni kellett, de a kevés megmaradt eredetit is igyekeztek megőrizni. Az eredeti építkezéskor édesvízi, durva és tardosi vörös mészkövet egyaránt használtak, ezek mindegyikéhez egyedileg kellett megtalálni a legmegfelelőbb kezelést és anyagot. Than Mór falfestményeit az eredeti technikát alkalmazva állították helyre. Ehhez nagy segítség volt, hogy fennmaradtak az eredeti, 1:1 méretarányú (!) színezett rajzok, amelyeket későbbi fotódokumentációk is kiegészítettek. Különleges eset volt a lépcsőpavilon képeinek újraalkotása. Mivel az eredeti festés hamar megsérült, Zsolnay kerámiákra égetve alkották újra itt a képeket még a 19. században. A jelenlegi felújítás deklaráltan az 1883-as állapotot tekintette irányadónak, így a falfestést állították helyre, de a kerámia lapok maradványait is megőrizték, ezeket más felületen mutatják be. 2013 végén már az egykori Ybl-átjáró régészeti feltárása is véget ért - ez köti össze az Öntőház-udvart a neoreneszánsz kerttel.

fovarosi.blog.hu: Varbazar-20131108-02 - indafoto.hu
Az északi épület lépcsőháza 2013 novemberében

A 900 négyzetméteres rendezvényterem hatméteres ajtókat kapott. Külső fala az előtérben fehér, felületét Schedel világkrónikájának ismert vári részlete borítja – ez a legrégebbi (középkori) ismert, teljes vároldal-ábrázolás. A vendégek a felújított fülkepavilonokon keresztül, folyosón jutnak le a teremhez. A terem berendezése már teljesen modern lesz, olyan LED-fallal, amelynek segítségével az adott rendezvény stílusához, hangulatához tudják igazítani a fényviszonyokat.

fovarosi.blog.hu: Varbazar-20131219-03 - indafoto.hu
2013 decemberében, egy hideg hajnalon

A teremgarázs 298 jármű befogadására alkalmas - úgy méretezték, hogy turistabuszokat, a catering teherautókat, vagy éppen a díszletszállító járműveket is be tudja fogadni. De vizsgálják további teremgarázsok létesítésének lehetőségét is. (Korábban az Attila út felé eső oldalon kezdődött meg egy parkoló építés, amely botrányba fulladva állt le.) A lehetséges új helyszínek között említhető a Csikós-udvar mellett a Szabó Ilonka utca és a Lovas utca is - döntés még nincs.

A projekt révén 8988 négyzetméternyi épületrészt újítottak fel, a mélygarázzsal együtt 17722 négyzetméter új területet építettek hozzá, a kertek és udvarok összesen 8734 négyzetmétert fednek le. A látogatók számát évi 250 ezer körülire becsülik. Az északi és a déli palotaépületekben összesen 2500 négyzetméteren nyíltak kiállítóhelyiségek. A Várbazár felújításához még az utolsó pillanatban, rohammunkában hozzácsapták a Semmelweiss Orvostörténeti Múzeum homlokzati felújítását is. 100 millió forintból, mindössze 3 hónap alatt megújult a homlokzati vakolat és festés, a homlokzati nyílászárók, kicserélték az esőcsatornákat.
A jövő

A II. ütem részeként adják át 2014 őszén a rendezvényközpontot és a mélygarázst is. (Ezekkel a vaskos vasbeton falazatok száradási ideje miatt nem lehetett gyorsabban elkészülni.) Az autóval, illetve autóbusszal érkező látogatók ősztől vehetik igénybe az új, 300-as befogadóképességű mélygarázst. Emelett a tömegközlekedést is fejlesztik. Az új hajóállomás hamarosan meg is valósul a rakparton, így kishajóval is jól megközelíthetővé válik a terület. Egy villamosmegálló megszüntetése mellett két új villamosmegállót is létesítenek a Duna partján, így a megközelítés lényegesen könnyebb lesz. Az egyik új megálló a Várkert rakpart 7. szám előtt, a másik a Rudas fürdő előtt lesz. A várba feljáró 16 és 16A buszok vonalára a BKK új elektromos mini- és midibuszokat tervez beszerezni a következő években. Felújítják, kerékpársávokkal látják el és forgalomcsillapítottá teszik a Lánchíd utcát. A Döbrentei utcában is megváltozik majd a forgalmi rend. A II. ütemet 2014. augusztus 29-ig tervezik lezárni, a királyi kertek rekonstrukciójával 2015-ben készülnek csak el. A közlekedésfejlesztési feladatokat a kerületi önkormányzat valósítja meg.

A Várbazár nem önmagában áll, fontos az is, hogy a környezetébe integrálva valósuljon meg fejlesztése. A dunai oldalon a 2009-ben megtalált ciszternák (ezekről bővebben itt) kínálnak továbbépítési lehetőséget, de fontos a Várbazár feletti egykori várkertek rekonstrukciója is, összhangban az Ybl-féle épületegyüttes fejlesztésével. A királyi kertek között az elképzelések szerint helyet kap barokk, neobarokk, neoreneszánsz kert, angol tájkert, szimbolikus egyházi és világi kert is.

Helyre kell állítani a Dunapart és a Vár között az ötvenes évek végén megszakadt közlekedési kapcsolatokat is - ezt a célt szolgálják az új liftek, és az új mozgólépcső is. (Panorámaliftekkel lehet majd feljutni a a Várba az északi oldalon, az Anjou-bástyánál, a Lovas utcai parkoló és az Országház utca között is.) A Budapesti Történeti Múzeum új bejáratot is kap, a jövőben nem csak a Vár belső udvara felől lehet majd könnyen megközelíteni.

Az egész "csomag" pedig része a Várnegyed hosszú távú fejlesztési koncepciójának, amely az Attila úttól a Dunáig húzódó egész városrészt magában foglalja, és több évtizedre munkát adhat a műemlékes, építészeti és városfejlesztési szakmának. Olyan egyensúlyra kell rálelni, amely életet lehel az 1883-as megnyitás után hamar elnéptelenedő Várbazárba, de elkerüli az Ifipark jelentette túlzsúfoltságot is. Nem lesz könnyű feladat, de legalább most már ez a probléma, nem a falak ledőlése.

Ez a cikk Ybl Miklós születésének 200. évfordulóján jelent meg. A jeles nap alkalmából több város-blog összefogásában egy egész csokornyi bejegyzés született, amelyek itt olvashatók: CheckMyBudapest, Bp. XV. blog, Csak a szépre, Miénk a ház, Kép-tér, Urbanista, Fővárosi blog: 1., 2., Lásd Budapestet.

Források:
Gerle János - Marótzy Kata: Ybl Miklós. Az Építészet mesterei. Holnap kiadó, 2002.
Ybl Ervin: Ybl Miklós. Képzőművészeti Alap kiadóvállalata, 1956.
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=489331
http://index.hu/kultur/pol/2009/05/27/romkocsmat_csinalnak_a_varbazarbol/
http://hg.hu/cikk/epiteszet/9909-meddig-pusztul-meg-a-varkert-bazar
http://bfl.archivportal.hu/id-103-balazs_magdolna_az_ifipark.html
http://kek.org.hu/varosisetak/cikk-bazar/
http://epiteszforum.hu/varkert-varo
http://turizmus.com/fokusz/kulinaris-kozpontta-valhat-a-varkert-bazar-1098169
http://www.ingatlanhirek.hu/hir/Indulhat-a-Varbazar-felujitasa/29076/
https://hirkozpont.magyarorszag.hu/hirek/varnegyed20111110.html
http://mno.hu/belfold/egy-rossz-alom-utan-ebredezik-a-varkert-bazar-1031458
http://www.forsterkozpont.hu/download/orokseg_2012_1-2.pdf
http://nol.hu/belfold/_varkert_bazar__ujjaszuletes_8_5_milliardbol
http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-520831
http://www.youtube.com/watch?v=rnpeS9NzSPI
http://regeszet.aquincum.hu/beszamolo-a-varkert-bazar-teruleten-vegzett-feltarasokrol/
http://www.origo.hu/itthon/20121029-kiirtak-a-kozbeszerzest-a-varbazar-rekonstrukciojara.html
http://www.origo.hu/gazdasag/20130131-a-swietelsky-ujitja-fol-a-varbazart.html
http://index.hu/belfold/budapest/2013/01/31/egy_ev_mulva_kesz_az_uj_varbazar/
http://prae.hu/prae/articles.php?aid=5936
http://www.mult-kor.hu/20130510_1686bol_szarmazo_agyugolyot_is_talaltak_varbazarnal
http://nol.hu/kult/ybl_korat_es_a_modern_epiteszetet_otvozi_a_megujulo_varbazar_latvanyvilaga
http://nol.hu/kultura/varbazar__oktober_kozepen_mar_lathatjuk__milyen_lesz-1415683
http://turizmus.com/fokusz/augusztusban-nyithat-a-varkert-bazar-1120433


A Fővárosi Blog az alábbi helyeken is elérhető:

 

A bejegyzés trackback címe:

http://fovarosi.blog.hu/api/trackback/id/tr15891692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu