Fővárosi Blog

Ötven éve írták - 1964 július

2014. július 06. - fovarosi.blog.hu

Az alábbiakban 50 évvel ezelőtti hírekből válogatunk, a korabeli sajtó cikkei alapján. A cikksorozat összes megjelent tagja itt olvasható.

Július 3: A tömegközlekedés gerince az új gyorsforgalmi hálózat. Ma délelőtt az Újvárosháza dísztermében megkezdte tanácskozását Budapest parlamentje. (...) A tíz kilométeres metróvonal alagútjainak mintegy 50 százaléka elkészült, s az építkezés kellő ütemben folyik. A kormány határozatának megfelelően 1973-ban át kell adni a metró kelet-nyugati vonalát, s közben elkészítik az észak-déli földalatti gyorsvasút tervét is. Az Erzsébet-híd építése befejező szakaszához érkezett. A híd megnyitásának napjára rendezik a pesti és a budai hídfő környékét. Az Astoria-aluljárót újabbak követik: mindenekelőtt a Baross tér, a Körút és a Rákóczi út kereszteződésének forgalmát korszerűsítik. Ezután Kelemen Lajos bejelentette, hogy a közlekedési vállalatok teljesítették a "csuklósítási" tervet. Eddig a főváros saját erejéből oldotta meg ezt. Nemrég megkezdték az ipari gyártást is: az ipartól eddig 9 csuklós, 5 darab százszemélyes autóbuszt kapott a főváros. (...) Meggyorsítják a csomópontok rendezését. Már a mai igények alapján több szintes csomópont kellene a Baross, a Marx, a Kálvin, a Roosevelt, a Clark Ádám, a Boráros, a Móricz Zsigmond, a Moszkva és az Orczy téren, a Körút és az Üllői út, illetve a Körút és a Népköztársaság útja kereszteződésénél. Ezek közül néhányat már a következő ötéves tervben meg akarnak építeni. Egy-egy több szintes csomópont építése általában 200 millió forintba kerül. (...) Úgy számítják, hogy 1980-ban Budapesten hatszor annyi személygépkocsi lesz már, mint napjainkban. Ezért sok új parkolót kell építeni, esetleg több szinteset is. (Esti Hírlap) 


fovarosi.blog.hu: BelvarosiTavbeszeloKozpont-1965-Helye - indafoto.huJúlius 3: Megszépül a Martinelli tér. A Budapesti Városépítési Tervező Irodában elkészült a Martinelli tér és a Petőfi Sándor utca sarkán levő foghíd beépítési terve. A Martinelli tér hat-hét szám alatti - a belváros központjához nem méltó, elavult földszintes üzletsort lebontásra ítélték, s helyén üveg- és fémburkolatú korszerű lakóházat emelnek. A lakóházban 30 egy-, kettő-, illetve háromszobás lakást terveztek. A tetőemeleten világos irodahleyiségeket, modellezőműhelyt és kiállítási termet helyeznek el. Az új lakóházat Vadász György építészmérnök (BUVÁTI) tervezte. (Népszabadság)

Július 3: Elkészült a kispesti használtcikk-piac. Az Üllői úti lakótelep terjedésének útjában álló Ecseri úti "zsibogó" helyett a múlt évben kezdték meg Kispesten az új "ócska-piac" építését. A használt cikkek piaca - ahogyan hivatalosan nevezik - a Nagykőrösi úton talált végleges otthonra. A 12 500 négyzetméteres bekerített, közművesített telep nem lesz utóda sem az "Ecserinek", sem a régebbi "Tangónak", hiszen össze sem hasonlítható azokkal.

Az állami, a szövetkezeti kereskedelem és a magánárusok egyaránt korszerű épületeket, árudákat kapnak. A Bizományi Áruháznak 800 négyzetméteres, a Használtcikk Ktsz-nek 360 négyzetméteres felvevőhelyet, raktárt, üzletet építettek. A MÉH a toll, a textil és az egyéb ipari felhasználásra alkalmas hulladék anyagoknak külön felvevőhelyet kapott. Kétszáznegyven, fűthető árudát építettek az állandó eladóknak, s 700 négyzetméternyi fedett terület áll a "futó" árusok rendelkezésére. Ezen a helyen zárható, árusításra is alkalmas ládákon kínálhatják ezerféle portékájukat az eladók. Az egész telepet szakosított árusításra - bútor, iparcikk, vastömegcikk, ruha, cipő stb. - rendezték be.
Az új piac és valamennyi tartozéka a napokban elkészült. Utolsó napjait éli tehát már az "Ecseri", mert az átvételi jegyzőkönyvek aláírása, valamint a villamos. autóbusz megállók áthelyezésének eldöntése után, július közepén megkezdődik a költözködés az új helyre. A régi Ecseri úti "zsibogó" bontása még ebben a hónapban megkezdődik, hogy helyén az Üllői úti lakótelep új háztömbjeit mielőbb felépíthessék. (Magyar Nemzet)

Július 4: A földalatti mozgólépcső alagútjának süllyesztését megkezdték a Baross téren. A ferde alagútba elhelyezett mozgólépcsőn jutnak majd le az utasok, a mintegy 30 méter mélységben levő metró állomáshoz. A számítások szerint a ferde alagút felső részét magában rejtő vasbetonszekrény augusztus végére kerül a kívánt mélységbe, s ezzel az óriási épülettömb eltűnik a Baross térről. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: ErzsebetHid-1960asEvek-Fortepan.hu-20081ut - indafoto.hu
(kép: fortepan.hu, 20081ut)

Július 8: November: az Erzsébet-híd premierje. Új iskolák és üzletek, több villamos és autóbusz. A fővárosi tanács második félévi városfejlesztési terveiről nyilatkozott Kőmíves István, a fővárosi tanács tervosztályának vezetője.

- (...) A beruházások közül a legjelentősebb és hozzátehetem, hogy mindannyiunk számára a legkedvesebb az új Erzsébet-híd, amelyen november végén előreláthatólag megindul a forgalom. Ezzel az utolsó háború ütötte seb is eltűnik a főváros dunai látképéről. Új köntöst ölt a két hídfő környéke is; a környező házak tatarozása, a világítás korszerűsítése, a valóságban világvárosi színvonalú üzletek berendezése és az egyéb munkák elvégzése mintegy fele annyiba kerül, mint maga a híd.

-A nagyszabású iskolaépítési programból a második félévben készült el a harmadik kerület Csatárka úti 320 személyes gyermekotthon és a tizenkilencedik kerületi Gutenberg körúti 16 tantermes gimnázium. Az új városrészek közül a Bécsi úti lakótelep 12 tantermes iskolával és 100 személyes óvodával, a Harmat utcai és a Nyír utcai lakótelep 12-12 tantermes általános iskolával gazdagodik. Az Üllői úti városrészben ugyancsak 12 tantermes iskolát és 75 személyes óvodát avatnak a következő hónapokban.

-Az év hátralevő részében valóra válik a huszonkettedik kerületiek régi óhaja: elkészül az új központi orvosi rendelő. Folyatjuk az üzlethálózat korszerűsítését. Ősszel megnyílik az Üllői úti új városrész ABC-áruháza. A Baross utca 98-ban új éttermet kap a Józsefváros. (...) (Magyar Nemzet)

Július 9: Új néprajzi múzeum a Várban. A Várban, a Dísz téren befejezéshez közeledik a volt Honvédelmi Minisztérium romépületének bontása. A Várnegyed újjáépítési terve szerint az itt kialakuló hatalmas kultúrcentrum egyik intézményeként e helyen épül fel az új Néprajzi Múzeum. A múzeum a Szent György tér és a Dísz tér közötti területet foglalja majd el, és a Szent György utcában is kap még egy másik épületet. A két épületet az utca felett híddal kapcsolják egymáshoz. (...)

Párizsban, Koppenhágában, Bonnban most épülnek hasonló új múzeumok. Ezeknek az építkezéseknek a terveit az új budapesti Néprajzi Múzeum korszerű tervezése érdekében bizottság tanulmányozza. Szolnoki János, a múzeum főigazgatóhelyettese, Varga László műszaki egyetemi tanár és Kiss E. László építész, az új budapesti Néprajzi Múzeum megbízott tervezője utazik külföldre, a korszerű múzeumok és építészeti technológiák helyszíni tanulmányozására. A terv szerint még az idén megkezdik az új Néprajzi Múzeum terveinek készítését, 1965-ben megindul az építkezés, amely 1970-ben fejeződne be. Felszabadulásunk 25. évfordulóján nagyszabású kiállítás keretében nyitnák meg a Dísz téri Néprajzi Múzeumot, amely a tervek szerint 14 000 négyszögméter alapterülettel rendelkezik. A több mint 130 000 tárgy mellett itt biztosítanak helyet a távlatban 70 000 kötetre gyarapodó könyvtár, a 90 000 periodika, az egymillió mikrofelvétel részére. (...) (Magyar Nemzet)

Július 9: Az első: a 17 emeletes "Budapest" szálloda. A "Budapest"-et a Margitszigeten, a Tabánban és a Balaton mentén követi a többi új, modern szálló. (...) Budapesten 30 év óta nem épült új szálloda, csak bővítésre, helyreállításra gondolhattunk. Az első új fővárosi szálloda néhány héttel ezelőtt nyílt meg a Rózsadombon és a napokban kezdték meg a második idegenforgalmi szálló építési munkálatait Lágymányoson. Az új szállodaépítkezések sorozata tehát végre elindult. (...) Az első lesz a Szilágyi Erzsébet fasorban épülő 17 emeletes, henger alakú "Budapest" szálloda, az egykori népszerű Florida helyén, a Fogaskerekű Vasút alsó végállomásával szemben. Ez a szálló már 1967 tavaszán elkészül 270 szobával, 540 ággyal. A szálloda mellett 260 személyes étterem, 100 személyes eszpresszó és 80 férőhelyes bár létesül.

A második nagy budapesti szállodaépítkezés helyéül a Margitszigetet szemelték ki. A sziget alsó részén, a budai oldalon, az Úttörő Sportpálya és a Nemzeti Sportuszoda között jelölték ki a 350 szobás, 600 ágyas, 15 emelet magas szálloda helyét. Minden szobát loggiával építenek. A szállodához 400 személyes éttermet, 250 férőhelyes mulatót is terveznek, amely nemcsak a szálló vendégeinek, hanem a külső látogatóknak is rendelkezésére áll. A szállóvendégek kizárólagos használatára két vízmedence épül a szálloda mellett.

A Tabánban a Naphegy utcánál épül a harmadik új budapesti szálloda 250 szobával, 500 ággyal. Ez "csak" hatemeletes lesz és 250 személyes étteremmel, 100 személyes eszpresszóval egészítik ki. (...)

Még a második ötéves terv ideje alatt elkészül Lágymányoson, a Tass vezér utcában a 364 ágyas, hétemeletes Sportszálló, amelyet jövőre már át is adnak rendeltetésének. A szállodához 160 férőhelyes étterem, 100 személyes eszpresszó és 100 személyes bár tartozik. (...)

Nagyon érdekes javaslatot terjesztettek az illetékes fórumok elé a Várban létesítendő reprezentatív idegenforgalmi szálloda építésére. Eszerint a Hess András téren a jelenleg romos állapotban levő egykori Jezsuita-kolostor, a volt Illetmény Hivatal műemlék épületét restaurálnák, belül természetesen a legmodernebbül, fényűzően rendeznék be. A kolostor melletti üres telken építenének egy külső megjelenésében is teljesen modern szállodát, a két épület között pedig a helyreállított Miklós-torony állna. Ebben a "műemlék-modern" szállodakomplexumban a legigényesebb külföldi vendégek számára rendeznének be 150 luxus szobát. (...) (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: ParisiUdvar-1960asEvek-IBUSZ-Fortepan.hu-10905 - indafoto.hu
(kép: fortepan.hu)

Július 11: A Felszabadulás téri IBUSZ-palotát, az Erzsébet-híd környékének egyik legdíszesebb épületét, átadták a 45-ös Építőipari Vállalat dolgozói. A Petőfi Sándor utca és a Felszabadulás tér sarkán csaknem másfél átmérőjű toronyórát szereltek fel a tetőtéri manzardszoba kerek ablakába. (Magyar Nemzet)

Július 11: Ma összekötötték Pesttel az Erzsébet-hidat - Szerdán "találkozik" a két part. Ma kivételesen hajnalban kezdtek a hídépítők. Felállt a két úszódaru, a József Attila és az Ady Endre, felkészültek a szerelők és háromnegyed kilenckor elhangzott az utolsó sípjel, kioldották az úszódaruk gémjeit, helyére került a huszonhatodik pályatest. A Comba-brigád tagjai - akik eredetileg a szerelőszőnyeg munkálatait is kezdték, akik áthúzták az első kábeleket, akik ott voltak az első pályatest beemelésénél, most rátették a koronát eddigi működésükre: összekötötték Pesttel az Erzsébet-hidat. A hídfőnél filmesek, tv-sek, fotóriporterek dolgoztak. A szemerkélő esőben sok pesti és Budapestre látogató turista nézte az utolsó előtti elem útját a levegőben. Pest felől járható a híd - és szerdán találkozik a két part. (Esti Hírlap)

Július 12: Budapest első kijózanító állomását a IX. kerületben, a Soroksári út 166-ban rendezték be. Előreláthatólag augusztus 1-től a Korányi Kórház helyett már ide szállítják azokat, akik túl mélyen néztek a pohár fenekére. Az év második felében egyébként a III., a XVIII., és XXI. kerületben is megkezdődik az alkoholelvonó szakrendelés. (Magyar Nemzet)

Július 14: Harmincezer embernek nyújt otthont 7742 távfűtéses lakásban az épülő kelenföldi lakótelep. Még folynak az építkezések a Lágymányoson, s máris újabb hatalmas munkába fognak az építők XI. kerületben. Januárban megkezdődik a kelenföldi lakótelep építése, amely a Fehérvári úttól egészen a Kelenföldi pályaudvarig új képet ad majd az eddig elhanyagolt, öreg házakból álló területnek. 7742 modern, távfűtéses lakás épül fel 1969 decemberéig ezen a környéken, 30 ezer ember kap új otthont. A nagyszabású vállalkozás terveit hétfőn mutatták be a kerületi tanács építési osztályán. (...)

fovarosi.blog.hu: KelenfoldiLtp-1960asEvek-Epul-PerenyiAKorszeruVaros-01 - indafoto.hu

Az első ütemben a Fehérvári út, Etele út és a Tétényi út közötti területet építik be. 1966 decemberéig ezer lakást akarnak itt átadni, s a lakások elkészülésével egy időben készítik el a lakókat kiszolgáló közösségi épületeket, egy 16 tantermes iskolát, 100 gyereket befogadó óvodát, két 60-as bölcsődét és a bolthálózatot (ABC-áruház, iparcikküzlet és étterem). A második építési ütem legfontosabb feladata - 2114 lakás felépítése mellett - a városrész központjának kialakítása. Itt fogják elhelyezni egy újabb 16 tantermes iskolán és két 60 helyes bölcsődén kívül az orvosi rendelőintézetet, a gyógyszertárat, a szupermarketet és az egész lakótelep szolgáltató központját, ahol a többi között Patyolat-üzlet, kölcsönzőbolt, fodrászat és javító-szerelő üzem kap majd helyet. A harmadik és negyedik ütemben a lakótelep többi része készül majd el - természetesen itt is egy időben a legfontosabb közösségi épületekkel. Az építkezés új módszerekkel folyik majd. A Szentendrei úton felépülő szovjet házgyár - amelynek háztípusait a LAKÓTERV munkatársai szovjet építészekkel együttműködve alakították át, a hazai igényeknek megfelelően - első tízemeletes, 174 lakásos panelépületeit itt építik fel. Új technikával épülnek a 15 emeletes toronyházak is, amelyeket öntött betonból, mozgó zsaluzással készítenek el. (...) A BUVÁTI által készített rendezési terv a 100 hektárnyi terület 50 százalékának parkosítását irányozza elő; ide játszótereket és sétautakat fognak építeni. (...) Sok újdonságot vezetnek be a tervezők az egyes lakásokba is. A beépített konyhabútorok és szekrények lényeges segítséget nyújtanak a lakók bútorgondjainak megoldásához. A konyhákba új rendszerű, földgáztüzelésű tűzhelyeket építenek be, a lakások melegvíz-szolgáltatását pedig az épületek földszintjén elhelyezett kazánokkal oldották meg a tervezők. (Népszabadság; kép: Perényi Imre: A korszerű város)

fovarosi.blog.hu: ORISzekhaz-20030713-01 - indafoto.huJúlius 15: 14 emeletes irodaház épül a Vigadó mögött. A Vörösmarty téren, a volt Haas-palota helyén építendő új irodaház ügye sok bonyodalom után, úgy látszik, végre megoldáshoz jut. Hosszadalmas viták folytak arról, mi épüljön erre a telekre. Az első tervek itt akarták felépíteni a Vigadóhoz csatlakozó hangversenytermet, de a Belváros ismert közlekedési nehézségei miatt ezt elvetették, mert nem akarták újabb létesítménnyel megterhelni az amúgy is zsúfolt forgalmat. Így került előtérbe a kulturális rendeltetésű irodaház gondolata, de a tervet többször módosították. Az irodaház terjedelme, helyiségeinek száma tekintetében az igények magasak voltak, ezzel szemben kevés anyagi fedezet állott rendelkezésre. Az igényekből lefaragtak, a költségelőirányzatot valamivel emelték és végül sikerült egy olyan tervet létrehozni, amely az irodaházba költözködő intézményeket kielégíti és az építési költségek is a reális lehetőségek színvonalán maradnak.

fovarosi.blog.hu: EnekAzEsoben-196407-EstiHirlap - indafoto.huPintér Béla, a KÖZTI építőművésze készítette a Vörösmarty téri kulturális irodaház most jóváhagyott tervét, amely érdekes új színfolttal gazdagítja majd a Belváros képét. A Vigadó mögé építendő irodaház terve lényegesen eltér minden eddigi elképzeléstől. Eredetileg arról volt szó, hogy a műemléknek számító Vigadó tűzfalának takarására csak egy keskeny, de a tűzfal méretével azonos frontú, 7-8 emeletes épületet emelnek. A jelenleg autoparkolásra használt telek jó része szabadon maradt volna további autoparkolási lehetőségek céljára. Az új terv szerint 14 emeletes magas ház kerül a Vigadó mögé, amely nem takarja el teljes hosszában a műemléképület hátsó frontját. A tűzfalként végződő két oldalszárnyra nem építik rá az új épületet, hanem ezeket a falakat homlokzatszerűen az új irodaházhoz csatlakozóan kiképezik. A 14 emeletes irodaház egészen a Vörösmarty térig húzódik, tehát addig, ahol eredetileg a Haas-palota állott. A telek ilyenformán történő beépítése mellett azért döntöttek, mert ha üresen hagynák a telek nagyobb részét, ez megbontaná a Vörösmarty tér egységét. A Vigadó utcai és a Deák Ferenc utcai oldalról azonban szabadon hagynak egy-egy sávot, sőt, az új épület néhány méterrel ezen a fronton be is ugrik. Ezeken a szabad területeken lehetőség nyílik majd autók parkolására.

Az irodaházban kap helyet a Képcsarnok Vállalat, a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, a Szerzői Jogvédő Iroda, a Zenei Alap, a Zeneművészek Szövetsége. Itt biztosítottak 400 négyzetméter kiállítási helyiséget a Képcsarnok részére. A kiállítási terem két emelet magasságban, az új épület középső körülépített, udvarszerű részét foglalja el. Valamennyi helyiséget klímaberendezéssel látnak el. Az építkezés 36 millió forintba kerül, ebből 22 milliót a beköltöző vállalatok és intézmények saját beruházási hitelükből fedeznek. A jövő évben egyébként befejeződik a Pesti Vigadó külső helyreállítása, amire 11 millió forintot költenek. Az idén döntenek véglegesen a műemléképület rendeltetéséről, további felhasználásáról. (Magyar Nemzet)

Július 15: Városközpontok létesülnek a peremkerületekben. Budapest belső városnegyedeit még az utóbbi évtizedekben is falusias jellegű településgyűrű vette körül. A fővárosi tanács most azt szorgalmazza, hogy a peremkerületekben városközpontok épüljenek.

A városrendezési osztály az idén kidolgozza, hogy milyenek legyenek ezek a centrumok. Általában az az elgondolás, hogy a városközpontban találjanak helyet - korszerű, új épületekben - az igazgatási szervek. A központi térségben építsenek áruházat, odakerüljenek a középiskolák, mindenütt létesítsenek parkokat, autóparkolót, itt alakuljon ki az üzletsor, s a városi igényeknek megfelelő legyen a közvilágítás. Fontos az is, hogy korszerű utak vezessenek a központba, s megfelelő legyen a közlekedés. Néhány kerületben, így például Újpesten az új városmag kialakítása már megkezdődött. A többi peremkerületben a harmadik ötéves ter idején indul meg. (Magyar Nemzet)

Július 16: Nagy percek története - Budáról Pestre megyünk az Erzsébet-hídon. (...) Nyolckor a hídon álltam, pontosan a budai kapu alatt, amelynek vörös keresztgerendáján lobogó sárga ingben egy fényképész kúszott. Emberek ültek a gellérthegyi ösvényeken, a Rudas-fürdő előtt, a budai rakparton s emberek osontak fel a hídra, melyet akkor Buda és Pest között még megszakított egy tíz méter széles szakadék. A két úszódaru mozdulatlanul állt, már hajnalban horgonyt vetettek s az Ady parancsnoki hídján egy fehértrikós ember szalonnát evett paradicsommal. Kétszázan lehettünk a hídon, a fele fehéringes, a másik fele olajos, rozsdás, míniumos munkás (...) Nyolc óra tíz perckor Pest felől megérkezett a hídépítés egész vezérkara s nyolc óra huszonötöt mutattak az órák, amikor Sávoly Pál Kossuth-díjas főmérnök, a "hidak atyja" lesimította szürkülő haját s a másik kezével karonfogott:

-Odanézz! ... Ott jön! ...

A Lánchíd alatt feltűnt egy vörös doboz s lassan lefelé úszott. Akkorának láttam, mint egy cigaretta-csomagot, amelyet felém görget a víz. Ez volt az utolsó hídelem, a 27. darab, nyolcvanöt tonna tiszta acél. Kényelmesen úszott, a Ganz-MÁVAG "Nelly" motorosa úgy terelgette, mint egy kis szürke puli egy lomha, veres bikát.

Nehéz manőver

Nyolc óra negyvenöt perckor megmozdultak az emberek a két úszódarun, mert az utolsó hídelem már elérte a hidat, a motoros tajtékot túrva fékezett s a két uszályt ferdén beúsztatta a híd alá. Minden elcsendesült, csak a drótkötelek pengését lehetett hallani s a daru tornyának nyikkanását, amint gémje lehajolt a vízig. A drótkötelek áthurkolták az acéltartókat, a szakadék fölött hevenyészett pallóhídon feltűnt egy nyurga, nyugodt, rövid nadrágos férfi, s az utolsó hídelem teniszpálya nagyságú lapján két fiatalember, síppal a szájában.

Kilenc óra huszonegy perckor hangzott el az első sípjel, egy perc múlva a második, kilenc harminckettőkor a harmadik. Ekkor az egész munka öt ember kezében volt. A két úszódaru kezelője, két irányító és a főmérnök vezette az emelési műveletet. Olyan feszültségben dolgoztak, mint egy kis kamarazenekar, amelyet csak a dallam cérnaszála köt össze. Arcukon csorgott a verejték, pedig a hidat hűs szél söpörte át. Néhány kurta sípszó és néhány karmesteri mozdulat. A jobb kéz a magasba lendült, a bal kéz Budára mutatott és két ujját kifeszítette. A darusok emelni kezdtek és húsz millimétert Buda felé úsztatták a nyolcvanöt tonna acélt.

Nyolcvanöt tonna emelkedett felfelé, hogy bezárjon egy tízméteres nyílást, összekössön két partot, Pest és Buda elvágott ütőerét. (...)

Kilenc óra negyvenöt perckor a szikár karmester, Fekete János főmérnök halkan megszólalt a pallóhídon: - Vigyázz! ... Budának jó ...

Akkor vettem észre, hogy araszra a cipőm orrától, a budai parti hídszerkezet pereméhez nesztelenül hozzásimult az utolsó hídelem. A kötés megtörtént. Rá akartam lépni, de valaki visszahúzott: -Várni!... Pesten még nem fekszik...

Tíz méterre tőlem, az utolsó hídrész még háromnegyed méterrel alacsonyabban volt, mint a hídtest széle. Sávoly Pál halkan magyarázni kezdett:

- Pontos számítás szerint ma még húsz centiméter szintkülönbség mutatkozik magasságban s tíz centiméter szélességben. A híd ma még nem simul össze. Kétezerhétszáz tonna tübinget és sódert kell felhordani rá, annyi lesz a súlya az úttestnek, a síneknek, a korlátoknak, lámpáknak, kezelőjárdáknak. Az alatt a súly alatt milliméter pontossággal összesimul.

Ezalatt csendesen emelkedett a másik perem s éles füttyszóra megállt a két daru. A főmérnök nagyon halkan azt mondta: - Tengelyben van.

Valaki mérőszalaggal megmérte a két szintkülönbséget. Pontosan húsz centiméter volt magasságban és tíz szélességben. (...)

Tíz óra tizenöt perc volt. Lassan elindultunk a tízméteres útra. Kétoldalt fürge munkások mentek ki a víz fölé és bekötötték a két utolsó függesztőkábelt. Nem láttunk valami jól, mert párás volt az idő és párás a szemünk. Pestről kezeket nyújtottak felénk és átmentünk az Erzsébet-hídon 1964. július 15-én délelőtt tíz óra 25 perckor. Szembe jött Mihály János építésvezető Trabantja s egy hordó sör gurult tompa zajjal, amelyet azután csapra ütöttek. Mentünk a széles acélhídon, forró szél fújt, égett olajszag érzett, recsegett egy szegecselő pisztoly... (...) (Magyar Nemzet)

Július 17: Meghosszabbítják a kelenföldi távfűtés csővezetékét a budai Várba és a Déli vasútig. A XI. kerületi tanács végrehajtó bizottságának ülésén a kelenföldi távfűtés helyzetéről és további fejlesztéséről adtak tájékoztatást. Az eddig megépült távfűtési hálózat hossza már megközelíti a 30 kilométert. A jövő fűtési idényben ekkor már a kerület 11 000 lakosa részesül távfűtésben.

A távfűtő hálózat további bővítési programjában szerepel a Bartók Béla úti vezeték kiépítése a Gellért térig és idén megkezdik a 600-as vezetékről leágazó 400-as vezeték építését az Irinyi József utcáig. A jövő évi programban szerepel a Villányi úti 200-as vezeték megépítése, a Himfy utca és a Késmárk utca közötti szakaszon. Az Elek utcában lefektetendő gerincvezeték a már meglevő Bocskai úti vezetéket köti majd össze a Villányi útival.

Figyelemmel a kelenföldi lakótelep közeljövőben meginduló nagyszabású építési munkáira, az új lakótelep irányába haladó gerincvezeték építéseit úgy irányozták elő, hogy a lakótelepen folyamatosan átadásra kerülő épületek már időben bekapcsolódjanak a távfűtésbe. Ennek a vezetéknek a továbbmenő szakasza több ipari üzem hőigényét is kielégíti majd és végső kiépítésében a Déli pályaudvarig terjed.

Az egész tervfeladatban szereplő távfűtési és ipari gőzszolgáltatási beruházások költsége a jövő év végéig 417 millió forint. Jelenleg folyamatban van a Budavári Palota fűtésére a Gellért tértől a Dózsa György térig a vezeték építése. Jóváhagyás alatt áll a Ferencváros ipari üzemei egy részének és a Lágymányosban létesülő vásárváros távfűtésének beruházási programja. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: DelPestiKorhaz-19640717-EstiHirlap-02 - indafoto.hu

Július 17: Ilyen lesz a dél-pesti kórház. Néhány nappal ezelőtt döntöttek a Pesterzsébeten építendő 820 ágyas, új dél-pesti kórház tervpályázata felett. Az új kórház a Virág Benedek utca környékén fog felépülni, 600 ágyat felnőtteknek, 220 ágyat gyermekeknek rendeznek be. Képünkön bemutatjuk a pályázaton 50 ezer forintos első díjjal jutalmazott pályaművet, amely Zalaváry Lajos, Csontos Csaba, Dobozy Miklós építészek és társai alkotása. (Esti Hírlap)

Július 18: Augusztus 20-ig elkészül az új József Attila utca. Az Erzsébet-híddal együtt, Budapest másik szépészeti munkahelyén, a József Attila utcában finishez közelednek az építők. A forgalmat augusztus 20-án megnyitják a megszépített, korszerűsített új úton. Mint ismeretes, az utca egyik oldalát az épületek felújításával, régi hangulatuknak újjávarázsolásával árkádosították. A széles oszlopok között lánckorlát helyett kővirágtartókat helyeznek el, hogy a járókelők ne léphessenek az autókkal zsúfolt veszélyes úttestre. Már eltűnt a föld színéről az ódon Marokkó-udvar, mellette áll még szürke tűzfalaival az úgynevezett MHS-épület. Ebben a házban székelt a Villamosipari Kutató Intézet is, amelynek most a Cservenka utcában új központot építenek. Valószínűnek látszik, hogy az év végéig eltüntetik ezt a házat és lebontják az építés útjában álló Bajcsy-Zsilinszky úti egyemeletes házat is. A Marokkó-udvar helyén autóparkoló lesz. A Bajcsy-Zsilinszky úti ház elbontásával felszabaduló terület egy részét a József Attila utca kiszélesítésére használják fel. Sajnos, egyelőre a ház eltüntetésével a pesti tűzfalak száma kettővel növekszik. Átmenetni megoldásként úgy akarják takarni, hogy a tűzfalak elé magas csőállványokra hatalmas műanyag lemezekre többemeletes reklámfigurákat szerelnek fel. (...) (Esti Hírlap)

fovarosi.blog.hu: JozsefAttilaLtp-1960asEvek-PerenyiAKorszeruVaros - indafoto.hu

Július 19: Csaknem 400 új lakás az első félévben a József Attila lakótelepen. Akárhányszor jár is az ember az egykori Valéria helyén felépült József Attila lakótelepen, mindig szebbnek látja. Tavasz óta még több az élénk pasztellszínekbe öltöztetett különféle erkélyes épület, még szebbek a tágas utcasorok. S még minkább érvényesül a félkörben lehelyezkedő nyolcemeletes karcsú, magas házak térhatása. S megragadja az ott lakók,s az arra járók figyelmét az építkezésnek még mindig nagy tempója, impozáns méretei.

Éppen hat évvel ezelőtt vonultak fel erre a helyre az ÉM 44-es Állami Építőipari Vállalat dolgozói, s 1959 végén adták át az első 277 lakást. A következő esztendőkben kétszer, majd háromszor, négyszer annyit építettek. Tavaly már egyetlen év alatt több mint 1800 lakás készült el itt. Felépült ezenkívül négy tizenkét tantermes iskola, három óvoda, két bölcsőde. Az idén készül el egy tizenkét tantermes technikum, tavasszal nyílt meg a lakótelep csemegeboltja, presszója s hamarosan megnyílik majd a korszerű szupermarket üzletház. (...) A József Attila telepi házépítő szalagok már beleütköztek az áttelepítésre és lebontásra ítélt szomszédos Ecseri piac falaiba. Az építőknek augusztusban már a piac mostani területén kellene elkezdeniük az alapozást, hogy ott a terv szerint, még az idén tető alá kerüljön öt épület és 400 téliesített lakás. A bontásnak azonban egyelőre se híre, se hamva. (...) (Népszabadság)

Július 19: Az Erzsébet-híd teherpróbája - Két és fél ezer tonna súly kerül hétfő estig a hídra. Az Erzsébet-hídnak a Duna felett átnyúló pályája - a számításoknak megfelelően - 15-18 cemntiméterrel magasabb, mint a két partnyílás vasszerkezetének szintje. A meder feletti pálya 27 hídeleme sem simul még milliméter pontossággal össze, mert hiányzik az a terhelés, amelyet a villamossínek, a korlátok, a különböző csővezetékek, a 7 centiméter vastag aszfalt, a betonból készült járdák jelentenek.

Ahhoz tehát, hogy a mederpálya és a parti nyílások vasszerkezete egy szintbe kerüljön, és hogy a hídelemek milliméter pontossággal összeilleszkedjenek, s így azokat szegecsekkel egymáshoz erősíthessék, meg kell terhelni a hidat. Olyan terhet kell a pályatestre hordani, mint amennyit később az aszfalt, a villamos pályája stb. nyom.

A terhelés szombaton reggel 7 órakor kezdődött meg. Összesen 2470 tonna súllyal terhelik meg a hidat. Az előzetes számítások szerint ez a terhelés - tíz billenős teherautó ingajáratával - hétfő estig a hídra jut. Éjjel-nappal - vasárnap is - szállítják az alsó rakpartról a betonkavicsot. A hídra ideiglenes világítást szereltek fel, hogy az éjszakai órákban is szünet nélkül dolgozhassanak. A terhelés befejezése után rendkívül bonyolult, sok számítást igénylő munka kezdődik: a híd beszabályozása, amely több hetet vesz igénybe. (Népszabadság)

Július 23: A XIII. századi budai várfal újabb szakaszait tárták fel a régészek. Régész kutatók szorgos csapata dolgozik a Tóth Árpád sétányon, ahol a budai középkori várfal újabb részletei kerültek napvilágra. Az ásatásokat vezető Bertalan Vilmosné, a Budapesti Történeti Múzeum régésze elmondotta az MTI munkatársának, hogy a feltárás előzményei 1962-63-ra nyúlnak vissza, amikor a sétány közműveinek, a víz- és gázvezetékek részbeni felújítása során előbukkantak a középkori várfal egyes részletei. A budai várnak ez a feltehetően XIII. század végéről, illetve a XIV. század elejéről származó fala 1686-ban, Budának a töröktől való visszafoglalása során nagyrészben elpusztult, a maradványokat több helyen lebontották és későbbiekben a talaj egyengetésekor a törmeléket elsimították. (...) (Magyar Nemzet)

Július 23: Tíz-tizenöt emeletes épületsorok Óbudán, korszerű városközpont Kispesten. A gyógyfürdők távlati fejlesztési tervével foglalkozott a fővárosi tanács végrehajtó bizottsága. A fővárosi tanács végrehajtó bizottsága szerdai ülésén a többi között megtárgyalta és elfogadta két peremkerület, Óbuda és Kispest központjának és környékének részletes rendezési tervét.

Óbuda újjáépülő részét az Árpád fejedelem útja, a Hajógyár utca, a Fő tér, a Kórház utca, a Zápor utca, a Kiscelli út, a Szőlő utca és a Nagyszombat utca határolja. Ez a terület magában foglalja az Árpád-híd budai hídfőjét, és annak szomszédságában kialakuló új városközpontot. Óbuda jövő látképét a környék különleges adottságai, a Duna-parti elhelyezkedés, a háttérben elnyúló hegyvonulat, a városrészben található sok műemlék határozzák meg. Az óbudai Duna-parton például hétemeletes épületek sorakoznak majd, mögöttük tízemeletes, pontházakból álló, úgynevezett épületbokrok helyezkednek el. A Duna-menti épületsorba négy 15 emeletes magasház illeszkedik majd. A központi térhez kapcsolódóan tízemeletes, sávházakat telepítenek, amelyekben mintegy 3800 lakás lesz. A központban,a később többszintűvé kiépülő forgalmi tér körül, több magas irodaház épül. Itt kap helyet a tanács székháza, a művelődési otthon, a filmszínház és egy nagyobb áruház is.

A kispesti városközpont kiépítése során a Vöröshadsereg útja mentén négyemeletes épületeket emelnek, s néhány magasabb épület, úgynevezett pontház teszi majd élénkebbé a városképet. A közintézmények elhelyezésénél figyelembe veszik, hogy a kerület népességének zöme a főútvonal déli oldalán lakik, ezért a kereskedelmi központot és az összefüggő üzletsort is itt alakítják ki. Ezen a részen lesz a kerület igazgatási és politikai központja is. Az újjáépítésre kijelölt területen összesen 5000 lakást emelnek majd.

Megvitatta a végrehajtó bizottság a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság fővárosi osztályának összefoglaló jelentését az új lakótelepeken végzett közvéleménykutatás tapasztalatairól. A 14 településre kiterjedt vizsgálat azt igyekezett feltárni, hogy a felsőbb szervek előírásainak megfelelően, kellő időben megvalósulnak-e az új települések lakosságát kiszolgáló ipari, szociális, egészségügyi, kulturális létesítmények. A tapasztalatok szerint az eddigiekben a lakásépítkezéssel nem minden esetben tartottak lépést a járulékos beruházások. Előfordult olyan eset is, hogy a kapcsolódó beruházásokat kifelejtették a tervekből. Az új települések lakói főleg az általános iskolák, óvodák, bölcsődék, napközik zsúfoltsága miatt panaszkodnak. (...)

Megtárgyalta és elfogadta a végrehajtó bizottság az albertfalvi közúti felüljáró építésének programját is. A 6-os számú főközlekedési út Budafok-Albertfalva közötti szakaszán jelenleg kettős sorompó akadályozza a forgalmat. A végrehajtó bizottság határozata alapján ezt a közlekedési dugót felüljáró építésével megszüntetik, s erre a célra mintegy 20 millió forintot irányoznak elő. A felüljáró építését a jövő év első negyedében kezdik meg. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: EcseriUtiPiac-1960asEvek-fortepan.hu-22538 - indafoto.huJúlius 23: Szombaton: rolóhúzás az Ecserin, csütörtökön: nyitás Kispesten. Szerdán kiszögezték a táblát az Ecseri úti zsibpiac kapujára: "Ezen használtcikk-piac július 25-én, szombaton végleg bezár, a Nagykőrösi úti piac 30-án reggel 8-kor nyit."

A Kispesten felépült új piac 20-a óta várja készen azt a 600 iparengedélyes árust, aki eddig az Ecseri út ütött-kopott bódéiban kínálta eladásra portékáját.

A Nagykőrösi úti ócskáspiacon már csavarozzák a számtáblákat a 20, 10 és 7 négyzetméteres modern helyiségek ajtajára, villanyszerelők vezetik be az áramot, megjelennek új helyükön a kapuőrök és az elmaradhatatlan piacőrző kutya.

Az árusok péntek reggel megkapják a helyhasználati engedélyt és a kulcsokat, 27-én felkerekednek, hogy elhagyják az Ecseri utat, ahol 1950 óta zsibong a használt cikk vevőinek és árusainak tarka serege. A Fővárosi Tanács vb Csarnok és Piac Igazgatósága főfelügyelőségén remélik, hogy a tervezettnél négy-öt nappal hamarabb sikerül befejezni az átköltözést. Augusztus 5-én kifutnak majd terhükkel az utolsó szállítókocsik, átengedik a helyet a fővárosi 2. számú Építőipari Vállalat bontó munkásainak. Rajtuk áll, hogy a szabaddá tett területen zavartalanul tovább épülhessen a József Attila lakótelep, s hogy az Ecseri úti ócskapiac helyén minél előbb a magasba emelkedjék öt, egyenkét 80 lakásos épület, és egy bölcsőde. (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: Cimer-Budapest-1960asEvektol - indafoto.huJúlius 24: Budapest főváros címerét módosítják. Az 1872-ben kialakult címerben elhelyezik az ötágú csillagot. Az új címertervezet két alternatívában, valamint Budapest címerének történeti fejlődését bemutató címersorozattal együtt elkészült. (Magyar Nemzet)

Július 25: Az Erzsébet-híd környéki pesti házak tatarozását csaknem hároméves munka után befejezték. A többi között restaurálták Budapest "legaranyosabb" épületét, a Felszabadulás tér 4-es számú házat, amelynek homlokzatán 23 karátos, valódi aranylemezzel borították a díszeket. A több éves tatarozási program keretében mintegy 50 millió forint értékű munkát végeztek el az építők. (Magyar Nemzet)

Július 26: Néhány hét múlva megkezdik az Erzsébet-híd festését. Kétezernégyszázhetven tonnányi terhet - betonkavicsot és a földalatti vasút építéséhez készített öntöttvas-tübinget - helyeztek el az Erzsébet-híd pályáján, annyit, amennyit a villamossín, az aszfaltréteg, a korlát stb. nyom. A terhelést követően megkezdődött a híd beszabályozása.

A szabályozást úgy oldják meg, hogy a szükségnek megfelelően megrövidítik a függesztőkábelt úgy, hogy a kábelfejekre alátétlemezeket helyeznek. Az alátétek elhelyezéséhez hidraulikus emelőkkel hozzák a kívánt helyzetbe az egyes hídelemeket. Csak miután a beszabályozás megtörtént, kezdődhet meg az egyes hídelemek összeszegecselése. Ezután lefektetik a villamossíneket, elkészítik az útburkolatot, a gyalogjárókat.

Néhány hét múlva megkezdik a híd festését is, ez jó néhány hónapot vesz igénybe, s még a híd átadása után is dolgozni fognak a festők. (Magyar Nemzet)

Július 26: Tető alá került az első lakóház, az 1700 lakásosra tervezett Kacsóh Pongrác úti, új lakótelepen. A 13-as jelű, 55 lakásos épületet 28 nap alatt szerelték össze. Július végére tető alá kerül az új városrész második lakóháza is. Ennek a 41 lakásos épületnek a falelemeit már 23 nap alatt rakják össze az építők. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: KobanyaMozi-Regi1 - indafoto.huJúlius 26: Áll a mozi - mégse kész. 1938 óta ez az első teljesen új mozi a fővárosban. A kőbányai Pataki István téren azelőtt is állt mozi, de lebontották, s elkészítették az ország legszebb filmszínházát. A széles üvegajtókon keresztül vörösmárvány-padozatú előcsarnokba ér a látogató, ízléses nyersfakorlátok terelik a pénztárhoz, vagy ha nagy a zsúfoltság, akkor oldalt a két kisegítő pénztárhoz. Széles lépcsősorok vezetnek fel a bejárathoz, egyszerű, de nagyon modern falburkolás és rengeteg üveg.

Légkondicionálás

A 800 férőhelyes nézőtér zöld bevonatú műbőrszékeit csakúgy, mint a hatalmas színpad óriási, dekoratív zöldes-fehér függönyét erre a célra, erre a helyre tervezték. A nyers fenyőfaburkolat bordázata harmonikusan osztottá és kitűnő akusztikájúvá teszi a termet. Valóságos mozipalota. A vászon mögött néhány öltöző és előtté eléggé széles színpadsáv, kisebb műsorok, kamarahangversenyek, gyűlések rendezésére. A gépházban a legújabb típusú, teljesen zárt Dresden-márkájú vetítőgépek, a pincében a légkondicionáló berendezés gépei.

Csak ezután

De miért nem láthatja már mindezt a közönség? (...) A szakszervezet munkavédelmi felelőse azonban csak ezután nyújtotta be tizenkét pontos hibajegyzékét, amelyben két súlyosabb kifogás található. Az egyik: újonnan épített üzemben a dolgozók egészségügyi és szociális létesítményeit csak a földszinten, vagy az emeleteken szabad elhelyezni. A kőbányai mozi jegyszedőinek öltözői azonban az alagsorban vannak. A másik: rosszul kötöttek a városi csatornahálózatba: nagy esőzések esetén a víz visszafelé folyik és az elektromos kapcsolóközpont betonpadozatát is elborítja a víz. (...) (Esti Hírlap)

Július 30: Öt új lakóházat építenek az Ecseri úti piac helyén a 44-es Építőipari Vállalat dolgozói. 800 lakás földmunkája és alapozása már meg is kezdődött. (Magyar Nemzet)


A Fővárosi Blog az alábbi helyeken is elérhető:

A bejegyzés trackback címe:

http://fovarosi.blog.hu/api/trackback/id/tr145837298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holle anyó 2014.07.06. 23:52:47

Két és fél éves voltam. :)))
A József Attila lakótelep ma zöldben pompázik, hatalmas fákkal és kellemes hely.
Már 4 mertónk van, a 2-es metró pedig ijesztően lepukkant. Meg én is. ;-)

gerberus 2014.07.07. 08:52:23

Rég volt, sok víz lefolyt a Dunán, az itt frissen átadott "Elizét Palota" is már történelem.

Gexxx_mz 2014.07.07. 09:25:05

vagyis a 3-as van lepukkanva, nem? :)

giga66 2014.07.07. 10:29:56

Tetszett,
Nem éltem még akkor, kisgyerek is csak egy pár év múlva voltam. Mégis olyan kellemes, ismerős jóérzés van most bennem

kugi · http://kugi.blog.hu 2014.07.07. 11:47:02

Gazdag, alapos gyűjtés!
A Vas megyei Püspökmolnári 50 éve történt eseményei: kugi.blog.hu/tags/%C3%B6tven_%C3%A9ve_t%C3%B6rt%C3%A9nt

grigorij 2014.07.07. 13:47:26

Remek! Remek! Remek!
Hosszú idők óta egy igazi poszt az indexen!
Sajnos már én is gyerek voltam, de mégis ez a "hangulat" vonzóbb a mai kozmopolita romkocsmás, "mindenlebontuk-mindentbeépítünkirodaházzal" ostoba világ!
/
Anno lakásokat kellett építeni, ésszerű volt a régi területek szanálása és lakótelepek felhúzása!
De ma mi indokolja a családi házat lebontását és zsúfolt PANEL-alapú lakóparkok létrehozását?
/
És az Újlipótváros-kötődésű urbanisták példát vehetnek, hogyan kell emlékezni és mire kell büszkének lenni!