Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Mi a manó, Mai Manó?

2014. július 31. - fovarosi.blog.hu

Idén 120 éves a Magyar Fotográfusok Házának otthont adó egykori Mai Manó ház. De ki volt ez a vicces nevű ember, és mitől érdekes a Nagymező utca 20.?

Mai Manó (1855-1917) császári udvari fényképész családja és fényképész műterme számára építette fel a házat, ehhez a telket 1892-ben vette meg. A környéken már működött fényképész műterem: az Andrássy út 29 alatt működött az 1882-ben megnyílt, Ray Rezső Lajos tervezte műterem, Szenes Ede tulajdonában. Az apa jólmenő bölcsész- és orvosprofesszor volt, olyannyira, hogy saját könyvtárából fia antikváriumot nyitott - ebből lett a Mai Henrik és Fiai Orvosi Könyvkiadó. A másik fiú, Manó, korán kezdte a pályát. 14 évesen Kalmár Páter fényképésznél inaskodott, majd Grazban laborált. 1878-ban lett önálló, Békei fényképész , illetve Mai és Társa néven dolgozott. 1881-ben nyitotta műtermét a Váci körút 14. szám alatt. Fotózta Kossuth Lajos temetését és Kossuth Ferencet is. Az 1900-as párizsi világkiállításról már aranyéremmel tért haza. A siker pénzt fialt: nagy ház építésébe foghattak.

fovarosi.blog.hu: MaiManoHaz-20061892 január 30-án 35 ezer forintért megvették a telket, a következő évben pedig elbontatták az itt állt egyemeletes házat. Mindössze egy év alatt felépült a földszint + három emelet (+tetőtér) magas új palota. 1894 július 31-én már állt a ház, a lakhatási engedélyt is kiadták. A tervezők Nay Rezső és Strausz Ödön ("Muki") voltak, a kivitelezést Mann József építészmester vezette. A ház utcai homlokzatát gazdagon díszítették: zöld-sárga Zsolnay kerámia burkolja a földszint nagy részét. A gazdag, reneszánsz ihletésű palota az utca új éke lett. A belső terek szalonvilágát a Róth Miksa-féle festett üvegek, az Albert Raudnitz-freskók és faragott faburkolatok adták.

Bár "k und k" fényképésznek számított, nem a királyi családokat, hanem elsősorban az alsó középosztálybelieket fényképezte. Nem csupán portréi, családfotói maradtak fenn - sokszor fotografált eseményeket is. Eljegyzések, első áldozások, barmicvók, keresztelők stb. jelennek meg fennmaradt képein. A gyermekfényképezés saját szakterületévé vált. De munkássága nem ért itt véget. 1885-ben alapító tagja volt a Fényképész Ifjak Önképző és Segély Együletének. 1896-ban a Fényképészek Asztaltársaságának is elnökévé válaszották. Emelett alapítója és főszerkesztője volt A Fény című lapnak 1906-tól. Egyik kezdeményezője volt a Magyar Fényképészek Országos Szövetségének, amely 1905-ben alakult meg, tagjai közt tudva Mai Manót, Erdélyi Mórt és Klösz Györgyöt is.

fovarosi.blog.hu: MaiManoHaz-20080413-01

A földszinti kapun belépve ma is olvasható a "Salve" latin üdvözlés. Beljebb, a lépcső korlátján az MM monogram olvasható ki a kovácsoltvas korláton. Az első emeleten lakott a család, de itt fogadták az ügyfeleket is. Ma kiállítótérként és könyvtárként funkcionál ez a szint. Innen gazdag díszítésű falépcső vezet a második emeletre - a lépcső szerencsésen túlélte az elmúlt viharos évtizedeket, ma is megvan.

fovarosi.blog.hu: MaiManoHaz-20120414-22

A második emeletre érve az eredeti Róth-féle üvegeken ámulhatunk egy nagyot:

fovarosi.blog.hu: MaiManoHaz-20120414-08

A második emelet utcai frontjára épült maga a műterem, északra tájolt üvegezéssel. A legfelső szinten a labor kapott helyet. A munkaanyagok szállítására külön munkalépcső és teherlift is épült - akkoriban nem fért el egy tenyérben a fényképezőgép.

fovarosi.blog.hu: MaiManoHaz-ArizonaMulato-KonyvboritoMai Manó 1917-ben hunyt el. Halála után Weisz Hugó vitte tovább a híressé vált boltot, egészen 1931-ig. Ekkor Rozsnyai Sándor és neje vették meg a házat. A "neje" lett híresebb: Senger Mária énekesnő, Miss Arizona néven akkoriban széles körben ismert volt. A pincébe a házaspár amerikai mintára art deco stílusú mulatót rendeztek be. A zsidó tulajdonosok bonyolult gépezetekkel működtetett színpadtechnikával ámították el a betóduló közönséget. Az Arizona olyan név lett, hogy már a háború idején, 1940-ben is volt pénz a teljeskörű felújításra. Rozsnyai Sándort 1944-ben Sopronkőhidán gyilkolták meg a nyilasok. A berendezést széthordták, ma már nyoma sincs.

A front elvonultával új élet indult Budapesten, és a ház életében is. Előbb Salgó Rózsi tánciskolája nyílt meg, majd 1946-ban az ifjú Básti Lajos nyitotta meg itt kabaréját. Aztán jött az államosítás, és a házra csend borult. Nagy része raktár lett, de később idő kerültek a Piackutató és az Autóker női tagozatának irodái is.

A ház a kilencvenes években kelt új életre. A magyar fotográfusok nagy álma valósult meg: Szántó Tibor (Szántó és Mikó tervezőiroda) vezetésével ide tervezték meg a Magyar Fotográfia Házát. A belsőépítész Baliga Kornél volt. A műterem hátterének festményét Bán Beatrix és Herling Zsuzsa restaurálták - itt időnként régi jelmezekben készítenek korhű fényképeket az érdeklődő közönségről. Az első emeleten kiállítótér működik, a lenti lépcsőfordulóban egy kis könyvesboltot alakítottak ki. Később fotográfiai szakkönyvtár is nyílt az épületben. A Magyar Fotográfia Háza 1999-ben nyitotta meg kapuit.

A 19. század utolsó éveiben több magas színvonalú fotós műteremház is állt Budapesten. Simonyi Antal műteremháza a Zöldfa utcában állt, a házat az Erzsébet híd építésekor bontották el. Strelisky műterme a Gerbeaud ház egyik felső emeletén működött - mára már csak egy öntöttvas oszlop maradt meg belőle az épületben. Koller Károly műteremháza a Harmincad utcában ma is áll, de vagy féltucatnyi bérlő van az épületben, az eredeti kialakítás végleg elveszett. A régi műteremházakból ez az egy, a Nagymező utcában álló maradt meg tanúként.


Források:
Mai Manó Ház. Szegő György - Haba Péter: 111 év, 111 híres ház. B+V, 2003.
A Magyar Fotográfusok Háza Mai Manó csász. és kir. udvari fényképész műteremházában. Ab Ovo, 2003
http://www.maimano.hu/maimanohaz.html


A Fővárosi Blog az alábbi helyeken is elérhető:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása