Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Ötven éve írták - 1964 november

2014. november 05. - fovarosi.blog.hu

Az alábbiakban 50 évvel ezelőtti hírekből válogatunk, a korabeli sajtó cikkei alapján. A cikksorozat összes megjelent tagja itt olvasható.

November 1: Finis az Erzsébet-hídon. Az esős október bizony nagyon próbára tette az Erzsébet-híd építőinek kitartását, akarását. Több mint 20 napon át esett az eső, s a népes munkásgárdának a száraz felületet kívánó fémszórás, aszfaltozás stb. feladataival kellett megbírkóznia. De találékonyságuk segített rajtuk. Úgy nézett ki a Dunán átnyújtózó új híd íve, mint egy víz fölé telepített camping. Sátrakat vertek a zuhogó esőben, s a ponyvák alatt miniatűr lángszórókkal száraz felületet teremtve végezték munkájukat. (...)

fovarosi.blog.hu: ErzsebetHid-1960asEvek-Fortepan.hu-20081ut - indafoto.hu
Az épülő Erzsébet-híd (kép: fortepan.hu, 20081)

Készen van a híd teljes útpályafelülete, s annak mintegy 65 százalékán végleges formát öltött az újszerű, négy rétegből álló aszfaltburkolat is. Elkészültek a villamosvágányok, felszereltek már minden korlátot, lámpaoszlopot. Az úgynevezett merevítő-tartó acélszerkezet elkészülte után elbontották a kapuzatok ideiglenes merevítését, és helyükre szerelték az ezt a feladatot véglegesen megoldó, az útpálya síkja alatt levő úgynevezett vonórudakat. Teljesen elkészültek a fémszórással, fémtisztítással, a befejezéshez közeledik a híd látható részeinek festése kellemes, világosszürke színre. (A nem látható részeket, pontosabban a híd alját, a nyirkos időjárásra tekintettel, most csak ideiglenes festéssel látják el, s a végleges színt jövőre kapják ezek a felületek.) A híd felső szintjén elkészültek valamennyi vasszerkezeti szerelőmunkával, a Ganz-MÁVAG szerelőbrigádjai levonultak az útpálya felülete alá, s ott most a posta, az Elektromos Művek és a Fővárosi Villamosvasút három széles kábelcsatornáját készítik.

A szerelők helyét a már munkájuk utolsó harmadánál tartó aszfaltútépítők mellett a Hídépítő Vállalat munkásai vették át, akik a napokban elkészültek a gyalogjárdák előre gyártott vasbeton elemeinek összekapcsolásával, betonozásával. De dolgoznak már az elektromos szerelők is, a helyén van már a modern, hattyúnyak-forma világítótestek egy része is. (...) ...három hét múlva átmehetünk fővárosunk új büszkeségén, a két part közt világosszürkén ívelő Erzsébet-hídon. (Népszabadság)

November 6: Beszélgetés Kelemen Lajossal, a Fővárosi Tanács VB-elnökhelyettesével - A közlekedés ma és holnap. A régi Pestet idéző ódon teremben, ahol a főváros vezetői szoktak ülésezni, három nagy térkép van a falon. Ha megnyomnak egy gombot, sárga, kék, piros fények gyúlnak ki rajtuk. Az elsőn azt jelzik: hol van mozi, színház, kórház, a másodikon az építkezéseket mutatják, a harmadikon pedig azt: merre járnak villamosok, buszok. A közlekedési térkép előtt most Kelemen Lajos, a Fővárosi Tanács vb-elnökhelyettese válaszol az Esti Hírlap kérdéseire.

-Tudomásunk szerint eddig négy változat készült el. Mi a főváros véleménye a vitában?

-A Körút felett áthidaló Rákóczi út gondolatát minden fórum elvetette. Maradt három lehetőség: gyalogos aluljáró, vagy gyalogos és közúti aluljáró együtt, vagy pedig gyalogos aluljáró, amelyhez később közúti is építhető. Az első terv csak 10-15 százalékkal gyorsítja a forgalmat. Ezért szükséges a közúti aluljáró is. A kettő egyszerre viszont nagyon sokba kerül, a következő években pedig nemcsak a közlekedést fejlesztjük, hanem lakást is kell építenünk, hogy mást ne is mondjunk. Tehát úgy véljük: építsük meg a metróval együtt a gyalogos aluljárót - innen jutnak majd az utasok a metróhoz is -, azután pedig buktassuk a mélybe a Körútnak ezt a szakaszát. Vagyis, négy szint lesz. Az első a Rákóczi út, alatta a gyalogos aluljáró, alatta a Körút, alatta pedig a metró.

(...) Szóvá tették azt is: kevés a kalauz, emiatt időnként sok jármű áll. Sajnos, ezzel a jövőben is számolni kell, másutt is hiányzik a munkaerő. Egyetlen lehetőség a kalauz nélküli közlekedés. Nem történhetik meg, hogy a szerelvény nem fut ki, mert a vezető ott van, de a három kalauz hiányzik. Az új megoldás kiterjesztésének egyik legfőbb feltétele, hogy egyszerűsítsék a jegyrendszert. Jellemző adat: ma a kalauznak 36 féle jegyet kell ismernie. Az egyszerűsítés már tíz éve húzódik, sokáig már nem lehet elodázni. Élénk vitát keltett a balesetek növekvő száma is. Tanulmányozzuk ezért az "önkiszolgáló zebra" lehetőségét. Ennek lényege: iskola, kórház vagy más intézmények előtt, ahol csak a nap bizonyos időszakában van élénkebb forgalom, a járókelők szabályozható lámpával az átkelőhelynél megállíthatják a kocsikat.

(...) Hamarosan elkészül a pesti Erzsébet-hídfő alatti parkoló, majd 1965 első felében az Engels téri. Anyagiak híján több szintes parkolót egyelőre nem építhetünk. Ezért szóba került már az is a Belvárosból részlegesen kitiltják a kocsikat. Erre azonban a hatvanas években feltehetően még nem kerül sor.

-Az Erzsébet-híd után terveznek-e újabb hidat?

-Igen, Csepel és Albertfalva között, de csak a távoli években.

-A nyáron elfogadott húszéves közlekedési irányelvek alapján milyen új nagy terven dolgoznak?

-A legjelentősebb: készül a gyorsvasúti hálózat terve. Ennek csak egyik része a metró, a mélyben haladó vonalakon kívül tanulmányozzuk a másfeles - a gyalogos aluljáró szintje alatt húzódó -, a kéreg alatti és a magasban: az utak felett építhető vasutak lehetőségét. (...) (Esti Hírlap)

November 6: Ünnepélyesen átadták a Csatárka úti gyermekvárost. Csütörtök délután ünnepélyesen átadták rendeltetésének a főváros legnagyobb és legkorszerűbb gyermekvédelmi intézményét, a II. kerületi Csatárka út mentén létesített gyermekvárost. A két évi munkával, több mint 30 millió forint költséggel létrehozott új intézmény 320 állami gondozott gyermeknek nyújt kényelmes otthont, s biztosítja oktatásukat és nevelésüket. A gyermekvároshoz a többi között négy, egyenként húszszemélyes óvoda és négy 60 személyes diákotthon, továbbá nyolc tantermes általános iskola tartozik; a gyermekekkel csaknem 50 főnyi pedagógusgárda foglalkozik. (...) (Népszabadság)

November 11: Megnyílt az első automata bolt. Kedden megnyílt az Engels téri automata pavilon és a Lenin körút 76. szám alatt az első automata bolt. Az Engels téri, tejcsárdával kombinált modern pavilon több mint kétszáz rekeszében konzerveket, édességet, kávét, pipereszappant, cipőkrémet, cigarettát helyeztek el. A Lenin körúti automata bolt 35 automatájának 530 rekeszében a többi között csomagolt felvágottat, szendvicset, cukrászsüteményt, apró háztartási és iparcikkeket találnak a vásárlók. Az automata bolt reggel hattól este 11-ig nyitva tart. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: KelenfoldiLakotelep-1964-KoraiTerv-MegNemEpult - indafoto.hu
1964-es terv a kelenföldi lakótelepre - ez még nem a megvalósult változat

November 12: Új lakótelep épül Kelenföldön - Harmincezer lakó, 7700 új lakás - Üzletek, iskolák és egészsségügyi intézmények. Szerdán ülést tartott a Fővárosi Tanács végrehajtó bizottsága. (...) A végrehajtó bizottság ezután jóváhagyta Budapest új, legkorszerűbb tervezésű lakótelepének beruházási programját. A terv szerint Kelenföldön, a Fehérvári út - Bikszádi út - Bartók Béla út - Dombóvári út határolta területen új lakónegyed épül 7700 lakással, mintegy 30 000 ember részére. Az építkezést első ízben segítik az első hazai házgyár termékei. A lakóházak többsége tízemeletes lesz, másfél, két-, két és fél szobás lakásokkal, átlagosan 50 négyzetméteres alapterülettel. A házak földszintjén garázsoknak is helyet biztosítanak. Nyolc tömbház és kilenc pontház is épül, egyenként 15 emelettel. A pontházak mindegyikében 120 másfél szobás lakást helyeznek el, 45 négyzetméteres alapterülettel. Valamennyi lakást beépített konyhával és szekrénnyel, távfűtéssel, gáztűzhellyel, fürdőszobával látnak el. A lakótelepre négy 16 tantermes iskolát, öt 125 férőhelyes óvodát, hat 60 férőhelyes bölcsődét, két gyógyszertárat, egy szakorvosi rendelőintézetet és 12 000 négyzetméter alapterületű kereskedelmi-szolgáltató létesítményt terveznek. (...) (Népszabadság)

November 14: Az első 270 személyes csuklós villamost pénteken próbálták ki a Ganz-MÁVAG udvarán. Az új, háromrészes villamoskocsinak tíz tágas ajtaja van, s az ajtók sűrített levegő helyett villanymotorral működnek. A kocsi a jövő héten teszi meg a próbaútját a főváros utcáin, s az itt szerzett tapasztalatok alapján jövőre kezdik el sorozatgyártását. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: ErzsebetHid-19641114-EstiHirlap-02 - indafoto.hu

November 14: A hídavatás után az új forgalmi rend. Jó hír a gyalogosoknak: az új forgalmi rend bevezetése napjától nyugodtan leléphetnek a járdáról a Váci utca úttestére. A Vörösmarty tértől a Pesti Barnabás utca sarkáig a gépkocsik nem hajthatnak át a "sétáló utca" rangjára emelt Váci utcán. Ilyen lesz egyébként a Párisi utcának a Váci és Petőfi utca közötti szakasza is. (...) (Esti Hírlap)

fovarosi.blog.hu: ObudaiBuszgarazs-20101009-01 - indafoto.huNovember 15: Új autóbuszforgalmi telep épül Óbudán. Óbudán, a Pomázi út és az Aranyhegyi-patak mentén a jövő év elején megkezdik a Fővárosi Autóbuszüzem új autóbuszforgalmi telepének építését. A beruházás terveit már jóváhagyták. Az új forgalmi telepre azért van szükség, mert a jelenlegi négy kapacitása már nem képes befogadni az állandóan növekvő kocsiparkot. Az óbudai új forgalmi telep 250 autóbusz tárolására és karbantartására alkalmas. (...) A terveket az UVATERV mérnöke, Burger Béláné készítette. Az első ütemben készülő létesítményeket már a jövő év végén átadják rendeltetésének, a második ütemben kivitelezésre kerülő beruházás 1967 második felében készül el. (Magyar Nemzet)
 

fovarosi.blog.hu: ErzsebetHid-1964-Terhelesproba-Fortepan.hu2 - indafoto.hu
Az Erzsébet híd terheléspróbája 1964-ben. (kép: fortepan.hu)

November 17: Jól sikerült az Erzsébet-híd legnagyobb teherpróbája. Vasárnap került sor az Erzsébet-híd építésének utolsó látványos eseményére, a teherpróbára. A fontos munkához már kora reggel gyülekeztek a szakemberek, a járművek, s velük együtt a híd építését nyomon követő kíváncsi pestiek. A két hídfőnél reggel 9 órakor már együtt volt a teherpróbán részt vevő 155 jármű: 67 autóbusz, 24 locsolókocsi, 22 teherautó, 12 hármas villamosszerelvény, 4 villamos motorkocsi és két Diesel-mozdony.

A még üresen álló hídon megkezdődtek a mérések, a szintezések. Ezután - a tervnek megfelelő elegyítésben - hajtottak a hídra, sorakoztak fel egymás után az autóbuszok, a teher- és locsolóautók, majd mindkét irányból egyszerre "lépésben" megindultak a villamosok is. A járművek 11 órára a hídszerkezet pályájának szinte minden talpalatnyi helyét elfoglalták.

Az első adatok azt mutatták, hogy a legsúlyosabb teherpróba - amikor a tervezett összes jármű a hídon volt - jól sikerült. A hídszerkezet a terhelés nyomán, az előzetes számításoknak megfelelően, mintegy 68 centiméternyit süllyedt.

Hétfőn - kisebb terheléssel - a statikus terhelési próbákat folytatták, majd kedden és szerán tartják meg a híd mozgó teherpróbáját. (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: ErzsebetHid-19641118-Karikatura-Nepszabadsag - indafoto.hu
(Népszabadság, 1964 november 18., Mészáros András rajza)

November 21: Ünnepélyesen felavatták az Erzsébet-hidat. Ma délután 2 órakor ünnepélyesen felavatták az Erzsébet-hidat. Az ünnepi aktus előtt Erzsébet felvette fehér csipkés ruháját, kifestették, feldíszítették. Zászlókkal ékesítve, virágdíszben állt, várta az avatásra érkező vednégeket, a politikai, a gazdasági, a kulturális élet vezetőit és a hídépítőket, akik áldozatos munkával, a tervezett határidőnél 40 nappal hamarabb, mára, november 21-ére elkészítették Közép-Európa legszebb hídját. (...) Pontosan két órakor, az Erzsébet-híd pesti feljárójánál került sor az ünnepélyes aktusra. Elhangzott a Himnusz, majd Vass Lajosnak a híd megnyitására írt kantátája, az Acélhang kórus előadásában. Ezután dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter mondott ünnepi beszédet. (...) Dr. Csanádi György ezután arról beszélt, hogy a kiszélesített, s ezért jóval nagyobb átbocsátó képességű Erzsébet-híd, mint modern kábel függőhíd, műszakilag és esztétikailag is a legjobb megoldás. Emlékeztet a régi, szép ívű Erzsébet-hídra, ám műszakilag és gazdasági szempontból nemcsak a ma, hanem a holnap igényeit is kielégíti. (...)

Az új Erzsébet-híd olyan - minden tekintetben igazi - szocialista létesítmény, amelynek megépítésénél a három alapvető követelményt: a határidőt, a költségelőirányzatokat megtartották, a minőségi igénynek pedig maradéktalanul eleget tettek. (...) Ezután Csanádi György az építők nevében átadta a hidat Sarlós Istvánnak, a Fővárosi Tanács elnökének, aki felkérte Kádár Jánost, a kormány elnökét, hogy a hagyományoknak megfelelően, a szalag átvágásával nyissa meg az új Erzsébet-hidat. Ezután a meghívottak átmentek az új hídon, majd fellobogózott villamossal úttörők érkeztek a pesti oldalról Budára.

Ma 16 óra körül megindul az Erzsébet-hídon a gyalogos-, a közúti és a villamosforgalom is.

Estére felgyújtják az Erzsébet-híd modern lámpafüzérét, vakító, csillogó gyöngyszemek ragyognak majd a Duna felett, s a budai hídkapu boltozatával övezve ott fénylik majd a háttérben a kivilágított gellérthegyi vízesés. (Esti Hírlap)

fovarosi.blog.hu: ErzsebetHid-19641122-Nepszabadsag-01 - indafoto.hu
fovarosi.blog.hu: ErzsebetHid-19641122-Nepszabadsag-02 - indafoto.hu

(A Népszabadság vezércikke 1964 november 22-én, az átadás másnapján. Nagyobb képhez katt ide.és ide)



1964 november 20: Az Erzsébet híd átadása

fovarosi.blog.hu: ParisiNagyaruhaz-1960asEvek-Divatcsarnok-egykor.hu - indafoto.hu
November 22: Tíz nappal kapunyitás előtt a Divatcsarnokban. (...) A "színfalak" mögött, a Divatcsarnokban, a volt Párisi Áruházban már nagy a pezsgés. (...) A földszinten a pultokat szerelik össze, az I. és a II. emeleten a cipőbemutató állványokat illesztik a helyükre. Néhányan a kirakatokba kerülő cipőket fényesítik. A felsőbb emeleteken, a ruházati osztályokon az áruk szortírozásával foglalkoznak. A férfiruházati osztályon a felöltők már hatalmas vasállványokon sorakoznak, s az eladók azon vitatkoznak, hogyan lehetne szebben, kulturáltabban bemutatni az árut a vásárlóknak. (...) A fűtést külföldről vásárolt olajfűtéses kazánok látják el, a világításról pedig az EKA-gyár gondoskodott. Az épületben öt felvonó működik. Az áruház külön érdekessége a Lotz-terem. A legutóbbi évtizedekben tönkrement freskókat helyreállították, s a termet műemlékként védetté nyilvánították. Itt kiállító- és bemutatótermet rendeznek be. Az első kiállítást a magyar cipőipar termékeiből rendezik. (...) Külön érdekesség az áruház bejáratánál elhelyezett kirakatsor, valamint a hatalmas kettős üvegajtó, amelyet záróra után szintén kirakatnak használnak majd. Felszerelték az épület teljes hosszán végighúzódó mozgó neonreklámot is. (...) (Népszabadság, kép: egykor.hu)

fovarosi.blog.hu: VaciUtca-1975-BudapestKonyv - indafoto.huNovember 24: Premier a Váci utcában. Az Erzsébet-híd megnyíltával jelentékenyen megváltozott a Belváros forgalmi rendje. A Váci utcában reggeltől estig szünetel a gépkocsiforgalom. A gyalogosok örömmel vették tudomásul ezt az intézkedést. A hídavatás utáni első vasárnapon sok ezren sétáltak a gépkocsiforgalomtól mentes Váci utca kocsiútján. (Népszabadság)

November 28: Műszaki átadás előtt a négyszáz szobás Szabadság Szálló. A Rákóczi úti Szabadság Szálló rekonstrukciója, bővítése 1962 közepén kezdődött, s most befejezés előtt áll. A mintegy 80 millió forintos beruházással a régi, elavult, de kedvező helyen levő szálloda az ország legnagyobb szállodájává alakult. A régiben 150 szoba volt, közülük mindössze tíz fürdőszoba.

A Szabadság Szálló régi épületét hatemeletessé magasították s tőle jobbra és balra hétemeletes új épületet emeltek. Így lett 400 szobás, hétszáz ágyas az újjáépített szálloda. Ezenkívül 350 személyes éttermet, 250 személyes eszpresszót és 100 személyes éjszakai bárt is kapott a szálló. Földszintjén óra-ékszerboltot, női- és férfi fodrászatot, kozmetikai szalont rendeznek be. (...) (Magyar Nemzet)


A Fővárosi Blog az alábbi helyeken is elérhető:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rszarvas · http://rszarvas.blog.hu 2014.11.06. 18:37:22

Az első fotón látszik még az ideiglenes lépcsősor, amin a munkások közlekedtek a tartókébelek fölött. Készült egy magyar krimi akkoriban, volt benne egy jelenet, amiben ezen az ideiglenes lépcsőn kergette egymást két fickó pisztollyal, a kamera is rohant utánuk ezen a lélevesztőn. Sajnos csak ennyit láttam a filmből. Tudja esetleg valaki, hogy mi lehet ennek a filmnek a címe?

lifelike 2014.11.06. 18:56:02

divatcsarnokról nincsenek képek valahol? 90es évek elejéről is?

Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere 2014.11.06. 19:33:05

túl fiatal, és túl vidéki vagyok, hogy tudjam, milyen volt az a bizonyos automata bolt. valakinek nincs fényképe róla? mikor szűnt meg?

Gyorgy Nagy 2014.11.06. 19:41:49

Valami itt a Váci utcával ( sétáló 50 èv ) nem stimmel mert én 72-73 -ban autoztam a váciban!

apr494 2014.11.06. 19:50:32

@rszarvas:
A film címe Az aranyfej és arról szól, hogy a rossz fiúk ellopják a Szent László hermát. A Dunán horgonyzó kis yachton pihenő család ( ha jól emlékszem külföldiek) gyerekei segítenek visszaszerezni. Mulatságos kis történet és már akkor színes volt a film.

Sir Nyű 2014.11.06. 20:46:37

@Gyorgy Nagy: A hídtól délre is van Váci u., nem lehet, hogy ott autózott? Abból csak sokkal később lett sétálóu.

lutria 2014.11.07. 04:09:35

A Csepel-Albertfalva hidat annyira a"távoli években" tervezik felépíteni hogy még mindig nyoma sincs...

Gyorgy Nagy 2014.11.07. 14:03:00

Sir Nyű. Nem! Az " Anna Kápolna előtt parkoltam. Szerintem az idopont tiz èvet csuszik.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.08. 02:47:40

Azért mennyire durva, hogy a háborúban lerombolt hidat csak majdnem 20 évvel később építették újjá...Manapság ez elképzelhetetlen volna.

UFP P 2014.11.21. 17:46:36

@geegee: volt fontosabb dolguk is a háború után, pl. az utcáról a halottak ellapátolása, a gránáttölcsérek éltüntetése, és a lakások újrahúzása. szóval nem volt prioritás ENNEK a hídnak újraépítése. voltak ponton hidak, és más hidak előbb elkészültek

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.22. 18:45:26

@UFP P: oké, ez világos, bár a 20 év így sem kevés..Gondolom, inkább pénzhiány lehetett a végső ok.Csak arra volt kihegyezve a kommentem, hogy manapság mekkora zűrzavart okozna bármelyik pesti híd kiesése.
Ha éltél már akkor , netán vannak személyes élményeid, szívesen olvasnám, ha publikus...Vagy bárki mástól is.

white zimbabwean 2014.11.24. 08:22:58

Az épülő Erzsébet hídon készült film címe: Aranyfej, magyar-amerikai (!) koprodukcióban forgatták. Évente egyszer leadja a Duna, meg az m3.
süti beállítások módosítása