Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Milyen lett a Tüskecsarnok?

2014. december 10. - fovarosi.blog.hu

2014 szeptember 27-én már másodszor találkozhattam az A&D Stúdió egyik építészével, a Tüskecsarnok társtervezőjével, Lázár Antallal. Ezúttal örömteli napon: a csarnok átadásának napján.  Mivel a csarnokról 2010-ben már írtam (itt olvasható), és már megjelent az Octogon újság 2014 decemberi számába írt cikkem is (a Tüskecsarnokról szóló mellékletben), hosszú leírás helyett inkább egy képriport következik most, a régi-új csarnokból, 2010 vs. 2014.

fovarosi.blog.hu: Tuskecsarnok-Terv2 - indafoto.hu

Keresztmetszeti rajz a kilencvenes évekből (kép: A&D Stúdió)

fovarosi.blog.hu: Tuskecsarnok-Terv3 - indafoto.hu

Bájosan béna részletességű látványterv a kilencvenes évek első feléből. Ami különösen érdekessé teszi a képet: olyan állapotot mutat, ami sosem volt. A jobb oldali kisebb "süni" lett volna az 500 fős befogadóképességű uszoda. Ennek építése csak egy nagy gödör kiásásáig és az alapozásig jutott. A gödör mélyén a következő évtizedekben jelentős élővilág alakult ki: a partfalba madarak fészkeltek be, a gödröt vad növényzet nőtte be. Mindkét épület terve egyszerre készült el, a szerzők Lázár Antal és Magyar Péter (A&D Stúdió) voltak. (A most épülő uszoda más tervező alkotása.) Ennél is rosszabbul járt a Tüskecsarnok elé tervezett kulturális központ. A Cságoly Ferenc által tervezett épület kivitelezése csak az alapozásig jutott, sosem fejezték be. Az alapok ma is ott vannak a Tüskecsarnok főbejárata előtti területen a földben. 200 év múlva nagyon boldog régészek nyomozhatják majd, hogy mit is találtak...

fovarosi.blog.hu: Tuskecsarnok-Epul-01 - indafoto.hu

A Tüskecsarnok építése 1996 körül. Jól látszik, hogy egyszerű geometriai alakzatokból rajzolták meg a csarnokot - és részben emiatt nem avult el húsz év alatt sem. A rácsos tetőszerkezetet dr. Kollár Lajos és Andreánszky Imre tervezte. Ennél az állapotnál még 2400 fősre tervezték a lelátót.

fovarosi.blog.hu: Tuskecsarnok2010-11 - indafoto.hu

fovarosi.blog.hu: Tuskecsarnok-20141127-33 - indafoto.hu

Az edzőtermi blokk 2010-ben és 2014-ben. Kb. másfél évtizeden át állt üresen a szerkezetkész építmény, de a karbantartásoknak és az őrzésnek köszönhetően meglehetősen jó állapotban túlélte.

fovarosi.blog.hu: Tuskecsarnok-20141127-36 - indafoto.hu

fovarosi.blog.hu: Tuskecsarnok-20141127-63 - indafoto.hu

Az eredeti tervek szerint 6 edzőterem épült volna, de amikor 2012-ben újraindult az építés, már jobban előtérbe került a komplexum anyagi "önfenntartó képessége", így két termet közbenső födémek beiktatásával kisebb részekre taglaltak. Ide konditerem, wellness részleg, squash pálya épült.

fovarosi.blog.hu: Tuskecsarnok2010-29 - indafoto.hu

fovarosi.blog.hu: Tuskecsarnok-20141127-10 - indafoto.hu

Az edzőtermek tetejére zöldtetőt és teraszt terveztek - és ez így meg is épült. A sárga üvegpiramisok a termek felülvilágítói, az óratorony alatt az előcsarnok közlekedő magja található lépcsőházzal és lifttel.

fovarosi.blog.hu: Tuskecsarnok-Epul-04 - indafoto.hu

fovarosi.blog.hu: Tuskecsarnok-20141127-02 - indafoto.hu

Az előcsarnokhoz vezető lejáró 2010-ben és 2014-ben. A kilencvenes évek elején az akkori szabványoknak megfelelően épült ki a 10 százalékos lejtő. Időközben szigorodtak a szabályok, ma már 5 százalék az előírás. Ám a beépített lifteknek köszönhetően így is megoldott a mozgássérültek közlekedése - például egy paralimpiai rendezvény idején. A rámpa tövében az előcsarnokhoz jutunk.

fovarosi.blog.hu: Tuskecsarnok2010-20 - indafoto.hu

fovarosi.blog.hu: Tuskecsarnok-20141127-67 - indafoto.hu

Az előtér bejárata 2010-ben, és az elkészült előcsarnok 2014-ben. Innen lehet bejutni az öltözők vagy a csarnok nézőtere felé, de az előtér lehet egy állófogadás helyszíne, vagy kiállítótér is. Fókuszba került a multifunkci.

fovarosi.blog.hu: Tuskecsarnok-20100218-Hid - indafoto.hu

fovarosi.blog.hu: Tuskecsarnok-20141127-54 - indafoto.hu

A két képen felbukkanak a korábbi tervek és a megvalósult csarnok különbségei is. A nézőtér magasabb lett - 2400 fősről 4000 fősre növelték a befogadóképességet. A pálya is nagyobb lett, hogy elférjen egy európai szabvány szerinti jégpálya is. Ennek érdekében a pálya sarkainál visszabontották a nézőtér alsó három sorát, és ezeket mobil üléssorokkal pótolták. A nagyobb nézőtérhez kapcsolódóan egy szinttel bővült a mélygarázs is - azaz lefelé is bővült a komplexum. És utólag beépítettek egy sajtórészleget is a média dolgozóinak - ez sem szerepelt az 1993-as tervekben.

fovarosi.blog.hu: Tuskecsarnok-20141127-21 - indafoto.hu

A Tüskecsarnok szinte a halálból jött vissza. És pont olyan szép lett, mint ahogy a rendszerváltás utáni években megálmodták. Hát nem gyönyörű sztori?

A 2010-es bejárásomról készült képeket itt lehet megnézni, a 2014 novemberi átadáskor készült képeket pedig itt.


A Fővárosi Blog az alábbi helyeken is elérhető:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.11. 02:36:48

Hát ja.Csak miért kellett ezzel 20 évet várni?Az agyhalott döntéshozók miatt vajon mennyi gempa ment el ennyi idő alatt állagmegóvásra, őrzésre...? Hehh... :-(

Pirx pilóta · http://late-modern.blogspot.hu/ 2014.12.11. 07:51:17

Megemlíthetnénk a másik vezető tervezőt, Magyar Pétert is. Ő évtizedek óta külföldön él, most már sok éve az USÁ-ban, ahol egyetemen tanít építészetet. A 2000-es évek eleje felé egyszer tartott előadást Budapesten, és egy kis kamarakiállítása is volt, a Memoria Moderna által rendezett >ma.máshol< nemzetközi konferencián.

Hmmm... 2014.12.11. 10:43:06

Azért leporolhatták volna a régi terveket... és pl az edzőterem feletti tüskék helyett korszerűbb (térhez illőbb) megoldást választhattak volna... ettől a csarnok még nem lett volna kevésbé tüske.

lutria 2014.12.11. 12:31:09

Engem is érdekelne hogy vajon mennyivel lenne kevesebb a bevilágítás ha nem tüskések lennének az ablakok?

Manarola (törölt) 2014.12.11. 12:38:57

Mostanra tudtak megegyezni, kiknek a zsebébe menjen a kötelező 20-30%...
süti beállítások módosítása