Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Ötven éve írták - 1967 március

2017. március 04. - fovarosi.blog.hu

Futurisztikus, soha meg nem épített sportcsarnok terveit mutatták be, a Corvin moziba megérkezett a Todd Ao rendszer, és megtervezték a soha fel nem épült Palatinus szállót. Erről írtak ötven évvel ezelőtt, amikor még voltak belföldi MALÉV járatok.

Március 1: A földalatti vasút építői megkezdték a Baross téri és a Népstadion állomáson, valamint a kettő közötti alagútszakaszban a belső berendezések szerelését. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: 196703-CsillagosokKatonak - indafoto.hu

Március 3: Budapest egyik ékessége lesz az új sportcsarnok. "Budapesti új sportcsarnok" - ezt a sokat ígérő feliratot viseli az a súlyos irat- és tervrajzköteget tartalmazó dosszié, amelynek tartalmáról először Ernst Tibor, az MTS elnökhelyettese számolt be csütörtökön a nyilvánosság számára.

- Három tervezőintézet készített javaslatokat az új budapesti sportcsarnokról - mondta. Az MTS elnöksége valamennyit megvizsgálta, s olyan megoldást választott, amely legjobban megfelel a magyar sport követelményeinek. Az új létesítmény ékessége lesz Budapestnek és természetesen azonkívül, hogy elsősorban a sport céljait szolgálja, különböző más eseményeknek is otthont ad.

fovarosi.blog.hu: BudapestiSportcsarnokTerve-1966-GulyasZoltan-Rimanoczy-Vazlatter - indafoto.hu A magyar sport új fellegvára az Istvánmezei út és a Dózsa György út által határolt háromszögben az IPARTERV pályamunkája (Rimanóczy Jenő, Gulyás Zoltán építészek, dr. Kollár Lajos statikus szerkezettervező, Egyed András épületgépész) alapján készül el. A létesítmény - miként Almási Sándor, az MTS országos tanácsának főmérnöke és dr. Hornyák Endre, az MTS gépészeti szakértője, egyetemi tanszékvezető professzor ismertette - 10000 négyzetméter alapterületen épül, a legmagasabb pontja 20 méter 60 centiméter lesz, befogadóképessége 11000 néző, illetve csak 8000, ha a csarnok közepén műkorcsolyázó-versenyt vagy jégkorong-mérkőzést rendeznek. A sportcsarnok otthont ad a labdarúgást kivéve valamennyi labdajátéknak az atlétáknak, a műkorcsolyázóknak, jégkorongozóknak, birkózóknak, súlyemelőknek, ökölvívóknak. Mód nyílik majd arra, hogy az említett két téli sportág képviselői - júliust és augusztust kivéve - tíz hónapon át gyakoroljanak, versenyezzenek. A sportcsarnokot a legmodernebb kivitelezésben 90 százalékban a hazai ipar építi fel, oly módon, hogy tökéletesen kielégítse a sportolók, a sportszerető közönség igényeit. Arra a kérdésre, hogy a dossziéban található elképzelések mikor válnak valósággá, Ernst Tibor a következőket válaszolta: - A számítások szerint másfél év múlva kezdődhet meg a teljes építkezés, amely mintegy két és fél évig tarthat. Úgy gondoljuk, hogy 1971-re felavathatjuk az új budapesti sportcsarnokot. (Népszabadság)
Március 4: A MALÉV-járatok március 6-tól újra megindulnak Pécsre, Zalaegerszegre és Szombathelyre. Az utasok a Ferihegyen már az újonnan épült, korszerű belföldi repülőtéri váróteremből jutnak ki a vidéki városokba induló gépekhez. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: RokusKorhaz-1961Korul-fortepan.hu-102398 - indafoto.huMárcius 7: Nyilvános pályázat a Blaha Lujza tér átrendezésére. A Blaha Lujza téri Nemzeti Színház épületének lebontása óta sok szó esik a tér rendezésének szükségességéről. A fővárosi tanács most megoldást keres a tér és környéke átépítésére. A témába tartozik a Semmelweis (Rókus) kórház épülettömbjének sorsa is, amelyről nemrégen a Magyar Nemzet is megemlékezett. A Pest megyei tanács, a kórház üzemeltetője ugyanis javaslatot tett a kórház Rákóczi úti épületszárnyának lebontására, a Stáhly utcai fronton új toronyépület-kórház építésére és a megmaradó épületrészek korszerűsítésére. Ezt a kérdést a fővárosi tanács most egy szűk körű, rövid lejáratú tervpályázat lebonyolításával igyekszik megoldani. A fővárosi tanács hét tervezőintézetet hívott fel a szűk körű pályázaton való részvételre. A BUVÁTI, a KÖZTI, az Általános Épülettervező Vállalat, a Lakóterv, az Iparterv, a Városépítési Tervező Vállalat és a Típustervező Intézet vesz részt a tervpályázaton. (...) (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: Fuveszkert-1968Korul-fortepan.hu-4314 - indafoto.hu Március 12: Újjáépült a nagy pálmaház az Eötvös Loránd Tudományegyetem botanikus kertjében, s elkészült az új, emeletes épület, amelyben korszerűen felszerelt laboratóriumok kaptak helyet. A pálmaház ma szebb és nagyobb a réginél. A kupolacsarnokban a látogatók megcsodálhatják a trópusi és szubtrópusi tájak jellegzetes növényeit és pálmáit. Tető alá került az új, korszerű páfrányház is, a fán termő ananászfélék otthona. A pálmaház - tudományos haszna mellett - fővárosunk egyik idegenforgalmi nevezetessége lesz. (Magyar Nemzet)

Március 12: Egy régi étkezőkocsi éjszakai utazása a pesti utcákon. Néhány hét múlva lesz éppen egy esztendeje annak, hogy a Városligetben újra megnyílt a Közlekedési Múzeum. (...) Tegnap óta új értékes emlékkel gazdagodott ez a szabadtéri kiállítás. Az éjszaka folyamán felállították a múzeum mellett egy, a forgalomból már régebben kivont, és eredeti formájában rekonstruált étkezőkocsit. Ez a négytengelyes, favázas, faburkolatú étkezőkocsi 1912-ben épült Prágában, a Nemzetközi Vasúti Hálókocsi Társaság megrendelésére, és csaknem fél évszázadig használták a nemzetközi forgalomban. (...) A múzeum által megszerzett kocsit az ötvenes évek végén vonták ki a rendeltetésszerű használatból, és egy szolgálati lakókosiként használták, miután a régi étkezőkocsi berendezését kidobták. A kocsit a Közlekedési Múzeum az eredeti századeleji formájában állíttatta helyre, felkutatva a még fellelhető régi berendezési tárgyakat és felszereléseket. (...) A helyreállított kocsi nemcsak emlékkénti bemutatást szolgál, hanem gyakorlati felhasználásra is szánják, mert a múzeum látogatói büféként is használhatják. (...) Az étkezőkocsi üzemeltetését az újonnan átalakított és berendezett Közlekedési Múzeum megnyitásának első évfordulóján, április 4-én kezdi meg a MÁV Utasellátó Vállalata. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: HarisKoz-20100224-02 - indafoto.huMárcius 14: Pályázatot írnak ki a belvárosi üzletutcák, a tévé-székház és a zuglói gyógyfürdő tervezésére. (...) Budapesten három igen jelentős, közérdeklődésre számot tartó tervpályázatot rendeznek. Az egyik a Belváros területén kialakítandó, úgynevezett bevásárló központ, a kis üzletutcák hálózatának létrehozása. A Belváros szívében, a házak udvarain keresztül létesülnek majd a szűk üzletutcák. A Belváros szívében, a házak udvarain keresztül létesülnek majd a szűk üzletutcák. Zuglóban a Paskál malom mellett nemrég tártak fel egy gyógyhatású hévforrást, amelynek hasznosítására tervpályázatot írnak ki. Strandot, gyógyfürdők kívánnak létesíteni a forrás vizének felhasználásával és ez megkívánja a környék rendezését. Végül a budapesti tervpályázatok között kerül sor az új televíziószékház megtervezésére. Tudvalevően az Óbudai Aranyhegyen jelölték ki a tévé új székházának helyét. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: CorvinMozi-1967-fortepan.hu-74546 - indafoto.hu Március 15: Tavasszal megnyílik az ország legkorszerűbb filmszínháza, az átalakított Corvin mozi. Még a tavaszi szezonban, előreláthatólag május végén megnyitja kapuit az átalakított Corvin mozi, hazánk legkorszerűbb filmszínháza. Ácsok, kőművesek, szerelők, a Fővárosi 2. számú Építőipari Vállalat dolgozói munkálkodnak a nézőtér teljes felújításán. Az átalakítás után ezer néző befogadására szolgáló nézőteret megemelik, és a legmodernebb akusztikai felszerelésekkel látják el. (...) A Drezdában gyárott univerzális vetítőgépek a normál és a cinemascoop filmeken kívül a legkorszerűbb, 70 milliméter széles filmek vetítésére is alkalmasak lesznek. A "Todd Ao" rendszerű vetítés az eddigi szélesvásznú filmeknél sokkal nagyobb felületű vászonra történik majd. A Corvin mozi vetítővászna mintegy felével lesz szélesebb az eddiginél, felülete pedig több mint duplájára, majdnem 120 négyzetméterre növekszik. A képek térszerű, panoramikus hatását a vetítőfelület homorú kiképzése is fokozza majd. Az új rendszerű, 70 milliméteres filmszalagról történő vetítés megváltoztatja a hanghatásokat is: a filmszalag szélén levő hatcsatornás, mágneses hangcsík sztereo hatású hangot biztosít. Az átalakított filmszínházban elsőként Bondarcsuk Háború és Béke című alkotása, majd az amerikai Cleopatra előadására kerül sor. (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: Vidampark-1966-egykor.hu - indafoto.hu
A Vidámpark bejárata 1966-ban. (kép: egykor.hu)

Március 17: Kikötős táncteret létesítenek a Vidám Parkban. Egyszerre háromszáz pár táncolhat majd kényelmesen a Vidám Park aszfaltozott, nagy tánctérségén, amelyet - a tervek szerint - még az idén megépítenek, az egykori vurslisor végződésénél, a park nagy tava mellett. Itt - kedvező idő esetén - délután öttől lesz állandó tánczene, egészen a záróráig. Zenepavilon és büfé is épül, valamint kikötő, ahonnét sétacsónakok indulhatnak a tánchellyel szomszédos tóra. A szünetben artisták szórakoztatják majd a tánchely közönségét. A tánchely belépője előreláthatólag 50 fillér lesz személyenként. (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: Fogaskereku-1970-SzechenyiHegy - indafoto.hu
Fogaskerekű a Széchenyi-hegyen, 1970-ben

Március 19: Fény- és hangjelző berendezéssel indítják a Fogaskerekű Vasút szerelvényeit mától. A peronok mindegyikén egy-egy berregőcsengő van felszerelve, a kocsik feljárójánál pedig indítás előtt egy-egy vörös fényű figyelmeztető lámpa gyullad fel. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: CorvinAruhaz-1967 - indafoto.hu

Március 19: A Corvin Áruház új homlokzatának kiképzése után most folyik a modern kirakatsor és az új főbejárat építése. Júliusra fejezik be a munkálatokat, de a japán rendszerű, korszerű neon reklámberendezést, amely egyben az alumíniumhomlokzatot is megvilágítja, már előbb üzembe helyezik. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: MargitszigetiPalatinusSzallo-19670319-Nepszabadsag - indafoto.hu
A soha fel nem épült Palatinus szálló terve. (Népszabadság, 1967. március 19.)

Március 19: A "Larsen" építői - Verseny a Gyáli úti házgyár szeptemberi próbaüzemeléséért. Tavaly ilyenkor még préri volt itt, a Gyáli út végén. Törmelék- és szemétlerakóhely. Most már áll óriási lábain a Larsen, a 2-es számú házgyár üzemcsarnoka. Hossza 130, szélessége 90 méter. - A házgyárban 1967. szeptember 1-én meg kell kezdeni a próbaüzemelést - mondja Nagy Károly, az ÉM Beruházási Vállalat vezetője. (...) Kiemelt építkezés. Ilyen beruházás sok van az országban. A 2-es - mert röviden csak így emlegetik a Larsent, a legkorszerűbb technológiájú házgyárak egyikét - közülük is kiemelt feladat. (...) A 31-es Állami Építőipari Vállalat volt a kivitelezője a Szentendrei úti 1. számú házgyárnak is. Onnan jöttek át ide. (...) Ennek a házgyárnak a technológiája fekvő rendszerű és lehetőséget ad majd arra, hogy a házak homlokzata, beosztása, alapterülete változatosabb legyen. Aztán a hatalmas, több emelet magas betonkeverő tartályt nézzük, meg a többi gépeket, amelyek körül dán és osztrák szakemberek irányításával szerelők sürgölődnek. Varga István brigádvezető magabiztosan mondja: - Szeptemberben itt már gyártani kell a lakásokat. Mi pedig ősszel felkerekedünk és irány Újpest. Ott építjük a harmadikat... (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: KunBela-Szamuely-Landler-1973-fortepan.hu-88359 - indafoto.hu

Március 21: A Tanácsköztársaság vezetőinek új emlékműve Budapesten - Megemlékezések a Tanácsköztársaság kikiáltásának és a KISZ megalakulásának évfordulójáról. Ma avatják fel - Budapest új, monumentális díszeként - Kun Béla, Szamuely Tibor és Landler Jenő közös emlékművét. Az Üllői útról nyíló Kun Béla téren áll a hatalmas térkompozíció, amelyet a KMP megalakulásának évfordulójára készítettek. Neves szobrászművészek: Olcsay-Kiss Zoltán, Farkas Aladár és Herczeg Klára mintázták meg a Tanácsköztársaság vezéralakjait, a bronzból öntöbb domborművekhez az architektúra Gádoros Lajos építőművész tervei alapján készült. Térbeli formáját illetően az emlékmű egyetlen hatalmas betontömb, amely három - egyenként mintegy hét négyzetméter felületű - homlokzati részre tagolódik. Ezekre az úgynevezett rizalitokra erősítették fel a bronzműveket. (...) (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: ObudaiLtp-1971-NOLkepmento - indafoto.huMárcius 21: Háromezer új családi otthon Óbudán a harmadik ötéves tervben. (...) Óbudán bontanak, sorra eltűnnek a földes-szobás, roggyant tetőzetű, vizesfalú földszintes házak. De a tömeges bontással egyidőben, a bontócsákány munkáját túllicitálva emelkednek már az új házsorok, egész korszerű lakónegyedek, szinte napról napra bontakozik a megfiatolodott Óbuda nagy és színes körképe. (...) Ha elindulunk a Zsigmond téren (mely ugyan Újlaknak számít és még nem óbudai térnek), akkor féléves időszakra visszatekintve, szabályos új terekkel találkozunk. A Lajos utca bal oldalán követik egymást ezek a terek. Mindegyikre egy-egy új öröklakásos vagy társasház, szövetkezeti ház épül majd, s a harmadik ötéves terv időszakában már ott állnak majd szemben a nemrég elkészült új házsorral, a Duna-partig, az Árpád fejedelem útig húzódó öt-hat emeletes bérházakkal. A tervezők szerint a meglevő családi otthonoknak körülbelül egyharmada teljesen elavult. Mintegy hét és félezer a földszintes, hasznavehetetlenné vált, megrokkant öreg ház, s ezeket bizony sürgősen el kell tüntetni. Velük egyidőben a kisebb munkáslétszámmal dolgozó és a megfiatalítandó kerület városképébe már nem illő üzemeket is meg kell szüntetni. (...) Nagyobb távlatban mintegy 20-21 ezer lakás épül meg az új Óbudán, mellettük a szükséges közintézmények, egyidőben új úthálózat, parkok létesítése válik szükségessé. (...) Helyes lenne, ha a Fő tér kávéházat is felújítanák a mostani húsbolt helyén és ez a fontos élelmiszerkereskedelmi üzlet új házba költözne. Hiszen a Fő tér kávéház irodalmi találkozók színhelye volt. Ide járt Szomory Dezső és társasága, Krúdy Gyula, Szép Ernő és több más régi író. A tervek szerint ide nem higanygőzös lámpákat állítanak, hanem hangulatos gázlámpákat, és a Corvin Ottó téren, a Vörösvári úton, s az egykori Castrum utcáiban nem autóbusz közlekedik majd, hanem - fiáker. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: Vigado-1986-RomanAndrasArchivum - indafoto.hu
A Vígadó 1986-ban. Kép: Román András archívum

Március 22: Készül a Vigadó belső helyreállításának terve - Légtér-megosztással javítják a nagyterem akusztikáját. A pesti Vigadó homlokzatának helyreállítása nagyjában már befejeződött és most készülnek a belső rekonstrukció tervei. Az egykori hangversenyterem műemlék jellegű, de akusztikája rossz. A több mint húsz méter magas hangversenyterem helyreállítására vonatkozóan több alternatív gondolatot vetettek fel. Az egyik megoldás szerint eredeti formájában, a műemlékjelleg messzemenő megóvásával kellene restaurálni a termet. Ebben az esetben azonban fennmaradna a rossz akusztika, amely hangversenyek céljaira történő felhasználásánál semmiképp sem kívánatos.

Lohr Ferenc hangmérnök javaslatokat készít ennek az alapvető hibának a megszüntetésére. A magas terem légterének megosztásával lehetne megfelelő akusztikai viszonyokat teremteni. A megosztás tekintetében is különböző javaslatok vetődtek fel. Az egyik elgondolás szerint a nagytermet a légtér közepén kellene födémmel kettéválasztani, egy másik szerint magasabban kellene megosztani a termet. Mindkét esetben az alsó teremrész 650 hallgatót befogadó hangversenyterem lenne, a megosztás folytán keletkezett felső szinten pedig kiállítási termeket rendeznének be. Az egyszerű kettéválasztással 588 négyzetméter alapterületű kiállítási helyiségek keletkeznének.

fovarosi.blog.hu: Vigado-MagyEp-1981-2-p24-03 - indafoto.hu

Van még egy terv, amely a nagyterem légterének magasabb szinten való megosztásával és az ahhoz csatlakozó, természetes világítású padlásterek felhasználásával, 1160 négyzetméternyi, kiállítás céljaira felhasználható helyiségeket létesítene. Bármely megoldás esetén az új hangversenyterem mennyezetét és falait az akusztikai hatás biztosítására megfelelően kell kiképezni.

Kiállítási termek létesülnének még, a földszinten 224 négyzetméter, és az első emeleten, mintegy 200 négyzetméternyi területen. A nagy hangversenytermen kívül a belső újjáépítés során az épület Vigadó utca felőli oldalán, a negyedik emeleten 220 férőhelyes kamara-hangversenytermet, ugyanezen az emeleten, a Deák Ferenc utcai oldalon pedig 250 férőhelyes előadótermet alakítanak majd ki. Az előcsarnokot és a díszes lépcsőfeljáratot eredeti formájában, a műemléki jelleg fenntartásával építik újjá. Restaurálják a Vigadó híres freskóit is. A Vigadó utcai fronton sörözőt létesítenek. A 310 négyzetméteres sörözőhöz 125 négyzetméteres különterem is tartozik majd.

Tiry György, a Középülettervező Vállalat mérnöke dolgozta ki a pesti Vigadó belső újjáépítésének terveit.

fovarosi.blog.hu: ORIszekhaz-1968-Epul-fortepan.hu-65727 - indafoto.hu
1968 körül: épül az ORI székház. (fortepan.hu, 65727)

Ehhez a témához tartozik a Vörösmarty téri, volt Haas-palota helyén létesülő új művelődési irodaház építkezése. Majdnem hét hónapig tartott a régi épület pincefalainak elbontása és a törmelékek kitermelése. Több mint 15 ezer köbméter törmeléket és falmaradványt szállítottak el. Az idén befejeződik az új épület vasbeton tartószerkezeteinek felépítése. A Vigadót és az új épületet a két mellékutca felől szárnyépülettel kötik össze, amely átjárásra is szolgál.

Az irodaház terveit Tallós Elemér és ifj. Hübner Tibor, a KÖZTI építészmérnökei készítették, és a kivitelezést a Középülettervező Vállalat végzi. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: 975_05_MTI-B-HU701024 - indafoto.hu
1970: az újpalotai lakótelep egyik eleme a házgyárban

Március 22: Tízezer-tizenháromezer családnak nyújt majd otthont a rákospalotai lakótelep. Az a beépítési tervtanulmány, amely a közelmúltban készült el az ÉM Típustervező Intézetnél, sok lényeges vonásban újdonság az eddigi fővárosi lakótelepi építkezésekhez képest. Rákospalotán, a Gazdálkodó út mentén, mintegy 200 hektárnyi területen épül majd fel Budapest új lakótelepe; a területileg és lakásszámban is a József Attila telephez hasonló nagyságú, 10-13 ezer családnak új otthont nyújtó városnegyedhez - néhány 22 emeletes egyedi toronyház kivételével - az észak-pesti házgyár adja majd a termékeit. Előreláthatólag 1970-re az első 1500 lakás már beköltözhető lesz.

A pesti oldal "Budája"

fovarosi.blog.hu: UjpalotaiLtp-1969-EpitkezesMegkezdeseElott.png - indafoto.huA ma még jobbára szántóföldekből, szőlőkből álló terület beépítését több tényező indokolta. Közművesítése viszonylag gazdaságosan megoldható; a lebontandó házak aránya az új otthonok két százalékát sem éri el; az olajjal, illetve a gázzal történő távfűtés lehetőségei kedvezőek; a környéken kevés az ipari üzem, s a levegő tisztaságához az is hozzájárul, hogy Rákospalotának ez a része a pesti oldalnak valóságos kis "Budája": 25-30 méterrel a Duna szintje felett terül el, ami panorámikus vonatkozásban is előnyös.

A kijelölt területtől két kilométernyire levő, jelenlegi rákospalotai városközpontban mintegy hétezer lakás vár bontásra, helyükön 8000 modern családi otthon épül majd. A szanálandó lakások bérlői már az új lakónegyedben kaphatnak helyet, s ilyenformán a XV. kerület két központjának a fejlesztéséhez szinte egyszerre láthatnak hozzá. (...)

Erdőgyűrű a lakónegyed körül

Az új városnegyedben a lakóházak többsége tízemeletes lesz, több épületet 16-22 szintesre terveznek. A teljes komforttal ellátott lakások túlnyomó többsége két- vagy ennél több szobás lesz. A lakótelepen belül családi házak sora is helyet kap, ezeket úgy építik, hogy a családoknak a földszinten is, az emeleten is legyen lakrészük.

Lényeges változás a korábbi budapesti lakótelep-építkezésekhez képest az új elrendezés, a mindmáig alkalmazott tömbös szerkezet felváltása. A lakóházakat elválasztó kis parkok, pázsitos részek, a felaprózott zöldövezet közművesíítése, gondozása, védelme ugyanis meglehetősen nehéz és költséges; a nagyobb gyerekeknek sem nyújt ez kellő játszási lehetőséget, mert a lakókat zavarja a lárma. Végül a zöldterületekkel megbontott lakótömbök vidékies, telepi jelleget kölcsönöznek a lakónegyedeknek.

Mindez a tervezőket új megoldásra sarkallta, amelyet a palotai városnegyednél már érvényesítenek. A Gazdálkodó út - mint a lakótelepet uraló főútvonal - köré csoportosítják az igazgatási, kereskedelmi, szórakozási célokat szolgáló közintézményeket, azokat is, amelyek biztosíthatják, hogy a környékbeliek ne csak "lakjanak" a városnegyedben. A közintézményeket a lakóépületek fogják közre, ezeket az óvodák, iskolák, diákszállók övezik. Az ilyen formán tömörített városnegyedet néhány perces sétával megközelíthető zöldövezet, parkok, sportpályák, erdők gyűrűje veszi körül. (...) A lakónegyed központját úgy tervezik, hogy élénk városias forgalmat, pezsgést nyújtson majd. Ezt a hatást a tervezők úgy kívánják elérni, hogy a közintézmények, üzletek hálózatát a hagyományostól eltérően nem az egyes lakóépületek földszintjén, hanem a főútvonalakon tömbösítve, emeletes elrendezésben telepítik. (...) (Népszabadság)

Március 23: Tavaszi moziműsor - Megnyílik az első panorámikus mozi Budapesten - Gazdag program a Szovjetunió jubileumára. Májusban nyílik meg az újjáalakított Corvin filmszínház, a főváros első panorámikus mozija. Az első bemutató egyben az Októberi Szocialista Forradalom ötvenedik évfordulójára tervezett ünnepi moziműsor kezdő eseménye is: a panorámikus mozi Szergej Bondarcsuk díjnyertes filmjének, a Háború és békének 70 milliméteres változatával nyit kaput. (...) (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: Intranszmas2010-01 - indafoto.huMárcius 30: Lerakták az Intranszmas budapesti székházának alapkövét. Szerda délelőtt a Márvány utca és Alkotás utca sarkán levő telken ünnepélyesen lerakták az Intranszmas magyar-bolgár társaság új budapesti székházának alapkövét. A közös társaságnak, amely üzemen belüli anyagmozgató rendszerek tervezésével, műszaki fejlesztésével és megvalósításával foglalkozik, Szófiában és Budapesten működik egy-egy részlege, a magyar fővárosban azonban eddig nem volt saját székháza. (...) A 11 emeletes épület 1968 végére készül el. (Népszabadság)

Március 30: A kelenföldi "százmázsás mosoda" gépeit az NDK szállítja. A 80 millió forintos beruházással épülő mosoda 1969. januárjában kezdi meg üzempróbáit. Az üzem a későbbiekben egy műszakban száz mázsa ruhát mos ki, a Fővárosi Patyolat Vállalat jelenlegi napi 450 mázsás kapacitását 40 százalékkal növeli. (Magyar Nemzet)


 
A cikksorozat összes megjelent tagja itt olvasható.


További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!

twitterlogo.jpgfblogo.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása