Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Ferihegy költöző madarai

2023. augusztus 31. - fovarosi.blog.hu

Valamikor Ferihegy jól ismert díszei, elemei voltak azok a színes madárkák, amelyek a 2A terminál mennyezetéről lelógatva üdvözölték az utazásra induló utasokat. Mi lett velük, hová kallódtak el, és hogy menekült meg egy részük? Ennek jártam utána.

ferihegy2a-1985korul-fortepan_hu-198113-szalayzoltan-small.jpg

Tovább

A Lánchíd története az átadástól az első felújításig

„A Lánchíd éktelenül hosszú. Próbálja meg egyszer, Uram, és nem bánja meg. Sétáljon át egy hölggyel Budára, és azután jöjjön vissza, lehetőleg ugyanazzal a hölggyel. Meglátja, szerelmet fog vallani, mert a híd olyan hosszú. Budapest az igaz és mélységes szerelmek városa. Higgye el, Uram, aki ismeri ezt a várost, csak könnyezve tud beszélni róla.” – írta Szerb Antal a Lánchídról a Budapesti kalauz marslakók számára című kötetében. Folytatjuk a Lánchíd történetét, az építés után az átadással és az első évtizedekkel.

Számos késedelem, nem várt akadály, a közbejött forradalom és szabadságharc ellenére végül felépült a nagy mű. A kisajátításokkal, honoráriumokkal együtt a teljes beruházási költség 6,2 millió forint volt.

Tovább

Így épült meg a Lánchíd

„A híd építése mindig halad, de a kikötött időre aligha elkészülend” – írta a Honderű 1845-ben. Hogyan épült fel a főváros első állandó hídja?

Ahogy az előző részben olvasható volt, a tervezéssel Széchenyi javaslatára Willam Tierney Clarkot bízták meg. Ő a Hammersmith-i Vízművek főfelügyelőjeként nem költözhetett Pestre, így aztán kellett egy szakember, aki helyben felügyeli, irányítja az építkezést. Széchenyi javasolta erre a másik Clarkot. Az akkor még mindössze 28 éves Adam Clark leveleken és évi két látogatáson keresztül kapott instrukciókat a munkához, és hamar felnőtt az embert próbáló feladathoz.

Tovább

Gyönyörűen megújult ez a palota az Andrássy úton

2010-ben még Ráday Mihály szervezett demonstrációt a Lechner Ödön által tervezett épület megmentéséért, most pedig szállodaként született újjá az Operaházzal pont átellenben álló egykori Drechsler palota, amit az idősebbek Balettintézetként is ismerhettek. 

Az Andrássy út 25. szám alatti telken épült fel a Lechner Ödön tervezte MÁV Nyugdíjintézetének bérháza (tervezés: 1882-84, megnyitás: 1886). Ez az épület igen fontos Lechner pályafutásában: a szegedi Milkó-ház után ezzel az épülettel indult el az Iparművészeti Múzeum felé vezető úton. Az épület megformálását a korai francia reneszánsz formavilága ihlette. Az Operaház (Ybl Miklós, 1884) főhomlokzatának középrizalitjára méltó választ ad az egykori bérház középrizalitja. A párkányok, a tetőablakok, a saroktornyok, a középrizalit középső fülkéje mind-mind arról árulkodik, hogy Lechner új életet tudott önteni a francia reneszánsz világába - abban a korban, amelyben a közhangulat a barokkért lelkesedett. Az 1885-ben megrendezett országos kiállításon a kortárs francia építészek is csodálatukat fejezték ki az épületért. Lechner dicsőségét növeli, hogy szerénysége, önkritikus szemléletmódja sosem hagyta el. Mint írta:

"Becsvágyam sarkallt, de vigyáznom kellett, hogy az én épületem ne viselkedjék tolakodóan Ybl remekével szemben mert az udvarhölgy lehet szebb, mint a királyné, de úgy kell, hogy a királyné királyné maradjon."

fortepan_82314.jpg
A Drechsler-palota valamikor 1884-1890 között Klösz György felvételén. (Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.06.053, ID: 82314)

A földszinten működött az egykori Reitter Kávéház, amelynek Lechner Ödön tervezte berendezése, falikárpitjai, faburkolatai a kortársakat is lenyűgözték. A kávéház a földszinten, a pincehelyiségben és az emeleten is működött fénykorában. Tulajdonosának neve (Drechsler Béla) később az egész épületre ráragadt, ezért emlegetik Drechsler palotaként is az épületet. A kávéházban Szinyey-Merse Pál, Puccini és Mahler is megfordult. Az étteremmé történt későbbi átalakítás a pompás belső berendezés elpusztult, de a pince bajor sörözőjének boltozatos térsora még megvan.

Évtizedeken át az Állami Balettintézet hallgatói tanultak itt klasszikus és modern táncokat, de még artista képzés is folyt. Az épületet 1997-ben magánosították. A vételi jogot a magántulajdonú Trivest Kft. által létrehozott Andrássy 25. Kft. nyerte el. A céget egy hónappal a kerületi határozat után két cég vette meg 220 millió forintért. 2002-ben már építési engedélyt is kaptak a szállodává alakításhoz az akkori tulajdonosok - az Opera Plaza 2009 végén nyitott volna több mint 200 luxusszobával. A tervek megvalósítása azonban el sem indult. 2007-ben a portugál Aquapura Hotelshez került a cég, immár 7,5 milliárd forintért (!). A palota portugál hátterű tulajdonosa felszámolás alá került. 2010-re így meglehetősen botrányos állapotok alakultak ki: nem lehetett tudni, hogy ott van-e még az udvarban James Watt szobra, a míves kovácsoltvas korlátok, a gőzmozdony-motívumos díszítmények, és ha igen, milyen állapotban. Az a szóbeszéd járta, hogy időnként egy-egy teherautó egy adag sittel távozott nagy titokban az elmúlt hónapokban. A palota engedély nélküli bontások terepévé vált.

drechsler01.jpg

Ebből a vesztes helyzetből állt mára fel a palota. A belső terekben már kevés eredeti maradt, ez örök veszteség. De a homlokzat teljes felújításon esett át, a palota a szállodává alakítással 2023. július 11-én új életre kelhetett, és ez mindenképpen örvendetes fejlemény. A W Hotels Worldwide a Marriott Bonvoy 31 rendkívüli szállodamárkát magában foglaló globális portfóliójába tartozik. (A harmincadik egység a 2021-ben megnyitott római W Hotel volt.)

A projekt generálkivitelezője a DVM Group volt, a cég volt a műemléki felújítás és a belsőépítészeti kiviteli tervek felelőse is. Az angol BJB belsőépítész csapat koncepcióját a DVM group tervezőcsapata dolgozta ki. Az építkezés 2,5 éven át tartott. 

w-budapest---terrace_1.jpg

151 szoba (ebből 45 lakosztály), háromféle gasztronómiai kínálat, konditerem és spa részleg is várja a vendégeket. A új belsőépítészetet a Bowler James Brindley (London) és a Bánáti + Hartvig építésziroda (Magyarország) álmodta meg. A szálloda sajtóközleménye szerint

Magyarország nyüzsgő és eklektikus kulturális szcénája, beleértve a város híres sakkszeretetét és a baletthez való mélyen gyökerező kötődését, szintén megtalálható az új szálloda hangulatában. Mindkettő finom mozdulatait testreszabott sakkfigura-lámpák és monokróm csempézett márványpadló, vagy lágy rózsaszín árnyalatok, ívelt vonalak és a táncforma kecses gördülékenysége által ihletett világítás fejezi ki. 

Két méltán híres magyarországi kötődésű művész, Harry Houdini és Gábor Zsa Zsa, kreatív víziót adtak a belső tér koncepciójához, ezt tükrök segítségével valósítják meg, amelyek a hollywoodi csillogás optikai illúzióit és nosztalgikus hatását keltik életre.

Az összefonódó design narratívák jelen vannak a szálloda 151 jellegzetes vendégszobájában, köztük 45 lakosztályban. Az ötödik emelet egyedi fa-központú stílusa rokonságban áll a palota eredeti, helyreállított tetőtervével, míg a szálloda baletthez fűződő kapcsolatát tükrözi a teljesen fekete Extreme WOW lakosztály és a fehér WOW lakosztály, melyek a híres balettmű, a Hattyúk tava előtt tisztelegnek.

A szálloda éttermét Riccardo Giraudi restaurateur vezetésével, Nightingale by Beefbar néven nyitották meg, az ázsiai konyhát a beefbar húsételeivel kombinálva. A konyha élén Fabio Polidori áll. A bárban koktélok egész sora várja a vendégeket. Az alagsorban található a Society25 bár. A bejárat terében, a W Lounge a könnyű ebédre vagy esti beülésre vágyókat várja. A szokásos tárgyalók mellett egy esküvők befogadására is alkalmas rendezvényterem is megtalálható itt. A felszín alá rejtették el a W Budapest AWAY Spa részleget, ahol földszínek segítik a kikapcsolódást egy könnyed pancsizás közben. A FIT fitneszközpont fitnesz- és wellbeing óráknak, valamint egy jól felszerelt edzőteremnek ad otthont. 

Források:
https://fovarosi.blog.hu/2010/08/11/balettintezet_demonstracio_es_dokumentumok
https://hypeandhyper.com/megnyilt-a-w-budapest-hotel/
https://mult-kor.hu/a-drechsler-palota-kulnc-asztaltarsasaga-20190820
https://www.marriott.com/en-us/hotels/budwh-w-budapest/overview/

A Lánchíd története: Széchenyi küzdelmei

A híd megépítésének szükségességét a történelemben sokan felismerték Zsigmond királytól Széchenyiig, mégis hosszú, küzdelmes út vezetett ahhoz, hogy elindulhasson a tényleges építkezés.

hajohid-1819-petrichandras-rezmetszet.jpg1819, amikor még csak hajóhíd kötötte össze Pestet Budával (Petrich András rézmetszete)

Tovább

Friss képek a Fortepanról

Nemrégiben újra frissült a fortepan, így ismét megoszthatok egy válogatást a legújabban feltöltött képekből. Több, mint ötven adományozó kb. 4000 képe került ki. Darabszámra (több mint 400 kép) a Flanek-Falvay-Kováts gyűjtemény a legjelentősebb, benne egy remek sorozattal a budapesti neonokról. Készültek fotók az 56-os forradalomról is, Horváth Péter pedig a rendszerváltás időszakában készült képeivel szerepel. Én a budapesti vonatkozású képekből válogattam. 

barosster-1966korul-fortepan_hu-274919-kristekpal.jpg

274919: A Baross tér 1966 körül, Kristek Pál felvételén. A felvétel érdekessége, hogy még több minden hiányzik a tér végéből. Még nem áll az a ház, aminek az aljában az átadása óta folyamatosan cipőbolt működik, nincs még meg a Rottenbiller utcát a Fiumei úttal összekötő felüljáró, és nincs meg Budapest egyik legnagyobb szállodája, a Grand Hotel Hungária sem. 

Tovább

A Lánchíd története: az előzmények

Az ide látogató turisták kötelező látnivalója, a főváros első állandó hídja felújítás alatt áll, 2023-ban át is adják. Ennek kapcsán több részes cikksorozatban mutatom be Széchenyi István egyik legfontosabb örökségét, amely az 1. és az 5. kerületet köti össze.

Egy állandó budapesti híd gondolata már Zsigmond királyunkat is foglalkoztatta, de míg a budai várpalota kiépítőjét tisztelhetjük személyében, a híd megépítését már megakadályozta 1437-ben bekövetkezett halála. Hunyadi Mátyás egyik életrajzírója, Averulinus szerint Mátyás is terveztetett hidat. A török uralom idején több hajóhíd is keresztezte a Dunát, majd a 18. század elején ún. repülőhidat építettek.

Tovább

Volt egyszer egy Budai Takarékpénztár

Egykor az Ybl Miklós által tervezett Budai Takarékpénztár állt azon a telken, ahol idén 5. születésnapját ünnepli a Hotel Clark. Egy elmúlt mesterműre emlékezünk.

clarkadamter-1900korul-fortepan_hu-23822.jpgA tér 1900 körül, a mainál sokkal nagyobb fokú beépítettséggel (Fortepan / adományozó: Jurányi Attila)

Tovább
süti beállítások módosítása