Fővárosi Blog

Ötven éve írták - 1967 március

2017. március 04. - fovarosi.blog.hu

Futurisztikus, soha meg nem épített sportcsarnok terveit mutatták be, a Corvin moziba megérkezett a Todd Ao rendszer, és megtervezték a soha fel nem épült Palatinus szállót. Erről írtak ötven évvel ezelőtt, amikor még voltak belföldi MALÉV járatok.

Március 1: A földalatti vasút építői megkezdték a Baross téri és a Népstadion állomáson, valamint a kettő közötti alagútszakaszban a belső berendezések szerelését. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: 196703-CsillagosokKatonak - indafoto.hu

Március 3: Budapest egyik ékessége lesz az új sportcsarnok. "Budapesti új sportcsarnok" - ezt a sokat ígérő feliratot viseli az a súlyos irat- és tervrajzköteget tartalmazó dosszié, amelynek tartalmáról először Ernst Tibor, az MTS elnökhelyettese számolt be csütörtökön a nyilvánosság számára.

- Három tervezőintézet készített javaslatokat az új budapesti sportcsarnokról - mondta. Az MTS elnöksége valamennyit megvizsgálta, s olyan megoldást választott, amely legjobban megfelel a magyar sport követelményeinek. Az új létesítmény ékessége lesz Budapestnek és természetesen azonkívül, hogy elsősorban a sport céljait szolgálja, különböző más eseményeknek is otthont ad.

fovarosi.blog.hu: BudapestiSportcsarnokTerve-1966-GulyasZoltan-Rimanoczy-Vazlatter - indafoto.hu A magyar sport új fellegvára az Istvánmezei út és a Dózsa György út által határolt háromszögben az IPARTERV pályamunkája (Rimanóczy Jenő, Gulyás Zoltán építészek, dr. Kollár Lajos statikus szerkezettervező, Egyed András épületgépész) alapján készül el. A létesítmény - miként Almási Sándor, az MTS országos tanácsának főmérnöke és dr. Hornyák Endre, az MTS gépészeti szakértője, egyetemi tanszékvezető professzor ismertette - 10000 négyzetméter alapterületen épül, a legmagasabb pontja 20 méter 60 centiméter lesz, befogadóképessége 11000 néző, illetve csak 8000, ha a csarnok közepén műkorcsolyázó-versenyt vagy jégkorong-mérkőzést rendeznek. A sportcsarnok otthont ad a labdarúgást kivéve valamennyi labdajátéknak az atlétáknak, a műkorcsolyázóknak, jégkorongozóknak, birkózóknak, súlyemelőknek, ökölvívóknak. Mód nyílik majd arra, hogy az említett két téli sportág képviselői - júliust és augusztust kivéve - tíz hónapon át gyakoroljanak, versenyezzenek. A sportcsarnokot a legmodernebb kivitelezésben 90 százalékban a hazai ipar építi fel, oly módon, hogy tökéletesen kielégítse a sportolók, a sportszerető közönség igényeit. Arra a kérdésre, hogy a dossziéban található elképzelések mikor válnak valósággá, Ernst Tibor a következőket válaszolta: - A számítások szerint másfél év múlva kezdődhet meg a teljes építkezés, amely mintegy két és fél évig tarthat. Úgy gondoljuk, hogy 1971-re felavathatjuk az új budapesti sportcsarnokot. (Népszabadság)

Tovább

A fortepan legújabb fotói Budapestről

A Fortepan tárta az ország elé Bauer Sándor fotós hagyatékát, amelyen keresztül egy letűnt korszak vendéglátó- és szórakozóhelyeibe pillanthatunk be. 

"A hagyaték fő vonala az 1957-ben indult Vendéglátás c. lapnak készült sokezer fotó. Itt dolgozott főállásban Bauer Sándor egészen a kilencvenes évek elejéig. Zsákszámra készitett fotóriportokat a frissen nyilt presszókról, bárokról, motelekről, szállodákról, vendéglőkről, csárdákról és büfékről. Neonfény, nikkel, tört metlachi. Coctail, szóda, Utas üditő. Életképek az Intercontinentaltól a Central Önkiszolgálóig és még tovább, az Ajkai Üveggyár üzemi menzájáig. Italautomaták, mozgó árusok, büfékocsik, Mézes Mackók és pincérversenyek." (fortepan.hu) 

A fortepan.hu legújabb képeiből következzék hát egy kis budapesti válogatás. Az azonosító számra kattintva a fotó nagyban is megtekinthető.

AbbaziaEtterem-1961-Oktogon-fortepan.hu-113129

113129: Az Abbázia Étterem az Oktogonon, 1961-ben. Nagyon menő helynek számított. Abbázia Kávéház néven nyitott meg még 1888-ban. A második világháborút követően, 1949-ben ezt is államosították, utána lett belőle Abbázia Étterem és Presszó, a korábbi zsidó tulajdonosok helyett immár az Éttermi és Büfé Vállalat, majd a Pannónia Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat kezelésében. Ma bankfiók működik a helyén, az étteremre már csak egy emléktábla emlékeztet. 

Tovább

100 éve hunyt el Zrumeczky Dezső - 2. rész

A múlt század fordulójának jeles építészei között méltatlanul elfeledve találjuk Zrumeczky Dezsőt. A 100 évvel ezelőtt, 1917. január 31-én elhunyt építészt életműve többre méltatná. Az első rész után itt a második.

fovarosi.blog.hu: WekerleTelep-20110422-13

fovarosi.blog.hu: WekerleTelep-20110422-04

Tovább

Ötven éve írták - 1967 február

Kihaltak a gőzmozdonyok a budapesti pályaudvarokról. Budafokon extra szolgáltatásokkal várták az új lakótelep lakóit. Épült már a körszálló, a Hungária felüljáró és a várbéli könyvtár is. Erről írtak ötven évvel ezelőtt.

Február 2: Fényújság készül a Blaha Lujza téren. Négyszínű, szöveg és ábra közlésére alkalmas új fényújságot szerelnek a Népszabadság-székház tetején. A 16 méter széles fényújság ládákba csomagolt alkatrészeit speciális autódaruval emelték a tetőre, majd a VILATI szakemberei megkezdték a tranzisztoros berendezés szerelését. A tervek szerint április 4-én mutatkozik be a fővárosi új fényújság. (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: 196702-Kremcsokolade01 - indafoto.hu

fovarosi.blog.hu: 196702-Kremcsokolade02 - indafoto.hu

Február 3: Az idén 1680 új lakást adnak át a kelenföldi lakótelepen. A kelenföldi új lakótelep építői befejezték az 1. számú építési körzet lakóházainak munkálatait. Ezen a területen 720 új otthont adtak át a 43-as Építőipari Vállalat dolgozói. Hazánkban még nem épült lakás olyan gyorsan, mint a kelenföldi lakótelepen, ahol a korszerű házgyár termékeiből, a nagy panelekből rakták össze az épületeket. Az ÉM Építőipari Főigazgatóságának hivatalos adatai alapján a kelenföldiek átlagosan 2,7 naponként építették fel a házgyári lakásokat. A dolgozók már az új városrész 2. építési körzetében is megkezdték a munkát és jelenleg a Fraknó utca és a Tétény út mellett szerelik a lakóházakat. Előreláthatóan márciusban fejezik be az első idei 180 lakásos ház építését, s az év végéig összesen 1680 lakást adnak át. (Népszabadság)

Tovább

Az angyalföldi szivattyútelep

"A Székesfőváros a közelmúltban nagyszabású modern közművel gazdagodott. Ötévi munka után elkészült a Magdolnavárosi Csatorna-szivattyútelep." - számolt be a filmhíradó az angyalföldi beruházásról. Az első filmen még az 1937-es építkezés, a másodikon az 1942-es új építmény látható. A szivattyútelep ma is működik, a 15-ös busz Cserhalom utca megállójában kell leszállni hozzá. 




További Filmhíradókhoz katt ide!


További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!

twitterlogo.jpgfblogo.jpgg_logo.png

Ötven éve írták - 1967 január

Bemutatták a szovjet metrókocsikat, építették a Budai Várat, bontották a Cirkusz épületét. Megtörtént a 2-es metró építésének legsúlyosabb balesete. Átadták a Széna téri kis buszpályaudvart. Majdnem lebontották a Rókus kórházat és kápolnáját egy 13 emeletes torony kedvéért. Erről írtak ötven évvel ezelőtt Budapesten.

fovarosi.blog.hu: 196701-Csirke-GrofjardanhazyTumblr - indafoto.hu

Január 1: Ilyenek lesznek a budapesti metró kocsijai és mozgólépcsői. Eredményes és általános figyelmet kiváltó tárgyalásokról érkeztek meg a napokban Moszkvából külkereskedelmi és közlekedési szakembereink. A NIKEX és a Földalatti Vasút Vállalat képviselői szerződést írtak alá az ENERGOMASEXPORT és a MASINOEXPORT szovjet külkereskedelmi vállalattal, valamint az egyik moszkvai gépgyárral, a szerződés részleteiben tartalmazza azt a korábban kötött államközi megállapodást, amelynek értelmében a budapesti földalatti gyorsvasúti közlekedés megindítását a Szovjetunió motorkocsik, mozgólépcsők gyártásával és szállításával segíti.

fovarosi.blog.hu: EVMetro-1970esEvek - indafoto.huA metrószerelvények minden kocsija - motorkocsi. Negyvennégy darabnak az importjáról szól a megállapodás; ennyi szükséges a kelet-nyugati metróvonal első szakaszán, a Fehér út és a Deák tér között, a forgalom lebonyolításához. A szovjet motorkocsik előnyös tulajdonságai közé tartozik üzembiztonságuk, élettartamuk. Ezeket az előnyöket a most már több mint három évtizedes gyártási és persze működés közben szerzett tapasztalatok is alátámasztják. (...) A módosításokat, amelyeket a részünkre készítendő kocsik gyártásánál alkalmaz majd a moszkvai gyár, a hazai sajátosságok követelik meg: nem széles, hanem normál nyomtávra készítik a forgóalvázakat, a tetőn elhelyezett, fűrész alakú szívó légcsatornák helyett - amelyek szokatlanul erős légáramlást idéznek elő - ablakok feletti nyílásokkal oldják meg a kocsik szellőzését; szó van arról, hogy az elektromos égők helyett fénycsővel világítják majd meg az utasteret, jóllehet a metrónál beálló gyakori szakaszváltozás e tekintetben nehézség elé állítja a tervezőket.

Tovább

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu