Fővárosi Blog

Fővárosi Blog


Milyen lett a Tüskecsarnok?

2014. december 10. - fovarosi.blog.hu

2014 szeptember 27-én már másodszor találkozhattam az A&D Stúdió egyik építészével, a Tüskecsarnok társtervezőjével, Lázár Antallal. Ezúttal örömteli napon: a csarnok átadásának napján.  Mivel a csarnokról 2010-ben már írtam (itt olvasható), és már megjelent az…

Tovább

Centenáriumi építkezések autósoknak - mi épült 1973-ban?

Az 1973-as év a centenárium éve, Buda, Óbuda és Pest egyesítésének 100. évfordulója volt. Az akkori Budapest komoly fejlesztésekkel igyekezett előrelépni. Ezek között számos fejlesztés érintette az autós közlekedést, az alábbiakban ezekből szemezgetünk megvalósult és…

Tovább

Milyen lesz az új FMH?

Kinéztünk a Fehérvári útra, hogy megnézzük, milyen lesz az FMH új épülete a Fehérvári úton. Az első részben áttekintettük a hamarosan lebontásra kerülő Fővárosi Művelődési Ház történetét, majd bemutattuk, hogy milyen sokféle program állt a vendégek rendelkezésére az…

Tovább

1934: épül a Petőfi híd

A Petőfi híd építésekor még nem Petőfi volt a híd neve. Hanem Horty Miklós híd. 1933-37 között építették, majd a második világháború végén (1945 január 14-én) felrobbantották. Az újjáépített hidat 1952-ben nevezték el Petőfiről. Az alábbi 1934-es filmhíradó a budai…

Tovább

Fővárosi Művelődési Ház, goodbye!

Jövő év elején elbontják az 1951-ben felépült Fővárosi Művelődési Ház (FMH) épületének még álló részeit is. A Népstadiont és Ferihegy 1-es terminálját is jegyző Dávid Károly által tervezett, a Fehérvári úton álló épület így ép hogy megéli 60. születésnapját.…

Tovább

A Lágymányosi I épület

Cikksorozat Finta Józsefről INDAFOTO.slideshow.run({ "feedUrl":"http://feed.indafoto.hu/fovarosiblog/lagymanyos_i_epulet/feed", "width":"600", "height":"300", "orientation":"horizontal", "size":"auto", "bgcolor":"#000000", "textcolor":"#FFFFFF", "random":false, "number":"3", "target":"blank",…

Tovább

IQ az Infoparkban

Épül az előadótermi blokk Meglátogattuk a már szerkezetkész állapotba került új egyetemi tömböt Lágymányoson. A bejáráskor  (februárban) még nagy sárban, hideg esőben caplattunk a helyszínen, ám ez az építéskor megszokott állapot már csak pár hónapig tart, ősszel…

Tovább
süti beállítások módosítása