Fővárosi Blog

Európa Belvárosa Budapest program

2007. június 08. - fovarosi.blog.hu

Ritka és szívemnek különösen kedves kezdeményezés: három kerületi önkormányzat összefogásával, (ma még hiányzó) 200 milliárd forint elköltésével Józsefváros egyetemi várost, Erzsébetváros zsidónegyedet, Terézváros pedig Pesti Broadwayt fejlesztene Budapesten. E célok megvalósításáért indították útjára az "Európa Belvárosa Budapest" hangzatos nevet viselő programot. A kezdeményező a Fővárosi Közmunkák Tanácsa Alapítvány kezdeményezte. A programot 2007-2013 között tervezik megvalósítani.


A HírTV is beszámolt a projektről, most ebből idézzük a kitűzött célokat:


"Józsefvárosban található a főváros kerületei között a legtöbb egyetem, így a VIII. kerület célja európai szintű diákközpont létrehozása a programon belül. Beleértve ebbe a diákok igényeit ellátó szállodai férőhelyek, szórakozó és vendéglátóhelyek kialakítását - fejtette ki Csécsei Béla kerületi polgármester.


Erzsébetváros polgármestere a történelmi Zsidónegyed felújításáról beszélt elérendő célként. A programban a kulturális és épített értékek megőrzését vették tervbe. Emellett a hagyományosan a térségre jellemző kézműves- és vendéglátóipar, kávéházak, színházak, régiségkereskedések, antikváriumok és romkocsmák mellett a múzeumok, szállodák fejlesztését szeretnék megvalósítani - mondta Hunvald György.


Számtalan színház, az Operaház és számtalan szórakozóhely található Terézváros belső részein. A Pesti Broadway egységes fejlesztésével a terület kiterjesztése a program célja a VI. Kerületben - mondta Verók István, a kerület polgármestere."


A tervek között szerepel egy új, a három kerületet átszelő sétálutca rendszer létrehozása, közműfejlesztés, díszkivilágítások létrehozása, parkolóházak és mélygarázsok építése, valamint speciális piacok létrehozása is. A 200 milliárd forint összeszedése egyelőre még bizonytalan. A három kerület idén 15 milliárd forintra pályázik a Regionális Operatív Programon keresztül. Az önrészt az önkormányzatok állják. Hosszabb távon az EU-s forrásokon kívül számítanak az állami forrásokra és a magántőkére is.


Források:

http://www.haon.hu/hirek/Orszagos/cikk/europa-belvarosa-budapest---harom-fovarosi-onkormanyzat-fog-ossze/cn/news-20070423-03552116

http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=151022

http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=127998


 

A bejegyzés trackback címe:

https://fovarosi.blog.hu/api/trackback/id/tr681751565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.