Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

A meg nem épült Budapest: Gellért-hegyi tervek

2007. június 14. - fovarosi.blog.hu

Számos olyan tervet ismerünk a Gellért-hegy környékén is, amelyekből végül nem lett semmi. Mi minden nem épült a hegyre? Ennek jártam utána.

A Gellért-hegy beépítésének történetében a legfontosabb évszám 1852 - a levert forradalom után a rebellis magyarokat ellenőrizendő ekkor épült meg a Citadella. A kiegyezés (1867) hozta el azt a politikai klímát, amely a lehetővé tette, hogy a változtatásról reális alapokon lehessen álmodozni

Korábban már Széchenyi Istvánnak is voltak beépítési tervei a hegy tetejére, ezeket 1871-ben fia, Ödön "melegíti fel": egy Pantheon vagy Walhalla-szerű épületet emeltetett volna a közelgő ezredéves évforulóra a Citadella helyére.

Az ez évben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa által kiírt pályázaton Feszl Frigyes is hasonló témájú tervet nyújtott be. Feltűnő a hasonlóság ezen terv és a Hősök terén álló, megvalósult építmény között: kör alaprajzú oszlopos építmény, a tetején lovasszoborral, a lábazati részen a négy égtáj felé vágtató ló látható a rajzokon.

A megvalósulás már szerényebb volt: egy nagyobb fásítás történt meg 1873-ban. 1894-ben a Citadella a főváros tulajdonába került, de nem bontották le, csak néhány fal átvágása történt meg.

018-piramis.jpgA közelgő ezredéves évforduló rengeteg terv megszületését inspirálja. A legabszurdabb egy 1000 méter, szerényebb változatban 1000 láb magas piramis megépítése lett volna - ezt már nem is vették igazán komolyan.

Willheim Adolf terve szerint a nemzeti történelemnek emléket állító pantheon épült volna a hegy tetejére. A központi alak egy kolosszális Hungária-szobor lett volna, akinek a kezében tartott fáklyáról, illetve a diadémjáról áradt volna a villamos fény Pestre és Budára

A Gellért-rakpartnál egy kicsit szűkössé válik az út - ez ma is látható, tapasztalható. Ezt kívánta enyhíteni Zielinszky Szilárd alagút terve. A villamos alagút a Gellért és a Rudas fürdő összeköttetését is magára vállalta volna. Villamos nem épült, de egy járat végigfut a hegy belsejében, még egy málló sínpárra is rálelhetünk benne...

1898-ban Ferenc József 10 szobrot adományozott Magyarországnak, köztük egy Gellért szobrot is. E szobor elkészítésére Jankovics Béla kapott megbízást. A szobrot a vértanúság hegyén kívánták elhelyezni. A szobor telepítésére, elhelyezésének kidolgozására pályázatot írtak ki. Az első helyezett Kallina Mór és Árkay Aladár pályázata lett. Második helyezett Alpár Ignác pályaműve lett.

gellerthegy-1906-medgyaszayistvan-panteonterve.jpgMedgyaszay István átdolgozott Nemzeti Pantheon terve 1906-ból (kép: tervlap.hu) 

1902-03-ban, még hallgatóként Medgyaszay István is tervezett a Gellért-hegy tetejére, méghozzá egy első Nemzeti Pantheont. A terv központi eleme a hegytetőn elhelyezkedő monumentális épület, amelyhez reprezentatív rámpák vezetnek fel két oldalról. A rámpák mellett egy felvonón is fel lehetett volna jutni a hegytetőre. A központi csarnokba két előcsarnok vezetett volna, ehhez két oldalt csatlakoztak volna a további helyiségek, a nemzet nagyjainak emléket állító galériák. A kupola formáját pedig a Szent Korona alakja határozta volna meg. A terv a Művészeti Akadémia Gundel-díját nyerte el. 1906-ban, a terv átdolgozásakor javasolta, hogy a Feszty-körképet is itt helyezzék el.

A Medgyasszay-féle terv megvalósulása helyett a történelem két világháborút hozott. A hely építészetét a második világháború után ismét a hadsereg határozta meg: 1947-ben avatták fel a felszabadulás emlékművét, Kisfaludi Stróbl Zsigmond szobrát. 1991-ben a teljes elbontást követelők hallatták hangjukat, ám végül csak a szoborcsoport demilitarizálása történt meg: a katonaszobor elkerült a Szoborparkba, maga a Szabadság-szobor azonban - új szöveggel a talapzatán, de - megmaradt.

Ha tetszett a poszt, kérlek támogasd munkámat 5-10 euróval. Ennek segítségével tudom fizetni a fotók szerkesztéséhez szükséges Photoshop előfizetést, könyvtári tagságot, szakkönyveket tudok beszerezni antikváriumokból, és egy új laptop megvásárlását is segíted. Cserébe mindenféle jó kis posztokat olvashatsz Budapest jelenéről és múltjáról. Segítségedet nagyon köszönöm! >>> Patreon >>>

Források:
Siklóssy László: Hogyan épült Budapest? Reprint kiadás, 1985
http://hvg.hu/itthon/20070415_walhalla_szechenyi_gellert_hegy_udvlelde.aspx


További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!

twitterlogo.jpgfblogo.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása