Fővárosi Blog

HaviSzobor: Budapest új szobrai

2010. december 16. - fovarosi.blog.hu

Milyen szobrokkal gazdagodott Budapest 2010-ben? Miközben dúl a vita az 56-os emlékműről és a Károlyi-szoborról (én inkább a Kossuth téren álló Kovács Béla szoborról indítanék vitát), körbenéztünk a fővárosban. Az alábbiakban az újabb alkotásokból szemlézünk a teljesség igénye nélkül. Van romantikus Dérynénk, vicces kőlábunk és vannak világító üvegkockáink is. (Néhány szoborlapot e blog szerzője töltött fel, így némi személyes érintettség is van a témában.)

1) AER (Magyar Színház):
 



Az egykori Nemzeti Színház, ma Magyar Színház homlokzatán már régóta ott díszeleg a város talán legnagyobb homlokzati dísze: a főbejárat feletti homlokzat lényegében egyetlen dombormű. Az oldalhomlokzat idén kiszínesedett és átalakult. A Szövetség '39 Művészeti Bázis tagjai 2400 acél lapocskát, leveleket helyeztek el az oldalhomlokzaton. Hatszázon már ott vannak a színház volt és jelenlegi művészeinek nevei, és az alkotás a tervek szerint rendszeresen kibővülhet majd. Az új tagok így új hajtásokként jelenhetnek meg, élő növénnyé varázsolva a műalkotást. Ráadásul a levelek kiállnak a homlokzatból, így szél hatására mozgásba lendül a fal.

2)
Az 1950 - 53 között kitelepítettek emlékműve:



2010 október 24-én avatták fel az emlékművet a Vár háta mögötti területen, nem messze a Szarvas téri étteremtől. "Az égre mutató nyilat ábrázoló emlékmű azokra a nagyapákra, nagymamákra, apákra és anyákra emlékezik, akik már nincsenek közöttünk, és megmutatja, kinek volt igaza. Nekik volt igazuk, ők álltak a jó oldalon, s jöhetett ugyan a negyven év elnyomás, az igazság az ő oldalukon állt, mert az igazság nem alkuszik" - nyilatkozta az avatáson Rétvári Bence, a KIM államtitkára.

3)
Déryné Széppataki Róza:



2010 szeptember 21-én, a magyar dráma napján avatták fel Déryné szobrát a Horváth-kert szélén, az Alagút előtti buszmegálló közelében. 1935-ben már felavattak itt egy Déryné szobrot, de az 1945-ben megsemmisült. Az újrafaragott szobor talán egy kicsit cukormázas, de a témát tekintve ez itt talán nem is baj. A szobor környezete is kiépült: kávézó, újságos és illemhely is lesz a szobor körül. Sőt, Déryné még éjszakai kivilágítást is kap! Az eredeti szobor Ligeti Miklós alkotása volt, az új változatot egy gyergyószentmiklósi szobrász, Polgár Botond készítette el. A magyar dráma napja egyébként Az Ember Tragédiájának az első bemutatására emlékezik (1883 szeptember 21), de ugyanerre a napra esik Déryné első színpadra lépése is - melynek idén volt a 200. évfordulója.

4) Anya gyermekkel:

Az újpesti főtér rendezése kapcsán egy újraavatásra is sor került Budapesten. Eredetileg 1937-ben állították fel a Magyar Fájdalom szobrát. A halott gyermekét kezében tartó anya alakja a trianoni veszteségnek állított emléket. Kocsis András alkotása a korszak sok-sok irredenta emlékművének egyike volt - nem csoda, hogy a következő évtizedekben nem maradhatott a helyén: egy szakiskola mellett, majd raktárban állt évtizedeken át. 2010-ben az eredeti művet állíthatták fel a tér felújításának kapcsán. A szobor talapzatára Vörösmarty sorait vésték fel:
 
Kevés, de nagy mit szólni akarok:
"Ember, világ, természet, nemzetek,
ha van jog a földön, égben irgalom,
reám és kínjaimra nézzetek"



5) Üvegkockák:

A Budapest Szíve programhoz kapcsolódóan az Egyetem tér alaposan átalakult. A forgalomcsillapítás mellett az új köztéri bútorok jelentik a legnagyobb újdonságot. Az korlátozott áthaladó forgalmat többnyire pollerekkel - vajon a jövőben is Demszky-oszlopoknak fogják ezeket hívni? - választják el, itt azonban egy eltérő, szoborszerű megoldás is megjelent. Üvegkockák sora dísziti az egyik oldalt. A kivitelezésnél természetesen oda kellett figyelni, hogy masszív, nem törékeny anyag épüljön be. Ezért Bojti András üvegművész a mintázatokat az üveglapok belsejébe helyezte, és 19 mm vastag edzett üvegből dolgozott. Éjszaka sejtelmes, hideg fényben úszik a fénysor - ilyenkor új arcát mutatja a "Pöttyvándorlás" néven is futó kockasor. Mivel a forgalom lényegesen lecsillapított, nyáron ülőfelületként is használhatjuk az alkotásokat - akárcsak a szintén a téren található fekete kőlábat.




6) Kőláb:



A másik Egyetem téri alkotás a Kőláb nevet viseli, és a szépnevű Szmrecsányi Boldizsár (alias Boldi) alkotása. Az ő alkotása a sokáig viták kereszttüzében álló Turul-szobor az Istenhegyi úton, és a bumfordi megformálásában egyszerre újszerű és vicces Rollerező figura is a Váci utca és a Duna utca sarkán. Az üvegkockákhoz hasonlóan itt is egy "használható" szobrot avattak. A kőlábon hol egyetemisták ücsörögnek, hogy kisgyerekek másznak fel rá, hol turisták fotózkodnak vele. A 2010 április 3-án felavatott szobor ebben az értelemben kisebbfajta csodát tett: bár a régi belvárosban áll, nagy múltú házak között, mégis magára vonja a figyelmet: többen csodálják meg ezt, mint a Jogi Kar épületét. És ez nem semmi!

További 2010-es szobrok Budapesten:
Kormos István
Zelk Zoltán
Sota Rusztaveli
Mahunka Imre

Radnóti Miklós
Madárka
Memento 1941-1945
Térplasztika az MTV új székháza előtt
Márton Áron szobra
Gennaro Verolino szobra
Harrer Pál
Fadrusz János

Az összes kép forrása a Szoborlap.hu. További szobros cikkekhez katt ide.

Tetszett a cikk? Kövess Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://fovarosi.blog.hu/api/trackback/id/tr932486728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tabaniember 2010.12.16. 09:21:28

Ami a "Kitelepítettek emlékművét" illeti, este, kivilágítva nagyjából érthető, főleg, ha tudja az ember, mit ábrázol, de nappal... Az "égre mutató nyíl" elég erőltetett: valójában (a szobrász szerint is) egy juhhodály dereng. Mármost csak az a kérdés, miért pont a Tabánban kellett felállítani, és miért nem például valamelyik olyan helyszínen, ahová ezeket a szerencsétleneket elzavarták. A Tabánból alig volt kitelepítés.
A szobor ráadásul két perc gyaloglásnyira van Péterfy László emlékművétől (a Bethlen-udvar északi oldalán), azoknak az emlékére, akiket "nem öltek meg, de az életüket tönkretették" (www.szoborlap.hu/200_uldozottek_emlekere_budapest_peterfy_laszlo_1996.html)
És akkor még ott van az a rémisztő 56-os emlékmű a tabáni domboldalon... Jó lenne már felhagyni azzal a gondolkodással, amely szerint a tabáni zöld elég nagy ahhoz, hogy bármilyen témájú szobrot ötletszerűen elpottyanthassunk benne.

Ér Gabriella 2010.12.16. 16:17:09

Harrer Pál szobra itt áll Óbudán a Városháza sarkán.

Munkásságát most kezdik igazán értékelni.

Szobrához közel kezdődik a Róla elnevezett utca.

leszármazottai ma is élnek.

VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov! 2010.12.16. 23:14:03

"Kocsis András alkotása a korszak sok-sok irredenta emlékművének egyike volt "

mégis mitől irredenta, sf?!

Sadia · http://sadia-mintti.blog.hu/ 2010.12.16. 23:18:33

kíváncsi vagyok mikor lesz egy random ember/csapat aki festő a lábkörmöt, mondjuk magentára

Mivel a Tisza István Baráti Társaság nem célja a Károlyi szobor eltávolítása így nem valószínű, hogy eltávolítják /www.tiszaistvan.hu/index.php/szoborallitas/

56-os szobornál szerintem a legjobb megoldás egy csizma lenne, szimbolikus és közérthető.

A Kossuth téren meg túl sok a szobor, szerintem. Másfelől meg hiányolom Andrássyt.

jet set 2010.12.17. 00:28:34

Miért nem lehet jópofa szobrokat csinálni? Mint a korláton ülő királylány a Korzón. Szolnok főterén nagyon tetszenek a szobrok.

szerjóska 2010.12.17. 07:11:10

@jet set: Moszkva például tele van zsánerszobrokkal, nem is csoda, hogy tele van hányva.

amúgy az ég felé mutató nyíl kissé gyenge, de nem rossz, a Déryné iszonyat, az a lábfej sem gyere be, a többi korrekt.

az 56-os emlékmű azért veri mindet. de felőlem, a volt Felvonulási tér rendezésekor aztán felállíthatják Sztálin csizmáját is, aztán akkor mindenki boldog lesz.

mecséri 2010.12.17. 07:15:57

Budapesten 40 éve divat szobrokat a leglehetetlenebb, legkevésbé megközelíthető helyekre helyezni, mintha csak egy kötelező feladatot tudnának le, de nehogy bárki közelről megnézhesse a műveket. Egy szobornak közösségformáló erővel is bírnia kell, ami köré nemcsak szellemi értelemben, hanem a valóságban is emberek gyűlnek, még tán el is gondolkoznak olykor. Parkjaink (Városliget, Margitsziget, Vérmező, Városmajor, Gellért-hegy) tele van bokrok tövében, eldugott földsávokon, kikövezés nélküli sarkokba dugott műtárgyakkal, amelyek ebben a formában méltatlan és haszontalan kövek.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2010.12.17. 08:50:40

@mecséri: Az 56-os emlékműnek van környezete (nézd meg Google Earth-ben), a Déryné szobornak kifejezetten van környezete (még ha agyon is nyomja a forgalom). Szóval azért nem csak a Hősök terén van jó példa erre.

@jet set: Szerintem meg pont hogy nem zsánerszobrokkal kellene telepakolni a várost. A szobor - bár jó, hogy ha nem csak nézegethetjük, hanem esetleg másra is jó - azért mégse mászóka.