Fővárosi Blog

Hogyan nem lett Városháza Fórumunk?

2011. február 05. - fovarosi.blog.hu

A gazdasági válság, vagy a kétharmados forradalom söpörte el Egeraat tervét a Városháza bővítésére? Egyáltalán: szükségünk volt a bővítésre? A meg nem épült budapesti házak sora egy újabbal bővült nemrégiben.

Az eredeti, Martinelli tervezte épületet úgy kell elképzelnünk, hogy veszünk egy négyzetet, és belerajzolunk egy "+" jelet. Így egy szabályos, kívülről "kocka" épületet kapunk, belül négy udvarral. Csakhogy ez a terv sosem valósult meg, mindössze két udvar keletkezett a Városháza utca felőli oldalon. A Károly körút felőli oldalon torzóban maradt az épület. (Már csak azért is, mert az eredeti terv szerinti egyik sarok a Deák téri evangélikus templom területére esett volna, és a Városfal is útban volt.)


Martinelli terve: az Invalidus palota (A kép forrása)

A második világháború után nem állították helyre azt az épületet, amely a Károly körút térfalát jelentette ezen a szakaszon. Csupán a ház földszintje maradt meg, bazársorként. (Szüleim jegygyűrűje is az itteni Óra-Ékszer üzletből jött.) Aztán 2005-ben ezt a maradékot is elbontották. A területet kettévágták: az egyik fele autóparkoló maradt, a másik felét parkosították. Az autóparkoló területe azóta is borzasztó állapotú - a város közepén nem ennek kellene lennie:



A körút felőli fertályt a templom és a Merlin színház között 2005 őszén parkosították. A kis park tervezője Lendvai Gábor volt. Macskaköves közlekedőterek, kis füves dombok és fa padok vannak ott azóta is, a hátteret egy olcsó megjelenésű palánk szolgáltatja, ami időnként kiállítási felületté avanzsál.


Fényfestészet a Városháza Parkban 2005-ben

2006 tavaszán hirdettek eredményt a Budapest Szíve ötletpályázaton, ennek részeként jelentek meg az első ötletek a terület beépítésére. Ezen a pályázaton már indult Erick van Egeraat holland építész is - továbbá az Archikon, az ONL, Zoboki Gáborék, a Finta Stúdió, a Mérték Stúdió, és még sok jelentős építész. Szakmai körökben európai szinten is nagy visszhangja lett a pályázatnak.


Egeraat megvételben részesült ötletpályázati terve (A kép forrása)

2006 szeptemberében új lendületet kapott a projekt: a Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében "építési koncesszióban, közbeszerzéssel valósulhat meg a főpolgármesteri hivatal Károly körút melletti udvara és az ott ideiglenesen kialakított park beépítésével a 10 éve húzódó Városháza Projekt." Akkor azzal érveltek a bővítés megépítése mellett, hogy a régi épületnek mindössze 50 százalékát használják irodai (hivatali) célra, így a katonai-kórházi létesítménynek épült ház üzemeltetése túl drága. A terv szerint csupán a reprezentatív funkciók maradtak volna a régi épületben, az irodahelyiségek, fogadóirodák átkerültek volna az új tömbbe. Az új tömb udvarán pedig új köztér jöhetett volna létre, ahol a pihenéstől a kulturális programokon át a különböző hivatalos rendezvényekig mindenféléket lehetett volna szervezni. (Az önkormányzat elleni tüntetést valahogy nem említették a lehetséges programok között :-) ) A térség alá természetesen mélygarázst is álmodtak. A lebonyolításra PPP - azaz a magántőke és az önkormányzat együttműködésén alapuló - konstrukciót terveztek. A Főpolgármesteri Kabinet 2007. augusztus 17-én hagyta jóvá a Városháza Fórum előterjesztést.

2008 nyarán már konkrétan a Városháza Fórumról is első fordulós pályázati eredményt hirdettek. Az állam is támogatta a beruházást: a kiemelt projektek közé került. Egy politikai bibi akadt: a szoci-liberális városvezetés és kormány mellett ott volt az ellenzéki oldali kerületi önkormányzat is. Rogánék hamar el is játszották azt, ami a Várban is megakasztotta a volt Honvéd Főparancsnokság újjáépítését: változtatási tilalom elrendelésével akarták megakadályozni a beruházást. Azzal érveltek: az új épületben túl nagy a kereskedelmi területek aránya, lényegében egy pláza épülne, ezért nem írták alá a rendezési tervet. (Az ügy közvetlen előzményeként a főváros a Fashion Street folytatásához szükséges kerületi bontások ellen emelte fel szavát, így azt rebesgették, hogy Rogánék döntése erre lehetett válasz. Én beteszek neked, te beteszel nekem.) De a szekér haladt tovább: október 31-én győztest hirdettek a pályázaton.


A győztes terv első változata (A kép forrása)


A második helyet elnyert tervett az Archikon Kft. készítette (A kép forrása)


A CET-et is tervező ONL terve kiemelt megvételben részesült (A kép forrása)

Erick van Egeraat terve szerint megvalósult volna a már Martinelli által is megálmodott négy belső tér. A Károly körúti homlokzat a Gerlóczy utca felől még zárt arcát mutatja, majd a temlom felé haladva fokozatosan egyre nyitottabbá válik. Az épület "főbejárata" a templom háta mögötti sarkon nyílik. Itt érkezünk be a Városháza Főtérre, itt a földszinten a kulturális funkciókat helyezték volna el az új épületben. Demszky Gábor főpolgármester nyilatkozta: "Bár lesz irodaház, koncertterem és színház, (...) a Városháza mostani tere egy találkozóhely lenne, ahol a tervek szerint még egy korcsolyapálya is épülhet telenként." Innen nyílik a másik udvar, a Városháza Fórum, amely igény szerint le is zárható, és - ha egy program így kívánja - le is fedhető. A Városháza Kert nevű belső udvaron pedig a régi barokk kertek rendezett, gondosan megtervezett világát kívánták újra megidézni. A főteret és a Városház utcát összekötő Városháza Passzázs az új üzleteket és éttermeket vonultatta volna fel. A kivitelezés 2011-ben indult volna meg, az átadást 2013-ra tervezték.
A NOL.hu így írt Egeraatról és az új házról 2008 végén: "A Városháza Fórum a csábítás motívuma köré szerveződik. Nem akart se őrülten modern lenni, se távolságtartóan monumentális, se nagyképűen trendi. Inkább egy pék ablakához hasonlítana, amely vonzza a piruló kenyeret figyelő szemeket. Legyen könnyen emészthető, ugyanakkor hasson az érzékekre. Olyan épületet akart, amelyben tükröződik Vitruvius hármas egysége: józanság, haszon és öröm. Mert az építészet elsősorban nem az elkészült műről szól, hanem az időről, a kísértésről és a megnyugvásról - vallja."Aztán beütött a válság. Egeraat magyarországi irodája felszámolás alá került, a tervezés folytatását a holland anyacég vette át. Szokatlan módon Egeraat személyesen szerződött a projektre - tehát nem a magyar irodával szerződött a főváros -, így a felszámolással nem került át a tervezés a második helyezetthez. (Igaz, később Beleznay Éva megbízott főépítész úgy nyilatkozott, hogy amúgy sem került volna át.) Egeraat cége otthon is bedőlni látszott, ám végül egy új cég megalapításával (Erick van Egeraat Architects után Designed by Erick van Egeraat BV lett az új cég neve) túlélte a válságot. Magyarországon is új cég született EMEM Budapest Kft. néven.

Februárban már felerősödtek az ellenző hangok is. Köztük - ki más? - Mihály Éva is felszólalt a beruházás ellen, mondván, irodából, üzletből és kulturális intézményből is nagyon jól ellátott a városnak ez a része. Inkább zöldfelületként kellene hasznosítani a területet, hisz e tekintetben viszont nagyon is rosszul áll a belváros. A gazdasági válság viszont pont ellenkező irányba, a kereskedelmileg hasznosítható területek növelése felé nyomta a projektet. Az sem volt világos, hogy a forgalom csökkentéséért küzdő belvárosnak valóban szüksége van-e egy 1300 parkolóhelyes új intézményre a Károly körúton. (Ez a vita később az Új Városközpont - Petőfi Sándor utca viszonylatban is előkerült.) Márciusban a Budapesti Építész Kamara elnöke, Eltér István egyenesen fogadást ajánlott Beleznaynak: egy jó pezsgőbe lefogadta, hogy a Városháza Fórum soha nem fog megépülni.

Időközben Egeraat új csapatával átdolgozta a terveket, egy tornyot is biggyesztve az új épület sarkára. A körúti és Bárczy utcai homlokzatokat is ehhez igazítva alakították át. Az új torony 65 méteres magasságával egy kicsivel a szomszédos Anker-ház fölé került volna, így a Várból is jól látható építészeti jellé válhatott volna:


Az átdolgozott terv: kilátónak használható torony is épült volna a Városházához

De a szekér ekkor még haladt tovább: júniusban a főváros leszerződött Egeraattal a részletes építési engedélyezési tervek 2010 szeptemberéig történő elkészítésére, 416 millió forintért. Továbbra is a PPP konstrukciót találták megfelelőnek az új épület felépítésére és a régi épületszárnyak felújítására. Még 2010 elején is bizakodó volt a hivatali hangulat: úgy gondolták, hogy márciusra meglehet az építési engedély, és indulhat a beruházás. Befektetőket pedig a Cannes-i ingatlanvásáron terveztek toborozni.

Aztán eljött az ősz... Az új kormány bejelentette: felülvizsgálják a nagyberuházásokat, köztük a Városháza Fórumot is. Szeptemberben Tarlós István már egyértelműen a beruházás ellen foglalt állást:
- Ezek szerint a Városháza Fórum sem épül meg?
- Ha rajtam múlik, nem. Nem kell mindig, mindent beépíteni. A projekt szerepel az újratárgyalandó beruházások listáján. Úgy vélem, egy valódi közpark a város közepén sokkal hasznosabb egy mégoly látványos épületnél. Ráadásul ez már az első ciklusban elkészülhetne.
Innen már egyértelmű volt az irány. 2011 januárjában bejelentették a projekt törlését. Egy nemzetközi pályázat, nettó 595 millió forint elköltése és egy kormányváltás után a Városháza Fórum végleg kimúlt.



Források:
http://epiteszforum.hu/node/8136
http://epiteszforum.hu/node/9846
http://epiteszforum.hu/node/9858
http://index.hu/belfold/budapest/varhaza0100/
http://epiteszforum.hu/node/10964
http://index.hu/kultur/pol/eger1203/
http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/33788/1/belfold/Rotterdamban_tervezik_az_uj_budapesti_Varoshazat
http://epiteszforum.hu/node/11741
http://nol.hu/kult/lap-20081212-20081212-64
http://hg.hu/blog/6095-uj-ceggel-folytatja-a-varoshaza-forumon-dolgozo-egeraat
http://index.hu/kultur/pol/2009/02/12/ujabb_kormanyzati_negyed_lesz_a_varoshaza_forum_/
http://hg.hu/cikk/epiteszet/6525-varoshaza-forum-vita-mar-van-konszenzus-nincs
http://ingatlanmagazin.com/ingatlanpiac/cikk_9904/
http://www.hirado.hu/Hirek/2010/01/08/06/Engedelyre_var_az_uj_budapesti_varoshaza.aspx
http://epiteszforum.hu/node/13608
http://nol.hu/belfold/20100922-nem_a_mertek_a_fontos__hanem_a_gyozelem
http://ingatlan.net/magazin/2011/01/tarlos-lefujta-a-milliardos-erteku-varoshaza-projektet-595-milliot-fizettek-ki-eddig/
http://index.hu/belfold/budapest/varhaza0100/


Tetszett a cikk?
Kövess Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://fovarosi.blog.hu/api/trackback/id/tr662592887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gera 2011.02.05. 10:26:08

Kár érte, igazán jól nézett volna ki.

min 2011.02.05. 10:45:27

Ha park vagy egy szép tér épül a képen látható szörnyűségek helyett annak csak örülök.
Valóban miért kell minden négyzetmétert beépíteni??
A CET terv meg a borzalom fokmérője lehetne.

www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2011.02.05. 11:01:26

Inkább örüljünk, hogy nem épült meg ez a förmedvény :)

No quarter 2011.02.05. 11:05:00

Tényleg kár érte, viszont sokba került.

we 2011.02.05. 11:17:25

Szerintem ocsmány, örüljön a jónép, hogy nem épült meg. Persze ahhoz képest sokat költöttek rá.

Ray2 2011.02.05. 11:54:06

Én nagyon konzervatív felfogású vagyok építészeti dolgokban, a legtöbb mostani tervtől megőrülök.
De ez nagyon jó lett volna. Már az első koncepciótervekben zseniálisnak éreztem a tervet ahogy az új sci-fi izé ránő a régire úgy hogy követi annak eredeti alakját. A toronnyal meg tényleg ideális lett volna. Bp-nek is lett volna így egy igazi városháza. Arról nem is beszélve hogy nem csak magának építette volna a főváros. Nagyon is jól használta ki az udvar koncepciót, simán lehetett volna egy Gödörnél 1000-szer jobb hely (ami sztem egy lebuj, de ezt hagyjuk).
Nagyon kevés jó (talán 2) kortárs épület van Pesten, ez lehetett volna a következő, iszonyatos kár érte.

tothh · http://polizis.blog.hu 2011.02.05. 11:55:06

Én annak örülök első körben, hogy megmarad tiszta parknak. Nem kell a városba több beépített terület. Több park annál inkább.

Az meg a másik, hogy az esztétikai értéke se valami nagy szerintem... Én a bálnát is utálom, főleg ott a Duna-parton. Dehát ízlések és (liberális) pofonok.

Gera 2011.02.05. 12:11:01

totth - Rosszul mondod, nem park, hanem parkoló.

Nils. H 2011.02.05. 12:48:34

@tothh: "tiszta park"
???
HOL?

Kis ember 2011.02.05. 12:50:13

Azt kifelejtetted a cikkből, hogy a Városház téri hatalmas autóparkolót a hivatalban dolgozó alkalmazottak használják - INGYEN. Az hely kb. a két-háromszorosára növelhetné ott a zöldfelületet, de majd hülyék lesznek az ott dolgozók bármit is tenni azért, hogy ők ne tudjanak 8 órát ingyen parkolni a belváros szívében. Kicsit luxus az adófizető polgároknak, hogy ilyet megenged magának ez a banda, pint az a társaság, amely állandóan fennen hangoztatja, hogy szűkíteni kell a parkolási lehetőségeket a belvárosban - ami rendben is lenne, ha nem a más f*szával vernék a csalánt, miközben nekik ott egy kényelmes, a köz emberétől elvett hatalmas parkoló.

tabaniember 2011.02.05. 13:06:54

Az, hogy nettó 595 millió forint tök fölösleges elköltése elmarad, szerintem örvendetes. Ha nem mindenki veszi is észre, a haladás fokmérője már nem az eszetlen pénz- és energiapocsékolás.

Sadia · http://sadia-mintti.blog.hu/ 2011.02.05. 13:11:22

Egy két apró megjegyzés, Városháza Fórum nem csak most, hanem már a két világháború közt is felmerült, sőt ugyan így le is zajlott, azonban itt a világháború tett keresztbe ennek. (bfl.archivportal.hu/id-256-preisich_gabor_budapesti_varoshaza.html)
Kérdés az, tényleg szükség van erre? Van egy "laktanya" városházának címezve, és van Új Városháza, mely tényleg ennek épült. Nem lenne itt az ideje egy valóban városházát felhúzni? Mondjuk egy reprezentatív helyen. Mint Londonban. BKV-nak van székháza, Levéltárnak van központi épülete, de Budapestnek nincs "háza". Elég érdekes. Tényleg azt kéne tova gondolni, hogy mi a cél. Ehhez persze az önkormányzati reform is kell, hisz ez határozza meg a célt.

Az meg egy külön vicc, hogy Rogán egy helyen megakadályoz egy plázát más helyen meg megenged. Nocomment...

jardel 2011.02.05. 13:16:13

Az épület nekem is tetszett, de nem itt (ok, máshova meg más passzol) - jó lenne kialakítani egy teret a két szárny és a körút által körbefogott részen, ott lehetnének különböző szolgáltatási egységek, a városháza homlokzatát meg fel lehetne újítani. A városháza belső részét talán újra lehetne építeni, meghagyva a homlokzatot, mert tényleg nem irodának való.

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2011.02.05. 15:46:04

Mivel van szerencsém olyan irodaházban dolgozni, amit Egeraat tervezett, így azt mondom, bármit, csak olyat ne, amihez ennek az embernek köze van.

smalladam 2011.02.05. 16:03:24

kár hogy nem épült meg. egyrészt valóban szükség lenne egy olcsó városházára, ami nem egy leromlott állapotú, gazdaságtalanul üzemeltethető épületben van, másrészt, és ezt a beépítés ellenesek sem árt ha tudják, hogy az a hely mindig is beépített volt, városképileg pedig a mostani park egy látványos és zavaró, hátsó udvarokat mutató lyuk, az egyik szélén egy félig elbontott tűzoltósággal, a másik szélén meg a volt bazársor valamiért otthagyott maradékával.

lehetne persze, hogy a park megmaradjon, (ezt a tervek is meghagyták volna, bár más formában) de a mögötte lévő sávból hiányzik egy teret lezáró épület

nem mintha nem látnék szívesen több zöldfelületet budapesten - a főutca és a kiskörút-kálvin tér rekonstrukció főbűne, hogy a forgalom alól felszabadított területeket faltól falig lekövezték, és rátettek egy virágládát. bravó.

de egy új, normális városházának pont azon a helyen kellene állnia, a város kb mértani közepén, történelmileg kontinuus helyen.

azokat meg sajnálni tudom, akik minden modern épület alá válogatás és ész nélkül alákommentelik, hogy förmedvény. sajnálom emberek, a XXI. században ez az építészet, mint ahogy a XIX. század végének kortárs építészete az eklektika meg a szecesszió volt, a XX. század közepéé meg a modernizmus meg a neobarokk.

armitage 2011.02.05. 16:53:08

@kakukk2:
Sajnos, az a helyzet, hogy te nem vetted észre: azt a nettó 595 forintot bizony már elköltötték. Ezekre a tervekre. Eltapsoltak félmilliárd forintot a semmire, vehetjük így is, mivel a tervekből nem lesz semmi.

pg2 2011.02.05. 16:56:57

Ha megnézzük a fent bemutatott három tervet (meg a be nem mutatott többit), talán nem nehéz belátni, hogy véletlenül a legjobbat sikerült elfogadni. Sok érv szól mellette, ennek ellenére egyáltalán nem bánom, ha valóban zöld terület lesz ott (?), mélygarázs meg pláza* helyett -- nemdebár, a bazársor bontásakor is az volt a propaganda (meg a kiskörút forgalmának mérséklése).

* A CET-et is világraszóló kulturális központnak kezdték építeni, most meg már ott tartunk, hogy jönnek a márkanevekkel való tárgyalások, hogy valami azért legyen benne. A Corvin sétány detto: a mai pláza helyén, a Vajdahunyad utca és a Futó utca között (amikor a WB is ott volt még) 38 méteres molinó, macskaköves nyomvonal meg kiállított látványtervek hirdették, hogy itt ilyen széles parkosított _sétány_ lesz végestelen végig, ehhez képest egy keskenyebb telekre épített pláza van (mögötte kővel borított placc), ami a műszaki átadás után majd egy évig nem nyitott ki, mert csak a felére volt bérlő (üzletek). Amúgy nem lenne bajom ezekkel az épületekkel, csak némelyik valami más elöl veszi el a teret, és a végleges formájuk, funkciójuk utólag, szinte titokban kerül bele; nem értem, hogy lehet, máshol meg tudják építeni azt, amit megterveztek és elfogadtattak, és be tudják lakni azzal, amit terveztek, és a tervekben nem csak kiskereskedelem van a nagyközönség számára. Forum Les Halle? Abban aztán tényleg minden van. Miért nem tud valami ilyesmi lenni BP-en?

pg2 2011.02.05. 17:01:35

Bocsi, Forum des Halles

armitage 2011.02.05. 17:09:46

@smalladam:
Pontosítsunk úgy, hogy ez a budapesti modern építészet egy szelete. Szomorú lenne, ha ennyi és ilyen lenne a XXI. századi építészet az egész világon :)

Akik felett sajnálkozol, azokat is meg kell érteni. Értem, mit akarsz kifejezni, de tolerálni kell azok véleményét is, akiknek nem tetszik egy-egy alkotás. Ma már nem lehet csak úgy lazán pofonütni a közízlést, ez nem az 1920-as évek.

Azt hiszem, akik ellenzik ezeket a terveket, nem magát a modern építészetet, vagy a kortárs építőművészek kreativitását utasítják el. Szerintem az zavarja őket, hogy egy nagyon lepusztult, nagyon mínuszban levő városban nem arra irányulnak az erőfeszítések (építészektől és városvezetőktől egyaránt), hogy előbb a mínuszból felhozzák a szintet a nullára, hanem ezekről szinte tudomás se véve, nekiállnak avantgardkodni a városlakók kontójára.

Tudomásul kell vennünk sajnos, hogy nem lehet Budapestből pár évtized alatt nyugati, progresszív építészetű várost faragni. Hiába építenénk be a várost a legmodernebb sztárépítészek fantáziáival, az eredmény nem egy izgalmas városkép, hanem egy gagyi katyvasz lenne (valahol volt is erről egy fantáziakép a neten).

Képletesen szólva, kilógna a város segge a lyukas gatyából, miközben modern sapkában és dzsekiben feszít. Nem az jutna eszébe az ide érkező idegennek, hogy milyen izgalmas, hanem az, hogy milyen szánalmas: a városban nem lehet 500 métert megtenni normális utakon, a csodálatos régi épületek (a város házainak többésge) hihetetlenül lerobbant, roskadozik, és akkor a következő sarkon Egeraat. Ez így groteszk.

A sokat hivatkozott nyugati várospéldák többségében egészen más a helyzet. Megőrizték, rendbehozták és karbantartják, ami erre a múltból érdemes, rendet, tisztaságot, jó utakat és jó közlekedést tartanak fenn, és ezek után építenek modern csodákat. Ennek a leharcolt városnak is ezt a a mintát és ezt a sorrendet kellene követnie, és UTÁNA építeni sztárépületeket — ez biztosan jobb társadalmi elfogadottságot eredményezne.

Az igaz, hogy ehhez kell még vagy 30 év, tehát a türelmetlen, lobogó ifjúságnak bele kell törődnie, hogy nagyapó korában mászkálhat majd ilyen struktúrák között. Ez van. Tudni kell jó korszakba születni :)

GuyFieri 2011.02.05. 17:23:08

Szerintem ,szerencse ,hogy nem épült meg ez a borzalom. Én szívem szerint befejeztem volna Martinelli művét ,ahogy eredetileg tervezte, persze más funkcióval ,sajnos a templomot már nem tudjuk elpakolni az útból ,de egy gyönyörű épületet lehetne varázsolni belőle ,középen kis parkokkal ,kis szökőkútakkal.kilátótorony meg az erdőbe való ,vagy parkba ,de nem a város közepére ,aki meg "kiakar látni" az menjen a bazilika tornyába nézelődni.
persze ebből se lessz semmi....kár érte

Dr Milton 2011.02.05. 17:33:30

Miért kell mindenhova odaceszni ezt az üveg-fém kettőst? Miért nem lehet megépíteni az eredeti tervek szerint? Teszek rá, hogy úgy fog kinézni mintha 100 éve építették volna az egészet, meg a hülye iránylevekre, legalább szép lesz és használható eredeti redndeltetésének megfelelően. Az üvegpaloták meg menjenek a Hungárián túlra

Scala 2011.02.05. 17:39:27

ez itt nem 2011. akar inkább lenni?

"Innen már egyértelmű volt az irány. 2010 januárjában bejelentették a projekt törlését. Egy nemzetközi pályázat, nettó 595 millió forint elköltése és egy kormányváltás után a Városháza Fórum végleg kimúlt."
@kakukk2:
félreérted, a félmilliárdunkat már kinyomták rá! Lásd idézet (egyben a post utolsó mondata).

Ebben a városban a mélyépítészek, és az építészek mindig jól járnak (M4, Nemzeti Színház a Deák téren, majd mégsem, de gödör már volt; kormányzati negyed, Szervita téri parkolóház, Városháza Fórum és a többi, és a többi). A megvalósítás hiánya csak nekem (kívülálló szemlélő, részben finanszírozó) csak nekem kínos???

pg2 2011.02.05. 17:42:34

@GuyFieri: Nézd meg kicsit alaposabban. Egyrészt a Martinelli-terv egy avítt kaszárnya, nagyjából olyasmi, mint a Nagykörút-Üllői sarka, bár bizonyára valamivel több cifrangot aggatott volna rá (építészetet nem egyenlő díszítő szobrászat). Másrészt pont Egeraat vitte leginkább tovább az eredeti elképzelést, mert nem csak mellérakott valami nagyon sajátot a meglévőnek, hanem belenyúlt és továbbvitte. Az eredmény nem két egymást ütő, jól elkülönülő, egyenként szörnyű tömb, hanem egy dinamikus, kontinuus, sokarcú épület. Ami borzasztó, az leginkább Martinelli jellegtelen és unalmas geometriája, ahhoz képest a "kilátó" kifejezetten organikus.

pg2 2011.02.05. 17:45:03

@Dr Milton: Ott meg a korabeli villákat, zöld területeket fogd félteni. Egy kicsit olyan demagóg íze van ennek a szépség-felfogásnak...

Scala 2011.02.05. 17:45:27

@armitage: "Nem az jutna eszébe az ide érkező idegennek, hogy milyen izgalmas, hanem az, hogy milyen szánalmas: a városban nem lehet 500 métert megtenni normális utakon, a csodálatos régi épületek (a város házainak többésge) hihetetlenül lerobbant, roskadozik, és akkor a következő sarkon Egeraat. Ez így groteszk."

nem groteszk, balkáni/dél mediterrán kereskedős. Mit vártál egy olyantól, aki a háza előtti murvautat leszarja, mert a terepjáró felmegy bárhova?

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.02.05. 17:46:42

A kék szavazós rész betöltődik nektek rendesen a cikk alján?

Scala 2011.02.05. 17:49:40

@armitage: egyébként tökéletesen egyetértek a hozzászólásoddal! És nagyon tetszett is, bejelölve. :-)

Scala 2011.02.05. 17:52:10

@fovarosi.blog.hu: Igen!
Bár a kizáró válaszok mellett elkélt volna egy "A felsorolt okok együttesen" választási lehetőség! :-)))

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.02.05. 18:05:35

Na bakker, most kezdhetem írni a "Hogyan nem bővült ki a Szépművészeti Múzeum" c. cikkemet is:
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=391430
:-(((

pg2 2011.02.05. 18:15:04

@armitage: Szerintem smalladam érvelése simán elfogadható, meg itt van az is, amiről te beszélsz. Bizonyára volna olyan megoldás, ami mindkettőtöknek tetszene. Kétségtelen, a még oly fasza modern épületek roskadozó bérpaloták mellett nem túl csinos látvány. Viszont ha most adunk 30 évet, hogy az előző széria kifussa magát, akkor a "lobogó ifjúság nagyapó korában" ugyanezzel az észjárással akarja majd ráerőltetni magát az akkori jelenre. Lássuk be, elég olcsó érv. Gondolom, az ilyesfajta lefojátsok szülik a válogatás (és akár engedély) nélküli dózerolást (Úttörő áruház, Corvin-Szigony project stb.) és/vagy ész nélküli ürestelek-beépítést (Kálvin tér)

Nem-e lehetne-e, hogy valamiképp az ódivatú míves stíl rajongói és a modernkedők kevésbé harcias együttélésére, mindegyiküknek mértékletes lehetőségek biztosítására, mindenféle ízlés számára élhető környezet kialakítására kéne törekednie a városnak? Nem-e lenne-e szép és jó jelképe ennek egy ilyesfajta, a régit nem leromboló, nem is eljelentéktelenítő, ellenpontozó épület megvalósítása? (Én csak attól félteném, hogy Rogánnak lenne igaza.)

pg2 2011.02.05. 18:25:50

Szóval szerintem nagyjából az lesz ezzel az egésszel, hogy most bezöldítik a teret (hisz megigérték, mint anno a bazársor bontásakor), felületesen és gyorsan pusztulóra (mint a bazársor helyét). Aztán meglátás alapon: ha sikerül ujráznia Tarlósnak vagy a grémiumnak, akkor 5-9 év múlva előveszik az ötletet, és sebtiben építenek egy olyan szörnyűséget, mint a Nemzeti Színház (addigra Egeraat nem lesz sehol, meg különben is, a pénzét már megkapta). Ha meg fel kell állni a bársonyszékből, akkor a probléma marad az utódoknak...

smalladam 2011.02.05. 19:16:07

@pg2 @armitage: én egyébként lelkes híve vagyok a régi megőrzésének, és például más sem idegesít jobban, mint amikor régi épületeket igénytelen módon újítanak fel vagy jellegtelen emeleteket húznak rájuk. az ilyet akár tiltanám is, ha lehetne.

a modern építészet vs. régi építészet vita meg sajnos és ezt nem lenézésből mondom, alapvetően a műveletlenségből ered. sajnos a mai magyar társadalom előtt sosem álltak olyan példák, kezdve a közoktatástól, amik a XIX. század vége óta született művészeti stílusokat megértetnék. vagy azt, hogy minden kornak megvan a maga stílusa, és a XXI. században nem építünk XVII. századi épületeket.

erre nyilván rátesz egy lapáttal, hogy sajnos a magyar kortárs építészet kevés példától eltekintve vagy a nemzeti színház féle neogiccs, vagy a lelketlen üveg-csiszolt mészkő-fém dobozok termelését jelenti, ráadásul olyan megrendelői igényeknek teljesen alávetve, amik pl. leszarják annak a környezetnek a jellemzőit, ahova építeni akarnak. így lesznek az eszetlen dózerolások, védett értékek romba döntése, erőszakos, hivalkodó, környezetüket agyonnyomó tucatépületek sora, ami persze hogy bőszíti a jó érzésű embört, és a ne építsünk semmi modernet malmára hajtja a vizet.

azt a logikát mondjuk nem értem, hogy ha le van pusztulva a város, attól még miért ne lehetne modern épületeket építeni. az hogy rendbe kell szedni ami van, nem zárja ki, hogy újakat lehessen építeni.

ez az egeraat féle terv erről szólt volna. felújították volna a martinelli-tömböt, és egy ízlésesen hozzá illeszkedő ugyanakkor, modern és látványos bővítés jött volna létre, ami befejezi a félbe hagyott tömböt, és lezárja a teret, ugyanakkor megőrzi a zöldterületeket is, plusz képeslapon mutogatható.

egyébként az új városvezetés tudomásom szerint az értékes régi épületek felújítására létrehozott településvédelmi alapot is lecsökkentette, szóval erről ennyit.

Scala 2011.02.05. 19:24:07

@pg2: Valószínű forgatókönyv, igen.

Scala 2011.02.05. 19:29:57

@smalladam: Így igaz, elvettek 20-30 milliót (értsd két alapból 50-et vagy 60-at) a TÉTből. :-( (Település Értékvédemi Támogatás).
Mindenkinek ajánlom az ingyenes kiadványt és a kiállítást, ami az elmúlt évek munkáját kíséri végig ("és házaink újjászületnek ..." a címe).

Azt tudjátok ugye, hogy az Invalidusok házához meg volt rendelve a tégla, címeres, és az elmaradt építkezés miatt kiárúsították, pontosan jegyzőkönyvezve ki vette meg. Ebből a jelölt téglából következtetnek a történészek egy-egy belvárosi épület falának korára, különös tekintettel arra, hogy több évszázadból valók a falak.
(belemerültem a témába a ház miatt ahol a lakásom van, azért vagyok viszonylag tájékozott)

GuyFieri 2011.02.05. 20:32:18

Én úgy látom ,hogy hiányzik az a kúltúra ,ahogy kellene használni ezeket az épületeket ,amikor ezeket építették a francia és olasz palotákat másolták az építészek.

Mi a probléma?

1.Autó -hova rakod ezt a rengeteg autót ,amikor ezeket a házakat fiakkerek-re tervezték (remélem jól írtam)

2.A gangos ,nyitott udvari folyosós ,és földszinti lakások eladhatatlanok ,csak az utcára néző emeleti lakásokat vásárolják.

3.Tisztelet a kivételnek ,de hiányzik az igazi házmester intézménye (concierge) akit azért fizet a többi lakó ,hogy vigyázzon a házra a tisztaságra...stb.

3.Ezeket a házakat 20-30 évente felkellene újjítani ,de nálunk még mindig megtalálhatóak a háborús sérülések (45 ,56 ) ,nincs eresz ,vagy elrohadt ,és a nyakadba ömlik a víz ,ahogy ma tapasztaltam.

4.Régen többnyire bérpaloták voltak ,magyarul bérelték a lakásokat ,és persze nem olcsón adták őket ,ha nem volt pénzed kiraktak az utcára egy pillanat alatt.

5.Nézzd meg milyen lakók vannak ,c...ok ,ezektől ne várj itt kultúrális felemelkedést.

6.Párizs jó példa lehetne ,hogy hogyan kell megőrizni a régi negyedeket ,az új üvegházak meg mehetnek a város szélére.

7. Ahogy felújjítják a házakat az esetek többségében borzalmas ,valami kőporos cuccal lefújják a díszeket is ,és gyakorlatilag a homlokzat elveszti az egyediségét ,mer így olcsóbb.....magyarok

8. A legbrutálisabbat a végére hagytam a ráépítést ,hát ezt mutogatni kéne az egyetemeken ,hogy na ezt nem szabad ,vagy add vissza a diplomádat, mi lessz a következő a parlamentre is ráhúznak egy szintet ,csúnya barna redőnyökkel ,és hatalmas nyitott teraszokkal mert ez a menő....hát ettől mindig kikészülök.

innovation 2011.02.05. 20:36:52

Részemről nem szeretem a modern épületeket (ING székház, a leendő - bár vki törli a tervet - Zeppelin, a városmagba bedobált kocka izék.
Viszont ez a projekt nagyon mutatós a fentebb már leírt indokok miatt is. Főleg a toronyráépítés nagyon jó lett volna. Ha ehhez sikerül még a villamost is tovább vinni a Bajcsyn és kötelezni a Gödör Klubot, hogy a parkot is tartsa rendben, vmint a múzeumot is végre elindítani, akkor tényleg egy jó projekt lenne...

Politikai szűklátókürűség. Az V. kertől pedig nem fair, hogy a Zeppelint nyomják, ezt meg hátráltatják.

kakadu12 2011.02.10. 10:03:09

@GuyFieri:
Sajnos minden pontba igazat kell adnom.

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2011.02.11. 10:22:49

Igazán köszönöm a kreditet, de ebben a témában (sem) voltam egyedül, aki kezdettől ellenezte az építést. Bárdóczi például igen hatásos elemzést írt az új térfal szükségtelenségéről...
Nem szeretnék építészeti kritikusként feltűnni - sosem foglalkozom a tervezett épület esztétikai-építészeti értékeivel, csak a városszövetben elfoglalt helye és funkciója izgat. A Zeppelinnel kapcsolatban is, a Szervita téri méhlepénnyel és újabban a Finta-féle gyalogoshíddal kapcsolatban is.
Azt sem vitatom, hogy építeni kell egy városban, de nagyon nem mindegy, hogy hová. Nem vagyok eleve magasház-ellenes (ebben nem értünk egyet Bárdóczival), de amit elfogadok, sőt jónak tartok Tel-Avivban, attól kiütéseket kapnék Budapesten...
podo-pro.hu/

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2011.02.11. 10:37:29

Abból, amit kritikaként megfogalmazok, újra és újra, az is következik, hogy a meglévő városszerkezetet lehetne finomabb eszközökkel is javítani, mint a házépítés. A városházaparkkal kapcsolatban ez nagyon szembetűnő, mert építészekkel ellentétben, itt, szerintem, nem építeni, hanem bontani kéne, méghozzá igencsak visszabontani a Martinelli házra rárakódott toldásokat. Ha ez megtörténne, akkor a kialakult "fésű"-épületet kertépjtészeti eszközökkel lehetne "teljessé" tenni, és abban fel lehetne használni a legkorszerűbb technikákat is. Roppant izgalmas feladat lehetne egy képzőművészekkel és tájépítészekkel közös építészeti és városrendezési munka, amely a meglévő épület egy részében (!) kialakítani a XXI. századi városirányítás és lakossági szolgáltatás legjobbikát, a maradék területeken - mert rengeteg a kihasználatlan tér , még a bontás után is, az agyament bürokráciát radikálisan kéne csökkenteni - vegyes, civil, kultúrális funkciók települhetnének, amelyek a nyitott és a zárt tér kapcsolatában fanatasztikusan működhetnének. Ha rajtam múlna, ilyen kollektiv tervet csináltatnék, és közösségi akcióvá változtatnám a tervezés folyamatát is, hogy a végeredmény közmegelégedésre szülessen.

csilluka79 2011.02.24. 10:49:14

Kedves Mindenki!
Annyira tipikus, hogy a pályázat körülményei (károsultjai) a feledés homályába vesznek. Érdekes leírva látni,hogy Egeraat 416 millió forintra szerződött az engedélyezési engedélyezési tervek elkészítéséért, viszont a mai napig nem fizette ki a bedőlt cég alkalmazottait, akik számára a pályázatot elkészítették. Beleznay Éva is megígérte a tv ügyvédje című műsorban,hogy szem előtt tartja az ő édekeiket is.
Viszont ebből semmi sem valósult meg........

kgizi 2011.03.20. 12:09:10

Alább egy idézet a 2011. február 24-i fővárosi költségvetés tárgyalásának döntéseiből, melyben Tarlós befogadta az LMP módosítóját a Vároháza Köztérről: döntsük már el közösen, hogy mi legyen itt.
"Elfogadja Somfai Ágnes módosító javaslatát mely szerint:
A Fővárosi Közgyűlés úgy dönt, hogy a 7 éves fejlesztési terv az alábbi új feladattal egészüljön ki:
Központi és egyéb feladatok: Városháza Köz-tér kialakítása, előkészítés (ötletpályázat, közösségi bevonás) 20 mFt 2011. évben a forrása: Helyi közforgalmú közlekedés támogatása, céltartalék 10,3 mdFt-os kerete. "