Fővárosi Blog

A Széll Kálmán tér

2011. május 28. - fovarosi.blog.hu

"Semmi sem örök, csak az ideiglenes megoldás"

Cikksorozat a Moszkva térről

"A Moszkva tér Észak-Budapest legfontosabb forgalmi csomópontja és városrészközpontja. Ezért szembetűnő a csomópont közlekedési és építészeti szempontból is elhanyagolt és kritikus állapota." E szavakat 1985-ben vetették papírra. A tér rendezési kísérleteinek, átalakulásainak már történelme van. A következő cikksorozat 4 részében a tér történetét és felújítási kísérleteit tekintjük át.

A tér már a 13. századtól kezdve csomópont volt: a hegyről lejövő és a sík részek útjai itt találkoztak össze. A középkorban Logod falu kapuja nyílt erre. A török kiűzése után agyagbánya és a Christen-féle téglagyár létesült itt. Ennek köszönhető a terület mai topográfiájának kialakulása. 1892-ben kezdődött csak el a tér átalakulása. Feltöltötték a gödröket, és a Budapesti-Budai Torna Egyesület (BBTE) sportpályáját telepítették a területre. 1897-ben az ezredévi kiállítás Sörkóstoló pavilonját átszállíttatták a térre, és átalakították a sporttelep első klubházává. A favázas sportház mellé 9000 négyzetméteres úszómedencét építettek. Idővel egyre inkább a nyári sportokra - "szabadban való tornaversenyekre, a labdázó és tennis mulatságokra" - helyezték a hangsúlyt. Kétszintes klubházuk megtervezésére pályázatot írtak ki, melyen Sándy Gyula terve nyert. A fa és vasbeton házat a helyenként 8-10 méter magas földpartba beékelve támasztották meg. Itt kaptak helyet a választmányi, elnöki, orvosi és igazgatói szobák, a pénztár, a "csatolóterem", a melegedő, és több nagyterem. 400 méteres futópályát és korcsolyapályát is építettek.


1934: atlétikai verseny a Széll Kálmán téren

A Fény utca - Széna tér felé eső részen már ekkor is piac működött. 1929-ben nevezték el Széll Kálmánról a teret. Az ő beceneve - Kalef vagy Széllkalef - a térre is átragadt. A második világháború kezdetén a BBTE elköltözött a Pasaréti út elejére. (Aztán a második világháború után felszámolták, az új sporttelepet a Vasas szerezhette meg.) Így keletkezett hely ahhoz, hogy megépülhessen a villamos pályaudvar. Az utasok kényelmét két váró- és egy árusítócsarnok szolgálta. A BSzKRt autóbusz pályaudvara a tér északi kijáratához került. Az alábbi képen alul a villamos végállomás, jobbra lent a hármas tagozódású, üvegkupolás árusítócsarnok látható 1940-ben:

A Moszkva tér 1940-ben

A pályaudvari személyzetnek óvóhellyel ellátott tartózkodó, a hibaelhárítóknak anyagraktár is készült. A kivitelezéskor elmozgatott 28 ezer köbméter földből jutott az Attila út szélesítéséhez, a Vérmező északi oldalának feltöltéséhez és a Hamzsabégi úti buszgarázs területének szintezéséhez is. Már akkor voltak kritikus hangok, akik szerint a tér zöld területeinek csökkentése árnyék nélküli aszfaltsivataggá tette a teret.

A harmincas évek végén tervek születtek a tér átakakítására. Az erre haladó, Óbuda vasútállomását a Déli pályaudvarral összekötő körvasúton a fővasúti tehervonatok esetleges áthaladását akadályozták a túl kis sugarú pályaívek. Minisztériumi rendeletre már 1938-ban megépült a Margit körutat a Krisztina körúttal összekötő új vasúti pálya bevágásban haladó szakasza. Az így kettészelt Várfok utcán a következő évben adták át a vasbeton felüljárót és a hozzá kapcsolódó, a villamos megállókhoz vezető gyalogos lejárót. 1941 június 16-ára készült el az új autóbusz- és villamosvégállomás. Abban az évben tért át az ország a jobboldali közlekedésre, így az új épületeket már így tervezték meg.
A Széll Kálmán téri végállomás szolgálatba helyezésekor a Közép-Budán áthaladó villamos viszonylatok többségének az útvonala megváltozott. Az új létesítményhez került a Nagykörúton át a Boráros térre tartó 6-os, a Krisztinavároson át a Horty Miklós (ma: Móricz Zsigmond) körtérre járó 33-as, a farkasréti 59-es, a mai Alkotás, Hegyalja utakon a Körtéren majd tovább a Ferenc József hídon és az Üllői úton át a Nagyvárad térig haladó 61-es, a zugligeti 81-es valamint a hűvösvölgyi 83-as végállomása. Áthaladt a 14-es (Orczy tér, Baross utca, Erzsébet híd, Új Szent János kórház), ennek az Apponyi (ma Ferenciek) terétől induló 14A betétjárata, valamint az Állatkerttől az Erzsébet hídon át Szépilonára tartó 44-es. (Forrás: Moszkva tér. Helytörténeti kiadvány, 1996.) 1944 tavaszán a bombázásokat még megúszta a tér forgalma. November 4-én a felrobbant Margit híd lehetetlenné tette a 6-os villamos áthaladását Budára. Óbuda irányába a hadiüzemek anyagait szállító teherautók jártak át a téren. December 25-én a front elérte a teret. A 30-as, 40-es évek létesítményei súlyos károkat szenvedtek. Egy 1945 február közepén felvett MÁV jegyzőkönyv szerint a téren "… a villamos vasúti pálya 70 méteren van megszakítva, a Várfok utcai felüljáró robbantva, a Margit- és Krisztina körutak felé ásott lövészárkok is akadályozzák a forgalom felvételét." A forgalmat mégis gyorsan helyreállították: a felrobbantott újpesti vasúti híd hiányában a dorogi szén a téren át haladhatott a Déli pályaudvar felé. Az első villamos Hűvösvölgy felé 1945 május 17-én, az első tehervonat - még gőzmozdonnyal vontatva - június 6-án haladhatott át a téren. A teherforgalom egészen 1955-ig - az újpesti híd újbóli megnyitásáig - fennmaradt.


A Széll Kálmán tér 1945-ben. Kép: budapest.egykor.hu

A Széll Kálmán tér 1951 november 9-én nevet váltott. Moszkva tér lett a neve. 2011-ig.

(folytatjuk)


A bejegyzés trackback címe:

https://fovarosi.blog.hu/api/trackback/id/tr122652332

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Széll Kálmán tér 2011.05.29. 15:23:56

"Semmi sem örök, csak az ideiglenes megoldás"

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2011.05.28. 22:42:27

Reméljük, e cikk hatására a bambadék netolvasók is megismerik a térm múltját, jobban tisztelik tán majd a jelenét, s figyelni fogkák a jövőjének lehetséges alakulsáát. Máskülönben mi értelme a sorozatnak, nemigaz?

tarsolyger · http://tanacsokazelethez.freeblog.hu 2011.05.29. 00:42:14

Jó, hogy a villamoson azt írják, hogy Széll Kálmán tér M, míg benn a plakáton még Moszkva teret írnak a reklámban, ahol azt nyomják, hogy egész éjjel villamosozás van. Vicces.

Goompah 2011.05.29. 10:20:40

@városjáró:

"Reméljük, e cikk hatására a bambadék netolvasók is megismerik a térm múltját"

Mert a netolvasók már csak olyan bambadékok. Kivéve persze téged.

G. Wolf 2011.05.29. 10:47:14

1929-1951 - 22 év Szélé Kálmán tér
1951-2011 - 60 év Moszkva tér (ebből 20 év 1989 után!)

22 év VS 60 év...

G. Wolf 2011.05.29. 10:48:01

@G. Wolf: már mint 22 év Széll Kálmán :)

gyermekeim 2011.05.29. 10:52:48

Én még emlékszem a Margit- körúti gőzmozdonyos vonatokra. Késsőbb már csak a Ganz gyárig kanyarodtak, aztán onnan is lassan eltűntek.
A teret meg sokkal egyszerűbb átnevezni, mint civilizált XXI. századnak megfelelő csomóponttá átalakítani. Ez is egyike a sok-sok porhintésnek, mintha csinálnának valamit.

astonferi 2011.05.29. 11:11:17

egész gyerekkorunkban ott voltak a találkák ha megfeszül az elmebeteg tarlos és haverjai akkor is Moszkva Tér marad már csak a szép emlékek miatt is. most jutott eszükbe hogy Moszkva egy kommunista föváros? vagy mostmár nincs más dolgunk a városban ?
@városjáró: ezekszerint te mint netolvaso szintén bambadék vagy akkor. én nem vagyok az.

Aquarius 2011.05.29. 11:30:39

@G. Wolf: A 40 év kommunizmust kapásból levonhatod. Így marad 22 év VS 20 év.

G. Wolf 2011.05.29. 11:36:41

@Aquarius: Miért kéne levonni? Ha azért kéne levonni mert diktatúra akkor a 22 évet is le lehetne vonni mert Horthy korszak se volt demokrácia és akkor meg 0 VS 20.

Vén Csataló 2011.05.29. 11:37:46

@G. Wolf: Tudod, a mennyiség sosem csap át minőségbe. A tér eredeti nevét egy független és szabad Magyarország adta. 1951-ben pedig a hazaáruló kommunisták az szovjet nagy testvér iránti lihegő alázatukat bizonyítandó nevezték át a teret Moszkva térre. MIvel a közterületek elnevezése mindig valamilyen nagyrabecsülés jele, nem hinném, hogy ennek a gerinctelen kommunista/moszkovita/ rákosista seggnyalásnak, bármilyen emlékét meg kellene hagyni a XXI. századi Magyarországon - természetesen a múzeumok tárolóit kivéve.

Vén Csataló 2011.05.29. 11:40:51

@astonferi: Elég sokaknak eszébe jutott korábban is a tér eredeti nevének a visszaadása, csak hát a poszkommancs ballib városvezetés nem támogatta.
Demszki eftárséknak mindenáron kellett valami "szép" emlék Rákosi eftárséktól és a csengőfrászos személyi kultusz "legszebb" éveiből.

bonebear · http://cinca.blog.hu 2011.05.29. 11:41:32

Ha Moszkva kommunista főváros, akkor a Belgrád rakparttal mi a helyzet? Az az ország is volt kommunista. :) Pozsonyi út? Varsó utca? Szófia utca? A Moszkvás esetében inkább az átnevezés időpontja az emblematikus, szóval mondhatták volna, hogy ennek ellenére Moszkva mint nagyváros maradjon meg köztérnévnek, de elneveztek volna új köztereket más nagyvárosokról is, amiknek még nincs, pl. Washington, London, Párizs, stb.

Inkább maradtak kicsinyesek.

G. Wolf 2011.05.29. 11:43:10

@Vén Csataló: Az igaz hogy a mennyiség nem csap át minőségbe, de az is igaz hogy a ma élő emberek nagy döntő többsége ilyen néven ismeri, és ha a rendszerváltáskor nem volt probléma miért épp 20 évvel az után kellett átnevezni?

Viszont 1929-1951 közötti időszak szerintem sokkal rosszabb volt mint mint 51-2011. Ugyanis épp az előbbi korszaknak a következménye a szovjet megszállás (persze lehetne ezt így végigpörgetni sokkal tovább hogy mi minek a következménye).

Amúgy ha már annyira át akarják nevezni, sokkal találóbb lett volna Brüssszel tér elnevezés.

G. Wolf 2011.05.29. 11:45:44

@Vén Csataló: 1994-ig Demszkyék a legnagyobb antikommunista párt voltak! Szóval bőven lett volna lehetősége az MDF-SZDSZ többségű parlamentnek és városvezetésnek átnevezni, ha ez akkor annyira nagy probléma lett volna.

Vén Csataló 2011.05.29. 11:52:51

@G. Wolf: Már megválaszoltam, hogy miért pont most kellett átnevezni.
És ha megbocsátasz 1926-ban nem tudták, hogy mi lesz 1939-ben éppen ezért marhaság azt hasonlítgatnod, hogy 25-tól 51-ig volt jobb az élet, vagy 51-től 2011-ig. Széll Kálmán egy köztiszteletben álló, az ország szempontjából kiemelkedően hasznos életet és magyar politikus volt, aki megérdemelte, hogy közteret nevezzenek el róla. Moszkva pedig eddig csak kárt okozott ennek az országnak, fizikai, anyagi és erkölcsi értelemben egyaránt. Moszkva sosem volt Magyarország barátja - a legközelebbi kapcsolatban akkor állt velünk, amikor a gyarmata voltunk.

Lángharcos 2011.05.29. 11:58:14

A névváltoztatás nem változtatja meg a tér állapotát. Sőt, egy csomó bonyodalom származik belőle, térképek, táblák lecserélése. Ha ritkán járok Bp-n, akkor hiába beszélek meg egy másik vidékivel - emlékeimre alapozva - találkát a Moszkva téren a 90-es busz megállójában, mert a Moszkva tér nevet váltott, a 90-es buszt meg minden hír nélkül suttyomban visszaalakították 21-essé.

Gondolom páran jól megszedték ebből a zsebüket..

Vén Csataló 2011.05.29. 11:58:29

@G. Wolf: Nem igaz, Demszyék 1990-ig voltak a legnagyobb antikommunista párt, utána szépen összeboltoltak az 1991-ben alakult Demokratikus Chartában a kommunistákkal - amiből az is látszik, hogy az antikommunista szövegük csupán ócska, üres reklámszöveg volt a naívok és/vagy félhülyék megtévesztésére.
Meg aztán. Tudod Te mi az az önkormányzatiság? Mi köze van az MDF-SZDSZ többségű parlamentnek ahhoz, hogy hogyan hívnak bármit Budapesten? Itt a városvezzetés dönt. A városvezetésben meg nem volt olyan, hogy MDF-SZDSZ többség, hiszen az SZDSZ első számú ellensége nem az MSZ(M)P volt, hanem az MDF.

G. Wolf 2011.05.29. 11:59:47

@Vén Csataló: Már megválaszoltam, hogy miért pont most kellett átnevezni.

Egyáltalán nem, mert ha ez annyira nagy gond lett volna akkor 90-94 között is át lehetett volna nevezni. Hozzáteszem valóban jogos volt rengeteg szocialista nevet átnevezni, de abba egészen biztos vagyok hogy ami megmaradt az bőven belefér. Továbbá nem Moszkva volt ami elnyomott hanem a Szovjet rendszer. Moszkva egy város. Ami főváros volt cári időkben, főváros a szovjet időkben, főváros a kapitalista időkben.

És ebből látszik hogy ez az egész csak egy nagy maszatolás.

Továbbá sajnos tipikus példája annak, hogy itthon mindig csak a siránkozás megy és inkább a múlton próbálnak valamit fényesíteni valós cselekedetek helyett... Mert az elmúlt 8 év... Mert az elmúlt 40 év... Mert Trinaon... Mert a Habsburgok... Mert a törökök...

És az a legszebb hogy még igaz is, mert valóban elkúrt 8 év... Valóban lehetőségeitől megfosztott 40 év, Valóban igazságtalan Trianon... Valóban elnyomó Habsburgok, Valóban kizsákmányoló törökök...

Vén Csataló 2011.05.29. 12:06:51

Látom, write onlyban nyomod. Bocs, de egyszerűen nem igaz, hogy 1990-94 között meg lehetett volna változtatni a tér nevét, minvel már akkor is az ultrabaloldai, kökemény rákosista, bolsi családok csemetéiből verbuválódott SZDSZ vezette a várost, amelyiknek pont hogy kellemes élményei voltak a szovjet megszállással kapcsolatban. Az MDF viszont nem volt többségben és döntési pozícióban a budapesti közgyűlésben.

G. Wolf 2011.05.29. 12:07:17

@Vén Csataló: kérlek pontosan olvasd amit írok!

"Tudod Te mi az az önkormányzatiság? Mi köze van az MDF-SZDSZ többségű parlamentnek ahhoz" - azt írtam hogy " MDF-SZDSZ többségű parlamentnek és városvezetésnek" fontos hogy ÉS VÁROSVEZETÉSNEK!

A 1990-1994 közötti bp-i városvezetés összetétele:

35 SZDSZ
23 Fidesz
22 MDF
05 MSZP
03 KDNP

www.vokscentrum.hu/onkorm/testulet.php?jny=hun&mszkod=830001&lvkvalaszt=1

Ez szerinted mi ha nem MDF SZDSZ többségű városvezetés?

Tomi9046 · http://kulturjunkie.blog.hu 2011.05.29. 12:08:42

Nekem a Moszkva tér a legszimpatikusabb név. Nagyon bután hangzik ez a Széll Kálmán...

G. Wolf 2011.05.29. 12:09:34

@Vén Csataló: még ha el is fogadom hogy az SZDSZ az kommunista volt már akkor is (egyébként ez is hülyeség de legyen) akkor is akárhogy nézem 23 Fidesz meg 22 MDF az 45 ami 50%+1 fős többség a 88 fős közgyűlésben.

G. Wolf 2011.05.29. 12:13:24

@Vén Csataló: továbbá: "Bocs, de egyszerűen nem igaz, hogy 1990-94 között meg lehetett volna változtatni a tér nevét" - ha Lenin körütat meg lehetett változtatni ezt miért nem?

Vén Csataló 2011.05.29. 12:17:21

Kedves G.Wolf! Szemlátomást halvány fogalmad sincs a rendszerváltás éveiről. Például arról, hogy 1990-ben a Fidesz még az SZDSZ ifjúsági tagozataként működött, így nem az MDF oldalára, hanem az SZDSZ oldalára számolandó.
Ez egészen egészen 1993-ig így volt. És amikor végre elhagyták az SZDSZ-es atyáskodást 93 végén, attól még nem boltoltak össze azonnal az MDF-fel, ami csak az 1994-98-as ciklus alatt jött létre.

szabadenergia 2011.05.29. 12:18:38

A dátumok helyesírását az Isteni Koalíció még nem változtatta meg. Kéretik az év után .-ot tenni, ha utána hó és nap is van. Pl.: 1945. május 17-én
köszönöm

G. Wolf 2011.05.29. 12:20:43

@Vén Csataló: Nem tudok veled mit kezdeni... Mai viszonyok alapján akarod megmagyarázni a múltat... Meg mai épp szímpatikus értelmezésed szerint.

De még ha ezt a nettó hülyeséget (ha ilyet mondok pol töri órán akkor simán kívágnak) is elfogadom amit mondasz.

Akkor is álla kérdés: Ha a Lenin körutat át lehetett nevezni annó, akkor a Moszkva teret miért nem?

Vén Csataló 2011.05.29. 12:22:29

@G. Wolf: Komoly gyanú kezd éledni bennem, hogy te még nem éltél 1990-94 között, ha le bírod írni, hogy MDF-SZDSZ-es "többség". Tájékoztatlak, hogy 1990-94 között az MDF kormánypárt volt, az SZDSZ (és kapcsolt része: a Fidesz) ellenzéki. Vagyis egymás ellenfelei voltak, nem pedig szövetségesei, akik együtt "többséget" képezhetnek". És ez a szembenállás a budapesti városvezetésben is ugyanúgy működött természetesen, mint a parlamentben - hiszen nem stratégiai szövetségesként indultak a helyhatósági választáson (mint később az SZDSZ az MSZP-vel), hanem egymás ellenfeleiként.

G. Wolf 2011.05.29. 12:24:44

@Vén Csataló: Az hogy MDF SZDSZ többség azt a kommunista/anti kommunista tengely szerint kell érteni! Amit Te hoztál fel először.

Nem csak kormánytöbbség létezik!!!

Vén Csataló 2011.05.29. 12:24:56

@G. Wolf: Szerintem Lenin eftárs nevét is szívesen meghagyta volna az SZDSZ-es városvezetés, de azzal már tényleg nagyon kilógott volna a lóláb - a nagy antikommunissta propaganda meg az SZDSZ ÁVH-s csemetéi között feszülő ellentmondásból.

Vén Csataló 2011.05.29. 12:28:03

@G. Wolf: Sajnálatosan ez az az antikommunista tengely, ami sosem létezett, mert az SZDSZ, eélveszítve a választást, mint a villám összeboltolt az állítólagos legnagyobb ellenfelével, az MSZP-vel az 1991-ben megalakított Demokratikus Chartában.
Csak az lepődött meg ezen, aki 90-tájékán csecsemő volt (legalább is szellemileg). Aki tudta, hogy milyen ultrakomcsi pedigréje van Petőnek, Kisnek, Bauernek és a többi jómadárnak, az csak annyit mondott: összenő, ami összetartozik.

G. Wolf 2011.05.29. 12:28:12

@Vén Csataló: Sajnálom ha így látod... Mert nagyon nagyon nem történelmi/politológiai a nézeted, hanem totálisan szubjektív, amivel nem lehet vitázni.

Vén Csataló 2011.05.29. 12:37:59

Bocs, de azok után, hogy neked fogalmad sincs arról, hogy az SZDSZ sosem volt semmiben sem szövetséges és/vagy egyetértő az MDF-fel, de azért azt szajkózod, hogy az MDF-SZDSZ többségű városvezetés de-igen-is megváltoztathatta volna a tér nevét, ha akarja - mikor ilyen városvezetési többség (vagyis együttműködő többség) se létezett soha - hát ezek után több mint röhej, hogy szerinted én vagyon totál szubjektív. De nem baj. Kicsit aggódni kezdenék, ha egyetértenél velem.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=JcPm5Rn36Kw 2011.05.29. 12:45:39

Gyermekeim az Úrban. A Moszkva tér nekem már csak Moszkva tér marad, mert egy nímand, semmihez nem értő koncepciótlan "főpolgármester" józan tervek nélkül ne ezzel akarja kiélni a tehetségtelenségét. És ehhez még a nímand, és semmihez nem értő miniszterelnöke is asszisztál.

sofalwy 2011.05.29. 12:55:10

A II. Világháború után született generáció megszokta a Moszkva tér elnevezést, bármilyen módon is lett az a térre ruházva. Egyáltalán nem lenne baj, ha megmaradna ez a név, mert azt fontos lenne hangoztatni, hogy Moszkva nem azonos a kommunizmussal. Ott is megszenvedte a köznép a bornyírt pártvezetést. Lehet, hogy még jobban szenvedett, mint mi. Ilyen alapon más országokban fővárosunk nevét is eltöröltethetnék, mert hát mi is abba a krumplifejű rendszerbe tartoztunk. Ezt meg mi joggal kérhetjük ki - véleményem szerint a többség nem tartozott ahhoz a rendszerhez, különösen nem a fiatalabbak, akik már 90 után élték tudatos létüket.

Sajnálom, de maradok a Moszkva tér név használatánál.

Vén Csataló 2011.05.29. 12:57:00

@the_lonewolf: Istenem neked kész kínszenvedés lehetett az elmúlt 20 év, amikor tökéletesen koncepciótlan polgármester vitte Budapestet - úgy is néz ki - például a Széll Kálmán tér is. :D

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=JcPm5Rn36Kw 2011.05.29. 13:03:10

@Vén Csataló: A sem volt jobb, de legalább nem automatikusan a sz átnevezésekben akarta kiélni az összes ambícióját. Egyébként hány éves vagy Vén Csataló, hogy ilyen fontos neked a Széll Kálmán tér. Mert ezzel az erővel lehetne Horthy Miklós tér is nem?

Vén Csataló 2011.05.29. 13:13:05

@the_lonewolf: De milyen jól mondod! Sokkal inkább egy 500 milliárdos, soha-veget-nem-érő metrópépítésben, amiből aztán fasza dalmáciai kastélyt lehetett összelopni. Asszem ideje visszasírnunk ezeket a libsi parazitákat - mégsem járja, hogy ezek az újak csak úgy átnevezgessenek mindenféle köztereket - főleg a szépemlékű Moszkva teret.
Egyébként Horthy Miklós tér nem lehet, mivel nem Horthy Miklós tér a tér eredeti neve. Hanem Széll Kálmán tér.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=JcPm5Rn36Kw 2011.05.29. 13:28:12

@Vén Csataló: Mióta is Széll Kálmán tér, ha már ragaszkodsz a történelmi nevekhez mi volt előtte? Mert akkor már arra kellene átnevezni. Hacsak nincs személyes kötődésed a Széll Kálmán térhez. Pl. apuka volt Széll Kálmán, mert akkor megértem.

ded 2011.05.29. 13:38:32

@G. Wolf: Szerintem mindez jelenleg tisztán politikai kérdés, hiszen emocionálisan van, akinek Széll Kálmán tér (Kalef) volt és van és lesz, és van, akinek Moszkva. Nekem az utóbbi, lévén, hogy "a Moszkván az óra alatt"-időszakban szocializálódtam. Viszont, mivel csak azt halljuk, hogy mostanában mire nincs és nem lesz pénz és hogy a főváros milyen súlyos anyagi helyzetben van, úgy érzem, hogy elsősorban az időzítéssel van probléma. Néhány évet várni kellett volna és noha valószínűleg a fővárosi költségvetésben ez nem kiemelt összeg, de hát mennyi sok ilyan nem-kiemelt-összeg van már! Két dolog nem megy itt(és nem csak Bp-en) kb. a II. világháború óta: a megépített/felépített/létrehozott dolgok fenntartása és, de hogy ez elé lépjek: a tervezés. Az, hogy xy dolog megépítésére/felépítésére/létrehozására/és ezesetben átnevezésére valóban itt és most van szükség, és ennek milyan anyagi lehetőségei vannak (mert az átnevezésnek is komolyan vannak, ill. pld. új épületek esetében - noha nem témába vágó, csak a végig-nem-gondolás végett igen -, hogy mennyibe kerül fenntartani és egyáltalán, szükséges e-(lásd: Pécs-Kodály Központ). Ami pedig abszolút méltatlan az átnevezések ügyében végképp, az a személyek kiválasztása: pld. Elvis???? Ne már! Moholy-Nagy Lászlóról pld. - csak hogy 1et mondjak - miért nincs elneveztve tér/utca? Tehát én úgy érzem nem a miért, hanem a miért most, a dolog problémája

G. Wolf 2011.05.29. 13:48:49

@ded: Nah jah, mondjuk az átnevezések mindig politikai kérdések.

Viszont Elvis mint név tetszik, de én az Óbudai sziget K hídját neveztem volna el róla. Elvégre az a Sziget bejárata, és jobban is hangzik hogy Elvis Híd mintsem hogy K híd...

Vén Csataló 2011.05.29. 13:49:09

@the_lonewolf: Ki mint él úgy ítél. Szemlátomást éppen hogy te vagy az, akinek Moszkvához, illetve ahhoz a a Kalefet átmoszkvásító érához kellemes élmények kapcsolódnak, aztán rinyálsz, mert szegény Moszkva tér átnevezésével eggyel kevesebb nyoma marad Rákosi eftárséknak.

Vén Csataló 2011.05.29. 13:54:30

@ded: Akár azt is mondhatnám, hogy igazad van. De mint tudjuk, nem csak kenyérrel él az ember (kivéve a moral insanity kommunistákat). A Moszkva tér visszanevezését két évtizeden át fúrta meg a ballib városvezetés, ezért aktuális, mivel az igény, sosem vesztette aktualitását. És természetesen nem szabad itt megállni, OK, erkölcsi értelemben most már helyére van zökkentve az idő, el van takarítva Rákosiék szellemi ujjlenyomata a térről, most akkor lehet fizikailag is rendbe hozni, mert ami ott van az (ami 20 éve ott van!), az kritikán aluli. (Méghogy világváros!).

Martian (törölt) 2011.05.29. 14:39:12

@G. Wolf: "Horthy korszak se volt demokrácia"

Voltak pártok és választások... ahogy ma is... ha nem is ugyanúgy működött az egész.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.05.29. 14:44:43

Kurva jó, csak offoló kommentek.

Kösz az összeállítást, királyosak a képek. Az atlétikaverseny rázott meg különösen, erről fogalmam se volt :)

Szívesen nézném pár éven belül a budai fonódót is erre áthaladva + az újjáépített 58-ast a Zugligetig :)

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=JcPm5Rn36Kw 2011.05.29. 15:43:29

@Vén Csataló: Most már tényleg szeretném tudni. Légyszíves l, hogy hol, és mikor éltél Budapesten. Mert el nem tudom képzelni, hogy mennyit szenvedhettél az elmúlt (késő Kádári) rendszerben, ha ennyire gyűlölöd olvasd el az Index mai cikkét az átnevezésekkel kapcsolatban. Sajnos most nem érett érett az idő a különböző dühödt átnevezési hullámra. Csak egy szerencsétlen koncepciótlan miniszterelnök és főpolgármester időtöltését szolgálja, hogy ne a problémákkal kelljen foglalkozniuk. Ez nagyon szánalmas a részükről. Ennél csak az a szánalmasabb, hogy ez a legfontosabb számukra, mert így nem kell az ország rendbe tételével foglalkozniuk.

City of Troy 2011.05.29. 15:45:49

én azért alapul venném, hogy kis ország vagyunk és nem önállóak.... oroszországtól megkérdezte valaki, hogy jó ötlet-e ez?

G. Wolf 2011.05.29. 15:57:09

@Martian: Horthy-korszak nem volt demokrácia, hiába voltak pártok meg választások. Ez kevés hozzá, bőven több mindennek kell hozzá teljesülnie.

"Diktatúra vagy parlamentáris váltógazdaságon alapuló többpárti jogállam? ... Pedig a Horthy-rendszer nem volt sem ez, sem az."

www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_horthy_rendszer_jellegerol_elitizmus_tekintelyelv_konzervativizmus/

Ez egy nagy jó cikk a témával kapcsolatban.

astonferi 2011.05.29. 16:01:40

@Vén Csataló: könyörgöm hagyjuk már ezt a rákosi stb. cirkuszt. szerintem a többség aki mint én is a 70-80 években volt fiatal, nekünk ez egy tér neve emlékekkel amit nem azonosit senki a kommunizmussal. és igaza van a hozzászolonak amikor a lenin és majakovszky és gorkij fasort átnevezték megtehették volna ezt is. tehát ebböl elindulva ez egy szimpla időtöltés elmebeteg tarlos részéről. és igen a metro már rég kész lenne ha nem tesz keresztbe a fidesz ahol tud. ez tény.

ded 2011.05.29. 16:17:39

@Vén Csataló: még egyszer hangsúlyozom: nem az elvvel van bajom, hanem az időzítéssel: ennek nem most van itt az ideje, hanem pld. lett volna a rendszerváltáskor, mondjuk egy akkori " nemzeti konzultáció" keretében. Akkor ott minden szempontból szerepe lett volna: politikailag, emocionálisan és nem szúrtak volna szemet a költségek. A válaszod pedig sajnos hemzseg a politikától, így ha ok, ezen az úton indulok el, akkor azt kell mondanom, hogy nincs olyan politikai oldal, akinek ez nem lehetett volna a feldata (ráadásul, vissza a rendszerváltás körüli utca átnevezésekhez: akkor is volt, ezek miért maradtak ki?). A bal és liberális oldalt igazán ez nem érdeklete, a jobb oldaliakat sem igazán, mert az uóbbi évek happening-politikáját elnézve simán csináltathattak volna a pártkassza terhére néhány utcatáblát és - mint a kordondöntögetéskor - önkényesen, figyelemkeltés céljából kicserélhették volna pld. a Moszkva tér tábláit. Ez nem történt meg. Mert nekik sem volt annyira fontos. Most viszont igen. Neked személy szerint biztosan fontos ez az átnevezés. Megértem. Számomra viszont, nem ettől lesz egy világváros élhető, szerethető és az enyém. Az urbanisztika pedig = pénz, még akkor is ha nem csak kenyérrel él az ember, kiváltképpen egy olyan országban, ahol a tulajdonosi szemlélet a lakások bejárati ajtaján túl már nem érvényes. Ami az utcán van nem az én dolgom... ez van itt.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2011.05.29. 16:22:07

@Goompah: jól mondod kishaver. én már unom századszor olvasni ugynazt. de neked még lehet hasznos. ezért mondom, hogy a nettudaltanoknak jól jöhetnek ezek az infók. hátha elkezdik végre szívükön viselni a sorsát.

bürger 2011.05.29. 16:23:10

Miért épp Széll Kálmánra?
Széll nem volt sikeres politikus. Szürke középszer volt egy nagyon híres feleséggel az oldalán.
Természetesen belátom, hogy magyar országon kurvára nehéz találni hiteles politikust akiről ellehetne nevezni egy ilyen fontos teret.

csi szi 2011.05.29. 16:42:12

@terribad: Előbb állnak a ti cipőitek majd a rakparton :)

bioLarzen 2011.05.29. 16:57:42

Egyetértek azokkal, akik szerint a tér esetében a név volt a legkevésbé változtatásra szoruló dolog. Tán felújítani kéne végre... Egy koszfészek nem lesz szebb attól, hogy átnevezik. Tudom, hogy nem ez volt a cél, de akkor is - kíváncsi vagyok, hányan érzik ezentúl jobban magukat a téren attól, hogy a neve más lett...

bio

lamb79 2011.05.29. 17:12:18

Szerintem az ég világon semmi értelme nincs ezeknek az atnevezeseknek. Ha az első, oroszok utáni atnevezesi hullámban visszakapta volna a tér a Széll Kálmán nevet, akkor most nem lenne panasz. Így viszont rengeteg oldalról támadható a döntés és egy olyan ember keze van benne akiről Budapest nagy részének nincs jó véleménye.
Úgy látom hogy a józan ész a varos vezetosegeben továbbra sem kerekedett felül, pedig sokan vártak pozitív változásokat. Helyette itt ez az ellentmondásos döntés hogy viszajt szitson bal- és jobb oldali szavazok között. Ki lehet találni hogy ez kinek jó.

Szerintem hagyjuk abba egymás anyazasat és próbáljunk meg konstruktívan hozzaalni a kérdésekhez. Sokkal értelmesebb mint egymás nyakanak ugrani.

we 2011.05.29. 17:15:36

Nem Budapest: nekünk most van olyan, hogy Hősök tere, amit azelőtt Béke térnek hívtak. Kiváncsi lennék, hogy kinek mi baja volt a békével.

A post nagyon tetszett, várom a folytatást. Kiváncsi lennék, hogy tényleg 9000m2-es volt-e az medence, mert az kicsit túl nagynak tűnik.

hackbard.celine 2011.05.29. 17:24:45

@Vén Csataló:
Ultrakomcsizás közben azért jó lenne megnézni kiknek adtál mandátumot...
összenő, ami összetartozik:
Orbán Viktor KISZ titkár
Martonyi János MSZMP káder, miniszter helyettesi rang
Schmitt Pál MSZMP káder, miniszter helyettesi rang
Matolcsy György MSZMP káder
Mikola István MSZMP káder, Hazafias Népfront alelnök
Hoffmann Rózsa MSZMP káder
Pintér Sándor MSZMP káder
soroljam még az alaptörvénykezős haverokat?
Szorgosan építik a bolsevik rendet, tapsolj lelkesen, arra szocializálódtál, a hírgyár és a propagandaminisztérium neked szól.
A nemzetközi kapcsolatokban a magyar szigetről is érdemes beszólni mindenkinek: Roosevelt tér, Moszkva tér nincs mostantól Bp-n. Külön gratulálok a külkapcsolati illetékeseknek. Ja, hogy ott is egy fideszkomcsi ül?

Rwindx 2011.05.29. 17:25:28

Remek írás. A térre valóban ráférne a törődés mivel az elmúlt hosszú-hosszú időszakban rettenetesen elhanyagolta a mindenkori városvezetés.

OFF:
Nos feltételezem 1951-ben magasról leszarták azokat akik nem akarták hogy Moszkva tér legyen a tér neve, akik már "megszokták" a Széll Kálmán nevet. Remélem akik immár megszokták a Moszkva tér elnevezést ennek tudatában ágálnak. Továbbá gyanítom csatlakozva Rákosihoz, magasról leszarják azokat akiknek akkor nem tetszett az átnevezés.

A tér visszakapta eredeti nevét.

esef 2011.05.29. 17:32:44

valaki magyarázza már el nekem, hogy ki volt ez a Fingg Kálmán, hogy ilyen hirtelen kellett róla teret elnevezni... :)
valaki mutasson nekem olyat (ha van), aki 1951-től a régi nevén hívta és nem Moszkva térnek... (újmagyarkodó műmájerek kíméljenek)

hackbard.celine 2011.05.29. 17:50:48

@Rwindx: eredeti név? Táltosnyelven a Szent István kori neve megvan rovásírással?
1951-ben a népeknek rohadtul elege volt az országot a második vesztes háborúba sodró népnemzeti balfaszokból.
A Moszkva tér elnevezést lehet vitatni, lehet 60 év elteltével Rákosizni, de azt mondd meg, hogy az 1947-ben elnevezett Roosevelt teret miért neveztette át most Pálinkás MTA elnök?
Csak úgy kérdem: Széll Kálmánról egyáltalán tudsz bármit is? Korának Bokros Lajosa volt, mai szemmel ultraliberális.
Nagy Imréről is elfelejtik az "56-os hősök", hogy 1953-ban beszolgáltatási miniszterként a padlássöprésért volt felelős hithű kommunistaként.
A mostani bolsevik kormány a komcsi káderekkel mit is csinált eddig?
Szárnyal az infláció, kataplultálták az államadósságot, az ország CDS felára ismét emelkedik.
Ja és a Moszkva teret visszanevezték... gratula

Blindmouse 2011.05.29. 17:56:45

@bonebear: Szlovák út, Párizsi utca?

ezmegmi?? 2011.05.29. 18:02:32

Moszkva tér marad nekem, csináljanak akármit is a nevével

Rwindx 2011.05.29. 18:23:53

@hackbard.celine:
1. Elég kis szarcsimbók lehetsz ha a nevembe kötsz bele :)
2. Nyilván 1951-ben még a háború gyötrelmein emélkedtek az emberek és nem az éppen aktuális rekvirálásokon, elhurcolásokon, munkatáborokon, így vastapsal fogadták a tér új nevét.
3. Mi köze a posztnak a Széchenyi-Roosevelt térhez? Semmi, csak itt ugrálsz ki tudja miért.
4.a Nézhetem úgy hogy teljesen mindegy ki volt Széll Kálmán, lehetett volna Kis József is a tér neve. Kit érdekel, Moszkvát rákosiék adták, rég el kellett volna venni.
4.b Pontosan tudom hogy ugyanabból a liberális pártból (Szabadelvű Párt) való ahonnan Tisza is, aki ugye hagyta magát meggyőzni a Birodalmi Tanácstól hogy támadja meg Szerbiát és ezzel gyakorlatilag indítsa el az I. világháborút.
5. Nagy Imrét pont oda sorolom ahova való. Te hova sorolod? Egyébként mi köze a kommentemhez?
6. Ugyan ennek sincs köze sem a kommentemhez, de jellemző hogy a kommerek saját faszságaikat kérik számon máson.
7. Ez is nem tom honnan jött, de az április éves infláció 4.7%, ami a tavalyi 4.9-nél alacsonyabb. A CDS-ről beszéljenek a tények: www.tozsdeforum.hu/i/c-utolsokbol_elsok__magyarorszag_cds_arazasa_a_top_10_es_listan-menu-cimlap-submenu-onearticle-news_id-424948-red-latest.html Az államadósság magas, ebben igazad van, sajna nehéz örökségünk van a haverjaid által, de legalább már nem nő mint a bolondgomba.
8."Szárnyal az infláció, kataplultálták az államadósságot, az ország CDS felára ismét emelkedik." Te meg itt jártatod a szádat feleslegesen, ahelyett hogy dolgoznál és így adóbevételt termelj. Dulva.

Majd ha véget ért a kezelésed kezdjük elölről.

hackbard.celine 2011.05.29. 18:51:06

@Rwindx:
1. "A tér visszakapta eredeti nevét. "
Ezt írtad. Erre válaszoltam "eredeti név" címszó alatt.
A személyeskedésbe most nem mennék bele, ez olyan magadfajta fidesznyik virtus.
2.) Ki is volt az élharcosa a rekvirálásoknak? Csak nem Nagy Imre? Lásd saját 5. pontod.
3.) Annyi köze van, hogy a regnáló fidesznyik kurzus szembe megy a világpolitikával, megsért alapvető diplomáciai elveket. Roosevelt unokája legfeljebb egy levélben tiltakozik. Moszkva nem. Az oroszok nem felejtenek, nem ma kapja vissz Orbán a hülyesége díját.
4.) Az I. VH-t szerintem mindketten tudjuk mi indította el: a nagyhatalmak gyarmatok elosztása feletti vitája. Az európai látszólagos indokok (a Habsburg trónörökös elleni merénylet és következményei) a propaganda részét képezik.
5.) Nagy Imre hithű komcsi volt. Nekem ne gyere más magyarázattal, már a rendszerváltás előtt becsempészett könyvekből megismertem a tevékenységét. Wittner is csak egy fidesz-hero.
7.) az alapvető élelmiszerek drágulásával hogy is alakul az infláció? Nem mindenki plazmatévét és swiftet vesz. Cukor, liszt, hús? Statisztikával kitömheted a politikai vallásod bugyrait, enni abból még nem igazán lehet.
8.) Az államadósságot állam kötvények formájában idén az alábbi tételek növelték:
1,25 Mrd USD 30 évre
4 Mrd USD 10 évre
1 Mrd EUR 10 évre
és még 500 millió EUR 10 évre
Nézz utána: www.akk.hu, az államadósság soha nem látott mértékű.
CDS felár:
www.bloomberg.com/apps/quote?ticker=CHUN1U5:IND
Megint emelkedő pályán van.
majd ha levetted a narancsos szemellenzőt, kezdjük előlről.

Rwindx 2011.05.29. 20:02:12

@hackbard.celine:
1. Ennél többet írtam. Személyeskedésbe nem mennél bele: ezzel kezdted. A pofátlan hazudozás milyen virtus?
2. Az 5. pontom ennyi: "Nagy Imrét pont oda sorolom ahova való.". Lehet nehéz kiolvasni a lenézést belőle, de mindegy. Ettől még nem lettem meggyőzve arról hogy a tömegek örjöngve fogadták vagy követelték volna az átnevezést 51-ben.
3. Szóval Moszkva miatt az oroszok szállnak meg minket újra, miközben a légteret az USA biztosítja nekik Roosvelt miatt? :) De ettől sem lett több köze a dologhoz.
4. Azért az időrendet tanulmányozd kicsit, úgyérzem meg fogsz lepődni. Az első hadüzenetetet mi engedtük el. Egyébként az I VH részletkérdés.
5. "Nekem ne gyere más magyarázattal" Nem írtam semmilyen magyarázatot :D De tudod mit leírom neked is ide: Nagy Imre egy ugyanolyan nyomorult kommunista volt mint a többi. Nem utolsósorban minelnökként még töketlen is volt. Ugye most már leszállsz erről?
7.Az inflációról írtál. Az infláció számításának módszertanát a KSH-n kérd számon ha nem tetszik. Ha a számok nem tetszenek akkor a hírek hozója a bűnös? Érdekes :), de megszokott.
8.Az államadósság szerintem is nő de kevésbé, ezt írtam nem?: "de legalább már nem nő mint a bolondgomba".
Mivel a CDS grafikon van egy kis emelkedés az utóbbi 2 hétben akkor már "pályán van"? És mit jelent hogy pályán van? Mert ugye az elmúlt 1 évben többször került "emelkedő pályára" és ugyanannyiszor "csökkenő pályára" a végeredménye pedig csak az lett hogy mára közel a felére esett. Ja, egyébként nagy betűvel kint van az utolsó változás: -0.183% Akkor most mi van, csökkenő a pálya mégiscsak? Nem, csak egy grafikonból olyan trendet olvas ki egy politikai érvelő, amilyet éppen akar.

Hozzáteszem szinte minden ország CDS-e május eleje-közepe óta jobbára emelkedik, köztük pl az USA-é is (370USD, magyar:262USD), ami általos bizalomdeficitre utal a világban. Nem véletlen hogy a CHF árfolyama már megint emelkedik mindenhez képest, viszont még elég kevés idő telt el ahhoz hogy azt mondjuk "pályára kerültek".

Nekem nincs szemellenzőm.

hackbard.celine 2011.05.29. 20:58:21

A "szarcsimbók" kitétel az nyilván része volt az udvariasságnak. :))
Az infláció számításának van számos KSH módszertana. Van uyge a maginfláció és vannak a fogyasztókat ténylegesen terhelő árváltozások. Mindkettő KSH adat. Persze ezek értelmezéséhez nem árt némi közgazdaságtani ismeret.
Teszem hozzá, hogy az Orbán-kormány regnálása óta az átlag halandó reálkeresete az inflációt figyelembe véve 10-15%-al csökkent.
CDS: b@zzeg ne legyél már ekkora b@lf@sz, hogy így lejáratod magad: a CDS felár nem USD, hanem százalékpont. Fingod nincs a témáról.
Azért értékeltem az erőfeszítést. Remélem nem kaptál érte fizetést. :)

Sam Chapp 2011.05.29. 21:29:42

ó, szerintem expert megoldás volt átnevezni, mostmár sokkal vonzóbban is néz ki :)

Rwindx 2011.05.29. 21:49:53

@hackbard.celine:
Én veled ellentétben nem állítottam hogy udvarias vagyok, de eddig még senkivel nem kezdtem úgy a párbeszédet, hogy a nevét kezdtem el fikázni. Ha nem esett volna le, ezzel érdemelted ki a szarcsimbókot, melyet immár büszkén hordhatsz a neved előtt. Mivel a köztünk levő párbeszédet te nyitottad, kevés alkalmam lett volna, nekem ilyen otrombasággal indítani. Ez tény.

Amikor inflációról olvashatsz mint adat minden külön jelző nélkül, akkor a fogyasztói inflációról van szó, ha másról akkor azt melléteszik. Ha te ezt nem tudod az legyen a te bajod. Ehhez elég a 4 elemi is. Mivel inflációval kezdted, én inflációval válaszoltam. Ez is tény, így teljesen felesleges a magyarázkodásod hogy "sokféle" infláció van. Én tudom :)

Nyilvánvaló hogy a KSH által prognosztizált 2.7% éves REÁLbércsökkenést (Ez is tény) kombinálva a 4.9%-os (ez is tény) inflációval kb 10-15%-os (ez a tiéd) REÁLbércsökkenésnek kell kijönnie, természetesen a művelethez mindenképpen kell valamiféle "közgazdaságtani ismeret" :D
Segítek: a reálbér változás már tartalmazza az inflációt is. De ha nem tartalmazná, akkor is kb 7-8% között lenne.

CDS: Látom hogy megörültél egy elírásnak, a fokát nézve, és hogy hirtelen a korábbi a semmire nem kicsi arcod is vagy ötszörösére nőtt, úgy sejtem ez életed egyik legnagyobb élménye lehetett. :) Szerintem nézd vissza korábbi kommentjeimet valószínűleg lesz pár helyesírási hiba. Cuppanj rá nyugodtan, aztán örüljünk együtt :) Ha az elírással lejárattam magam, akkor a korábbi mutatványaidért neked mi járt volna? :) Selyemzsinór?

Jól reméled, fizetést én nem kapok kommentelésért, nem tudom ez máshol, mondjuk egy pártirodában hogyan működik, majd írd meg, kiváncsi vagyok.

hackbard.celine 2011.05.29. 22:22:01

@Rwindx: Nem azért vagyok udvarias mert ezt állítom, henem mert így neveltek. Polgári neveltetésen volt, nem komcsi.
Mindegy, a magadfajtának ez nem jelent semmit. A konzervatív nem ott kezdődik és végződik, hogy a fideszmoncsikra szavazol. Majd 10-20 év múlva talán megérted. Ha nem, akkor meg így jártál, hívő maradsz.
Olvasd csak vissza a párbeszédet... ki is volt otromba?
A tényszerűséghez: mennyivel emelkedett az étolaj, a cukor és az alapvető élelmiszerek: liszt, sertéshús, sertészsír ára? Ez a valós magyar fogyasztói kosár, nem a plazmatévé.
A CDS felár kapcsán alapvető tévedésben voltál, nem elírásról volt szó.
Selyemzsinórt kínálsz? Kösz, ennél kevesebbért is lehetne IP címed alapján riasztani a rendőrséget.
Olvastad egyáltalán a korábbi kommenteimet?
Most még hajbókolsz a fideszkommunistáknak, 10 év múlva meg te leszel a következő fidesztagadó ellenfülkeforradalmár.
Hányás az ilyen szarháziaktól.

Rwindx 2011.05.29. 22:51:05

@hackbard.celine:
Akkor otthon valamit nálatok csúnyám elcsesztek ha udvariasnak gondolod magad.

Jaja, hívő vagyok persze, eléggé megalapozott az érvelésed, már kezdem én is elhinni :D

Párbeszédünk első mondata a szádból: "@Rwindx: eredeti név? Táltosnyelven a Szent István kori neve megvan rovásírással?" Mi köze van a nevemnek a témához? No, ki az otromba, akkor most én kérdezem.

Tisztában vagyok hogy ezek sokkal emelkedtek, de feltételezem a KSH figyelembe veszi a felsoroltak súlyát a fogyasztói vásárlásokban és nem a plazmaTV árakból határozza meg az inflációt. Ezt nevezik módszertannak. Ha te ellenben úgy gondolod csak az befolyásolja, akkor engedd meg hogy kiröhögjelek.

Ha alapvető tévedésbe kerültem, akkor ugye nem az USD-bázispont okozza a problémát.Ez esetben miért az USD miatt lettem balfasz? Egy normális ember aki ért hozzá, az kifejti hogy mit hibáztam. Akinek figja nincs róla az tipikusan az elírásba köt bele (másba nem tud). Ugyhogy ez ugyanolyan rizsa mint a többi amit összehordtál, mint pl az inflációnál.

Nos igen, belenéztem a profilodba. Mint mondjak egy pökhendi okoskodó mitugrász képe rajzolódott ki a kommentjeid alapján, aki egy témát max addig erőltet amíg pofára nem esik, a hasra bedobott számaival.

Jaja, ma is egy csomószor bevertem a fejemet a padlóba miközben hajbókoltam, annyira örülök hogy te is ilyen jól megismertél engem, talán még egyszer barátok is lehetünk :D

Ha hányás meg hasmenés jött rád, akkor nézd meg nem-e ettél a héten spanyol származású uborkából, de persze lehet hogy genetikus probléma.

Sajnálom, de ma csak ennyi időm volt hülyékre.

hackbard.celine 2011.05.29. 23:02:17

@Rwindx:
Mekkora szerencsétlen b@lf@sz, aki a saját írására se emlékszik vissza:
Rwindx 2011.05.29. 17:25:28
A tér visszakapta eredeti nevét.
EREDETI NEVÉT
hackbard.celine 2011.05.29. 17:50:48
@Rwindx: eredeti név?
EREDETI NÉV
Megvan? Ezen rugózol, b@lf@sz.
Harmadszor és ismét udvariasan: BALFASZ.
Az ilyen balfaszok minek blogkommentlenek, de komolyan?

hackbard.celine 2011.05.29. 23:14:49

@Rwindx:
talán nem haragszol meg ha a jövőben nem keresem a társaságodat.
Kb. így intézik ezt pogári körökben. Okés?

Rwindx 2011.05.29. 23:21:48

@hackbard.celine:
Na még utoljára, mivel ezt valóban benéztem, ezért konkrétan a szarcsimbókot visszavonom, mivel az én "polgári neveltetésem" meg olyan.

Viszont ettől még ugyanaz a pökkhendi okoskodó mitugrász maradsz, aki többet képzel magáról mint ami, legyen szó saját "polgári neveltetéséről" amelyből kifolyólag a balfasz szót használja helykitöltésre, vagy éppen csillogtatott "tudásáról", amivel kitörölheti. Bár elismerem pár hülyét biztos ámulatba tudsz vele ejteni :)

Egyébként pont annyit rugóztam rajta mint te a szarcsimbókon.

Rwindx 2011.05.29. 23:23:07

@hackbard.celine: Azt hogy talán barátok lehetünk remélem nem vetted komolyan...

hackbard.celine 2011.05.30. 00:03:41

@Rwindx: maradok pöKKhendi szarcsimbókos okoskódó mitugrász tisztelettel :)
Fész-tu-fész egy sör mellett másképp is alakulhatott volna, de ez a blogszféra.
Részemről riszpekt, nem divat a téves szarcsimbókolás elismerése. :)

hackbard.celine 2011.05.30. 00:05:55

@Rwindx: Még szép hogy nem leszünk barátok... b@zzeg a barátok közt-ben Vad Katalin személyesen análizálja a barátokat... kell ez nekem? :D

Aranylab6 2011.05.30. 15:37:50

g.wolf, véncsataló egyes, leülhetnek, terribad nullás, ő is leülhet...
köszi a cikket, király, érdekes, tartalmas, feszülten várom a folytatást!

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.05.30. 16:06:19

@Aranylab6: Lesz is folytatás, szombatonként, egy szobros cikkes megszakítással. Addig is ajánlom a Facebook oldalt és az RSS-t :)

alternat 2011.06.02. 21:29:52

@gyermekeim: Én meg emlékszem, hogy mekkora piruettet nyomtam a Mártírok útján, mikor a Ganzba szállított trafóról éjszaka leszakadt a csap!
Vízmű, IFA Fényes Elek utca.

Miklós Wilcsek 2013.02.11. 18:36:15

A fénykép nem készülhetett 1940-ben, mert a jobboldali közlekedésre 1941 november 9-én álltak át!