Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Nyugdíjpénzek a harmincas években: a Dugattyús ház

2011. június 04. - fovarosi.blog.hu

Kerek liftjeiről egyszerűen csak "dugattyús ház"-nak becézték (csúfolták?) azt a házat, amely a Margit körút és a Rómer Flóris utca sarkán áll. Bent jártunk.



A harmincas években divattá vált a nagyobb vállalatok között reprezentatív bérpalotákat emelni. A Bauxit Ipari Rt. az V. Kossuth tér 18. alatt, az Alföldi Cukorgyár a XIII. Pozsonyi út 38-40. alatt, a Mez Rt. az V. Petőfi Sándor utca 12. szám alatt építtetett ilyen házakat. Ezek természetesen az anyagi megtérülés igényével épültek, de fontosak voltak a cég reprezentációja szempontjából is. A Margit körút 15-17. alatti ház eredetileg a Weiss Manfréd Vállalatok Elismert Nyugdíjpénztárának bérháza volt, bérlői a társadalom felsőbb rétegeiből kerültek ki.

Weiss Manfrédot leginkább a csepeli gyár kapcsán ismerjük. Csepel mellett egy sor más cégnek is vezérigazgatója volt, igazi kapitalista nagytőkésnek volt mondható. Rengeteg pénzt áldozott népjóléti célokra is: a mentőknek röntgenes kocsikat ajándékozott, munkásjóléti intézményeket hozott létre, beindította a Weiss Alice gyermekágyas otthont, az elaggott és gyógyíthatatlan nőknek ingyenes otthont szervezett, tüdőszanatóriumot nyitott. Bátyja, Weiss Berthold iparmágnás a Magántisztviselők Országos Nyugdíjintézetének alapítója volt.

A ház tervezői Hofstätter Béla és Domány Ferenc voltak. Hofstätter a Műegyetem elvégzése után saját építészirodát nyitott. Domány is a Műegyetemen tanult, de diplomáját már Berlin-Charlottenburgban szerezte meg. Eleinte Berlinben tervezett, majd 1936-ban a két tervező társult, közös irodát nyitottak. Így a Margit körúton 1937-38-ban felépült házat már együtt tervezték meg. Meg aztán egy sor lakóházat a Szent István park környékén, Újlipóciában.

Ki gépen száll fölébe, jól láthatja az épület H alaprajzú szerkesztését. A két függőleges szárban vannak a lakások, az összekötő rész a reprezentatív közlekedő blokkot rejti. A lépcsőház fordulópontjaiban egy-egy kerek liftet találunk. Még megvannak, az eredetiek, és működnek is. A szinteken néhol már hiányosan, de azért még megvan a harmincas években divatossá vált gumipadló is. A világítótesteket egyedileg, kifejezetten ide tervezték. Ha felnézünk, a lépcsőház legfelső szintjén a tetőn Luxier üveglencsékkel törték át a beton szerkezetet, így engedve még több fényt az amúgy is világos, tágas lépcsőházba. A lépcsőház falait egykor sakktábla mintás furnértapéta borította. A kúp alakú függesztett lámpák és a félkúp alakú falikarok csíkozott opálüvegből készültek, egyedi terv alapján. (A lámpák egy része még az eredeti, másokat már olcsóbbakkal pótoltak ki.)



A homokkővel burkolt homlokzaton sávablakos zárterkélyek és tömör mellvéddel megépített erkélyek váltják egymást, egyben meghatározva az épület vízszintes sávos tagolását is. Ezek az ívek szépen íveltté válnak a lépcsőházak ablakainál, egyértelműen jelezve a lépcsőház helyét. A házon jól látszik a tervezői nagyvonalúság és a beruházó vállalat tehetős mivolta. A lakások ennek megfelelően eredetileg többnyire két- és háromszoba-hallosak voltak, garzonlakás csak néhány készült. Hogy azóta hogy szabdalták át a lakásokat, nem tudom. A ház ma is áll, ma már persze jóval kopottabban, mint újkorában. Ám még így is látszik rajta, hogy néhány évtizede ez számított luxus "lakóparknak".

fovarosi.blog.hu: DugattyusHaz-20101107-04

Az épület földszintjén valamikor az Elektromos Művek reprezentatív kiállítóhelyiségei voltak. A főbejárat a Margit körútról nyílt, de az épület átellenes végén is van egy bejárat. A főbejáraton belépve egy lépcsősor vezet fel a lépcsőházba, amely a ház központi elosztó-közlekedő tere. Ez a korszak talán legelegánsabb bérházi fogadótere. Jól megforgatták a nyugdíjpénzeket...


Források:
Cs. Plank Ibolya, Hajdú Virág, Ritoók Pál: Fény és forma. Vince kiadó, 2010
Ferkai András: Modern házak (A mi Budapestünk). Városháza kiadó, 2009
Haba Péter, Szegő György: 111 év, 111 híres ház. B+V, 2003


Tetszett a cikk?
Kövess Facebookon is!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2011.06.04. 11:40:14

Nagyon szép kis ház ez, a lift meg egyenesen csúcsszuper!

keria 2011.06.04. 20:31:16

Néhány éve a nemzeti kulturális örökség napján én is voltam benn a házban, van több nagyon aktív lakó, akik akkor körbemutogatták. Amit mondtak, hogy a földszinten a linóleumot az eredeti formájában akarták helyreállítani, az nem tudom, hogy sikerült-e. A másik, ami nagyon érdekes volt, hogy a H szárai között vannak pincevilágítók, amik kis üvegablakokon keresztül természetesen fényt juttatnak a pincébe. Ezt sajnos jelentős részben kátránylappal fedték le, de ezt is fontos lenne helyreállítani.

A ház tényleg gyönyörű, iszonyatosan nagyvonalú épület!

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2011.06.07. 16:03:42

Na, ha ma is "forgatták volna a nyugdíjpénzeket" nem lett volna semmi gond...

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.06.07. 16:09:29

@aesculus: Igazán nem akarok átmenni politizálásba, de szerintem 220 milliárd forint reálhozam (értsd: infláció feletti hozam) egy gazdasági válság mélypontján nem mondható rossz gazdálkodásnak.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2011.06.07. 20:04:30

@fovarosi.blog.hu: érdekes, akkor az államnak miért kellett minden évben kipótolnia ezt a hatalmas összeget hitelből?

EZ1 2011.06.07. 20:50:22

Nem mondhatjuk, hogy mindegyik ovális lépcsőházban két dugattyús lift van.

Szerintem a csokireklám lépcsőháza nem ez a lépcsőház, hanem a Kossuth tér 13-15. A korlát elárulja - persze ha a gyerek nem szaladna olyan gyorsan.

varosban.blog.hu/2011/04/29/budapest_legszebb_lepcsohazai_kossuth_lajos_ter_13_15#comment-form

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.06.07. 23:14:26

Igaz, ez tényleg nem az a lépcsőház. Köszi az észrevételt, javítottam!
süti beállítások módosítása