Fővárosi Blog

10 éves lenne a MEO

2011. szeptember 22. - fovarosi.blog.hu

10 éve, hogy megnyitotta kapuit a MEO - Kortárs Művészeti Gyűjtemény. Eredetileg múzeum alapításaként indult a projekt: a 4M név (Modern Magyar Művészeti Múzeum) eredetileg ezt a projektet takarta, csak később lett a Ludwig Múzeum MüPá-ba költözésének projektneve. Múzeum helyett végül kiállítótér nyílt Újpesten, MEO néven. Tervezése 2000 júniusában kezdődött, és az intézmény átadására 2001. szeptember végén került sor. (Az első kiállítás már 21-én megnyitott, még a hivatalos megnyitó előtt.) Az intézményt Kováts Lajos és Winkler Márton alapították, a szakmai vezető Bencsik Barnabás lett - utóbbi 1 év után elhagyta az intézményt. Az alapítókat 2002-ben Lovagkereszttel tüntette ki Mádl Ferenc köztársasági elnök, munkájuk elismeréséért.

Valamikor itt, Újpest-Városkapu metróállomástól északra működött a Táncsics Bőrgyár. Az ipari épületekre ma is jellemző óriási terű csarnokok adták a kiindulási alapot a művészeti funkcióváltáshoz - akár csak a Millenáris esetében. A tervező Bényei István (Inarchi) volt. Az egykori üzemcsarnok a funkcióváltás után nagy, összefüggő terük okán kiváló, jól variálható kiállítótérré válnak. A MEO komplexuma két meglévő csarnok felhasználásával épült ki, ezekhez csatlakozott egy új építésű tömb az utca felől. Közöttük üveghidak vezettek át. A koncepció része volt, hogy a régi téglaépületeket kívül és belül is láttatni engedték, így a kortárs építészet nem tolakodott rá a régi ipari épületekre, hanem kiegészítette azokat. Az utcai épület lett mégis a MEO legismertebb része, különösen este. Akkor ugyanis felragyogott a ház, köszönhetően a több tucat színes fénykörnek, amely a polikarbonát homlokzatok mögött rejtőztek. Előre talán nem is várt módon, nem a régi tégla-architektúra, hanem a színes fények váltak a MEO "arcává":


A MEO esti fényei

Belépés után egy viszonylag szűk keresztmetszetű lépcső vezetett az emeleti nagyterembe. A középen elhelyezett, szolid lépcsőmag visszafogott, de határozott elemként jelent meg a tömbben. Az egyik nagy teremben fa gerendák, a másikban vasbeton gerendák fogadták a látogatók. Az újonnan beépített, ipari formavilágú elemek diszkrétek maradtak, nem vonva el a figyelmet sem a téglafalakról, sem a kiállított alkotásokról. Az épület körül kialakított kert is ezt a - jó értelemben vett - egyszerűséget vitte tovább.

fovarosi.blog.hu: MEO-2002-02
Kiállítás a MEO-ban, 2002

Alapításakor megfogalmazott küldetése volt, hogy a művészetet kedvelők és a szakértő közönségen túl egyre nagyobb tömegek érdeklődését keltse fel a kortárs képzőművészetek iránt. Olyan neveket tudtak Budapestre hozni, mint Andres Serrano, Peter Greenaway, vagy éppen Noboyoshi Araki. Akkor még szokatlan volt a művészeti gyűjtemények körében, hogy a MEO pénteken a szokásos nyitvatartásnál jóval tovább, este 10-ig várta a látogatókat. Az épületben nem csak kiállítótereket alakítottak ki, hanem előadótermet, kávéházat és könyvesboltot is.

A MEO nem tudott hosszabb távon talpon maradni. A kezdeti sikerek (Serrano, Greenaway) után a projekt alól egyre inkább kicsúszott a pénzügyi támasz. (Nem csak ez a hely, hanem az A.P.A.! sem maradt talpon.) 2004 augusztusában az egyik alapító, Kováts Lajos úgy nyilatkozott, hogy a MEO szívesen költözne a megnyitás előtt álló MüPába - ám ott végül a Ludwig Múzeum "nyert". Lakner Antal kiállítása 2004 novemberében zárt, utána már érdemi élet nem volt az egykor szebb napokat élt helyen. A MEO csendben, szinte fű alatt múlt ki...

fovarosi.blog.hu: MEO-20100425-04
fovarosi.blog.hu: MEO-20100425-05
Az egykori MEO, 2010

Források:
http://artportal.hu/aktualis/kiallitasok/hely/14778
http://www.iranymagyarorszag.hu/meo_kortars_muveszeti_gyujtemeny/I305885/
Hátha ideköltöznek a galériák... Artmagazin, 2005/2. p. 4.
In memoriam MEO. Artmagazin, 2005/2., p. 7.
MEO - avagy a sötétben világító színes-pettyes phárosz. Magyar Építőművészet, 200/2. p. 16.
A megtagadott K Európa. Népszabadság, 2004. július 16. p. 14.
A MEO Dél-Pestre vágyik. Magyar Hírlap, 2004. augusztus 25. p. 14.


Tetszett a cikk?
Kövess Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://fovarosi.blog.hu/api/trackback/id/tr193244248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

grb 2011.09.29. 00:02:27

Most akkor üresen áll?