Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Fővárosi Művelődési Ház, goodbye!

2011. október 08. - fovarosi.blog.hu

Jövő év elején elbontják az 1951-ben felépült Fővárosi Művelődési Ház (FMH) épületének még álló részeit is. A Népstadiont és Ferihegy 1-es terminálját is jegyző Dávid Károly által tervezett, a Fehérvári úton álló épület így ép hogy megéli 60. születésnapját. Az intézmény új épülete november közepén nyitja meg kapuit. A szomszédos telken egy lakóház-tömb és az új FMH is befejezés előtt áll.

fovarosi.blog.hu: FovarosiMuvHaz-20110917-02
1950-ben létrejött Nagy-Budapest, és megtartották az első tanácsválasztásokat is. 1951. január 13-án a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága tájékoztatót hallgatott meg arról, hogy sikerült a Pamuttextil Kultúrházát felépíteni.

A Pamuttextilművek 1924-ben német cégként alakult meg, így a második világháborút követően szovjet, majd 1952-ben magyar állami kézbe került. A gyár szovjet igazgatósága javasolta egy kultúrház felépítését a dolgozóknak. A tervezést az Általános Épülettervező Vállalat építész tervezője, Módos Ferenc, a kivitelezést (és a későbbi bővítéseket is) a Középületépítő Vállalat végezte. 7515 négyzetméteres telken, 2100 négyzetméteren épült fel a ház.

A gyár dolgozói 1951 december 21-én, Sztálin 71. születésnapján vehették birtokba az épületet. Akkor 17 kisebb helyiség és egy korszerűnek mondható, 600 fős színházterem állt.

fovarosi.blog.hu: FovarosiMuvHaz-20110917-18

Az 1951. évi területrendezéssel a XI. kerület a főváros egyik legnagyobb kerületévé vált, és a Fehérvári úton felépült kultúrház egyszerre fontos hellyé vált. A Fehérvári út és a Budafoki út mentén sorakozó üzemek határozták meg a látogatók körét. Akkor az intézmény még Pamuttextil Művelődési Ház néven futott, és a gyár tartotta el, önkormányzati vagy állami támogatás nélkül. Így aztán nem csoda, hogy fenntartási nehézségekkel küzdöttek. A megoldás 1954. október 12-ével jött el, amikor a Textil- és Ruházati Dolgozók Szakszervezete, a Pamuttextilművek, a Kelenföldi Textilkombinát és a Budai Pamutfonó igazgatói és üzemi bizottságai megállapodtak: "a Fehérvári út 47-51. szám alatti, a Pamuttextilművek tulajdonát képező kultúrház a három vállalat közös vezetése alatt a XI. kerületi textilüzemek területi kultúrháza lesz."

1955 január 1-től a kerület másik három textil üzemét, a Lóden posztógyárat, a Linum Lenfonót és a Duna Selyemgyárat is bevonták a kultúrház üzemeltetésébe. 1954 november 1-től az új neve Dallos Ida Kultúrház lett. (Dallos Ida az újpesti pamutgyárban dolgozott, tagja volt az illegális Kommunista Pártnak. 1944-ben a nyilasok kivégezték.) Az anyagi helyzet rendeződésével intenzív kapcsolatépítésbe kezdtek. Felvették a kapcsolatot a TIT-tel, a Filharmóniával, vendégjátékokat szerveztek a József Attila Színház társulatával stb.

1959 április 30-ával a SZOT intézkedésére az intézmény kikerült az üzemek irányítása alól, és nevet is váltott: Szakszervezetek Kultúrotthona lett. Megújultak a gyermekfoglalkozások, kézimunka, biológia, barkács szakkör, balett és zongora tanfolyam indult - hogy csak néhányat említsünk. A Pamuttextil könyvtára is visszaköltözött. 1959 végén már 4386 kötettel álltak az olvasók rendelkezésére.

fovarosi.blog.hu: FovarosiMuvHaz-20110917-20

1961 decemberében összevonták a Dohány utca 32. alatti Egressy Klubot, a Népköztársaság útja 101. alatti Fővárosi Népművelési Tanácsadót és a Fehérvári út 47. alatti Szakszervezetek Kultúrotthonát - ekkor kapta meg az összevont intézmény a Fővárosi Művelődési Ház (FMH) nevet. Ekkör jött el a ház - és általában a művházak, kultúrotthonok - fénykora. Az FMH-nak az is kedvezett, hogy "saját" villamosmegállója jó összeköttetést adott a várossal, a felépült lágymányosi lakótelep pedig új lakókat hozott a ház vonzáskörzetébe. Az FHM fő feladatául a komplex nevelést kapta, így megindult a népművelők, kulturális felelősök képzése. A feladat hamar túlnőtt az FMH lehetőségein, ezért bázis művelődési házak rendszerét alakították ki. Így lett a Danuvia Művelődési Ház a szocialista brigádok művelődési vállalásainak témafelelőse, míg az EVIG a bejáró munkásokkal, a JAMK a képző- és iparművészetekkel, a CSILI a bábmozgalommal foglalkozott.
Egy ház névváltásai
1951 december 21: Pamuttextil Művelődési Ház
1954 november 1: Dallos Ida Kultúrház
1959. április 30: Szakszervezetek Kultúrotthona
1961. december: Fővárosi Művelődési Ház
1979. március 19: Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Háza
1993: SZMMIE Fővárosi Művelődési Háza
2000: TEMI Fővárosi Művelődési Háza
1968-69-ben új épületszárnnyal, könyvtárhelyiséggel és a híres körteremmel bővítették ki az épületet. A költségeket részben a SZOT és a főváros állta, részben a Dohány utcai Egressy Klub eladásából fedezték. Ezzel a foglalkozások helyiségei megduplázódtak. Ez a bővítés tette lehetővé, hogy 1974-ben aaz FMH átvegye a Fővárosi Ifjúsági és Művelődési Központ feladatait - és telephelyeit is. Ugyanebben az évben 27 nagyüzemmel kötöttek szocialista szerződést, amelynek nyomán tanfolyamokat, programokat biztosítottak az üzemek brigádvezetőinek.

fovarosi.blog.hu: FovarosiMuvHaz-20110917-04

1979-ben nagy változást hozott, hogy Kelenföldön megnyílt a Budapesti Művelődési Központ. A szakmódszertani munka a BMK-hoz került át, az FMH pedig a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa (SZBT) irányítása alá került. Immár sokadszorra váltottak nevet, ez alkalommal Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Házaként (SZFMH) folytatva a munkát. 1980 őszétől az SZFMH adott helyet az SZBT oktatási központjának is.

1986-89 között újabb átépítés következett, a SZOT beruházásában. Korszerűsítették a színháztermet és az előadótermet, valamint a gépészeti egységeket. Egy új, hátsó épületszárny megépítésével díszlettárolót, színészöltözőket, raktárhelyiségeket és műhelyt kapott a ház.

fovarosi.blog.hu: FovarosiMuvHaz-20110917-05

1989-ben az FMH is a nagy gyűjtőpontok egyike lett: a Romániában kitört forradalom idején gyűjtötték a lakosság adományait. A rendszerváltás után az új kormány visszavonta a SZOT-tól a kezelői, működtetői jogokat, az FMH gazdátlan maradt. Az intézmények létrehozták a Szakszervezeti és Munkahelyi Művelődési Intézmények Egyesületét (SZMMIE), amely 1993-ban átvette a Vagyont Ideiglenesen Kezelő Szervezettől a volt SZOT intézmények működtetési jogát. Csak ezután kaphatták meg az intézmények alapító okirataikat. Az FMH új hivatalos neve ekkor Szakszervezeti és Munkahelyi Művelődési Intézmények Egyesülete Fővárosi Művelődési Háza lett.

1991-ben a Ház kollektívája részt vett a pápa látogatásának szervezésében. A pápai miséhez kapcsolódó népművészeti és iparművészeti kirakodóvásárok szervezését és az ellátás biztosítását versenytárgyaláson nyerték el.

2000-ben az SZMMIE megváltoztatta a nevét, azóta Területi Művelődési Intézmények Egyesületeként működik. Az FMH pedig ennek megfelelően a TEMI Fővárosi Művelődési Háza. Ez a felirat látható ma is az épületen - amíg még látható... 2001-ben, az ötvenedik évfordulón 2435 rendezvényen 576 ezer látogató jelent meg - az FMH ma is Budapest egyik leglátogatottabb művelődési központja.


Tetszett a cikk?
Kövess Facebookon is!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása