Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Távhőközpont és kilátótorony: az óbudai távhőkéményben jártam

2015. október 11. - fovarosi.blog.hu

Budapest legmagasabb pontja a János-hegyen az Erzsébet kilátó (529 méteren). Budapest legmagasabb lakóház jellegű épülete a SOTE Nagyvárad téri toronyháza (88 méter). Budapest legmagasabb építménye pedig az, amit most megmutatok kívül és belül is. A MYAD és a Főtáv ugyanis szűkebb körű bejárást szervezett ide, az Észak-Budai Fűtőmű hatalmas kéményébe.

fovarosi.blog.hu: ObudaiTavhokemeny-20151001-02 - indafoto.hu

Az észak-budai hőkörzet első épületei 1969-ben épültek fel Óbudán, az észak-budai fűtőmű 1977-ben kezdte meg működését. Amikor legelőször beindult a távhőszolgáltatás, átmenetileg egy gőzmozdonyból lett gázkazán. 1977 és 1981 között épült fel a kémény, bár a hőellátás már jó pár évvel korábban megindult Óbudáról.Békásmegyertől a Komjádi uszodáig tart az az zóna, amit innen távfűtenek - ma már ideértve azokat a házakat is, amelyek korábban a Zápor utcai központhoz tartoztak. A kéményt a mérgező füstgázok elvezetésére emelték 200 méter magasra - ez ma is Budapest legmagasabb építménye! 1991-ben kapcsolták össze az óbudai és az észak-budai körzeteket egy 3 kilométeres távvezeték segítségével. Mára kb. 37000 lakást és 56 ipari fogyasztót látnak el innen. (A FŐTÁV-nak nagyjából 240000 ügyfele van.) Kevesen tudják, de korántsem csak a panelházak távfűtöttek: a Budai Vár is ilyen fűtésű, de távfűtött az Allee bevásárlóközpont és ilyen lesz a Corvin sétány végében a Nokia számára épülő új irodaház is. Ezek a példák is mutatják, hogy a távhő nagyon is versenyképes fűtési mód - a lakótelepeken a probléma nem a távfűtéssel magával van, hanem a panelházak rendkívül gyenge hőszigetelésével. 

fovarosi.blog.hu: ObudaiTavhokemeny-20151001-10 - indafoto.hu

Az hőkörzet 6.515.832 lm3 fűtött légtérből áll, a hőközpontok száma 481db. A távvezeték hossza 80km. Az egyesített rendszer hőigénye 210MW. A beépített három forróvíz kazán orosz gyártású, gáz és olaj kombinált tüzelésű. Van két gőzkazán is, ezek a Láng Gépgyárból kerültek ide.

fovarosi.blog.hu: ObudaiTavhokemeny-20151001-46 - indafoto.hu

A fűtőműben felmelegített víz kb. 10 bar nyomáson és a külső hőmérséklet függvényében 70-130 Celsius fokos hőmérséklettel a szivattyúzás hatására a távvezetéken keresztül az épületek hőközpontjába jut. A vízsebesség a távvezetékben max. 4,3km/h, a legtávolabbi ponthoz 1,5 óra alatt ér ki forróvíz. A terület vízigénye 3850 m3/h, a keringtetett víztömeg 10000 tonna (10.942 m3). A hatalmas víztömeg keringtetése 4-8 bar nyomáskülönbség hatására valósul meg. A 3 keringtető szivattyú 1MW teljesítményű. A távvezetéki veszteség 10% körüli, de a központi hőforrás tüzeléstechnikailag jól kontrollált működése, az alternatív tüzelőanyag felhasználása, és a korszerű kapcsolt energiatermelés bőven kompenzálja a távvezetéki veszteséget, illetve kárpótol az egyedi pl. kondenzációs technikával elérhető magasabb hatásfokért.

A 2007 decemberében átadott MVM erőmű villamos energiatermeléssel kapcsoltan hőt is termel. A villamos energia és a hő ilyen formájú együttes előállítása lényegesen jobb energetikai mutatókkal történik. A fűtőerőmű viszi az alap hőtermelést 74M-ig, 74 és 210MW között a két létesítmény kooperációja biztosítja a szolgáltatást. Az erőmű lehetőséget teremtett a korszerűtlen, zajos óbudai fűtőmű kiváltására.

fovarosi.blog.hu: ObudaiTavhokemeny-20151001-29 - indafoto.huA fűtőmű kazánjai földgázzal és fűtőolajjal is képesek hőt termelni. A két, egyenként 10000 köbméteres olajtároló akár négy hónapra megfelelő tüzelőanyag tárolására képes.

Reggelire is meghívtak minket, ezt nagyon stílusosan a kémény aljában fogyaszthattuk el. Legalul egy nagy csarnok van, kábé olyan érzés, mint egy korhadt fa ürege, csak vasbetonból, sok fémmel kiegészítve. A 200 méteres magasságú kémény alsó 100 métere parabolikusan szűkül, ez felett méterenként 1 centimétert "sudarasodik". Az aljában még 25 méter az átmérője, a tetején már csak 11 méter. A falvastagsága is felfelé csökkenő: lent 30, fent 20 centi vastag - ami a 200 méteres magassághoz mérve csodásan vékonynak mondható. A kémény évente 38.000 köbméter füstgázt vezet el 200 méteres magasságba. Amikor befűtenek, a hőtágulás miatt akár fél méterrel magasabbá válik a kémény!

fovarosi.blog.hu: ObudaiTavhokemeny-20151001-18 - indafoto.huOdafent a kilengés kb. fél méteres, de ebből persze semmit nem lehet érezni.

A kéménynek állandó lakói is vannak: egy vércse pár jó ideje itt fészkel.

A kémény belső oldalába liftet szereltek, ezzel lehet feljutni úgy 7 perc alatt - ha nem akar az ember fél órát lépcsőzni. Több megállója is van, mi a 195 méteres legfelső állomásig mentünk fel fotózni, de aztán kikönyörögtem, hogy visszafelé álljunk meg a 175 méteres szinten is - az alábbi fotó 175 méterről készült, felfelé nézve a kémény belsejében. Jól mutatja, hogy 4 nagy kivezető csőnek épült ki a kémény, de csak kettőt "laktak be", a Kaszásdűlő mellé tervezett panel lakótelep ugyanis sosem épült fel.

fovarosi.blog.hu: ObudaiTavhokemeny-20151001-70 - indafoto.hu

Nagyon érdemes volt felmenni, odafentről csodálatos panoráma nyílik a környékre!

fovarosi.blog.hu: ObudaiTavhokemeny-20151001-20 - indafoto.hu
Óbudán van egy igazi, amerikai szabvány szerinti baseball pálya

fovarosi.blog.hu: ObudaiTavhokemeny-20151001-24 - indafoto.hu
Kilátás 195 méter magasból: Kaszásdűlő és a Szentendrei úti Auchan

fovarosi.blog.hu: ObudaiTavhokemeny-20151001-28 - indafoto.hu
A Pók utcai lakótelep

fovarosi.blog.hu: ObudaiTavhokemeny-20151001-31 - indafoto.hu
A Magyar Televízió új székháza a Kunigunda útján. Jobbra fent az egykori Radelkis, ma Ericsson székház.

fovarosi.blog.hu: ObudaiTavhokemeny-20151001-35 - indafoto.hu
Az óbudai buszgarázs telepe

fovarosi.blog.hu: ObudaiTavhokemeny-20151001-44 - indafoto.hu
Óbuda vasútállomás környékén még nagyban zajlik az építkezés...

fovarosi.blog.hu: ObudaiTavhokemeny-20151001-45 - indafoto.hu
...Pilisvörösvár felé új autóút épül, a vasutat nemrég adták át.

fovarosi.blog.hu: ObudaiTavhokemeny-20151001-47 - indafoto.hu

fovarosi.blog.hu: ObudaiTavhokemeny-20151001-48 - indafoto.hu
A békásmegyeri lakótelepet a HÉV és a Szentendrére vivő út osztja ketté

fovarosi.blog.hu: ObudaiTavhokemeny-20151001-55 - indafoto.hu
Aquincum, a háttérben a Gázgyár nemrég felújított tornyai

fovarosi.blog.hu: ObudaiTavhokemeny-20151001-64 - indafoto.hu
Ellenfényes panoráma a belváros felé, az előtérben Óbuda lakótelepeivel

További képeket találhat a Nyájas olvasó ebben a képgalériában:




További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!

twitterlogo.jpgfblogo.jpgg_logo.png

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2015.10.11. 10:36:15

Hát, látom nem vagy tériszonyos... :)

Rocko- 2015.10.11. 14:43:49

köszi a poszt, valóban csodálatos a kilátás!

van valami technológiai megfontolás a 3. képen látható háromszögnek a vezetékben vagy csak ez ilyen AS szabvány szerint készült? a hőtágulási hézagok egyértelműek.

2015.10.12. 08:57:56

Szuper a poszt, de ez mondjuk hülyeség: "a lakótelepeken a probléma nem a távfűtéssel magával van, hanem a panelházak rendkívül gyenge hőszigetelésével. " Anyámnál havi harminc a távfűtés, és olyan bazi meleget tolnak, hogy kemény téli időszakokban is folyton szellőztetnie kell, mert megfő. Nettó pazarlás, elképesztő drágán.

Gukker 2015.10.12. 12:04:13

"a lakótelepeken a probléma nem a távfűtéssel magával van, hanem a panelházak rendkívül gyenge hőszigetelésével."
Meg a távhővezetékek szigeteletlenségével. Gyerekkoromban, mikor kinéztünk télen az ablakon, klasszul lehetett a hóban látni hol fut a távhővezeték. Ott ugyanis 2-3 méteres sávban végig zöldellt a fű.

v2peti 2016.01.07. 00:57:20

Az egyedi méréssel rengeteget lehetne spórolni a számlán.

bandiras2 2020.01.26. 18:59:20

@v2peti:
Ahogy azt móricka elképzeli.
Mikor Anyáméknál felrakták a digitális hőmennyiség mérőket, akkor azzal agitálták az embereket, hogy mindenki annyit fizet amennyit fűt. Ahham. Végül is így lett. Addig átalány díj volt. Naszóval volt néhány ember a panelban, akik elzárták a radiátort koppra. Ők vissza kaptak pénzt a szezon végén, mert a szezonban még az átalány díjat vonták. Mindenki más százezreket fizetett rá. Másnap ősszel szó szerint mindenki elzárta a radiátorokat koppra, és a fürdőszobaajtó nyitvatartásával, valamint a "csőről" "fűtött". Ennek sikeréhez hozzá járult az aktuálisan gyenge tél is, és csak néhány nagyon hideg napra nyitottuk meg a radiátorokat. Erre a télre a távhő, még bővítette a hőmennyiségémérők kihelyezését más panelekre is. Aztán tavasszal leolvasás, és mindenki jött a nullás, illetve nulla közeli értékekkel. És akkor kiderült az erőmű számára is, hogy mindenki annyit fizet amennyit fűt(a szezonban pedig mindenki a tavalyi éve alapján fizetett, és kapta vissza a lóvét). Abban az évben megszűnt a hőmennyiség mérők további kihelyezése, és azóta se raktak ki egyet se. A ketyerék tervezett élettartama 5 év volt, a szerződés is 5 év volt. Miután lejárt a szerződés, a távhő kinyilatkoztatta, hogy mindenki átalányban van, és nem újítja meg a lejárt hitelesítésű mérőket. Azóta is ott rohadnak a radiátorokon

szvsz 2020.12.22. 12:10:53

"a lakótelepeken a probléma nem a távfűtéssel magával van, hanem a panelházak rendkívül gyenge hőszigetelésével"
Magával a távfűtési rendszerrel nem lenne semmi gond, ha
- hagyták volna olyanra tervezni, amilyenre az épületgépész kiszámolta
- a kivitelezés úgy történik, ahogy megtervezték
- a panelházaknak nem csak hőszigetelése lenne gyk. 0.
- nem szutyok egykörös fűtési rendszert terveztek volna bele.
- és végül az egész 5z@rkupacból nem loptak volna ki mindent.

Anyám panelházakat (is) tervezett, apám távfűtési rendszereket (is). Az elképzelés annó nagyon jó volt, sok embernek komfortos lakhatást, gyorsan, olcsón. Megvan a három opció ugye? A kivitelezés meg mint maga a kommunizmus (már elméletben sem lehetséges).

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2020.12.22. 12:27:15

@szvsz: Hú, ez nagyon érdekel! Vannak esetleg még a szülőktől fellelhető dokumentumok a panel házak tervezéséről, a munkáikról? 7788fido (a) gmail.com - így talán egyszerűbb folytatni...
süti beállítások módosítása