Fővárosi Blog

Útikalauz a 4-es metróhoz: Újbuda-Központ

2015. november 21. - fovarosi.blog.hu

Járjuk be együtt a 2014-ben átadott tíz állomást. Csodálkozzunk rá az újkorában is rozsdás burkolatra, a gyerekrajzokra, az állomáson elrejtett játékfigurára, a nap felé forgó tükrökre, és még ezer más trükkre. A Kelenföldi vasútállomás és a Keleti pályaudvar között teszünk meg 7,3 kilométert, végig mélyvezetésű alagútban.

fovarosi.blog.hu: Metro4-2003Korul-BocskaiUt-UjbudaKozpont - indafoto.hu
A leendő állomás felszíne 2003-ban, az építkezés megkezdése előtt

fovarosi.blog.hu: Metro4-VanikZoltan-2014-UjbudaKozpont-01 - indafoto.hu
Az elkészült állomás 2014-ben (Vanik Zoltán felvétele)

Az állomás megépítését nagy viták előzték meg. A régi tervek még a Kosztolányi Dezső tér felé vitték volna a vonalat, ám a Fehérvári út menti fejlesztések miatt végül ide helyezték át az állomást. Csakhogy így viszont nagyon közel került a Móricz Zsigmond körtér állomáshoz - a csupán 400 méteres távolság még villamos esetében sem túl nagy, nem hogy metrónál. Az is felmerült, hogy épüljön közös állomás, két kijárattal - ez viszont hosszú aluljárók, vagy gyalogos mozgójárdák megépítésével, azaz sok gyaloglással tette volna hamar népszerűtlenné a vonal e részét. A megépítés mellett végül két érv döntött: az egyik a környék számos intézménye (Allee, vásárcsarnok, irodaházak, 4-es villamos végállomása stb.), a másik pedig egy vonalhosszabbítási ötlet volt. Az is felmerült ugyanis, hogy így kiágazás lenne építhető Budafok irányába. Ez a Fehérvári út alatt vezetne délnek - bár ez nem több egy gondolatnál, megépítését nem vették tervbe, csupán a lehetőségét biztosították.

Az állomást a Palatium Stúdió Kft. tervezte, a fém- és üvegszerkezetek a Mérték Építészeti Stúdió Kft. munkái. A Fehérvári út szélessége és a közművek helyigénye miatt ez lett a 10 állomás közül a legkeskenyebb, és egyben a legkisebb mélységű állomása is. A Fehérvári út, a Bocskai út és az Október huszonharmadika utca kereszteződésében épült megálló peronszintje mindössze 13 méterre van a felszíntől. Az úttesttől csupán egy "közműcsatorna réteg" választja el. Az állomásról 4 mozgólépcső és 2 lift szállítja fel az utasokat. A kereszteződésben már korábban megépült a csatlakozó aluljáró-rendszer. Az állomás keskeny mivolta miatt a mozgólépcsőknek a metróállomás végében találtak csak megfelelő helyet. Ennek köszönhető az is, hogy itt a peronok mentén nem fut végig ún. füstkötény, a füst elleni védelmet a mozgólépcsőket határoló falak oldaják meg. Az állomás terét vízszintesen a - meglehetősen puritán formájú - kitámasztó gerendák osztják ketté. Az állomás fő világítását is e gerendák fogadják be.

fovarosi.blog.hu: Metro4-UjbudaKozpont-2007-Bush - indafoto.huA mozgólépcső melletti zöldes üvegfal érdekessége, hogy három réteg üvegből áll össze, úgy, hogy a középső réteget összetörték: ennek egyedi mintázata adja az üvegfal egyediségét. Amikor még csak látványterven létezett az állomás, az egyik képen Dick Cheney-t, Laura Busht és George W. Busht tették a mozgólépcsőre utasnak. Meg kellene hívni őket Budapestre, hogy élőben is újrakészülhessen a kép :-)

Az állomáson a fém és beton felületek mellett a vízhatású üvegfelületek dominálnak. A peron végében különös kialakítású üvegfal fogad: ún. rogyasztott üvegből készült, kb. 80 négyzetméteres alkotás. Tervezője Bojti Márton volt. Egy előre elkészített gipsz felületre kemencében olvasztották rá az üveget, majd ezeket az üvegtáblákat foglalták acél keretbe. Az üvegfal hátsó megvilágítása folyamatosan változik - érdemes néhány percet elidőzni a fal előtt. Már csak azért is, mert a Bojti Márton szobrász és Antal Máté építész alkotásában rengeteg kisebb-nagyobb tárgy fedezhető fel. Házi feladat: menj oda az üveglaphoz, és írj össze legalább 5 tárgyat!

fovarosi.blog.hu: Metro4-UjbudaKozpont-20140329-01 - indafoto.hu

Üveg felület a padok háttámláin is megjelenik, a rétegek közé ragasztva Hegedűs Andrea textilmunkáit tekinthetjük meg:

fovarosi.blog.hu: Metro4-UjbudaKozpont-20150726-22 - indafoto.hu

A mennyezet is különleges, egyedi lemezekből épített alkotás - Bojti Márton elképzelése szerint. A szellőzőcsatorna alsó síkját takaró, a zaj csökkentését is biztosító alumínium lemezeket egyenként, kézzel gyűrték meg. A peronénál jóval visszafogottabb megvilágításnak köszöhetően szinte mintha egy paplan, vagy selyem lepedő lebegne a fejünk felett. Funkciója is van: a tört felület a metró forgalmi zaját csökkenti.

fovarosi.blog.hu: Metro4-UjbudaKozpont-20140329-04 - indafoto.hu

A felszínen a metróépítéshez kapcsolódóan épült meg a Kincses sziget játszótér. A partot a gumiburkolat, a tenger hullámait a homok jelképezi, amelybe különféle tengeri és tengerparti játszóeszközöket helyeztek el. A nagyobbak és a kisebbek játszóterületét egy híd választja el. Az 1-3 éves kicsiket tengeri csillagot formázó homokozóasztalok, delfines rugós hinták és egy hajót formázó kis csúszda várja, a 4-12 évesek egy tengerpartra zuhant repülő és a belőle kiesett hordó, egy csúszda, és egy egész mászó-labirintus közül választhatnak. A 4-es metróhoz kapcsolódó felszíni beruházások közül ezt adták át elsőként. A tájépítészeti tervező a Korzó Tervezési Stúdió Kft. volt.

Források:
Építész Közlöny - Műhely, 2014 szeptember (235. szám)
http://epiteszforum.hu/melysegi-elmenyek-tarsmuveszetek-a-fold-alatt
http://www.origo.hu/itthon/20140201-riport-a-4-es-metro-allomasainak-epiteszeti-szemlejerol.html
http://epiteszforum.hu/ujbuda-kozpont-a-legszellosebb1


További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!

twitterlogo.jpgfblogo.jpgg_logo.png

A bejegyzés trackback címe:

https://fovarosi.blog.hu/api/trackback/id/tr438078974

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2015.11.27. 17:39:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jegkoko 2015.11.22. 07:33:34

Én ilyen nevű megállót nem ismerek csak a Bocskai illetve a Tétényi utat.

Szúnyog 2016.01.05. 18:24:07

Tényleg rátették Bush-t az egyik képre? Micsoda lelkületű figura csinálhatta ezt!

kergfsa 2016.04.17. 15:14:15

"Én ilyen nevű megállót nem ismerek csak a Bocskai illetve a Tétényi utat."

Jó de amint megtanulsz olvasni, kinyílik előtted a világ.