A Miklós tér és a Harrer Pál utca sarkán, Óbudán egy furcsa, elliptikus alaprajzú épület rejtőzik. A helybéliek ismerik, de a város, pláne az ország számára szinte teljesen ismeretlen az egykori Selyemgombolyító épülete.
A történet II. Józseffel kezdődött, aki - Mária Teréziához hasonlóan - lelkesen támogatta a Monarchia iparának fejlesztését. Magyarországon az 1760-70-es évektől a selyemhernyó-tenyésztést, illetve a nyersanyag előkészítést is igyekeztek fejleszteni, hogy aztán Bécsben selymet állítsanak elő belőle. Ehhez gombolyítók (a gubók vékony selyemszálakká való legombolyítását végző üzemek) és fonodák (a vékony szálak vastagabb fonallá való összefonását végző manufaktúrák) felállítására volt szükség.
"A filatórium nyersanyagellátásának biztosítását szem előtt tartva, az uralkodó már 1781-ben meghívta Trevisóból az akkor 66 éves selyemgombolyító szakembert, Mazzocato Ágostont. Mazzocato feleségével és két fiával 1781. október 1-én meg is érkezett Bécsbe, hogy tudásával II. József rendelkezdésére álljon. Selyemgombolyítási és munkaszervezési módszerével elnyerhette az uralkodó bizalmát, aki 1784. november 17-én 1500 Ft fizetéssel* alkalmazta a mestert, hogy Magyarország és társországai területén saját gombolyítási eljárását betanítsa. Az uralkodó parancsára Óbudán Mazzocatónak és családjának megfelelő lakást bocsátottak a rendelkezésére, ahol kellő számú gyakornok oktatását is elvégezhette. Ez az épület az U alakú földszintes rész, amely az 1785/86-ban felépült ovális manufaktúra telkét kelet felől határolja. Ebben akkor már működött egy gombolyító manufaktúra Poppin József vezetésével. Mazzocato 1785. május 18-án érkezett Óbudára, de 1784-ben már elkészítette a régi mellett felállítandó új deglomeratórium alaprajzi felépítésének vázlatát, amelyhez a szomszédos ház telkét is megvették. E vázlat alapján kellett Tallherr József kamarai másodépítésznek, Lander Lőrinc utódjának a kiviteli terveket elkészítenie. A jó szerencse folytán mind Mazzocato vázlatai, mint Tallherr tervei fennmaradtak." (Nemes 1984).
* Mint arra Sisa József rámutatott, valójában az 1500 forintot az egész család kapta, ugyanis felesége és két gyermeke (Nicoletti és Aloysio) is dolgoztak.
Mazzocato alaprajzi vázlata, 1784 (in: Nemes, 1984)
Tallherr József kiviteli terve, 1785 (Nemes, 1984)
Agostino (magyarosítva: Ágoston) Mazzocato olasz selyemkészítő útmutatásai alapján tehát Tallherr József építette fel a manufaktúrát 1784 és 1786 között. Alaprajza olyan, mint egy futópályáé: egy téglalap rövidebbik oldalait félkörívekkel toldották ki. (Ezt a formát az építészetelméletben panoptikonnak nevezik.) Belső udvaros, egyemeletes épület, klasszicista és későbarokk stílusjegyekkel. A téglalap alakú ablakokat kőkeretezéssel látták el. A keleti végen a főhomlokzatot timpanonnal lezárt rizalit zárja. Kétoldalt egy-egy ívelt lépcsősor visz az emeletre, a két lépcső között nyílik a földszint bejárata. A manufaktúra működése idején minden pillérnél egy-egy gombolyító katlan állt. A földszint és az emelet is összefüggő tér volt. A külső kerület mentén 28, a belsőn 16 munkaállást helyeztek el. Az építés során Tallherr sokat fáradozott a szimmetria érvényre juttatásán. Emiatt kissé sérült Mazzocato elképzelése, a szimmetrikus kialakítás miatt a középső, egyenes szakaszon a külső és a belső kerület mentén lévő pillérek takarták egymást az udvar bizonyos pontjairól. Mazzocato tiltakozott is ez ellen, de mire tiltakozásának hangot adott volna, az épület már nagyrészt elkészült. Tallher az eredeti tervekhez képest a földszintet is módosította: Mazzocato félköríves árkádjait ablaksorral váltotta fel, a hazai klíma viszonyaihoz igazítva az épületet. Az első emeleti ablakok a tervtől eltérően kifelé nyílnak és nem befelé, egy ajtó keskenyebb lett a tervezettnél, és a belső udvar kútjával induló vezetékkel kapcsolatban is merült fel kifogás. Mazzocato panaszait végül elvetették. 1785. augusztus 11-én az első 11 gépen megkezdődött a (részleges) munka. Tallher 1786. február 3-án jelentette a helytartótanácsnak az építkezés befejezését. A gombolyítási munka ugyanezen év július 1-én indult meg. A gyártáson kívül a selyemgombolyító munkások betanítását is itt végezték, Mazzocato módszere alapján.
A gyártási módszert pontosan nem ismerjük, de az gyorsabb és hatékonyabb volt, mint a máshol alkalmazott módszerek. A selyemgombolyítás lényege, hogy a bebábozódott selyemhernyó gubójából letekerjék (lemotollálják) a burkot, amely akár egyetlen, több száz méter hosszú fonalként gombolyagba gyűjthető. Később aztán ezekből a szálakból lehet cérnát fonni. Ez utóbbi tevékenység már nem itt folyt, hanem a cérnázóban, azaz a filatóriumban. Annak az épülete nem maradt fenn, az 1838-as árvíz után a környék újjáépítéséhez hordták szét anyagát - emlékét őrzi viszont a Filatorigát neve.
Mazzocato 1814-ben elhunyt, a manufaktúra irányítását ezután fia, Nicoletti (magyarítva: Miklós, németesen: Nicolaus) vette át, később pedig Roscogni Károly selyemgyáros vezetése alatt működött 1830-ig. (Az akkori gazdasági válságot a selyemgyártásban csak a Valero élte túl.) Az 1838-as árvíz idején a lakosság egy része ebben az épületben talált menedékre, amely nem szenvedett nagy kárt, de kiürült: 1849 körül mindössze egy lakó élt benne. A kincstár végül eladta az épületet. A vevő a Dunagőzhajózási Társaság lett, amely lakásokat alakított ki benne. Ekkorra datálható az udvari homlokzat függőfolyosója is. A második világháború idején a leromlott állapotú épületet lebontásra ítélték, de ezt a háborús események miatt nem hajtották végre, így ezt is túlélte. Az ötvenes években helyreállították és lakásokat alakítottak ki benne.
1970 körül. (kép: fortepan.hu, 74123, adományozó: Stipkovits Fülöp)
1973-74-ben a FIMÜV Műemléki Osztálya öt hasznosítási alapterv variációit dolgozott ki az épület jövőjét illetően: színháztörténeti múzeum, szabadidőközpont, könyvtár, vendéglátóipari kombinát is felmerült új funkcióként. Alapos épületkutatás és egy újabb rekonstrukció után 1985 májusában nyitották meg a Közművelődési Információs Központot. A rendszerváltás után több cég irodája itt működött. Ma iroda- és rendezvényházként használják.
Források:
A Selyemgombolyító Óbudán - Zelnik Józseffel beszélget Deregán Gábor. In: Honismeret, 1985, p. 53-56.
Nemes Márta: Magyarország első panoptikonja: a Budapest-Óbudai Selyemgombolyító-manufaktúra. In: Művészettörténeti Értesítő, 1984/4., p. 261-270.
Sisa József: Az óbudai Selyemgombolyító. In: Építés-Építéstudomány, 1985/3-4. p. 381-396.
Csordás Lajos: Háremnek hitték a selyemgombolyítót. In: Népszabadság, Budapest melléklet, 2002. szeptember 17., p. 26.
További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!
