A 2-es villamos végállomásának szomszédságában rejtőzik Budapest egyik legszebb ipari műemléke, a ma is működő ferencvárosi szivattyútelep.

A fővárosi csatornázás történetét kezdhetnénk akár a rómaiaknál is, de ami a számunkra lényeges, az inkább a századforduló, és az utána következő évtizedek. József nádor idejében, 1847-ben született meg Pest város csatornázási szabályrendelete, de az első korszerű tervet csak 1869-ben készítette el a még önálló város számára J. W. Basalgette, London főmérnöke. Reitter Ferenc nevéhez köthető a fővárosi csatornázás kiépítése – igen, ő az, aki a Nagykörútra hajózható csatornát álmodott, amiből aztán nem lett semmi. Úgy száz évre előre gondolkodott, amikor eleve egy egymilliós lakosságú főváros számára vázolta fel a csatornázási gerinchálózatot. Az ő munkáját később Lechner Lajos, Martin Ottó és társaik folytatták, egy olyan rendszert építve ki, ami a mai napig is működőképes, használható maradt.

Csatorna épült a Jászai Mari tér és a Boráros tér között a Nagykörút mentén és a rakpart mentén is. Az ezek által összegyűjtött szenny- és csapadékvizet a ferencvárosi telephely szivattyúi emelték át a Dunába.

A ferencvárosi telep építése 1889-ben kezdődött, és 1893-ban helyezték üzembe. Először gőzgépek működtették a szivattyúkat. A szennyvíz kétkamrás iszapfogón haladt át, majd hat pár szivattyú emelte a maradék szennyvizet a Dunába. Egy gőzgép két szivattyút hajtott meg. A forró gőzt öt kazán állította elő a gőzgépeknek.

1923-ban a polgármester elrendelte a telep átalakítását elektromos üzeműre. Ez több év alatt, 1924 és 1931 között valósult meg. Transzformátort építettek be, újjáépült az iszapfogó berendezés, és két szűrőrácsot is felszereltek. Dízel gépcsoportokat is beépítettek, hogy a telep áramkimaradás esetén is működőképes maradhasson. Ezek egyikét 1932-ben telepítették, amely ma is működőképes. A legnagyobb áradások esetén a "Nagymamát" is bevethetik: ez a dízelmotor egy hadihajóról került ide a századfordulón, és akár nyolc méternyi Dunavizet is képes ellensúlyozni, hogy árvíz idején is működhessen a szenny- és csapadékvíz átemelés. A régi épületek és berendezések fontos ipartörténeti műemlékeink.

Budapest fejlődésének az első világháborút lezáró trianoni béke is lökést adott, emiatt ugyanis rengetegen költöztek át új határokon belülre. Az új építkezések a csatornázási igényeket is megnövelték. Ennek kapcsán készült el az angyalföldi és a kelenföldi szennyvíztelep. Időközben a budapesti (szenny)vízelevezető árkok beboltozása is megtörtént.

Az impozáns csarnok egyben fontos ipartörténeti emlék is

A második világháborúban a ferencvárosi telep súlyos károkat szenvedett. Akkor még létezett a ferencvárosi teherpályaudvar, és már létezett a déli vasúti híd is, ezek vágányzata pedig a bombázások célpontja volt, így a szennyvíztelepet 32 bombatalálat érte.

Fennmaradt az üzem tevékenységének több naplója is. 1945. január 16-ánál ezt a bejegyzést olvashatjuk: „Áteresztőn 6-6 h-ig. Jendrassik üzembe: 7-től 11-ig, azután órósz rendeletre leált. Ferencz József híd robbantása.”

A háború után azonnal megkezdődött a helyreállítás, hisz létfontosságú üzemről volt szó.

A második világháborús pusztítás

A felső galériaszint egykori vezérlője

1946-ban megalakult a Fővárosi Csatornázási Művek, ennek része lett ez a telephely is. Az 1962-es nagyszabású csatornázási terv már az új lakásépítési programot is figyelembe véve született meg. A Rákosi-, majd Kádár-rendszerben a város fejlődése a város iparosítását is magával hozta, ami a szennyvizek tisztításának igényét is fokozta. 1955-66 között épült ki az első biológiai tisztítást végző szennyvíztisztító mű a dél-pesti telepen. 1974-ben Észak-Pesten, Dél-Budán és Csepelen jelölték ki a létesítendő szennyvíztisztító telepek helyét. Az észak-pesti, avagy újpesti, Tímár utcai telep első üteme 1985-re épült fel. A budai szennyvízcsatorna hálózat és a csepeli szennyvíztisztító telep már jóval a rendszerváltás után, a Demszky-érában épült ki.

További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!