A Lánchíd építési helyének véglegesítése egy új alagút építésének igényét is felvetette. Innen több éves küzdelem vezetett el az építés megkezdéséig, amely csak négy évvel a híd átadása után kezdődhetett meg.

Az építésre szerződött részvénytársaság megalakulása és a kiviteli tervek elkészítését követően 1853. február 10-én megkezdődhetett az Alagút építése. Egyszerre álltak neki a munkának a Krisztina tér és a Lánchíd felől, de fentről, a Várból (a még álló Hentzi-emlék mellett) is lefúrtak egy közel negyven méter mélységű aknát.

Egy próba alagútépítéssel kezdtek neki a tényleges fejtésnek – ebben Gregersen Guilbrand norvég mérnök is részt vett. A császári udvarral kötött megállapodás is segítette az alagútépítést: őfelsége 800 mázsa lőport engedett át az építőknek (egyes források szerint ingyen, mások szerint előállítási áron), cserébe a katonaságnak ingyenes átkelést biztosítottak. A helyszínen kétszáz munkás dolgozott egyszerre a 349,66 méter hosszú munkahelyen. A fanyalgók ekkor sem maradtak némák: sokan mondogatták, hogy a két irányból kezdett fúrás nem fog majd középen jól összetalálkozni. Nem nekik lett igazuk: a 10-12 láb keresztmetszetű próbavágatok október végén összetalálkoztak, majd ezeket szélesítették, magasították ki az Alagút méretére. A Lánchíd felőli táró és az aknamélyítés 1853. augusztus 17-én ért össze. Arról pedig maga Adam Clark is beszámolt az egyik levelében, hogy az év október 25-én az akna és a krisztinavárosi táró is pontosan, terv szerint futott össze:

„10 órakor a társulat elnöke m. Ürményi József cs. k. kamarás, az alagút épitő főmérnökét Clark Ádám urat mutatván be a fővendégeknek, az alagutba menetelt megnyitá, mire a három deszkából összetett pallón kettenkint egymásután mentek be a vendégek az alagútba. A választó falhoz érkezvén, miután vezető elnök ur az alagút indítványozóját gr. Széchenyi Istvánt éltette, a munkások a választófalat hirtelen lerombolták, a vendégtársaság erre az egész alaguton átmen a budai oldalra. Az alagút bemeneti s kijárat homlokzata ez alkalomra lobogókkal és lombokkal volt kidiszitve, s az ünnepélynek meleg derül idő kedvezett” (Budapesti Hírlap, 1853. október 26.)

Az alagút és a tárna építése egyben a hegy geológiai adottságaira is rámutatott. A társaság nagy összegeket takaríthatott meg azzal, hogy a hegy belsejében is találtak meszet, amelyet rögtön fel is használhattak az építéshez. A tárna kiépítése nagyrészt budai márgában folyt, amelyet agyagosabb, a vizet átszivárogni engedő közbetelepülések tarkítottak. Ez felett egy néhány méter vastagságú mésztufa réteg, annak tetején pedig ún. kultúrtörmelék található a budai Várhegyben.

Hogy hová került a kitermelt föld? Többfelé is jutott belőle: a Krisztinavárosba, a lágymányosi Kopaszi-gát mögötti Duna-ág feltöltésére, a mai Műegyetem campusának területére, de a Lánchídtól északra épített belőle rakpartot Reitter Ferenc is.

Az építés közben a déli oldalra építettek egy 50 méter hosszú tárnát is, amelynek keleti végéből 27 méter hosszú, emelkedő járat az Alagút boltozata fölé vitt, a Várból lefúrt függőleges aknához. Ezt a tárnát a Várparancsnokság akarta katonai célra használni, hogy a Vár és az Alagút között közvetlen átjáráshoz jussanak. Még kutat is akartak ásni. Ám időközben a vár katonai jellege hivatalosan is megszűnt, így jó időre lekerült a kérdés a napirendről.

Gyalogosoknak már a hivatalos átadás előtt is lehetővé tették az átkelést, mivel az átkelés díjából pénzhez jutott a részvénytársaság. 1854 novemberére már 4000 forint bevételt értek így el. Decemberre az alagút Lánchíd felőli kijárata lényegében el is készült, a díszkapu kiépítésén dolgoztak. Erősen haladt előre a munka az alagút belsejében is, ahol a boltozat készült. Egy korai terv még egyiptomi hatású, lótuszköteges oszlopokkal díszített kapuépítményt mutatott, ezt azonban nyilván elvetették. A megvalósult tervben a Lánchíd építési stílusát vitték tovább az Alagút bejárati kapuépítményére is, így a kettő harmonikus egészet képez. A kapuzaton már jól szemügyre vehető az Alagút tojás alakú íve, ezt vastag kőtömbök keretezik. A bejárat két oldalán egy-egy dór oszloppár erősíti a kapu jelleget, a kompozíciót hangsúlyos párkányzat zárja le.

A Lánchíd felőli kapuépítmény egy korai, meg nem valósult változata (kép: Vasárnapi Újság, 1854. május 7.)

Az első kocsi 1855. szeptember 23-án haladt át az Alagúton, rajta Ürményi József császári és királyi kamarással, Adam Clarkkal és a társaság titkárával, Baumgartnerrel. 1856. március 6-án nyitották meg a gyalogos forgalom számára. 1 személy átkelése 1 krajcárba, 1 lóé 3 krajcárba került. A Budai Várhegyi Alagút ünnepélyes átadására 1857. április 30-án került sor. Építési költsége 524 000 forint volt, ezt nagyobb részben 4200 darab 100 forint névértékű részvény eladásából, kisebb részben hitel felvételből fedezték. A beruházás kifizetődőnek tűnt: az áthaladóktól kapott bevétel 1858-ban 25834 forint, 1861-ben már 67023 forint volt.

(folytatása következik)

További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!