Apuleius • 3 nap
Megjelent: Magyar Nyelvőr, 149. évfolyam 2. szám (2025. április–június), 272-275. oldal.
Vannak kiadványok, amelyeket időről időre új köntösbe öltöztetnek. Ez történhet azért, mert a kötetek népszerűsége megköveteli a minél nagyobb példányszámban való megjelenést, vagy azért, mert a mű mérföldkőnek számít pl. a tudománytörténetben, esetleg azért, mert a kötet szerzőjének évfordulóját ünnepeljük. A Nyelvművelésünk évszázadai újrakiadásának célja az utóbbi kettővel jellemezhető: a szerző, Fábián Pál, az ELTE 2008-ban elhunyt professor emeritusa közérthető formájú, könnyen olvasható összefoglalását adja a nyelvművelés legfontosabb történéseinek (1982-ig). A kötet eredeti fülszövege így fogalmaz: „Fábián Pál […] ebben a munkájában az érdeklődő nagyközönség számára foglalja össze mindazt, amit a nyelvművelés történetéről – kezdetétől napjainkig – tudni illik.”
A Nyelvművelésünk évszázadai második kiadása a Tinta Könyvkiadónál jelent meg Az ékesszólás kiskönyvtára sorozat 90. darabjaként. Az eredeti művet a Gondolat Kiadó adta ki 1984-ben, az újrakiadás az eredeti, szövegében változatlan lenyomata. Ennek megfelelően az egyes fejezetek tartalma és elrendezése sem változott: Nyelvfejlődés és nyelvfejlesztés (I.), Nyelvfejlesztő törekvések jelei a középkorban (II.), A XVI. század (III.), A XVII. század (IV.), A XVIII. század a nyelvújítás koráig (V.), A nyelvújítás kora (VI.), Nyelvművelés az ortológia jegyében (VII.), Nyelvművelésünk a második világháború óta (1945–1982) (VIII.), valamint a Zárószó és az Irodalom. Egyetlen különbség az első kiadáshoz képest az, hogy az új kiadás végén a kiadó Keszler Borbála professor emeritus személyes hangú visszaemlékezését, valamint Tompa József 1985-ös, az első kiadásról írott recenziójának részletét is közli, tisztelegve Fábián Pál 100. születésnapja előtt.
Ez volt az újrakiadás másik célja: Fábián Pál 1922-ben született, munkásságának hat évtizede alatt számos egyetemi jegyzetet (pl. A mai magyar nyelv című tankönyvet), nyelvművelő cikket és monográfiát írt vagy jegyzett társszerzőként. Nevéhez fűződik A magyar helyesírás szabályai 1954. évi 10. és 1984. évi 11. kiadása és az Orvosi helyesírási szótár megalkotása is. Érdekes tudomány- és technológiatörténeti tényre hívja fel a figyelmet Keszler Borbála: Fábián Pál „közbenjárásának köszönhető, hogy az írógépek gyártásakor a hosszú magánhangzók billentyűit is kötelezővé tették” (lásd az újrakiadás utolsó fejezetében közölt emlékezést). Előtte ilyenek nem voltak: a hosszú ékezeteket utólag, kézzel kellett a gépelt szövegekbe bejegyezni.
Fábián Pál kötetéből jól látszódnak azok a küzdelmek, erények és hibák, amelyekkel a nyelvművelés az évszázadok során nyomot hagyott a nyelvben és a nyelvhasználatban. Nincs talán még egy ilyen tömör összegzése a küzdelmeknek, amely a kódexek nyelvi kérdéseitől a humanistákon át a nyelvtanok megalkotásáig, valamint a nyelvújítás korától az újortológia hatásain keresztül a 80-as évek elejéig öleli fel a nyelvért való aktív cselekvés történetét. Sylvester János, Dévai Bíró Mátyás, Heltai Gáspár, Szenczi Molnár Albert, Komáromi Csipkés György – híres nevek, amelyek tulajdonosaihoz bibliafordítások, nyelvtanok kapcsolódnak. A nyelvújítás alakjai közül Fábián Pál bemutatja például Baróti Szabó Dávid úttörő munkásságát, és – olykor korabeli szemmel is – bosszantó, hovatovább nevetséges újításait, amellyel a kortársai ellenszenvét is kivívta. A nyelvújításról szóló fejezetben központi szerepet kap Kazinczy Ferenc alakja, és az ortológus-neológus vitában betöltött szerepe, valamint azoknak a szóalkotási módoknak a bemutatása, amelyekkel a nyelvújítók számos új szót hoztak létre. Ezeket ma ritkább szóalkotási módoknak szoktuk nevezni: szóösszerántás (pl. levegő + ég → lég), szócsonkítás [pl. diadal(om)], szóelvonás (pl. dacos → dac, gyönyörű → gyönyör), és természetesen megtaláljuk a szövegben a szóképzésnek, valamint a szóösszetételek létrejöttének különleges eseteit is. Olvashatunk továbbá Folnesics Lajos „nyőstényítési” kísérletéről, amely csúfos kudarcot vallott, és végigkövethetjük az Akadémia heroikus munkásságát a szaknyelvek magyarításában (többek között Bugát Pál híres-hírhedt túlkapásait is).
Az 1872-t követő időszak az ortológus ellenhatásról, annak okairól és a Magyar Nyelvőr mint az újortológia egyik szócsöve működésének kezdeteiről szól – egészen a két világháború közötti időszakig. A kötet utolsó fejezete pedig a második világháborút követő időszakot elemzi, ismerteti. A fejezet terjedelme (46 oldal) is mutatja, mennyire fontosnak tartotta a szerző az akkori nyelvművelés társadalmi helyzetének, eredményeinek bemutatását. Fábián Pál a következőt állapítja meg 1982-ben, a kézirat lezárásakor: „a magyar nyelv ápolása, tudatos fejlesztése szempontjából eredményes szakasz telt el, és van még folyamatban.” Ennek bizonyítására felsorolja közel 40 év nyelvművelő kiadványait, említést tesz a sajtó nyelvének szerepéről, valamint az elektronikus médiumok, de kiemelten a televízió fel sem becsülhető hatásairól. Nagy eredményként említi meg ugyanakkor, hogy az – egyébként Lőrincze Lajos által is képviselt – pozitív nyelvművelő szemléletet sikerült beemelni az iskolai oktatásba. Ez alatt például a magyar nyelv tantárgy önálló érdemjeggyel való jutalmazását, és a nyelvtani, nyelvművelő, stilisztikai és helyesírási ismeretekre irányuló erőteljesebb figyelmet érti.
Fábián Pál nem csupán egy történeti munkát hagyott az utókorra, hanem törekedett a nyelvművelés történetét motiváló társadalmi viszonyok értető bemutatására is. Célja az volt, hogy világos legyen az olvasó számára: milyen nemzetközi törekvések indokolták például a nyelvújítás megindulását, és hogyan hatott erre az ébredező nemzeti szemlélet; vagy milyen nyelvművelő feladatok várnak még a jövendő generációkra a fejlődő technika, a tömegkommunikáció korában. És Fábián Pál nem feledkezik meg a határon túli magyarságról sem: a 80-as években talán szokatlan módon többoldalas ismertetést közöl a határon túli nyelvművelés helyzetéről.
A kötetet végigolvasva felmerül a kérdés: hogyan tovább? Hiszen a nyelvművelés és annak története nem ért véget 1984-ben, sőt a rendszerváltozás okozta nyelvi változások, a liberalizálódás a társadalomban és a tudományban éles, olykor személyeskedésig fajuló vitákat hozott. Ebben a korszakban jelentek meg olyan kiadványok, amelyek a magyar nyelv ezredfordulós állapotát elemzik, és földolgozzák a nyelvművelés körül zajló vitákat (lásd Balázs 1998, 2001, 2005a; Minya 2005), de napvilágot látott a Magyar nyelvstratégiai kutatócsoport gondozásában egy olyan kötetsorozat is, amely ötéves ciklusokban tesz jelentést a magyar nyelv állapotáról (Jelentés a magyar nyelvről, vö. Balázs 2005b, 2010, 2016, 2021). Születtek emellett a magyar nyelv szókészletének változásairól szóló munkák (vö. Minya 2003, 2007, 2012, 2014, 2019), a nyelvművelés szerepét újraértelmezni hivatott művek (pl. Domonkosi et al. 2007; Kemény 2007), íródott a nyelvművelés retorikai gyökereiről szóló monográfia (Pölcz 2021) és a Magyar Nyelvőr történetét a 150 éves évforduló alkalmából feldolgozó mű is (Balázs 2022). Az MTA-hoz is kötődnek további, a nyelvművelés állapotáról is szóló kiadványok (Tolcsvai Nagy 2017, Tolcsvai Nagy et al. 2023).
A Nyelvművelésünk évszázadai megjelenése óta eltelt bő 40 év. Lehet, hogy itt volna az ideje egy hasonló összegző munka megjelentetésének, amelyhez jó alapot jelenthet az újrakiadott Fábián-kötet is.
Pölcz Ádám
Szakirodalom
Fábián Pál Nyelvművelésünk évszázadai című könyve kedvezményes áron megrendelhető a TINTA Könyvkiadó webboltjában: www.tinta.hu!
