1914 júniusában járunk… Harry Laird, a német származású brit fegyverkereskedő csak két dolgot szeret jobban a minőségi flinták árusításánál: a hölgyvendégeit kukkolni, valamint (pornó)irodalmi klasszikusok alapján szexpartikat szervezni. Most is ez utóbbi célból igyekszik kuncsaftja, az orosz Alekszej Orlov báró magánszigetére, ahová jó barátai is elkísérik: például Mark, a léha festő- és szobrászművész; a szabadelvű Valerie, aki ugyan Harry szeretője, de ettől még Markot sem dobja ki az ágyából; az orrát igencsak fennhordó és hátborzongatóan affektáló Lady Suzanne Stanford; és a roppant bájos Pauline, aki Lord Stanford unokahúga és nevelt lánya. A szigetre érve Harry nem vesztegeti az időt, és közli a saját, valamint Orlov báró már egy ideje a helyszínen lustálkodó sleppjével, hogy a Plejádok csillagai és a Holdunk nemsokára gyönyörű együttállást fognak produkálni, ami az ókori görögök hite szerint azt jelenti, hogy Aphrodité, a szerelem istennője ismét „leszületik” a földlakók körébe ember alakban.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Harry azt javasolja, ha már úgysincs jobb dolga épp semelyiküknek, a nagy eseményt különleges performansszal ünnepeljék: tanulják be és adják elő a neves francia író, Pierre Louÿs Aphrodité című 1895-ös regényének színházi változatát, amelyhez színpadként a szigetet használhatják. A művészlelkű fegyverkereskedő kiosztja a szerepeket, amelyek közül a legfontosabbak Pauline-nek és Marknak jutnak. Előbbi az Aphrodité szépségével felruházott végzet asszonyát, Krisziszt alakítja majd, az utóbbi pedig Démétrioszt, a tehetséges szobrászt, akinek Kriszisz három feladat teljesítését szabja feltételül – ezek elvégzése híján Démétriosz legfeljebb csak álmodozhat arról, hogy Kriszisz valaha lefekszik vele. Az előadás természetesen össznépi, ógörög stílusú orgiával végződik majd, amelyet a Harry által megformált cinikus filozófus (és született kukkoló) felügyel, aki egyben a kopulációs pozitúrák kitalálója is.
„Amíg van kereslet a fegyvereimre, nem nézek más foglalkozás után.”
„Túlteng benned a humánum, Harry…”
„Ne húzd a szádat, Mark… Harry fizeti a számláidat, úgyhogy illene zokszó nélkül tűrnöd, hogy kukkol minket.”
„Helyesen gondolkodsz, Valerie. Csak annyit várok el a lekötelezettjeimtől, hogy olykor megleshessem őket… meg néha mást is.”
„Nem szeretném, ha Pauline több lenne a kukkoltjaid egyikénél, Harry. Értékes lány, jobbat érdemel nálad.”
„Nem ígérek semmit, Suzanne… Pauline túl szép ahhoz, hogy ne indítsam el a romlás útján.”
Pauline maga a megtestesült erény és ártatlanság, ezért aztán nem fűlik a foga Harry pikáns játékaihoz. Lady Stanfordnak azonban fontos közlendője van a számára: Pauline-nek sürgősen fel kell hagynia az ellenkezéssel, ugyanis a Stanford família jövője a tét. Lord és Lady Stanford néhány éve olyannyira összebarátkozott egy hercegi párral, hogy nem csak közös teadélutánokat tartottak, de egymás testét is élvezték, a párcserés szexről pedig élénk levelezést folytattak. E kompromittáló levelek később illetéktelen kézbe kerültek, és eltulajdonítójuk azzal zsarolta Stanfordékat, hogy nyilvánosságra hozza a sikamlós vallomásokat, ha nem ajándékozzák meg egy tekintélyes summával. A renoméjáért aggódó Stanford házaspár ekkoriban anyagi gondokkal küzdött, úgyhogy régi cimborájukhoz, Harry Lairdhez fordultak segítségért. A félelmetes hírű Harry egy életre lebeszélte a fickót arról, hogy Stanfordékat bármikor is újból zaklassa, és ezért a család örök hálával tartozik neki. E hála kimutatásának pedig most érkezett el az ideje, tehát amennyiben Harry azt kívánja, hogy Pauline lépjen a züllés útjára, durcáskodás nélkül meg kell tennie. Csakhogy Pauline-nek esze ágában sincs olcsó cédává válni a szigeten, és őszinte segítőtársra talál Markban, aki viszont megcsömörlött Harry erkölcstelen tivornyáitól. Miközben a többi vendég elszántan orgiázik, egy katonatiszt toppan be a hírrel, miszerint Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös merénylet áldozata lett Szarajevóban, úgyhogy vége a boldog és féktelen békeidőknek…
„Meséltem már arról, amikor Raszputyin a cári udvarban a szajhájává tett?”
„Megmutatom az egyik kurtizánunkon, hogy mit művelt velem…”
„Ne hagyd abba, Karin, remek a műsor!”
„Karinon nem csodálkozom, de rajtad igen, Alekszej. Szégyellhetnéd magad, amiért ekkora bambuló perverz lettél vénségedre!”
„A következő a program: kegyetlenül berúgunk, és egész nap dugunk. Persze nem úgy, mint a tanulatlan parasztok, hanem a felső tízezerhez illően, egy kulturális esemény keretében.”
„Már alig várjuk, hogy megkapjuk a szerepeinket, Harry!”
„Lehetek Kleopátra? Ja, hogy ez most egy görög darab lesz…”
„Rossz hírem van számodra, Julie: Harry leszboszi szeretőkké tett minket a színházasdijában, azaz bármennyire is ódzkodsz tőle, kénytelen leszel elviselni, ahogy rajtad gyakorlom Raszputyin nyelvtechnikáját.”
Robert Fuest brit filmrendező, díszlettervező és festőművész szülőhazájában leginkább az Üvöltő szelek 1970-es, sokak által legjobbnak tartott filmadaptációja (főszerepben: Timothy Dalton és Anna Calder-Marshall), valamint elmebeteg tudósos pop art horrorfilmjei (A förtelmes Dr. Phibes + Dr Phibes visszatér) révén érdemelte ki a kultfigura-státuszt, nálunk viszont az … és hamarosan a sötétség című, szintén 1970-es pszichothrillerével keltett feltűnést, amelyben egy 1956-os menekült magyar színész, Éles Sándor alakítja azt a jóképű detektívet, aki Franciaországban túrázó lányokra vadászó sorozatgyilkos elfogásán fáradozik. Az 1982-es Aphrodité volt a mozgóképes ipar packázásait egyre inkább megelégelő Fuest utolsó játékfilmes munkája, amely egyben életművének legmerészebb darabja is, mivel forró hangulatú és rendkívül esztétikus szexfilmről van szó.
„Szóval a te és a bácsikám erkölcstelensége miatt lettünk Harry talpnyalói? Szégyelljétek magatokat, Suzanne néni!”
„Görögösödjünk el három napra, lányok…”
„Maga alá temet a depresszió, Démétriosz. Fel tudsz-e vidítani?”
„Karin! Segíts Julie-nak megtenni az első lépéseket a szapphói úton!”
„Aludjatok csak! Addig én elcsenek egy csecsebecsét az én Krisziszemnek egyikőtök csecséről!”
A brit, francia, nyugatnémet és svájci koprodukcióban készült alkotás főbb szerepeit Európában jól csengő nevű színészek kapták. Pauline-t a vonzó Valérie Kaprisky (Kifulladásig Los Angelesben), Lady Suzanne Stanfordot az arisztokratikus kisugárzású exmodell, Capucine (Gioa halálosan szexi fotói), a kéjsóvár machinátort, Harry Lairdet pedig Horst Buchholz játszhatta el. A német James Deanként emlegetett színészt a magyar nézők elsősorban A hét mesterlövész című westernklasszikus zöldfülű revolverhőseként ismerik – Buchholz az előbb említett szerepben még kissé törte az angolt, 1982-re azonban már levetkőzte germán akcentusát (a ruháitól viszont nem vált meg még maga Aphrodité kedvéért sem). Catherine Jourdan (A négy muskétás) kellően ledér Valerie-ként, a Markot életre keltő Daniel Berettának (akinek – családnevéhez illően – a Revolver című olasz krimihez köthető a másik legemlékezetesebb jelenése) az ügyeletes rokonszenves ifjú titánt köszönhetjük, Delia Boccardo (Bombanőkre vadászó óriáspolip) pedig Orlov báró (Yves Massard) egyik sok mindenre kapható vendégét alakítja. Érdemes megemlíteni, hogy a Bernard Daillencourt (A bestia) által pazarul fényképezett, elegánsan erotikus filmet valamelyik forgalmazója később pornójelenetekkel „turbózta fel”, amelyeknek sem az operatőre, sem a világosítója nem volt egy zseni a teljesítménye alapján, a színészeket pedig testdublőrök helyettesítették. Ez a „pornósított” változat jelent meg blu-rayen, amelynek beszerzését főleg azoknak ajánlom, akik vevők a nagy világégésekkel kombinált kicsapongásra (további Retrokult-cikkek e témában: A dőzsölő elit utolsó orgiája + Szexpartival végződik a harmadik világháború).
„Engem ugyan nem veszel rá arra, hogy összegabalyodjak egy rakás matrózzal vagy a kurtizánjaiddal, Harry!”
„Láttam én már nálad erényesebb teremtéseket is elbukni, Pauline.”
„Hölgyeim és uraim! Mindenki vesse magát a hozzá legközelebb lévőre!”
„Nyögjön hangosan a kórus Aphrodité tiszteletére!”
„Elég volt ebből a sok felszínes, az igaz szerelmet hírből sem ismerő ingyenélőből. Lelépsz-e velem innét, istennőm?”
„Már azt hittem, sosem jön meg az eszed, szobrászkám!”
„Vajon milyen sorsot jósolnak a kártyalapok Európának?”
MÉG TÖBB TEAKBOIS-FÉLE RETRO:
