Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

A Vasudvar

2010. december 26. - fovarosi.blog.hu

Cikksorozat Finta Józsefről

fovarosi.blog.hu: Vasudvar2010-07

1997-es épület a Vasudvar nevet viselő. Az 1870-es években tényleg Vasudvar épült ide, ennek a helyére került az új szállodai-kereskedelmi-irodai központ. A homlokzatot és a hintóbejárót is szépen felújították az átalakítás során. Korunkra jellemző, hogy a kocsibejáróból autós garázsbehajtó lett. A Váci utca - Galamb utca - Pesti Barnabás utca - Régiposta utca által határolt területen valamikor állt Vasudvar későklasszicista-historizáló épülete nagyon szép húzott acélszerkezetű üvegtetővel épült. A ház szinte sértetlenül úszta meg a második világháborút, pusztulását a felelőtlen, nemtörődöm használata okozta. Már a hatvanas évektől felmerült az újbóli beépítés, elsősorban a környéken kialakuló passzázsrendszer részeként. A megvalósításig viszont több évtized telt el - mire eldöntötték, hogy a teljes belső épületrész elbontható. Mégpedig azzal a feltétellel, hogy az üvegtetőt eredeti szekezetével, s magát az udvart, illetve a szép boltozatú kocsibehajtót vissza kell állítan eredeti formájában. A Pesti Barnabás utcai homlokzat megtartandónak minősült. Az építkezés 1996-ban indult meg. Háromszintes kereskedelmi központ, 100 szobás szálloda és bérirodaház épült, meg persze az egész alá teremgarázs. Finta fájlalta, hogy megfontolatlan eladások miatt nem tudott megépülni a Galamb utca felé tervezett kijárat, ami a Duna korzó felé nyitott volna átjárást.

A bevásárlóközpont rész belsőépítészeti tervezésére a finanszírozó osztrák bank egy külsős belsőépítészt fogadott fel - annak ellenére, hogy a Finta Stúdiónak szerződése volt ezen munkálatok elvégzésére. Elég rossz együttműködési kényszer született, de a ház végül elkészült. Igaz, azóta se láttam ott soha tömegeket, viszont talán sose volt az összes üzlethelyiség kiadva. A bevásárlóközpont szép, de valahogy nincs bejáratva, az ideérkező turisták zöme csak elsétál mellette. Az épület üvegteteje rengeteg fényt enged be az amúgy igencsak sűrűn beépített városrészben álló házba, ez nekem kifejezetten tetszik a helyben.



A szállodai egységet a Marriott üzemelteti. 9 szinten 108 szoba és 4 tárgyalóterem található benne.

Tetszett a cikk? Kövess Facebookon is!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fovarosi.blog.hu/api/trackback/id/tr771930585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fricy · http://epitos.blog.hu 2011.01.04. 09:02:24

Ez az udvar nagyon jól néz ki. Nem ismertem. Valószínűleg nem vagyok ezzel egyedül. Tényleg nagyon el van rejtve.

BISMARCK 2011.01.05. 06:01:34

Én ismerem, majdnem mellette laktam. Soha nem volt teljesen kiadva (talán nyitáskor) és nagyon gyorsan változtak a boltok is.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2011.01.06. 11:58:19

stílusra olyan mint egy olasz élményfürdő a kilencvenes évek közepéről, tartalmilag pedig a millenium irodaház fászádista mellékbejáratába rejtett bukott butikpláza. valóban nem ez finta lexarabb műve, de ez se több, mint a minimiláisan elvárható nulla szint.
süti beállítások módosítása