Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

IQ az Infoparkban

2010. április 11. - fovarosi.blog.hu


Épül az előadótermi blokk

Meglátogattuk a már szerkezetkész állapotba került új egyetemi tömböt Lágymányoson.
A bejáráskor  (februárban) még nagy sárban, hideg esőben caplattunk a helyszínen, ám ez az építéskor megszokott állapot már csak pár hónapig tart, ősszel már a diákok vehetik birtokba az épületet. Az új épületbe a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara valamint a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar egy része költözhet majd be. A szomszédos I épület mellett álló új tömbök a Q jelet kapták (Q1, Q2, illetve az I épület másik oldalára álmodott Q3), így a két épület(együttes) betűjelei együtt az IQ-ra, azaz a tudásra utalnak. Az eredeti tervek szerint az északi és déli épületeket üvegfalú híd kötné össze egymással és az I épülettel. Az épülő, déli épületként is emlegetett tömb generáltervezője Lázár Antal (A&D Studio), a generálkivitelező a Hérosz Zrt. 2009-ben egy időre finanszírozási gondok miatt leállt az építkezés, ám a K&H, a Raiffeisen Bank és az MFB szerepvállalásával sikerült elérni a folytatást. 2009-es átadás helyett így most 2010 szeptember 1-je a kitűzött határidő. A PPP-beruházás keretében a Q1 épületet a BME 20 éves határozott időtartamra visszabérli a beruházó H2Q Kft.-től.


Az előadótermi blokk keresztmetszete

Az északi tömbként emlegetett Q2 épület építése egyelőre áll, az egyetem helyett talán az MTA számára fog elkészülni vagy bérirodaházzá alakul, természetesen áttervezés után. Ennek a tömbnek a generáltervezője Kaszás István (Szalonka Építész Stúdió Kft.). Így ennek az épületnek a meglátogatása most elmaradt, talán néhány hónap múlva már itt is lesz mit megnézni.

Leállt az építkezés

A déli épület alapkőletételére 2007. szeptember 3-án került sor, 2009 december 4-én pedig a bokrétaavató ünnepséget is megtarthatták. Két nagy tömb, és a közöttük levő összeköttetés adja ki az épület egészét. A téglatestek nagyon egyszerű szerkesztésű kubusaiba a szalagablakok hullámoztatása visz némi játékosságot. A homlokzatok téglaburkolatosak lesznek, fém nyílászárókat építenek majd be. A két szárnyban tanszéki irodák, előadók és szemináriumi termek lesznek. A belső terekben az elválasztó, nem teherhordó falak nagy arányban gipszkartonból készülnek, ezek szerelését már elkezdték. Egy közbeiktatott galériaszintet is bejártunk - sajnos ennek a szélessége nem mondható nagyon impozánsnak, kissé szűkösnek tűnik. A legfelső, 5. szinten már oktatási funkció nem lesz, itt csak a gépészet kap helyet. Mindkét szárnyban 2-2 lépcsőházat, és ezek mellett lifteket építenek be. A két épületszárny egymástól kissé eltartóan, a területen kialakított sugaras-köríves utcahálózathoz igazodva épült meg, egyben a szomszédos I épület kialakítását is követve. Az épület alá két szint mélyen teremgarázs kerül 399 gépkocsi számára, de ezen a mélyszinten lesznek majd megtalálhatók a laborok, illetve a légkezelők gépészete is. A mélyépítés során kb. 74 ezer köbméter földet mozgattak meg. A fűtés jelen állapot szerint valószínűleg távhővel lesz megoldva, de ez még nem eldöntött. 8 liftakna és 4 lépcsőház épül, a gépészeti aknákat a lépcsők mellett alakítják ki.

A fő attrakció azonban egyértelműen a két épület közé, az aula fölé felfüggesztett, ellipszis keresztmetszetű előadótermi blokk. A két előadó a fenti képen is látható lépcsőző gerendákon, 18-20 méter fesztávval épül. Külső fém-üveg burkolata a beépített LED-eknek köszönhetően másfél millió színárnyalatra képes, változó színhatású lesz. Legalábbis ez szerepel a tervekben, reméljük, hogy költségtakarékossági okokból nem fog eltűnni ez az elem. A teljes épület kb. 12700 nm alapterületű lesz.



 

Ha minden jól halad, szeptember 1-jén 3600 diák veheti birtokba az új épületet.

Források:
http://epiteszforum.hu/node/7083
http://epiteszforum.hu/node/6943
http://www.mfor.hu/cikkek/MFB_garanciaval_folytatodik_a_BME_uj_epuletenek_kivitelezese.html
http://tervlap.hu/index.php?id=20091207ujraindult__es_mar_szerkezetkesz_a_bme_uj__q_epulete
http://epiteszforum.hu/node/14689

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fovarosi.blog.hu/api/trackback/id/tr581845517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

falzse 2010.04.11. 09:23:09

Hol van jelenleg a VIK épülete? És mi lesz vele a költözés után?

EvilHedgehog 2010.04.11. 09:57:24

@falzse: Az I épület teljes egészében a VIK épülete (itt főleg az infós tanszékek vannak többségben) a villanyos tanszékeke pedig a V1 és V2-ben vannak elszórva. A V2-ből fognak átköltözni a Q-ba, és elvileg így már szinte teljesen egy helyen lesz a kar (I és Q épületben).

A költözés és ami utána lesz arról kicsit bővebben itt:
muhely.com/cikk/21
süti beállítások módosítása