Az utcák és házszámok rendszere előtt egyszerűen csak Vörös Sün házként emlegették a Hess András tér 3. alatti házat, Budapest egyik legrégibb lakóházát.

A (mai nevein) Fortuna utca – Hess András tér – Táncsics Mihály utca által határolt területen eredetileg négy ház állt. Az egyik a Hess András téren ma is álló épületrész, a nagy kapualj két oldalán egy-egy traktussal. A második ház a Fortuna utcában, a harmadik és a negyedik pedig a Táncsics Mihály utcai oldalon állt az 1686-os ostromig.

A teret a középkorban a törökök piactérnek használták. Valószínűleg az itt állt terebélyes fa után hívták akkoriban Zöldfa térnek. Még egy 1696-os kalauz is így említi: „Plätzel bey dem grünen baum gennannt”, azaz a zöld fáról elnevezett tér. Az itteni kútra is átragadt a név, zöld kútként emlegették. A térre idővel Iskola térként hivatkoztak, mivel az itt megtelepedett jezsuiták iskolája is a tér egyik házában működött. 1879-ben Pázmány Péterről nevezték el a teret: ő volt az, aki a nagyszombati egyetemről Budára költöztette a nyomdát. 1936-ban, avatták fel a téren ma is álló, XI. Ince pápát ábrázoló szobrot, akkor róla nevezték el a teret is. 1954 óta viseli mai nevét: a Hess András tér annak a nyomdásznak a nevét őrzi, aki 1473-ban kinyomtatta az első magyar nyomtatott művet, a Budai Krónikát.

1383-ban már állt itt ház, mert Laczkfy György ide hurcoltatta Héderváry-Kont Istvánt. Kont a Horváth-féle lázadásban vett részt: nem ismerték el Nagy Lajos király utódait, fegyverrel indultak a korona ellen. Letartóztatása után Kont olyan tiszteletlenül viselkedett a király előtt, hogy nem teketóriáztak vele, hamar fejét vette a hóhér. A kivégzése előtti napot itt, ebben a házban töltötte. A házat 1390-ben Kont Miklós nádor örökölte – az . 1400 táján a házat Kont Miklós unokái a csatkai pálosoknak adták el.

Buda 1686-os ostromában súlyos sérüléseket kapott a ház, de boltozatai, falai szerencsésen állva maradtak. Ekkor, a középkor végén valószínűleg már fogadó működött itt: az 1696-os összeírás, a Zaiger már mint „zum roten Igl” említi. Tulajdonosa ekkor Stiegl András posztókészítő volt. Az biztosan állítható, hogy a 18. század első felétől 1784-ig, a Fortuna megnyitásáig ez volt a Vár egyetlen fogadója. De nem csak szálláshelyként vették használatba a Vörös Sün házat, szívesen rendeztek itt bálokat, táncmulatságokat is. 1760-ban színi előadások helye volt. A színészek a híres „kocsma-szálló” szűkös helyiségeiben gyülekeztek az előadás előtt, utána pedig szívesen mulattak itt egyet. A színház 1790-ben költözött át a Karmelitában megnyíló Várszínházba. A színészek különleges csoportját alkották Berner Félix gyermekszíntársulatának tagjai, akik 1768 és 1786 között bejárták az akkori Magyarországot, nagy sikereket aratva.

A névadó vörös sün a homlokzaton (a szerző felvétele)

Az 1686-os ostromot követően a téren állt négy ház helyére már csak három házat emeltek. Ezeket a 18. század vége felé végleg összevonták. 1773-tól Nepauer Mátyás volt a tulajdonosa. Valószínűleg neki tulajdonítható a házak egységes homlokzatának kiépíttetése is. Néhány év múlva, 1810 körül már a korai klasszicizmus jegyében végeztek átalakításokat, így a tér felőli homlokzat lett díszesebb, a két oldalsó, utcai homlokzat egyszerűbb kialakítású. Ekkoriban egy rövid ideig, 1812-ig egy leányiskola is működött itt.

Az öt ablakot soroló homlokzat felett háromtagú főpárkány, a földszint felett szalagpárkány húzódik. Az emeleten a középső ablak mellvédjének domborművén látható a vörös sün, dombormű formájában. A földszint középtengelyében korai klasszicista kapu áll, két oldalán részben befalazott, illetve átépített üzletajtókkal. A kapun belépve széles kapualjon át jutunk a szűk, de csodás középkori hangulatot árasztó belső udvarba. Az 1889-ben épített függőfolyosók is eredeti állapotukat őrzik.

A későbbiekben egészen változatos funkciókat találhattunk itt: volt itt nevelőintézet, lottóigazgatóság, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején kolerásokat gondozó kórház, később a rendőrbiztosság budai székhelye volt itt.

Az 1866-ban az MTA Régészeti Bizottsága által a házon elhelyezett tábla szövege: „Ez volt I. Lajos k. idejében Kont Miklós nádornak (a mai Pálffy gr. család ükapjának) egyik háza, kinek unokái László és Imre ezt 1400. a csatkai pálosoknak adományozták. A kapualjban még négy ajtófél a régi korszak épen megtartott maradványa. A M.T.A. R.B. 1866” (a szerző felvétele)

A második világháború végének pusztító ostromát a ház viszonylag szerencsésen megúszta: nagyobb károkat nem szenvedett, a leomló vakolatok alól viszint számos középkori maradvány bukkant elő. A Dragonits Tamás vezette felújítás során ezeket is bemutatták, csakúgy, mint az eredeti, 18-19. századi ajtószárny vasalatokat. Az 1962-es felújítás során régiségbolttá alakították át azt a helyiséget, ahol korábban lakás volt. A földszinti és az emeleti kovácsoltvas lámpákat is ekkor helyezték el a ház homlokzatán.

A Vörös Sün ház az 1960-as évek végén (fortepan.hu / VÁTI)

A lakások mellett néhány üzlethelyiséget is találunk, ezekben volt már ajándékbolt, galéria, népművészeti bolt is.

Érdemes megnézni a Táncsics Mihály utca felőli oldalt is, az itteni üzlethelyiség felett egy egészen más stílusban fogant vörös sünit láthatunk. A hetvenes években kerülhetett oda, alkotóját sajnos nem ismerjük. Az idők során felirata változott: volt Vörös Sün Ételbár, aztán Kávézó, újabban Népművészeti Bolt is.

Források:
Prusinszki István: Fogadó a Vörös Sün házában. Élet és Tudomány, 2001/3., p. LII.
Gábor István: A Vörös Sün ház. Budapest, 1979/1. p. 38.
Lócsy Erzsébet: XII. századi város és XIV. századi városrendezés nyomai a budai Várnegyedben. Településtudományi Közlemények 22. (1969), p. 106.
Kondrády-Gálos Magda: Budavári fogadók. Új Tükör, 1982./52., p. 42.
Kalandtúra a Budai Várban. Turista Magazin, 2016/5., p. 48.
Tamás Ernő: Komédiások a Vörös Sünben. Pesti Hírlap Képes Vasárnapja, 1938. július 17., p. 23.

További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!