A Tabán bontását is túlélte az a ház, amelyben különleges gyűjtemény rejtőzik. A Semmelweis-ház története lakóháztól málladozáson át a homlokzati felújításig.
A mai Apród utca középkori házai a Buda visszavívásáért folytatott harcokban semmisültek meg 1686-ban. Az újabb házsor csak a 18. század utolsó évtizedeiben épült fel. Akkoriban sokkal forgalmasabb volt ez a környék. 1767-ben ugyanis elkészült a hajóhíd, amelynek budai vége pont ezen a környéken állt. Az itteni forgalmat javította az is, hogy II. József uralkodása (1780-1790) idején megnyitották az Újkaput (más nevén Ferdinánd-kaput vagy Tabáni kaput), így jóval rövidebb útvonalon lehetett innen feljutni a Várba. Nem csoda, hogy a növekvő forgalmú helyet hamar megtalálták a kereskedők is – így épült fel valamikor 1790 körül a mai Apród utca 1-3. alatti ház is, eredetileg klasszicizáló, késő barokk stílusban.
A ház jobb szárnyát 1806-ban bérelte ki Semmelweis József, hogy a Pestre átvezető dunai hajóhíd közelében álló házban megnyissa a "Fehér elefánthoz" címzett vegyeskereskedését (vagy régiesebben fogalmazva: szatócsboltját). Az 1810-es tűzvész során a ház kiégett, ezután a homlokzatot copf stílusban építették újjá. (A második világháború utáni rekonstrukció ennek az állapotnak a helyreállítását célozta - már ami a homlokzatot illeti.) Sőt, meg is nagyobbították, erre utal az is, hogy a korábbi 23 helyett már 38 lakó talált benne otthonra.
A házban lakott a Meindl és a Semmelweis család is. 1815-ben Virág Benedek, a korszak jeles írója is lakta, innen aztán az Apród utca 10.-be költözött át. A Meindl-ház sosem volt Semmelweis József tulajdona, ő csak bérlő volt itt. A tulajdonos 1814 és 1844 között Meindl János gazdálkodó, majd 1852-ig Jankovits Lőrinc, utána pedig Schallinger Leó és örökösei következtek. 1906-ban Wolf Márton fűszeres és csemegekereskedő tulajdonában volt.
A ház homlokzatáról Petrik Albert is megemlékezett A régi Buda-Pest építőművészete c. munkájában: "Az egész főváros területén egyetlen klasszicizáló épületnek sincsen olyan szép párkánya, mint ennek, a máskülönben egyszerű, kis emeletes háznak. A párkány maga a homlokzatot tagoló lizénák fölött végigvonuló falkiugrás. Ezen a falkiugráson minden ablak közötti lizénának megfelelően két konsol támgasztja alá a párkány lemez tagját. A konsolokon át van fűzve a széphajlású levél-füzér, a mely nem domborműnek van kiképezve, mint sok más hasonlókorú házon, hanem egészen szabadon függ és természethűen van díszítésül fölhasználva."
Semmelwies József üzlete 1806-1823 között működött ezen a címen. 1818. július 1-én itt született meg Semmelweis József Ignác nevű fia. Nem maradtak sokáig: még csak 5 éves volt a fiú, amikor a család átköltözött a szemben álló házba. Átköltöztették az üzletet is. Mint ismeretes, az orvossá vált fiú, "az anyák megmentője" a kortársak elismerését még nem vívhatta ki (ld. a keretes írást). Ez is magyarázza, hogy emléktábláját csak 1906-ban helyezték el a szülőházon, Strobl Alajos Semmelweis-szobrának felavatásával együtt. Azt az emléktáblát a híres kőfaragó, Seenger Béla készítette vörös színű svéd gránitból. A tábla a második világháborúban megsemmisült, ma már egy újabb változatot láthatunk a ház homlokzatán.
Semmelweis Ignác (1818-1865) az elemi iskola elvégzése után az egykor a Hess András téren állott királyi egyetemi katolikus gimnáziumban tanult. 1835-től bölcsészetet, majd 1837-től jogot tanult, de jogi tanulmányait abbahagyva, medikusnak képezte ki magát. 1844-ben szerezte meg diplomáját. Az 1820-as évektől egyre emelkedett a gyermekágyi lázban elhunytak aránya: a láz a szülés után napok alatt elvitte az anyákat. A járvány 1841-43 között jutott el a csúcsra: akkor közel 30%-os volt a halálozási arány! Két klinika adatai között azonban jelentős eltérést látott Semmelweis, és ez felkeltette a figyelmét. Rájött, hogy az előidéző okok "a hullarészek voltak, amelyek bekerültek a véredényrendszerbe". Amikor 1847-ben előírta az orvosoknak a rendszeres klóros kézmosásokat a szappanos kézmosás helyett, megtörtént a csoda: a halálozások 1-2% körüli szintre estek le. A kollégák azonban inkább vádként értékelték, hogy ők maguk lehettek a kór terjesztői, és felháborodottan utasították vissza Semmelweis tanait. 1851-től a Rókus kórház szülészeti osztályán lett főorvos. Hat év alatt 1% alá szorította le a gyermekágyi lázban elhunytak arányát. Csak ezután kezdett el érdemben publikálni: 1857-ben az Orvosi Hetilapban fejtette ki nézeteit, majd 1861-ben megjelent német nyelvű munkája, a "Die Aetiologie, der Begriff und die Prophylaxis des Kindbettfiebers”, azaz A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és megelőzése. Ezek azonban csak újabb vitákat, ellenségeskedéseket szültek a szakmában, tanainak elfogadtatása lassabban ment, mint remélhette. 1865-ben az elmebaj tünetei jelentkeztek rajta, és miután megmagyarázhatatlan cselekedetei okán elmegyógyintézetbe zárták, két hét után elhunyt. A boncolás vérmérgezést állapított meg. Halála után Pasteur és Koch munkássága ékes bizonyságát adta: Semmelweisnek igaza volt.
Az 1894-ben a Fiumei úti sírkertben felavatott díszsírhelyét a Szépművészeti Múzeum tervezője, Schickedanz Albert tervezte. 1954-ben Chicagóban, a sebészek szövetségének emlékcsarnokában, a világ tíz legnagyobb orvosa között állították fel Semmelweis szobrát. (kép: Wikipedia)
A ház az 1944-45-ös ostromot a Vár közelsége miatt igen megszenvedte: a Várbazárhoz közelebb eső harmada gyakorlatilag megsemmisült, de az egész épület károkat szenvedett. A háború után volt, aki egyenesen a romok eltakarítását, azaz a ház végleges elbontását javasolta - ez szerencsére nem következett be.
A ház a felújítás megkezdése előtt. (fortepan.hu / BFL Városrendezési és Építészeti Osztályának fényképei)
Az 1950-es évek elején tervbe vették egy orvostudománytörténeti múzeum létrehozását. A lehetséges helyszínek között felmerült Gül Baba türbéje és a Semmelweis-ház is, és folyt a tárgyak gyűjtése is. 1958-ban a KÖZTI-ből érkezett a javaslat, hogy Semmelweis szülőházát építsék újjá egy ilyen témájú múzeum számára. A házban ekkor komfort nélküli lakások voltak találhatók, de még egy autószerelő műhely (!) is működött itt. A következő évben már költségvetése is lett a programnak, ebben a műemléki rekonstrukció mellett a lakók kiköltöztetésére is szántak pénzt. De a kivitelezésig még jó ideig nem jutottak el, előbb ugyanis tisztázni kellett a múzeumot építtetni akaró Egészségügyi Minisztérium és a tulajdonos tanács felelősségi köreit. 1960-ban a ház minisztériumi tulajdonba került, így elhárult a jogi akadály a felújítás megkezdése előtt. Időközben a Budai Vár és a Várnegyed felújítása, valamint az Erzsébet híd építése is megkezdődött, így a ház környezetének rendezése is sürgette a romos ház felújítását. Céldátumnak pedig ott volt 1965, Semmelweis halálának 100. évfordulója. A lakók kiköltöztetését a Fővárosi Tanácsra, a felújítási terveket a BUVÁTI-ra bízták. Utóbbi feladatot Pfannl Egon, az egyik legnépszerűbb műemlékes tervező végezte el 1962-ben - a nevéhez fűződik a Király, a Rác és a Császár fürdő, vagy éppen a krisztinavárosi katolikus templom háború utáni helyreállítása is, hogy csak néhány példát említsünk. A kivitelező a 45. sz. Építőipari Vállalat volt.
Az eredeti fa kapu menthetetlenül elpusztult, ezért új, üvegezett kaput építettek be. A kapualj belső végében, a vasrácson kígyós embléma őrzi az 1963-as felúíjtás emlékét. A kapualjjal szemben, a szemközti falba beépítve helyezték el Semmelweis Ignác földi maradványait, elé pedig bronz emlékmű került: Borsos Miklós Anyaság című alkotása (1965). Az irodai funkciókat, a könyvtárat, a restaurátor műhelyt a földszinten helyezték el, míg a kiállítóterek az emeletre kerültek. Az eredeti, Király utcai helyszín méreteit és boltíveit másolva készült el az a szoba, amelybe a Török-patika került. Ennek eredeti bútorzatát Gömöry Károly pesti gyógyszerész megrendelésére Rosznagel Márton asztalosmester, a reliefeket Dunaiszky Lőrinc szobrászművész készítette 1813-ban. A belső udvarban állva látható, hogy az emeleten nagy felületű üvegfal húzódik - ezt a Fémmunkás Vállalat készítette el. Az egészségügyi intézményeket csak 1964-ben kérték fel, hogy szolgáltassák be a múzeum számára muzeális jellegű tárgyaikat. Bár így is jelentős gyűjtemény jött létre a múzeum számára, az emeleti kiállítótereket végleges műtárgy lista és kiállítási forgatókönyv nélkül kellett megtervezni. A Semmelweis emlékszobát a családtól adományba kapott tárgyakkal, és stílusban illeszkedő bútorokkal rendezték be. Az igazgatói szobába aranyozott fekete empire bútorzat került, ezt egy debreceni magánszemélytől vásárolta meg a minisztérium, egy Budai László utcai lakásból pedig egy cserépkályhát is áthozattak ide. Pfannl Egon tervezte meg a tanácsterem berendezését is. A dekorációkat - vázákat, tálakat, gyertyatartókat - Gorka Lívia, a kiállítási grafikákat Molnár Szilárd grafikusművész tervezte.
A múzeum a hatvanas években (fortepan.hu / Semmelweis Egyetem Levéltára)
A múzeum épületét 1965. augusztus 13-án, Semmelweis halálának 100. évfordulóján átadták, de a kiállítás csak később nyithatott meg. A létrejövő múzeum vezetésére Antall Józsefet kérték fel. Számára ez egyben az élet "újrakezdését" is jelentette, ezzel rehabilitálták az 56-os múltja miatt elhallgattatott történész, könyvtáros szakembert. Akkoriban persze senki nem gondolhatta még, hogy egyszer ő lesz Magyarország miniszterelnöke.
Azt már nem élhette meg, hogy a Várbazár felújítása kapcsán 2014-ben a Semmelweis-ház homlokzatát is felújították. Reméljük, hogy a kiállítóterek felújítása is hamarosan megtörténik.
Források:
Gréczi Emőke: Múzeumi beruházások a hatvanas években Budapesten. Múzeumcafé 85., 2021/5. október-november
dr. Székely Sándor: A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum. In: Horus, 1968/13. p. 1437-1439.
http://archiv.magyarmuzeumok.hu/tema/1674_miert_tart_zarva_az_orvostorteneti_muzeum/
Semmelweis Ignác. Az Élet és Tudomány Kalendáriuma, 1968. p. 209.
Barta Boglárka: Az igazi Semmelweis. In: Magyar Krónika, 2018/8., 2018. augusztus 1., p. 72.
Greif Lívia: Semmelweis Ignác. In: A Természet Világa, 1998 - melléklet, p. CLXIX.
Kaiser Anna: A Semmelweis-ház helyreállítása. In: Magyar Építőművészet, 1966/4., p. 40.
Antal József: Semelweis szülőháza – a múzeum otthona. In: Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 13-14., Budapest, 1984. Második, javított kiadás.
