Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Zúg a Volga

2010. június 26. - fovarosi.blog.hu

"A totálisan technizált építészeté a jövő,
és ez a jövő lehet csodálatos is."
(Finta József 1972-ben)


Cikksorozat Finta Józsefről 


Az egykori Volga szálló ma Hotel Ibis néven ismert a Dózsa György úti metróállomásnál. 1970-ben érkezett a megbízás egy 700 ágyas szálloda tervezésére. Elég későn: a cél ugyanis az volt, hogy 1971 nyarára, a Vadászati Világkiállításra már legyen is kész a szálloda. Ez azt jelentette, hogy néhány hónap tervezés után alig egy év alatt kellett eljutni az alapoktól a szalag átvágásáig. A beruházó azt is előírta, hogy az épületet az 1. sz. Házgyár paneles technológiájára kell tervezni. A szálloda "képlete" néhány nap alatt, az első vázlatterv néhány hét alatt készült el. 1970 novemberére már megvolt a komplett tervdokumentáció. A tervezők megfeszített ütemben dolgoztak, de tartották a határidőket: a tervezés megkezdésétől az átadásig mindössze 13 hónap telt el! A Vadászati Világkiállítás 1971 nyarán megnyitott. Akkor épült egyébként a visegrádi Silvanus szálloda, és a dobogókői Nimród hotel is.

A Váci út felől nézve a fő tömböt, csupa kétágyas szobát láthatunk, mindegyik szobához erkély is tartozik. Az eredeti terv szerint kétoldalt nútolt felvonótornyok álltak volna, de ezt a kivitelező elvetette (sic!). Az általános emeleti szinteken 150 cm széles középfolyosókról nyílik 20 db 2 ágyas, loggiás és 12 db 3 ágyas, loggia nélküli szoba (szintenként). A külső homlokzatokon a szerkezet, az épületet alkotó panelek láthatóak maradtak, csakúgy mint a csatlakozó lepényépületek acélszerkezetei. Így, a szerkezet megmutatásával igyekeztek a kétféle épületrészt egymáshoz igazítani. Ezt a kiegészítő szerkezetet Dénes Lóránt statikussal találták ki. Félig acélszerkezet, félig egyedi előgyártott vasbeton homlokzati és födémpanel rendszer alkotja a toldalékokat. Ezekben van az előcsarnok a recepcióval, mellette eredetileg egy 120 ülőhelyes eszpresszó nyílt.

"Az épület oldalszárnyának és közösségi helyiségeket magába foglaló kétszintes részének diszponálása mind forgalmi, mind városképi, mind pedig esztétikai szempontból kifogástalan. A két rész szerkezeti egysége az egész épületegyüttes megjelenésének összhangját biztosítja." - írta Virág Csaba a Magyar Építőművészetben 1972-ben. A szálloda (és gyors megépítése) hamar ismertté vált a szomszédos országokban is, ebből aztán újabb megrendelések is születtek: a Brno-ban megépült Hotel Voronyezs, a pozsonyi Hotel Bratislava és a szintén csehszlovák SLOVNAFT munkásszállók, a Hron és a Nitra.

A rendszerváltás után az Accor lánchoz került a szálló, azóta Hotel Ibis a neve. Azóta az eredeti dekoráció zöme megsemmisült. Rékassy Csaba képei a drinkbárból a szemetesbe kerültek, Ágota Margit faliképét százas szögekkel verték át az átalakításkor.

 

(A kép forrása: www.fintastudio.hu)

 

2009-ben dolgozták ki a fenti képen látható új épület vázlattervét, amely a jelenleg is álló épület helyére kerülne. A terv az Accor-Pannonia Hotels által kiírt pályázaton első díjat nyert. A cég ugyanis a régi épület elbontásával új szálloda-irodaház komplexumot szeretne látni a telken. "Választott beépítésünk egy egyedi kontúrú, önmagába visszaforduló kristályszerű U forma, amely nagyszerűen biztosítja az IBIS külön telkét és külön életét; egyben zömök, semmihez sem tapadó szobor-testének homlokzati felületeivel, ugyancsak homlokzati zöld-falaival, az irodaépület intenzív zöld átriumával, vagy az irodaszárny fénylő, összefogott fémrács-bőrű tömegével, ill. az IBIS egyedi - szintén kissé homogén rács-szerű megoldásaival, s a ház 36 m-re felugró váci úti sarkával az adott hely jelévé válhatna!" - olvashatjuk a www.fintastudio.hu-n. A telken sok zöldfelületnek ma sincs hely, ám a hátsó tűzfalak függőleges zöldfüggönynek adhatnak helyet, illetve a teljesen beépített -1 szint felett is kialakítható egy tetőkert kategóriájú zöldsáv. A Dózsa György út felőli oldalon alakítják ki a nyitható ablakos szállodai részt, míg a zárt, függönyfalas szárnyban irodák kapnak majd helyet.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fovarosi.blog.hu/api/trackback/id/tr431929318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2010.06.26. 18:18:54

Azért az elég ritka, hogy egy épület "halála" után az újra is ugyanaz az ember kapjon tervezői megbízást. A Déli pályaudvar jutott még eszembe - a 60-as évekbelit és a ma is állót is Kővári György tervezte. Tud valaki még ilyet?

mB · http://frankzappa.blog.hu/ 2010.06.27. 04:48:53

Palaház, Fő utca - Csomay Zsófia.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2010.06.27. 10:37:48

@mB: Tényleg! Az az az irodaház, amelyiknek az aljában romok vannak?

mB · http://frankzappa.blog.hu/ 2010.06.28. 15:39:26

igen, és azt állta körül a korábbi ház L-alakban, most meg jó feszesen, teljesen körbeveszi.

Aztán: végül is "ugyanott" maradt a Budapest Aréna tervezési joga is (Közti), még ha a személyek mások is lettek.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.06.30. 22:29:24

Hát barátaim, ez nem nagy kaland, sőt! Zsúfoltabb mint valaha. Nézzétek meg a kép északi oldalán a lakótelepet. Ehhez a szögletes U alakhoz képest azok decens kis csíkházak... Fura, hogy miközben korunk építészei rendre szidják a múlt századi telekspekultáorokat, és siránkoznak belváros belső udvaros túlépítettsége ellen, itt elkövetik annak hartványozott verziójá. Szánalmas.
süti beállítások módosítása