Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Józsefvárosi sétálóutcák

2009. június 29. - fovarosi.blog.hu

Az ötödik kerületben nagy átalakításokba kezdtek: csökkentett autóforgalmú, nagyobb járdákkal rendelkező utcákat alakítanak ki. A belső utcák az új rendben már nem lesznek alkalmasak menekülőútvonalnak, az egyirányú utcák rendjét úgy alakították ki, hogy minden utca megközelíthető legyen, de csak a helyi lakosoknak lesz érdemes behajtani.

Hasonló projektbe fogott Józsefváros is. A józsefvárosi Önkormányzat az Európa Belvárosa Budapest Programmal EU-s pályázaton indult, ami a Palotanegyed (Belső-Józsefváros) kulturális-gazdasági rehabilitációját célozza meg. A program keretében kiemelt szerepet kapnak a közterek, amik a megújulást követően - a remények szerint – aktív közösségi térré alakulnak, ahol a helyi lakosok és ide látogatók szívesen tartózkodnak.

A változások lényege ugyanaz: csökkenteni a kisebb utcákban a forgalmat, nagyobb teret adni a nem autós közlekedésnek. Az érintett utcaszakaszok díszburkolatot kapnak (járda és úttest: beton térkő, parkolósáv: nagykockakő), a közműhálózat függvényében földbe ültetett vagy dézsás fák kerülnek kihelyezésre, továbbá utcabútorok (a helyi lakosok kérésére a jelenleginél több szemétgyűjtő kosár; padok) és megújul a közvilágítás. A kényelmesebb gyalogos forgalom érdekében az utcák többségében csak egyoldali parkolás lesz, illetve biciklitárolók is létesülnek. A változások az alábbiakban foglalhatók össze:

1) A Krúdy Gyula utca déli vége (a Mikszáth tértől) teljesen sétálóutcás lett június 13-án.

2) A Bródy Sándor utca irá utca iránya megváltozott, egyirányú lett a a Pollack Mihály tértől mindkét irányba, azaz a tér felől érkezők jobbra végigmehetnek a Gutenberg térig az egyirányú Bródy Sándor utcában, vagy egyenesen tovább a Puskin utcán kimehetnek a Rákóczi útra, vagy balra kanyarodva kijuthatnak a Múzeum körútra.


A június 13-ától életbe lépett forgalmi rend!

A 2010-ig tartó első ütemben további változások is jönnek. A Gyulai Pál utca forgalma megváltozhat. Jelenleg a Kőfaragó utca felől egyirányú a Rákóczi út felé. A tervek szerint itt az alábbi változások lesznek: 1) A Szt. Rókus kórház előtti rész (Rákóczi út - Stáhly u. között) sétálóutcává vagy csökkentett forgalmúvá alakul. A kórházkerítést a lakók többsége szeretné megtartani, kérdés, hogy csak este, vagy nappal is zárva tartják-e majd a kórház kertjét, illetve hogy lesz-e őr ("csősz") a parkban. 2) A Kőfaragó utca felé tovább egyirányú, csökkentett forgalmú lesz, és ide valódi (nem dézsás) fák is ültethetők majd.

A Vas utcában a Rákóczi úttól a Színművészeti Egyetem bejáratáig a Vas utcára merőlegesen lehet jelenleg parkolni. Itt kerül kialakításra sáv a tervek szerint. Így az eddig egyirányú utca kétirányúvá válhat, a járdán még így is marad annyi hely, hogy dézsába ültetve fákat lehessen az utcát elhelyezni. A Rákóczi úti torkolatnál gyalogos-átkelőhelyen lehet átmenni. A Kőfaragó utca is csökkentett forgalmú, változatlanul egyirányú, egy oldalon parkolós kialakítású lesz. A Gutenberg téren a néhány éve felújított park megmarad, az árkádok előtti része sétálós lesz. Lakossági javaslat hangzott el a szelektív hulladékgyűjtők és a kutyafuttatók felszámolásáról, döntés még nem született. A Pollack Mihály téri mélygarázs kedvezményes bérletet ajánlott fel a lakóknak esti parkolásra (valószínűleg 18-8 óráig). 10000 Ft+ÁFA a kedvezményes díj egy hónapra. A helyi lakosok matricás bérletet kapnak, amivel ingyen parkolhatnak a saját lakóhelyükhöz tartozó zónában.

Tervek vannak arra is, hogy a József körúton lehessen kis ívben jobbra kanyarodni a Baross utcába. Ez ügyben még nem született döntés, ráadásul a kerület és a főváros együttes döntése szükséges hozzá. A Pollack Mihály teret is tervezik újra átalakítani, erre azonban 2010. december 31-ig biztos nem kerül sor. Az viszont már biztos, hogy a Baross utca Kálvin téri torkolata teljesen sétálóutcás lesz, innen az autóforgalom teljesen kiszorul.

Az felújítási munkálatok több ütemben zajlanak, elsőként a Mária utca kerül sorra, előreláthatólag ez év szeptemberében. A további utcákban a pályázat elnyerését követően, jövő tavasszal kezdődnek meg a munkálatok és terveink szerint még 2010-ben le is zárulnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://fovarosi.blog.hu/api/trackback/id/tr931761605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása