Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

40 éves lenne a Budapest Sportcsarnok

2022. február 12. - fovarosi.blog.hu

1982. február 12-én adták át a Budapest Sportcsarnokot, ami 1999. december 15-én vált a lángok martalékává. Történet a szovjet példától Puskás öcsin át a karácsonyi képeslapokig.  

budapestsportcsarnok-19991215.jpg

A történet egészen a 40-es évekig nyúlik vissza, akkor kezdett el az Ifjúság útja egyre inkább sportközponttá válni. 1941-ben már átadtak egy korábbi, kisebb Nemzeti Sportcsarnokot. Ez azonban a 60-as évekre egyre inkább elavulttá, szűkössé vált, így egyértelmű volt az igény egy nagyobb, több nézőt befogadni képes sportcsarnok felépítésére az akkori helyén. A 60-as években már készültek tervek egy új sportcsarnokra, és elindult a nemzetközi példák kutatása is. Az első konkrét lépés 1974-ben jött el, amikor Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága döntést hozott: új sportcsarnok kell! Ekkor döntöttek egy sportszálló és egy, távolsági buszoknak épülő pályaudvar létesítéséről is. Az első tervek szerint a Minszkben található sportpalota másolata épült volna meg, később a bécsi Radhalle, az oregoni Memorial Coliseum és a szentpétervári (leningrádi) Jubileumi Sportpalota (ld. kis kép) tanulmányozása után a szentpétervári épület 93 méteres csarnoka lett a példakép a budapesti, akkor még Budapesti Nagy Sportcsarnok néven futó épület számára. Ebből aztán egyenesen következett a magyar-szovjet együttműködés is. Bár Lázár György akkori miniszterelnök is sürgette az építkezést, a beruházási javaslatot csak 1977. november 17-én hagyták jóvá. Ezután az addig ott állt, a Budapesti Postaigazgatóság alá tartozó épületeket - műhelyeket, raktárakat, irodákat, és lakásokat - elbontották. December 15-én született meg az építési engedély. A fővállalkozó a 31. sz. Állami Építőipari Vállalat volt.

budapestsportcsarnok-1982-fortepan_hu-125170.jpgA Budapest Sportcsarnok 1982 körül (fortepan.hu, 125170, adományozó: Urbán Tamás)

A tervező, Kiss István építész és sportoló volt egyben - akárcsak Hajós Alfréd. Kiss sokszoros magyar bajnok volt távol-, és hármasugrásban. Sikeres sportkarrierjének következtében döntött úgy, hogy sportépítész lesz. A kaposvári fedett uszoda tervezéséért Ybl díjat kapott. Munkásságnak eredménye a Kaposvári Könyvtár és a Nyíregyházi Tanítóképző Főiskola épülete is. A BS tervezésénél az aquincumi egykori amfiteátrumra is hagyatkozott: az ottani ellipszist jellemző számok középértékeként alakult ki a BS 127 méteres körátmérője.

A beruházás során a létesítmény főmérnöke Vukovich Miklós volt. 

budapestsportcsarnok-1983korul.jpg1983 körül, még Samsung logók nélkül

A kivitelezés különleges munkának számított Magyarországon: a 400 négyzetméter alapterületű, 18 méter magas mozgóállvány a küzdőtéren, vagy a lelátórész feletti függőállvány nem volt szokványos. 1978 és 1981 között szovjet munkások is segítettek a több mint 100 méteres átmérőjű épület kivitelezésében. Munkájuk fő részét a kábeltető-szerkezet felszerelése jelentette: ezt a helyszínen kellett az egyes elemekből leszabni és összeszerelni. A tetőszerkezet 1979 májusában került a helyére. A megnyitó ünnepséget 1982. február 12-én, Budapest felszabadulásának évfordulójához időzítve tartották. Az első rendezvény a február 20-án megrendezett Magyarország - NDK válogatott atlétikai verseny volt. A pálya rugalmasan alakítható volt: jégkorongmeccsekhez, atlétikához, labdajátékokhoz és koncertekhez is megfelelt, de akár vízzel is fel lehetett tölteni.

A csarnok tetőszerkezetének átmérője kívül 127, belül 117 méter volt. Az alapterület 12000 négyzetméter, a nézőtér 12500 fős volt. (Az aquincumi katonavárosi amfiteátrum is hasonló méretű volt, 12-13 ezer nézőt tudott befogadni.) A főépülethez egy nyaktaggal gyakorlóépület csatlakozott, amelyben két gyakorlópálya volt található.

A kábeltető-szerkezet volt a csarnok nagy bravúrja. A szovjet példához képest megnövelt átmérővel megépült tetőt megfeszített huzalok tartották, amelyek vonalvezetését olyan ügyesen oldotta meg a tervező, hogy a külső kerületen lévő tartóoszlopokra már csak függőleges terhelés jutott. A megfeszített kábelek ólommal kiöntött csomópontokon keresztül kapcsolódtak egy külső gyűrűhöz.

Érdekesség, hogy a tervezéskor még az volt a fontos szempont, hogy tűz esetén minél előbb távozni lehessen, ezért összesen 160 méternyi szélességben építettek be kijáratokat. 1992-ben, az első felújításkor már a kiürítés elkerülése volt hangsúlyosabb szempont, azaz az ellenőrzést erősítették. Addigra megváltoztak a tudósítók munkakörülményei is: az írógépeket számítógépekre és monitorokra cserélték. 24 újságíróbox állt rendelkezésre a sajtó képviselői számára. A csarnokban lehetőség volt arra, hogy nagy terheket függesszenek fel a belső mennyezeti hídrendszerre. Ezzel a megoldással az akusztikai feltételeken lehetett javítani. 1983-ban a BS elnyerte a Multimedia Ltd. által alapított vándorserleget, mint a legjobb európai koncerthelyszín. A küzdőtér alatt helyezkedtek el a pinceraktárak, az állandó jégpálya és az edzőterem. A küzdőtér szintjén voltak öltözők/zuhanyzók, irodák, orvosi szobák, és a televíziós közvetítések helyszínei. A közönség bejárata az első emeleten volt, így ide kerültek a közönség mosdói, a büfék, a fő közlekedő terek - ezek a második emeleten lényegében megismétlődtek. A harmadik emeleten voltak a díszpáholyok és a sajtóközpont, és a dolgozói irodák. A negyediken egy 700 nm-es kiállítóterem és a gépészeti berendezések kaptak helyet.

A homlokzat alumínium szerkezetű függönyfalakból és előregyártott vasbeton panelekből állt. A belső szerkezetek jellemzően szereltek voltak: acélvázas gipszkarton válaszfalak, látszóbordás, préselt ásványi szálas kitöltő mezőkkel ellátott álmennyezetek, fémszerkezetű függönyfalak. Az épületet egy hosszú gyaloghíd vette körül. Ez a Népstadion metrómegállónál kezdődött, melynek két kijárata lévén két irányból volt megközelíthető a csarnok. Ezen kívül több lépcső vezetett le a gyaloghídról, így a buszpályaudvar és az épület másik oldala felől is eljuthatunk a BS-hez. Egy kb. 500 férőhelyes parkoló volt az épület mellett, ami közvetlenül nem a BS-hez tartozott, hanem közterületnek minősült.

Eleinte sportrendezvények sorát tartották itt. Az erős kezdet után azonban rájöttek, hogy a sportrendezvény helyszínét a látogatók számához kell igazítani, mert nagyon rosszul mutatnak a félig üres lelátók a kisebb rendezvényeken. A nagyobb sportrendezvények így maradhattak, a kisebbek helyére azonban inkább pártrendezvények és koncertek kerültek, később már kiállításokat, vásárokat is rendeztek.

"Műjég a Budapest Sportcsarnokban" - 1982 szeptember (filmhiradokonline.hu)

A legnépszerűbb sportrendezvény az itt megrendezett kick-box Európa-bajnokság volt, akkor még a székek között is ültek, összesen 13500-an. (Kaptak is érte a tűzoltóságtól!) Katarina Witt az 1988-as világbajnokságon járt itt. Az első nem sportrendezvény egy haematológiai kongresszus volt - a "próba" olyan jól sikerült, hogy utána évente megismételték az orvosok szakmai találkozóját a BS-ben. A gyakorlóépületnek hála akár több rendezvény is mehetett egyszerre. Elég mulatságosan nézett ki, amikor a Győri balett táncosa egy öltözőajtón lépett ki a teljes felszerelésbe öltözött jégkorong-játékossal... Itt táncolt a jégen kétszer is Engi Klára és Tóth Attila. Az első koncert a kanadai Saga koncertje volt az első Popkatlan vendégeként. 1982 novemberében Jancsó Miklós rendezésében lépett többször is színpadra az Omega, összesen 50 000 álló és ülő vendég előtt. A nyitóévbe még Tina Turner kétnapos koncertje is belefért. Aztán jött Johnny Cash, a Deep Purple, a Dire Straits, Chuck Berry, az Iron Maiden, a Boney M., az R-Go, a Neoton, a Dolly Roll, a Fonográf, a Hobo Blues Band, C. C. Catch, a Kraftwerk, Zorán, a három tenor, Miles Davis - és még sokan mások. Carlos Santana az első BS-beli koncertjén kapta a hírt, hogy megszületett a kisfia. Olyan örömmel fogadta a hírt, hogy két és fél órás ráadás következett, a szervezők gyakorlatilag képtelenek voltak leparancsolni a színpadról! És persze volt rengeteg kiállítás és konferencia és vásár és vallási rendezvény is.

A létesítményt 1980 és 1989 között vezető Tábor István mesélte: "Csak csodálni tudtam azt a lelkesedést és odaadást, amellyel az építők a csarnokhoz viszonyultak. Ez a büszkeség és szeretet később átragadt az alkalmazottakra is. Egy alkalommal például a Győri Balett társulata vendégszerepelt itt, és ezalatt Győrben kigyulladt a színház. Markó Ivánék vállalták, hogy még egy előadást tartanak, és bevételét felajánlják a tűzkárok kijavítására. Igen ám, de a plusz fellépést követő napra már korábban kiadtuk a sportcsarnokot egy nemzetközi versenyre, és a berendezett termet reggel öt órakor a szövetség rendelkezésére kellett bocsátanunk. Nem volt más megoldás, az előadás után, késő estétől kora reggelig dolgozva kellett a küzdőteret átépíteni. Mindenki ingyen dolgozott, hiszen a győriek előadása jótékony célt szolgált. Hajnali fél ötkor már telefonálhattam a szövetség főtitkárának, hogy jöhetnek a versenyzők."

1991 óta rendeztek itt karácsonyi vásárokat. A leginkább az emlékezetünkbe ivódó az 1999 decemberében megrendezett vásár lett...

A tűzoltóság 1999. december 15-én hajnali 5 óra 4 perckor kapott riasztást. Később sokan szándékos gyújtogatást sejtettek, ám valószínűleg a karácsonyi vásáron égve hagyott gyertya okozta a katasztrófát. Az épület annyira megsérült a tűzben, hogy helyreállításáról szó sem lehetett. Miért? Főleg, mert későn kaptak riasztást a tűzoltók. Először az ott dolgozók próbálták eloltani a tüzet, így a tűzoltóság kiérkezésekor már kiterjedt lángokkal szembesült. Az egyik tűzoltásvezető, Balázs József később úgy nyilatkozott, hogy tudta, hogy az ólomba rögzített tetőrögzítő kábelek legfeljebb 30-35 percig bírják, azaz a tetőszerkezet be fog szakadni. A kiszámíthatatlanul, több darabban leomló tetőszerkezet komoly veszélyt is jelentett az oltásban résztvevőknek. A jégpályához tárolt freon szerencsére nem került közvetlen hőterhelés alá. Volt elegendő víz, így a 31 fecskendővel kivonuló 100 tűzoltó nyolc órára véget vetett a lángoknak. Az épületben volt tűzjelző berendezés, azonban az késedelmesen jelzett, mert a kiállítás miatt több szellőző és több, nagy átbocsátóképességű ajtó is nyitva volt, így a küzdőtér erősebben szellőzött. A tűz hatására az épületszerkezet stabilitása egyes feszítőkötelek elszakadása, illetve a lehorgonyzó sarukból történő kihúzódása miatt lényegesen meggyengült. A feszítőkábelek lehorgonyzását biztosító ólom olvadáspontja, illetve lágyuláspontja az acélszerkezetnél alacsonyabb, így a szerkezet tönkremenetele a csatlakozó feszítőkábelek tönkremenetelénél hamarabb bekövetkezett. Az előregyártott vasbeton panelek is meggyengültek, ám azok szerelvényei végül jobban bírták a terhelést, mint amire előzetesen számítani lehetett. Sikerült elkerülni a freongázzal teli tartályok felrobbanását is, ami mérgező gázt lövellt volna a főváros légterébe. Ennek dacára az ország legnagyobb fedett csarnoka végleg odaveszett. (Az a tél még egy tragédiát hozott: 2000 januárjában leégett a Globe színház is.)

"A vásári portéka egyébként az éjjel többször megtréfálta a tűzoltókat. A meleg hatására egyre-másra nyíltak ki a tűztől megmenekült zenélő képeslapok, így karácsonyi dallamokra oltották a fel-felcsapó lángokat, rögzítették a nyomokat." (Népszabadság, 1999. december 17.)

budapestsportcsarnok-puskasocsi-derijanos-1980asevek-fortepan_hu.jpgPuskás öcsi és Déri János a BS-ben, az 1980-as években. (fortepan.hu, 124822, adományozó: Urbán Tamás)

A tűz miatt elmaradt a december 27-ére tervezett Charlie koncert, 28-án egy Demjén Rózsi koncert és 29-én egy 3+2 koncert. Zámbó Jimmy koncertjét a BNV A pavilonjába helyezték át december 29-én, és Demjén is itt koncertezett 28-án. Charlie koncertjét a Budapest Kongresszusi Központba helyezték át, két időpontra osztva. A vásári árusok egy részét a Sugár üzletközpont fogadta be. A tűz utáni napokban a tervező, Kiss István úgy nyilatkozott: a tető beomlásának dacára a fő szerkezeti elemek nem sérültek, így a BS újjáépíthető. Mint tudjuk, végül az elbontás és egy új épület felhúzása mellett döntöttek: 2003-ra készült el a ma is álló aréna a Bouygues csoport beruházásában. (Bővebben: >>> Neokavics)

budapestsportcsarnok-20010517-bontas-figyelo.pngBontás közben. (Figyelő, 2001)


További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!

twitterlogo.jpgfblogo.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Paeonia 2019.12.15. 19:23:34

50000 néző az Omegán? Nem sok az egy kicsit a 12500 fős befogadóképességű csarnokban?

freestate 2019.12.15. 19:28:22

@Paeonia: Igen, ezt nem egyértelműen írta le a posztoló: az Omega 5 napon át adott , esténként 12500 ember előtt koncertet (1982 nov. 11-15 között).

freestate 2019.12.15. 19:31:08

Én még megemlítettem volna a 90-es évek eleji Bonanza Banzai őrületet, akkoriban ők voltak a biztos csarnok-megtöltő zenekar minden évben. A többiek max 1-1 alkalomra (Beatrice, Puf), vállalták be, vagy nosztalgia bulikra álltak össze (Illés).

soarvány 2019.12.15. 20:28:50

Ott őrjöngött a Hit Gyülekezete is.

Gyulus 2019.12.15. 20:39:48

@freestate: És én mind az ötön ott voltam... :)

Muhammad Balfas 2019.12.15. 21:08:03

@soarvány: Akkor még jó fejek voltak..ugye..

petimegmondja 2019.12.15. 21:22:59

Az IronMaiden nem a BS-ben koncertezett, hanem a parkolóban. Életem első koncertje volt és ingyen beengedtek. (Megkérdeztem, hogy hova tegyem a biciklimet és mondta a biztonsági őr, hogy a kapu belső oldalához kössem ki. Én meg utána szépen besétáltam. Beküzdöttem magam az első sorba, de még túl fiatal voltam a pogóhoz, így egy idő után elegem lett. Visszasétáltam a bringámhoz és hazamentem.)

A BS leégése egy Netter Tamás nevű ürgének köszönhető. Az ő biznisze volt a gyertyaáruda. Állítólag, éjszakánként fosztogatták a pultját és addig lázította a többi árust, míg kiharcolták, hogy éjjel ne legyenek őrök se a küzdőtéren, se a folyosókon, hanem minden ajtó legyen bezárva.
Ezért nem érzékelték, hogy az egyik égve hagyott gyertyája begyújtotta a többit és mire a tűzoltó-berendezés bejelzett, addigra már a fél karácsonyi vásár égett. A rengeteg éghető termék pillanatok alatt lángba borult és az egész hóbelevanc seperc alatt égő pokollá változott.
A bíróságon valami eljárási hiba miatt nem vették figyelembe a rá terhelő szakvéleményt és még ő kapott egy rakás pénzt a biztosítótól. Annyit, hogy Budaörsön beszállt belőle egy ikerházba...

Kataj 2019.12.15. 22:15:19

@petimegmondja: Van egy fogadásom, hogy jó haverjaid a "biztonsági őrök", vagy magad is az vagy. Nekem se kutyám, se macskám ez a Netter Tamás, de erről a szépen konstruált ávós sztoriról az "égve hagyott gyertyával" bűzlik a penetráns hazugság.
A műszaki cikkek, videómagnók árusai az kormos-füstös készletet is tudták annyira leltározni reggel, hogy a jelentős hiányok egyértelműek voltak. Amik az éjjel folyamán keletkeztek, amikor ugye "nem voltak beengedve" az őrök. Az ávós sztorinál sokkal életszerűbb és logikusabb, hogy a műszaki cikkeket éjjel meglovasító "biztonsági őrök" a fosztogatás nyomainak eltüntetésére akartak egy kis tüzet csiholni, csak arra nem számítottak a primitív agyukkal, hogy ekkora lesz belőle.
Az ávósok röhejes, átlátszó sztoriját nem mellesleg a bíróság is elutasította. Ami persze ávóséknak nem számít, lehet tovább terjeszteni az ostoba hazudozást.

petimegmondja 2019.12.15. 22:40:47

@Kataj: Hát, nekem először a fia, a Dani mesélte röhögve, hogy az apja volt a hunyó és utána mekkorát kaszált, majd a Tomi anekdotázta el a többi részletet kicsit később... Szóval az infó első kézből van.
Ennyi év után meg egyébként is, csak a történeti hűség kedvéért írtam le, hiszen bármi is legyen az igazság, büntető- és polgári jogi szempontból már minden elévült.

Azért szívesen végignéztem volna azt a leltározást a beszakadt tető romjai alatt...

kep.cdn.indexvas.hu/1/0/36_cbb6a3b884f4f88b3a8e3d44c636cbd8/536971_0bfd5fd8ed2c666ad2fe5d82639fa7e6_wm.jpg

Az épület életveszélyessé vált. Senki be nem tehette oda a lábát, szóval nem tudom, ugyan ki mérte fel a "kormos-füstös készletét"...

az_igazi_trebitsch 2019.12.16. 11:52:48

Égve hagyott gyertya.... Mese habbal. Mint minden hasonló épületben, tűzrendészeti előírások vannak, amelyeknek a betartását ellenőrzik, a szabályszegőket keményen megbüntetik. A tűz igazi oka a mai napig nem ismert, csak találgatások vannak. Az viszont egy nem szakember számára is világos, hogy ha semmilyen tűzveszélyes munka nem folyt a Csarnokban - márpedig nem folyt -, akkor ilyen nagy pusztítást csak szándékos gyújtogatás okozhatott. Hogy kinek és miért állt érdekében felgyújtani (és újjáépíteni.....) a Csarnokot, továbbá kártérítést fizetni bemondásra (!) azoknak is, akiknek nem volt rá biztosításuk, azt már sohasem fogjuk megtudni.

nagyondurva 2019.12.16. 13:42:16

Kraftwerk '91. Még a régi színpadképpel, az erőmű-pultokkal és a színes fénycsövekkel.

Blindmouse 2020.01.04. 01:19:56

Asszem a leégés előtt 2 nappal jártam körbe azt a karácsonyi vásárt, hangulatos volt a maga nemében, többmindent lehetett kapni mint a maiakon.

rbsat1 2022.02.14. 09:06:09

A "gyanús" tűzesetek esetében említésre méltó a Fóti úti MEV leégése..... Hogy milyen véletlenek vannak?

falum 2022.02.14. 10:23:24

És volt még a Bonanza Banzai meg Ákos koncert és a Tangerine Dream is fellépett 1982. október 19-én.
www.voices-in-the-net.de/ttree087.htm

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2022.02.14. 11:07:07

Suttyó gyújtogató kéjes
Szemmel nézte: ég a BéeS!
S röhögött e setét alak:
Haha, lángolnak a falak!

Roxerkriszta 2022.02.14. 11:31:37

Nyilván ha nem ég le,akkor is kellett volna valami a helyére,mert nagyon elavult volna mára. Én szerettem ,sok szép emlék kötött oda. Voltam rengeteg koncerten (Első Emelet,Dolly Roll,Rapülők,Total Dance) ,meg sporteseményen(kosár EB, box VB) ott. Minden évben a karácsonyi vásárt is megnéztem. Amikor mutatták a tv-ben,hogy leégett szíven ütött. De az ott felejtett gyertya nekem is gyanús,inkább biztosítási csalás lehetett.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2022.02.14. 11:47:23

Az a második Santana koncert nem kicsit volt jó, máig őrzöm a jegyet. (120 Ft volt a küzdőtéri állóhely, a bejáratnál már 500-at ajánlgattak érte.) Nyolckor kezdődött volna, de csúszott. Nem mondtak semmit, csak épp nem kezdődött el. Egy órával később már kicsit unta a nép a banánt, de -emlékeim szerint- még akkor is ráhúztak vagy fél órát. De utána volt kárpótlás rendesen. Hatalmas hangulat volt a színpadon, ami szépen "lefolyt" a küzdőtérre is. Mire vége lett, persze minden elment, az utolsó metró is, kalandos volt a hazajutás.

AlexAston 2022.02.14. 19:03:37

@Kataj: pontosan. A biztonsági őrök gyújtották fel. Mert lopták az értékes árukat.
Pl. az óra árus pultjában nem maradtak meg az órák házai, amik nem égtek volna el nyom nélkül.
Csak hát nyilván a nyomozás is meg volt kenve.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2022.03.15. 13:17:09

Kétségtelen, hogy nem értek az építészethez, de az az ólomba ágyazott kábelvégek, mint megoldás, eléggé döbbenetes.Az ólom még csak könnyűnek sem mondható.Vajon miért nem lehetett pl csavarkötésbe fogni, vagy hegeszteni a kábelvégeket...?
A Puskás öcsi szókapcsolatot meg kéretik javítani (nagy Ő betű...), szerintem ennyi tiszteletet megérdemelne Magyarország egykori és kábé azóta is legkiválóbb fodballistája.
(Bár kétszer is így van írva, ami már nem lehet elírás, lehet, hogy szándékos a dolog?Miért?)

Ja, és az meg hogyan lehet, hogy 2022 februári poszthoz már 2019 decemberében is hozzá tudtak szólni jópáran???WTF?
Vannak köztünk időutazó látnokok?Lol!
:-))
süti beállítások módosítása