Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Ötven éve írták - 1965 augusztus

2015. augusztus 10. - fovarosi.blog.hu

Az alábbiakban 50 évvel ezelőtti hírekből válogatunk, a korabeli sajtó cikkei alapján. A cikksorozat összes megjelent tagja itt olvasható.

Augusztus 1: Több új egészségügyi intézményt kap Óbuda. Óbuda egészségügyi helyzetének javítására a következő öt évben mindenekelőtt a szakorvosi ellátást kell fejleszteni. (...) Lényeges könnyítést jelent majd, hogy az Árpád-hídfő rekonstrukciós fejlesztésénél négy munkahelyes, szakosított körzeti orvosi rendelő épül a környéken. A Rákóczi úti körzeti orvosi rendelőre emeletet húznak, így a néhány osztályból álló csillaghegyi szakrendelőt megfelelőbb környezetben helyezhetik el, s a kibővített intézmény maga is szakosítottá válik. Néhány kisebb létesítmény még az idén megkezdi munkáját. Például az ősszel elkészül az új tüdőszűrő állomás a Raktár utca 39-41. szám alatt, amely a kerület lakosságán kívül a környező községek betegeinek vizsgálatát is elvégzi. Az ideggondozó intézet keretében alkohol elvonó szakrendelést szerveznek. (...) (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: 196508-Gyogyszer - indafoto.hu
Egészségügyi plakát 1965-ből

Augusztus 2: Tavasszal megkezdik az első torony-lakóház építését - Magasabb lesz, mint az SZTK-palota - Kúszódaru építi maga köré - 150 lakás egy házban. Néhány nap múlva elkészül a főváros legmagasabb lakóházának kiviteli terve. Az 53 méteres, 19 emeletes ház magasabb lesz, mint az SZTK-palota tornya. A toronyház - Gáspár Tibor és Rudnai Gyula, a BUVÁTI főmérnöke tervei szerint - modern elvek alapján épül majd meg a Józsefvárosban. Egészen másként, mint a többi pesti lakóház.

Németországból kószó-forgó darut hozatnak, ez emeli majd helyükre a betonpaneleket. A darut a későbbi liftaknában állítják fel, s a házat a daru emeletről emeletre emelkedve építi maga köré. Ez az építési mód gyors és ilyen magas toronyház másképpen nem is építhető gazdaságosan. A belső teherhordó falak öntési technológiával készülnek, a többi előregyártott épületelemet a Kvassay-zsilipnél felállított üzemből szállítják majd éjszakánként az építkezés helyére. A toronyházban 120 kétszobás és 30 garzonlakás lesz, három lift, ezek közül egy bútorszállító teherlift. A lakásokban beépített bútor és távfűtés lesz: a közeli klinikai épületekkel közös kazántelepet építenek, s az új józsefvárosi házakat is onnan fűtik.

Az első toronyház megépítését a Tömő utca és a Jázmin utca közötti területen még négy hasonló követi. A kúszódaru egy-egynek építésén 6-8 hónapig dolgozik, azután megkezdi a következő ház szerelését. A toronyház építésének ütemét a daru teljesítőképessége szabja meg. Az első építése a tervek szerint tavasszal indul meg, s néhány hónappal később, aki a jánoshegyi kilátóból lenéz, már így sorolhatja a távolban felismert épületeket: - Az ott a Parlament, amott az SZTK tornya, attól jobbra az új Józsefváros első toronyháza... (Esti Hírlap)

Augusztus 3: Lakótelep, szálloda, egyetem, park. Nagyarányú építkezések színhelye a XI. kerület. A Jubileumi Park már csaknem elkészült, a befejező munkák után augusztus 20-án átadják. A Feneketlen-tónál épülő 160 szobás Sport Szálló az év végére elkészül. A Budapesti Műszaki Egyetem területén új kollégium, több műhelycsarnok, tanulmányi épület és 2000 személyes korszerű konyha-étterem épül. A Badacsonyi úton még az idén átadják az ország első minta-játszóterét, s az idén készül el a Hamzsabégi úton, a Fehérvári út és a Bartók Béla út közötti részen a főváros legnagyobb játszótere is. Erőteljes ütemben épül a kenyérgyár, indítását 1966 végére tervezik. A Kelenföldi pályaudvar és a Fehérvári út közti területen 7600 lakás készül. A 43. számú építőipari vállalat megkezdte a felvonulást, s szeptemberben elkezdik az első hét tízemeletes lakóház alapozását. (Esti Hírlap)

Augusztus 4: Elkészült az új budafoki rendelőintézet. Második napja tart Budafokon, a XXII. kerületi szakorvosi rendelőintézet átadása, átvétele. Impozáns - részben három-, részben négyemeletes - modern épület, tizenhét millió forintba került. (...) Az új intézetben sebészet, nőgyógyászat, urológia, ortopédia, fogászat, orr-, fül-, gége-, szemészeti rendelő fizikoterápia, EKG, laboratórium kap helyet, szárnyépületében gyermek- és csecsemőosztály. A márványpadlós előcsarnokban sok virágállvány; a színes padok, a hatalmas üvegfalak derűssé, barátságossá teszik az épületet. A rendelők falait váltakozva világoszöld, vagy fehér csempékkel burkolták, a folyosófalak műanyagfestést kaptak. Mindenre gondolt Kéri Gyula tervezőépítész: a beteg és az egészséges gyerekek külön bejáraton kerülnek majd a gyermekosztály kettéosztott várakozó-folyosójára. A liftek egyike betegkocsi szállítására is alkalmas. A hónap közepén lesz az új rendelőintézet ünnepélyes megnyitása. A kerület körzeti orvosainak egy része akkor ide helyezi át rendelését. (...) (Esti Hírlap)

Augusztus 4: Korszerűsítik a Hunyadi téri csarnokot - nem lesz belőle ABC áruház. A kereskedelem arra törekszik, hogy a vásárcsarnokokat fokozatosan ABC-áruházakká alakítsák át. Az elsők között a Hunyadi téri csarnokkal kapcsolatban vetődött fel a javaslat, mivel ez a csarnok amúgyis teljes felújításra szorul. A VI. kerületi Tanács végrehajtó bizottsága most foglalkozott a kérdéssel és részletes vita után elvetette a tervet, hogy a csarnokból "supermarket" legyen. A felszólalók egybehangzóan arra az álláspontra helyezkedtek: meg kell maradni a hagyományos piaci forma mellett. Szükséges a Hunyadi téri csarnok korszerűsítése, az eddig kihasználatlan terület hasznosítása. A csarnoképület utcai frontján levő üzleteket is modernizálni kell. Felhívták a Csarnok- és Piacigazgatóságot, rövid határidőn belül készítse el a Hunyadi téri csarnok átrendezésének tervét és mutassa be a kerületi tanácsnak. (Esti Hírlap)

fovarosi.blog.hu: Hazgyar-SzentendreiUt-Regi1 - indafoto.huAugusztus 7: Termelni kezd 1965-ben - Egy hónap múlva próbaüzemel a budapesti házgyár. Évente 1800 lakás. Nagyüzemi technikával, sorozatban előre gyártott szobafal nagyságú hőszigetelt vasbeton elemek, teljesen készen, ajtókkal, ablakokkal, mázolva, beüvegezve. Az építés színhelyén elmarad a szokásos vakolás, a falvésés, a festés, megszűnik a hagyományos építkezésekre jellemző zsúfoltság, szervezetlenség. Feleannyi munkáskéz épít sokkal gyorsabban, könnyebben, korszerűbben. Ezt jelenti dióhéjban az első budapesti házgyár, pontosabb nevén Házépítő Kombinát, amelynek építése, illetve szervezeti kialakítása, mint a mostani látogatásunkkor tapasztaltuk, már a befejezéséhez közeledik. A próbaüzemeltetés kezdetének terv szerinti határideje: szeptember 1. A 6000 négyzetméter alapterületű, háromajtós gyártócsarnokban már csaknem valamennyi berendezés a helyére került. (...) Készen áll már a betongyárhoz vezető mintegy 100 méter hosszú karcsú szalaghíd acélszerkezete is. Ezen érkezik majd az anyag a szomszédos kavicsosztályozóból a betongyárba. (...) Szeptember 1-én az üzemet a házépítő kombinát műszaki vezérkara veszi át. Az előkészületeket megnehezíti, hogy az üzemeltetéshez szükséges mérnök-, technikus- és munkáslétszám még nem teljes. A gyár udvarán már felállították az előre gyártott elemek szállítását és helyszíni szerelését irányító diszpécserszolgálat rövidhullámú adó-vevő berendezés magas antennáját. A Bölény elnevezésű szovjet Diesel-motoros vontatók műszaki előkészítése és próbajáratása is megkezdődött. Kijelölték a városi szállítási útvonalakat, s hozzákezdtek az útvonalak egyes szakaszainak szélesítéséhez, átalakításához, hogy a különleges szállítókocsik zavartalanul közlekedhessenek majd. (...) (Népszabadság)

Augusztus 9: Új szobrok az új kertben - Befejezés előtt a gellérthegyi Jubileumi Park. A modern városépítészet egyik legnagyszerűbb eredménye, hogy évszázadok után végre visszahelyezte jogaiba a zöldterületet, s vele együtt a kertépítés művészetét. Ennek az újjászületett művészeti ágnak egyik legnagyobb erőpróbája a befejezéshez közeledő gellérthegyi Jubileumi Park felépítése, amely számos új szobornak ad helyet, jó levegőjű sétaútjai kellemes üdülést jelentenek az embereknek.

Grandiózus feladat volt ez, s a tervezők nagyszerűen oldották meg a problémákat. Meghagyták azokat a természetadta szépségeket, a sziklákat és lejtőket, amelyeket a hegyoldal kínál, s ehhez adták hozzá saját elképzeléseiket. Terméskőfalak magasodnak a sétautak mellett, tartva az emelkedő teraszok földtömegét, a zöld pázsitot virágágyak szabálytalan vagy geoometrikus kőszegélyekkel keretezett foltokkal tarkítják. Az új szobrok természetesen simulnak bele ebbe a környezetbe, szinte együtt élnek a fákkal és a pázsittal.

A lejtő alján Metky Ödön szobrászművész három kőamfórája áll. Embermagasságú, karcsú tömegük finom eleganciájával emelkedik ki a földből, fehérségük kellemes ellentéte a körülöttük zöldellő fűnek. A felfelé haladó sétaút teraszra vezet, fent az érkező szembe találja magát Kiss István domborművével, amely a háttér terméskő falába épült. Az egymás mellett és mögött álló domború és homorú figurák klasszikus arányú, életörömtől feszülő, ritmusos csoportjai szépen simulnak bele környezetükbe.

A teraszról az utak a hegy tetején levő platóra vezetnek, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik körben a távolba, pesti tetőkre és gyárkéményekre, a Dunára, Csepel-szigetre és a környező budai hegyekre. Itt kapott helyet a szobrok legnagyobb része. Segesdi György messziről látszó, magas, karcsú, tűszerűen elkeskenyedő talpazaton álló, fémlemezből készült modern szélkakasa, Somogyi József Leány csikóval című, minden oldalról új és új formákat, szépségeket mutató kompozíciója, amelyben a karcsú női test, s a finom fejű, szép formájú csikó bronz tömege szépen rajzolódik a hátteret alkotó égbolt elé. Itt áll Barta Lajos három kis kőállata is, amelyek esetlen bájukkal bizonyára kedves játékai lesznek a gyerekeknek, és Borsos Miklós öt vízköpője, biztos kompozíciójú fejek, amelyeknek szájából öt - sétautakkal szabdalt pázsit közepén álló - medencébe szökken majd a víz.

A szobrok és a természet tökéletes harmóniája valósul meg itt, mutatva az utat, amelyen a mai művészetnek haladnia kell. (Magyar Nemzet)

Augusztus 10: Korszerű távfűtés a Várban és a kelenföldi lakótelepen. Nagy beruházásokat végez az idén is a Kelenföldi Hőerőmű: az erőmű dolgozói hozzák létre, az ERŐTERV, a HŐTERV és a MÉLYÉPTERV tervei alapján, egyebek között a Vár és a harmadik ötéves terv során létesülő kelenföldi lakótelep távfűtési rendszerét. Hol tartanak az építkezésekkel? - erről kérdeztük Román Istvánt, a Kelenföldi Hőerőmű igazgatóját.

A Várban 1966 október 15-re, a fűtési idény kezdetére elkészül a hőközpont és a fővezeték, amely először óránként mintegy 8 millió - ahogyan itt számítják - gigakalória hőt fogyaszt majd. A második "lépcső" - 24 millió gigakalória - üzembe helyezésére fokozatosan, a helyreállítási munkával párhuzamosan kerül sor. A Vár köz- és lakóépületeinek fűtésére forróvizes vezetékrendszert alkalmaznak, mert ezzel folyamatosan tartani lehet a kívánt szobahőmérsékletet, vagyis a hőmérsékleti ingadozást, ami károsítaná a könyvtár, a levéltár kincseit, ki lehet küszöbölni. (...)

Még földgyaluk egyengetik a talajt a leendő kelenföldi lakótelep területén, de a távfűtési hálózatot már építik az erőmű dolgozói. A kiépülő fűtési rendszer segíti majd az építkezést is. A lakótelep is forróvizes fűtést kap, mert ez a világszerte legkorszerűbbnek elismert fűtési eljárás: automatikusan kezelhető, központilag beállítható a 22-24 fokos kellemes szobahőmérséklet. A telep lakosai állandóan kapnak majd 80-90 fokos fürdővizet is. A Kelenföldi Hőerőmű igazgatója elmondta, hogy az erőmű kapacitásának jelenleg 50 százalékát használják ki a fogyasztók, mintegy 60 gyár és középület, s 8500-9000 lakás. A fennmaradó 50 százalékot felemészti majd a Várterület, az új lakótelep és a többi tervezett beruházás, s így valószínűleg 1968-69-ben szükségessé válik az erőmű bővítése. A korszerűsítést már megkezdték: június óta működik két nagy teljesítményű, földgáztüzelésre átállított forróvizes kazán. (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: RokusKapolna-1950esEvek-Fortepan.hu - indafoto.huAugusztus 11: Lebontják vagy csak kiürítik a Rókus-kórház Rákóczi úti szárnyát? (...) Részben a földalatti vasút Rákóczi úti szakaszának építkezése kapcsán, részben általános városrendezési szempontból a legsürgősebb formában felvetődött a kórház épület Rákóczi úti szárnyának kiürítése, sőt lebontásának gondolata. Az elmúlt napokban erről a kérdésről beható tárgyalások folytak a fővárosi tanács, a felsőbb egészségügyi hatóságok, a Pest megyei tanács, a kórház irányítójának bevonásával. A végleges határozat a legrövidebb időn belül megszületik.

Kiürítés

Arról van szó, hogy a földalatti vasút folyamatos építkezése elővigyázatossági okokból szükségessé teszi a Semmelweis (Rókus) kórház Rákóczi úti épületszárnyának ideiglenes kiürítését. A földalatti vasút alagútjának e szakasza pontosan a kórház épülete alatt épül és a szakemberek nem tartják kizártnak, hogy a nagy mélységben végzett fúrás olyan talajmegmozgatással jár, amelynek következtében esetleg repedések támadnak a kórház falán. Ezért a Földalatti Vasútépítő Vállalat közölte a Pest megyei tanáccsal, szükségesnek tartja az alagútépítés ideje alatt a kórházépület e részének kiürítését. Körülbelül áprilisban, májusban kerülne erre sor és az itt folyó föld alatti építési munka 6-8 hónapig tartana. (...)

Miközben ezek a tárgyalások folytak, váratlanul új fordulat következett be a Semmelweis kórház sorsában. Városrendezők elérkezettnek látják az időt a sok évtizedes probléma gyökeres megoldására és konkrét javaslatot dolgoztak ki a kórház Rákóczi úti szárnyának lebontására. Annak ellenére, hogy ez a kérdés - mint már említettük - évtizedek óta napirenden van, a Pest megyei tanács egészségügyi szerveit mégis meglepetésként érte a javaslat előterjesztése. Annál is inkább, mert a közlések szerint a főváros, már most szeptemberben hozzá akarna kezdeni az épületszárny lebontásához. A Pest megyei tanács részéről kijelentették, hogy bontásról mindaddig szó sem lehet, amíg a kórház érintett részének végleges elhelyezéséről, pótlásáról nem gondoskodnak. Előbb tehát biztosítani kell a Semmelweis Kórház új helyét és csak engednek bontani.

A Pest megyei álláspont szerint több lehetőség kínálkozik ennek a követelménynek a teljesítésére. De egyik sem valósítható meg rövid időn belül. Az egyik javaslat szerint a tervpályázaton már keresztül ment új 820 ágyas dél-pesti kórházat építsék fel Pest megye számára. A másik alternatíva szerint a Tétényi úti 450 ágyas kórházat kéri Pest megye. Az intézményt modernizálná és további 400 ággyal bővítené, ehhez elegendő terület áll rendelkezésre. A harmadik lehetőség a kórház mai helyén, a Stáhly utcai fronton a régóta tervezett új építkezés. A tanulmánytervek szerint itt modern új kórházi osztályok épülnének, sokemeletes toronyépületben helyeznék el a kórház egyes részeit. Beépítenék a Stáhly utca üres telkét is és híddal kötnék össze az utca felett az épülettömböket. Mindehhez természetesen jóváhagyott anyagi fedezetre, kész tervekre van szükség.

A fővárosi tanács azonban - úgy hírlik - sürgeti a határozathozatalt a Semmelweis kórház Rákóczi úti frontjának lebontására. Ezzel a tervvel függ össze a Rókus-kápolna sorsa is, miután a műemlék a lebontás útján felszabadítandó területsávba esik. A kápolna ügyében is tárgyalások folynak, eltolják-e a közeli térre, a kórház bejárata elé, vagy más megoldást találjanak-e a műemlék megmentésére. (Magyar Nemzet)

Augusztus 15: Hová tervezik a központi hajóállomást? A századfordulón épült budapesti hajóállomások már korszerűtlenek, nem valók a világvárosi környezetbe, s 620-650 centiméteres árhullám esetén már vízbe kerülnek. A Vígadó téri hajóállomás megközelítése nehéz, a Belgrád rakparti központi hajóállomás ma már közúti forgalmi akadályt jelent. A szakemberek véleménye szerint a nagyarányú Duna-part-rendezés során meg kell szüntetni mindkét hajóállomást. A szakértők véleménye szerint az új központi hajóállomást a Petőfi-híd pesti hídfőjének északi oldalán, a Közúti Hídfenntartó Vállalat lebontott telephelyén kellene elhelyezni. A terület alkalmas a hajóállomás kialakítására: itt magas partfal szegélyezi a Dunát, s még árhullám esetén is könnyen meg lehet közelíteni a felső rakpartról a hajókat. Az utasok villamoson és autóbuszon is könnyen eljuthatnak a hajóállomáshoz, hiszen a közelben levő Boráros térnek jó az összeköttetése a belső városnegyedekkel, valamint Dél-Pesttel és Dél-Budával is. A lebontott telephelyen autó-, sőt autóbuszparkolót is ki lehet alakítani. (Népszabadság)

Augusztus 17: Mélyfúrás Zuglóban új strandforrás után. A Széchenyi-fürdő és a Szőnyi úti BVSC-sportuszoda alig tudja kielégíteni a rohamosan terjedő városrész: Zugló igényeit. Ezért most mélyfúrásokkal kutatnak meleg víz után az Egressy út környékén: a Paskal-malom és a Rákos-patak közelében. Az előjelek biztatóak: már 1400 méter mélységnél tartanak, s amennyiben sikerül forró vizet találni, még az idén megkezdik itt egy újabb, modern strandfürdő építését. Sőt - bőséges forrás esetén -, tovább fejleszthetik a környék távfűtéshálózatát is. (Esti Hírlap)

fovarosi.blog.hu: LottoAruhaz-196508-EstiHirlapHirdetes - indafoto.hu

Augusztus 17: A Baross-térről jelentjük. Még ezen a héten teljes szélességében megindul a közúti forgalom a Kerepesi úton. Ma délelőtt megkezdték a kövezet visszaállítását, péntekre számolnak befejezésével. Az úttest alatt a földalatti vasút mozgólépcsőjének gépházterme fekszik, beljebb, a tér közepe felé ugyancsak föld alá került a pénztárfülke és a személyforgalom előcsarnoka. A Baross tér jövőjéről ezekben a napokban döntenek a Fővárosi Tanácsnál. Felvetődött, hogy a hatalmas térséget parkolóhellyé alakítják át, mivel a Szabadság és a Palace hotelnak nincs autóparkolója. A földalatti építésének következő ütemében; 1967-ben megkezdik a gyalogos aluljáró építését, és akkor a metrósok ismét visszafoglalják a teret. Amennyiben a parkosítás mellett határoznak, hamarosan elbontják a tér közepét elcsúfító kerítést. (...) (Esti Hírlap)

Augusztus 17: Új SZTK-rendelő nyílt Budafokon. Hétfő délelőtt új szakorvosi rendelőt avattak Budafokon, a Káldor Adolf utcában. A tizenhat és fél millió forintos költséggel épített és felszerelt négyemeletes, impozáns rendelőintézetet Sarlós István, a Fővárosi Tanács végrehajtó bizottságának elnöke ünnepélyes keretek között adta át a XXII. kerület lakosainak. (...) Az ünnepélyes átadás után megkezdődött a rendelés. (Népszabadság)

Augusztus 19: Tervpályázat a Clark Ádám tér és a Roosevelt tér forgalmának rendezésére. A budapesti Clark Ádám tér és a Roosevelt tér mai forgalmi rendje nem felel meg a követelményeknek, emiatt - különösen csúcsforgalomban - gyakoriak a közlekedési dugók. A Fővárosi Tanács nyilvános pályázatot hirdet a két tér forgalmának rendezésére. (...) A nagyközönség is megismerkedhet majd a tervekkel, mert azokat a Közlekedéstudományi Egyesület kiállításon mutatja be a jövő év elején. (Népszabadság)

Augusztus 19: Nem bontják le a Várkert Kioszkot, hanem a közeljövőben felújítják a műemlék épületet - így döntött a fővárosi tanács. (Magyar Nemzet)

Augusztus 20: Három év, hétezer óra. Ifj. Papp János és felesége - miskolci házaspár - három év alatt, hétezer munkaórával gyufaszálakból elkészítette a Parlament kicsinyített mását, amely külsőre bámulatosan hasonlít a gyönyörű épületóriáshoz. A Papp házaspár tegnap a Parlamentben átadta művét Kállai Gyula miniszterelnöknek és Vass Istvánnnénak, az országgyűlés elnökének. (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: GellertHegy-JubileumiPark-Regi1-BVTV - indafoto.hu
A Jubileumi Park annó

Augusztus 20: Megnyílt a gellérthegyi Jubileumi Park. Csütörtök déluátn ünnepélyesen megnyitották a gellérthegyi Jubileiumi Parkot. Az ünnepség a Himnusz hangjaival kezdődött, majd Keres Emil Kossuth-díjas, a Thália Színház igazgatója szavalt. Ezután Galambos Dezső, a XI. kerületi Tanács vb-elnöke mondott köszönetet a park tervezőinek és építőinek, akiknek munkája lehetővé tette, hogy az új létesítmény alkotmányunk ünnepére elkészülhetett. A megnyitó után a főváros lakói birtokba vették az új létesítményt. (Népszabadság)

Augusztus 25: Ha gyorsítják az ütemet egy év múlva megnyithatják a közönségnek a Budavári Palota "E" épületét. (...) Sokak emlékezetében felbukkant (...) Majoros bácsinak, a szilveszteri tévé-műsorban elhangzott és azóta is közszájon forgó epés megállapítása a Budavári Palota lassú újjáépítéséről, a mozgólépcsőről... (...) Az a megállapítás: lassú munkához sok idő kell - sajnos, a várbeli építkezésekre is vonatkozik. (...) Kétórás tanulságos sétát tettem a vári építkezésen. Minden szép, minden nagyon tetszett. Láttam lehangoló dolgot is.

Például nem tetszett, hogy egy évhez képest nincsen előrehaladás a Színház utcai Karmelita-kolostor ügyében. A kereskedelem raktárnak használja a romos műemléképületet, noha az egyik sarokrészt le kellett robbantani, mert a hatóságok életveszélyesnek nyilvánították. A csonka sarok az első emeletig most tégla- és malterhalom. Ez azonban nem akadályozza az embereket, hogy a törmeléken át ne gázoljanak, ötösével hordják a kezükben és a vállukon a dobozokat az ott várakozó tehergépkocsira. Így megy ez évek óta. Az egyik gépkocsi hozza a retikült, cipőt tartalmazó dobozokat, a másik gépkocsi kisvártatva odaáll és a bevitt árut most kifelé hordják. (...)

Útépítési probléma is foglalkoztatja a beruházókat. A Dunára néző hegyoldalban elkészült, nagyon gondos munkával az úgynevezett Keleti felvezető út. Hátra van még az Öntőház utcánál a folytatása a Clark Ádám térre. 300 - 400 méteres útszakaszt kellene becsatlakoztatni a hegyoldaltól a térig. A hattyúnyakú becsatlakozás kalkulációját megmutatták, 5 millió kétszázezer forint összeget terveztek a kivitelezésre. Nem látnak a hozzáértők semmiféle műszaki nehézséget az útépítésnél, ennek ellenére a Fővárosi Tanács nem építteti az utat. (...)

Sok feladat megoldásában 70-80 százalékos előrehaladást értek el a Budavári Palota építői. Viszont nagyon sajnálatos, hogy a legkorábban átadásra kerülő "E" épületben csak 40 százalékos az elkészülés. A Budapesti Történeti Múzeum már 1966-ban szeretné elkezdeni a beköltözést és 1967-ben foglalná el végleg az épületet. Az épület átadási ideje 1966 december 31. Viszont a beruházók olyan ütemtervet készítettek, amely lehetővé teszi az 1966 augusztusi átadást. Ha ez megvalósul, akkor 1966 augusztus 20-án már megnyitható az épület a közönség számára. (...) (Magyar Nemzet)

Augusztus 25: Budapest forgalma: Elkészült a fővárosi közlekedésfejlesztési terv. Elkészült a Közlekedési Igazgatóság tanulmánya Budapest közlekedésfejlesztési programjához. (...) A tanulmány részletesen foglalkozik a Budapestre bevezető autópályák megépítésével. Az I-VII. számú autópálya budapesti szakaszának építése, mint ismeretes, javában folyik, most készítik elő a II-III. számú - a váci és a miskolci - autópálya egyesített bevezető szakaszának tervezését.

A fővárosban az elgondolások szerint kiépítik majd a kelet-nyugati és az észak-déli autóutat. A kelet-nyugati autóút útvonala a következő: Kerepesi út, Rákóczi út, Erzsébet-híd, Hegyalja út, Budaörsi út. Ennek a későbbi autóútnak tervszerű kiépítését szolgálta az Erzsébet-híd, valamint az Astoria-aluljáró megépítése, és szolgálja majd az EMKE-sarki aluljáró és a Baross tér rendezése, valamint a Hegyalja út - Alkotás utcai csomópont kiépítése. A kelet-nyugati autóútba fut bele az egyik oldalon az I-VII. autópálya, a másikon a III-as számú autópálya. A kelet-nyugati földalatti vasútvonal üzembehelyezése után, a Rákóczi úti villamosvágányok felszedésével, a felszíni villamosközlekedés megszüntetésével, az autóút bővíthető.

Az észak-déli autóút - amely a Váci úton, a Kiskörúton, a Soroksári úton át a Hungária körútig vezet majd - kiépítésére az észak-déli földalatti vasút megépítésével egyidejűleg kerül sor. Első lépésként rendezik majd a Marx teret, s ahogy a munka előrehalad, a Kálvin teret.

fovarosi.blog.hu: BorarosTer-1960asEvek - indafoto.hu

Átalakul a Boráros tér is. A hídra két oldalról felfutó utat építenek. Megfelelő átépítésre vár egyebek közt a pesti Duna-part, a Lehel út, a Külső Kerepesi út, a Jászberényi út, a Fehérvári út és a Szegedi út.

Budapesten százegy helyen akadályozza a közlekedést a közutak és a vasúti vágányok szintbeni keresztezése. A tervezet húsz helyet sorol fel, ahol szükség van a szintbeni keresztezés megszüntetésére, további hat helyen pedig korszerűsítési munkák elvégzését javasolja. (...)

Az észak-déli földalatti vasút Újpestről, az István térről indul majd, és a Váci úton és Kiskörúton haladva, a Belváros szívébe kanyarodik. A Felszabadulás tér, majd a Kálvin tér alatt folytatja útját Kispestre, később pedig, meghosszabbított vonalon Pestlőrincre. Lesz az észak-déli földalatti vonalnak egy budai ága is, ez Budafokról indul, és a Kálvin térnél csatlakozik a fővonalhoz. A közlekedési elgondolások között szerepel a csepeli gyorsvasúti vonal meghosszabbítása is: az egyik oldalon a Kálvin térig épül meg, a másikon Szigetszentmiklóson át Ráckevéig. Szükség van a szentendrei gyorsvasút vonalának meghosszabbítására is a Batthyány térig. A Hungária úton, elkülönített pályán - gyorsvillamos-közlekedést terveztek.

A belső vasúti pályaudvarok megmaradnak. Van olyan elgondolás, hogy a Boráros térnél személypályaudvart létesítenek és a tanulmány összeállításánál ezt a tervet figyelembe vették. Kidolgozták a forgalomirányítás alapelveit is. A közúti forgalmat egy központból, alközpontokon át kívánják irányítani. Szerepel a tervben a forgalomirányító jelzőlámpák központi vezérlésének terve is. Végül foglalkoznak közlekedésszervezési kérdésekkel, például az URH-szolgálat kiszélesítésével. (Esti Hírlap)

Augusztus 27: Bondor József építésügyi miniszterhelyettes az induló Budapesti Házépítő Kombinát jelentőségéről, a lakásépítés programjáról és technológiájáról, a blokkgyártó üzemek további felhasználásáról. Premierre készül az építőipar. A tervezettnél négy hónappal korábban indul az ország első házgyára, hivatalos nevén: a Budapesti Házépítő Kombinát. Előreláthatóan szeptember elsején megmozdul a lakásokat készítő gépsor. Az új építési mód - új helyzet elé állítja a magyar építőipart. Erről beszélgetünk Bondor József építésügyi miniszterhelyettessel. (...)
-A házgyárat Óbudára telepítették, mégis Kelenföldre kerül először terméke - miért nem közelebb?
-Kezdetben a Békásmegyerre tervezett lakótelepet akarták a házgyár termékeiből felépíteni, emiatt telepítették a kombinátot a Szentendrei útra. A békásmegyeri lakótelephez azonban a területet közművesíteni kellett volna, s az ehhez szükséges anyagi fedezettel a Fővárosi Tanács nem rendelkezett. A körülményeket figyelembe véve határozott úgy a Fővárosi Tanács, hogy Kelenföld legyen a házgyár első állomása, mivel ott a közművesítési lehetőségek jól biztosítják a harmadik ötéves terv elején induló lakásépítés folyamatosságát. (...) Az óbudai házgyár után még egy házépítő kombinát telepítésére kerül sor. A harmadik ötéves tervben a két házgyár teljesítménye 12400 lakás lesz.
-Ha további házgyárak, kombinátok épülnek, mi lesz a meglevő blokkgyártó üzemekkel?
-A blokkgyártó poligonok területi elhelyezése végleges, nem tervezünk újabbakat, fejlesztésükkel sem foglalkozunk. (...) (Esti Hírlap)

Augusztus 28: Gigantopolis: a holnap városa? Budapest 1980-ban. Hol van a városok fejlesztésének határa? Az építészek azt mondják, a jövőben nem lesz ritka a tízmilliós város, s a francia tervezők éppen a napokban jelentették be: a holnap Párizsában 14 millió ember él majd. De még ez sem a határ, ennél nagyobb települést is elképzelhetőnek tartanak. A metropolis után most új fogalom keletkezett: a gigantopolis.

(...) Amikor elkészítették Budapest húszéves tervét, 1980-ra a lakosság számát 2 millió 150 ezer - 2 millió 250 ezer főre becsülték. Akkor inkább a nagyobb számot tartották lehetségesnek, ma - a kisebbet. Az utóbbi időben csökkent a fővárosba áramlás, s a lassúbb gyarapodás megkönnyíti, hogy enyhítsék a zsúfoltságot, arányosabban fejlesszék a várost. Valójában 1980-ban két és fél millió lakosról kell majd gondoskodnia a tanácsnak, hiszen ma is 200-300 ezer környéki és vidéki használja fővárosunk közlekedési, egészségügyi, kereskedelmi és oktatási hálózatát. Sőt, a következő években gyorsulhat az a folyamat, hogy Budapest és a környék gazdaságilag összefüggő, új nagy településsé alakuljon. Budaörsöt máris sokan a XXII. kerületnek nevezik. S a közlekedés más környező helyiséget is közelebb hozott a városhoz. A szentendrei lakos 35 perc alatt elérheti már az óbudai üzemeket, gyorsabban, mint akár a IX. kerületi.

(...) A belső közlekedés csődje miatt az építészek minél jobban ki akarják használni a helyet, hogy csökkentsék a városok kiterjedését. Ismeretes, hogy a több mint hatmilliós Los Angeles 120 kilométer hosszan nyúlik el. Terveztek már 250 családi házból álló tornyot, valóságos toronyfalut, és 8000 lakásos, 1250 méter magas - a Kékestetőnél is magasabb - toronyvárost is. Ezek a végletek. Az átlag: 10 és 15 emeletes házak, az építésze, a tervezők nálunk is ezt javasolják. Elsősorban azért, hogy csökkentsék a közművesítési összegeket.

(...) A közlekedésben is érvényesülnie kell a társadalmi hatékonyság elvének. Ezért a tervezők a legtöbb ember utazását gyorsító metró fejlesztését helyezik az első helyre. 1965 újdonsága a légpárnás vonat. A kísérleti francia szerelvény 200 km-es sebességgel száguld a levegőben, valójában néhány milliméteres levegőrétegen. De még sok idő kell, hogy a metropolisok közlekedésében hasznosíthassák. S a jövő zenéje a csőposta ötletére elképzelt csővonat, s a föld alatti vízszintes páternoszter is. Nagyobb érdeklődésre tarthatnak számot az expresszliftet, a függőleges metrók. Ilyet már Pesten is terveznek - a Várban. De a huszadik század utolsó harmadának legfőbb városi közlekedési eszköze a hagyományos metró lesz. Új metróvonal épül Párizsban, Londonban és több más városban. Ugyanakkor a tervezők szükségesnek vélik azt is, hogy fejlesszék a felszíni tömegközlekedést és új csuklós villamosokat és buszokat készíttessenek. (...) (Esti Hírlap)

Palotabarát: Budafoki kísérleti lakótelep - indafoto.hu

Augusztus 29: Budafokon épül meg az első kísérleti házgyári épület. A Szentendrei úton épülő Budapesti Házgyár központi csarnokában már felszerelték a korszerű szovjet gyártmányú elemgyártó gépsorokat. A gépek már meg is indultak, egyelőre üresjáratban, de hamarosan megkezdődnek a termelési próbák. A műszaki vezetők a napokban ellenőrizték a munkálatokat, s azóta gyorsabban épül a Házgyár dunaparti kavicsrakodó telepe is, hogy rövidesen 30 000 köbméter kavicsot halmozhassanak fel a tárolóhelyen és készenlétben álljon a gyár egész téli termelésének szükséglete. Az első házgyári lakóépületet a budafoki kísérleti lakótelepen szerelik össze. Ötemeletes, ötvenlakásos lesz a házgyári elemekből összerakott ház. (Magyar Nemzet)


A Fővárosi Blog az alábbi helyeken is elérhető:

A bejegyzés trackback címe:

https://fovarosi.blog.hu/api/trackback/id/tr896943105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ildsisy 2015.08.10. 12:38:20

Aki ebben a korban élt, annak nosztalgia mindez, aki sokkal később született neki érdekes. Mert az! :)
Imádom az ilyen képeket, leírásokat... :)

Lazarbibi 2015.08.10. 21:15:24

Hiánypótló ez a téma, végre valakinek eszébe jutott :-)
süti beállítások módosítása