Ma délelőtt mutatta be a BKK és a BKV a Száva kocsiszínben a "hosszú" CAF villamost. Az eredeti tervek szerint 37 CAF villamost szerzett volna be a BKK, ezt sikerült 47-re feltornázni. Még akár ennél is több lehet a végleges szám, ugyanis 77 villamosra van opciója a BKK-nak. Kétféle méretben érkeztek a spanyol gyártótól a járművek: szeptember óta a 3-as villamos vonalán már járnak a rövidebbek, most pedig a hosszabb változatot mutatták be.
A hosszabb CAF 56 méter hosszú, ezzel a világ leghosszabb villamosának számít. Így értelemszerűen a Combino villamosnál is hosszabb - az ugyanis 53,99 méter hosszú. 128 évvel ezelőtt, 1887 november 28-án indult meg budapesten a villamos közlekedés - az akkori járművekhez képest ez tízszer hosszabb!
A villamoson 81 ülőhely van, a jármű végig alacsonypadlós. Összesen 345 utas a hivatalos kapacitása.
A gyártó partner cégén keresztül a projekt részeként egy szimulátort is telepítettek a Száva kocsiszínbe, erre feltöltötték az 1-es villamos teljes, 16 kilométeres pályáját. Ezen tanulhatnak a villamos járművezetők. A forgalomban nekik, és az autóvezetőknek is figyelniük kell majd, hiszen ilyen hosszú járművel még nem találkozhattak a Hungária körgyűrűn. A villamosok 2016 tavaszán állnak forgalomba, a járművezetők kiképzése már zajlik.
A tizenkét villamos igen jól felszereltséggel jön: be lesz kamerázva mindegyik, kamerák segítik a járművezetőket is (a visszapillantó tükör már elég korlátosan hasznos ilyen jármű hossznál), lesz rajta a fűtés mellett légkondi is (ezért ilyen kicsik a nyitható ablakai), és az ülések is kényelmesebbek lesznek, mint a hannoveri villamosokon. A budapesti adaptációt nem csak a sárga festés adja, hanem a FUTÁR kijelzők telepítése is. 14 (2 x 7) ajtó segíti a gyors le- és felszállást.
Gondoltak a mozgássérültekre is.
Gondoltak azokra is, akik nem tudják eldönteni, hogy állnának, vagy ülnének-e inkább.
A nagy piros gomb a vészfékezést szolgálja - reméljük, nem lesz rá szükség...
A villamosok kizárólag az 1-es vonalon járnak majd. Továbbra is szó van arról is, hogy Combino villlamosok is járjanak a vonalon, így akár három típus is megjelenhet a vonalon a most járó Tatrákkal együtt. A villamosok beszerzését közel 100%-ban az EU finanszírozta. A tulajdonos a BKK, üzemeltetőjük a BKV lesz.
További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!
Silbermann 2015.11.10. 17:03:20
Mortein5 2016.02.20. 20:36:24