Fővárosi Blog

Fővárosi Blog


Tabán: az eraviszkuszoktól a törökökig

2021. május 25. - fovarosi.blog.hu

A Tabán évszázadai - 1. rész A Naphegy és a Várhegy déli lejtőin lefutó, majd a Gellérthegy északi oldalára felkapaszkodó, zölddel teli területet hívjuk Tabánnak. A most induló cikksorozatban e kicsiny városrész gazdag múltja után eredünk. Hogy lett az egykor még eraviszkuszok által is lakott…

Tovább

120 éves a Batthyány téri vásárcsarnok

A budapesti vásárcsarnokok építése Nyugat-Európához képest több évtizedes késéssel indult meg. Párizsban és Londonban már a 19. század közepétől, Bécsben az 1860-as évektől, Berlinben az 1880-as évektől épültek vásárcsarnokok. A Fővám téri Központi vásárcsarnokot 1897 február 15-én adták át, vele…

Tovább

Budapest legnagyobb szobra

Amikor a szovjet csapatok végül átvették a visszavonuló németektől a hatalmat, egyik első dolguk az volt, hogy emlékműveket emeljenek maguknak. Elég döbbenetes látvány a régi fotón látni, hogy az obeliszk már ott fénylik a Gellért téren, de mögötte a házak még teljesen romosak. Az első megrendelések…

Tovább

Az első bástya

Különleges kiállítás látogatható a Várnegyedben, a Táncsics Mihály utca 9. alatt. Az Amerikai Egyesült Államoktól 2014-ben visszakapott ingatlan nem csak Táncsics egykori börtönét rejti, de egy régészeti ásatás eredményeit is megnézhetjük október végéig.

Tovább

Mit rejt a Palaház a Fő utcában?

A Fő utca - hatalmas autóforgalma miatt - nem éppen könnyed nyári sétára csábító. Pedig van miért elnézni erre: a Francia Intézettel átellenben, a Pala utca és a Fő utca sarkán álló irodaház, a Palaház Víziváros legöregebb épületének romjait öleli körül.

Tovább

Ilyen lett a Hilton szálloda

Budapesten élve nem igazán követjük, hogy mi történik a szállodákban, hisz minek vennénk szállodai szobát ott, ahol lakunk, ugyebár. Így aztán valószínűleg sokan nem is tudják, hogy az elmúlt években milyen szépen átalakult a várbéli Hilton Budapest szálloda a Halászbástya szomszédságában.  "A…

Tovább

Miért védjük meg a MAVIR-t?

Kis híján lebontották a Várnegyedben a MAVIR székházának épült, már évek óta üresen álló épületet. Ha megállsz előtte, tényleg elég csúnyán néz ki. Mégsem kellene lebontani. De miért ne? Miért álltak ki örökségvédelmi szervezetek egy hatvanas évekbeli ipari létesítményért a Vár falai között? 

Tovább

Várbazár, Ifipark: 1883-1984

Néhány éve még a legveszélyeztetettebb műemlékek listáján szerepelt, ma pedig újra ragyog a Várbazár. Ez alkalomból két részben áttekintjük Ybl Miklós egyik fő művének történetét - itt az első. A Várbazár környéke a 20. század elején

Tovább
süti beállítások módosítása