A Tabán évszázadai - 1. rész

A Naphegy és a Várhegy déli lejtőin lefutó, majd a Gellérthegy északi oldalára felkapaszkodó, zölddel teli területet hívjuk Tabánnak. A most induló cikksorozatban e kicsiny városrész gazdag múltja után eredünk. Hogy lett az egykor még eraviszkuszok által is lakott területből Budapest egyik szőlőművelő központja, kik voltak lakói, hogyan épültek fel és pusztultak el utcái, házai, és milyen tervek születtek újabb beépítésére? A most induló cikksorozatban a Tabán történetét ismerhetjük meg. 

Az eraviszkuszok

A régészeti ásatások eredményei alapján a terület első lakói egy kelta népcsoport tagjai, az eraviszkuszok lehettek az i.e. I. században, a késő La Tѐne korszakban. Az 1930-as években, majd a 2000-es évek elején lefolytatott ásatások feltárták, hogy a hegy tetején oppidum állt. Ezek jellemzően magaslatokra épültek, és erődítettek voltak, de még nem voltak városias jellegűek. Ilyen oppidium épült a Gellérthegy tetején is. A hegy lábánál egy vicus-ban (kis falu, házcsoport) fazekasok dolgoztak, akik vész esetén könnyen felhúzódhattak a hegy tetejére. Az egykori erődítmény maradványaira 1854-ben ráépítették a Citadellát, így a régészeti leletek ott gyakorlatilag teljesen megsemmisültek.

A hegy oldalában viszont sok mindenre rátaláltak a régészek. Így tudjuk, hogy a házak általában téglalap alaprajzúak voltak, közepén a nyeregtetőt tartó oszlopokkal. Ez fejlett ács munkásságra utal. A falakat fából, vagy fonott, sárral tapasztott ágakból készítették. A házakban tűzhelyek, kemencék működtek, a házak melletti vermeket raktározásra használták. A Tabán területén agyaggödrök egész rendszerét tárták fel. Az edényeket nem csak saját használatra készítették, hanem kereskedtek is velük, így az eraviszkusz tabáni kerámiák Európa nyugati felébe is eljutottak. Emellett háziállatok tartásával, és földműveléssel is foglalkoztak.

Az 1934-35. évi ásatások alkalmával felszínre került romok a Szarvas (Szebeny Antal) térnél (kép: fortepan.hu, 173350, adományozó: Ormos Imre Alapítvány)

A Római Birodalom terjeszkedésével a tabáni telepet lakói békésen elhagyták. A rómaiak Aquincum területén telepítették le a keltákat. Az eraviszkuszok idővel teljesen romanizálódtak, hagyományaik feledésbe merültek. A Gellérthegy és a Tabán területe elnéptelenedett, csupán egy római őrtorony és a Limes egy szakasza állt itt. A híres erődfal hármas számú mérföldkövét a mai Ybl Miklós téren találták meg.

A honfoglaló magyarok a közelben kelhettek át a Dunán, de székhelyüknek a mai Óbuda területét választották inkább. 1000 körül révátkelőhelyként kezdett benépesülni a terület, újabb települések jöttek létre a Duna mindkét partján. Az akkoriban Pesti-hegynek hívott Gellért-hegyen ölték meg pogányok 1046-ban Gellért püspököt, a hegy későbbi névadóját. A kicsiny falvak helyét a tatárjárás után már egy komolyan erődített Várhegy vette át, amelynek erős falai jobban védték a lakosságot. Ennek külvárosai idővel önálló településsé fejlődtek. A Gellért-hegy lábánál feltörő meleg víz is vonzotta az embereket, akik fürdőt is építettek itt, az egykori Alhévíz településén. A vár fejlesztése Zsigmond és Mátyás királyunk idején is együtt haladt a fürdő kiépítésével. A fejlődésnek a török invázió vetett véget: 1541-ben elfoglalták Buda várát.

A török korban

A törökök Buda várára elsősorban mint erődre tekintettek, ennek megfelelően építkeztek. A házakat pusztulni hagyták, de dzsámikat és fürdőket építettek - nem csupán a Várban, de annak környezetében is. A mai Rác fürdő helyén a török korban is fürdő működött, Tímártelepi fürdő (Debaghane ilidzsaszi) néven. A mai Rudas fürdő elődjeként a Zöldoszlopos fürdő (Jesil direkli ilidzsa) állt, a Gellért fürdő helyén pedig a Nyitott tetejű fürdő (Acsik ilidzsa) állt. A Tabán, bár lakossága kicserélődött, nem pusztult el: a törökök Krisztinavárossal egyesítve létrehozták a Hosszú Külvárost. Az akkoriban még Tímár-pataknak (Tobak szoju) nevezett, ma részben lefedve Ördög-árokként ismert patak mentén görögkeleti vallású délszlávok, azaz a rácok telepedtek meg. Nagy értői voltak a kerámiának, a fémművességnek és a bőrművességnek. Ez utóbbi mesterség művelői, a tímárok adták valószínűleg a Tabán nevét is. A híres török utazó, Evlia Cselebi beszámolója szerint több mint száz tímárműhely és bolt működött a Duna és a patak között! Ennek ellenére a felépült házak inkább csak szegényes viskók voltak, amelyeket szűk utcák kötöttek össze a domboldalakon. Egyetlen nagyobb köztere Musztafa pasa dzsámija körül alakult ki. Mint tudjuk, ez a korszak sem tartott örökké: a török uralmának Buda 1686-os ostroma vetett véget.

További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!