Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Bálnává vált: A CET

2010. december 11. - fovarosi.blog.hu

A Közraktárak történetéről korábban már volt szó, most ugorjunk a CET történetére! 2005 végén született döntés arról, hogy - DBFO (Design, Building, Finance, Operation) konstrukció keretében - felújítják a Ferencvárosi Közraktárak romos épületeit. 2007 június 27-én a Fővárosi Közgyűlés Pénzügyi és Közbeszerzési-, valamint Kiemelt Fejlesztések Bizottsága a kiírt közbeszerzési eljáráson a Porto Investment ajánlatát fogadta el győztesnek. A közraktárak felújításának ötlete még a Kulturális Főváros pályázat részeként merült fel, de szerencsére Pécs győzelme után sem tűnt el a süllyesztőben. A Porto az üzemeltetési és hasznosítási jogokat, valamint az önkormányzat által fizetett szolgáltatási díjat nyerte el 25 évre. Az épület magántőkéből készül el, de a telekkel együtt a főváros tulajdona marad, és hozzá folyik majd be a bérleti díj is. A kivitelezés kezdetén komoly polémia alakult ki a speciális építési technológia, a kivitelezői tapasztalok és az építési költségek körül. (A vitáról bővebben itt olvashatunk.) 2010 tavaszán a Budapesti Építész Kamara (BÉK) hozott állásfoglalást arról, hogy épületfizikai problémákat okoz, ha a rácsszerkezetet összeépítik az üveghéjjal.
 
fovarosi.blog.hu: CETKozraktarak-20101109-37
"A kamara kivizsgálta az ügyet, és arra jutott, hogy az eddig megépített szerkezet eltér az engedélyezett tervektől: az acél tartószerkezet hegesztett szárnylemezekből áll csavaros összeszerelésű kör keresztmetszetű elágazó idomok helyett, valamint az acéltartók összeépülnek az üveghéjjal, ahelyett, hogy 20 cm rés lenne közöttük." (Forrás)
A 7,6 milliárdos beruházási költségen túl még 300 milliót költ a Porto a környezet rendezésre. A villamos a felszínen marad: 800 méteres szakaszra számolva a föld alá vitele kb. 3,5 milliárd forinttal növelte volna a beruházás költségét, és ekkora plusz már nem félt bele a keretekbe. Az új épület bruttó 30 ezer négyzetméteres, a kiadható területek nagysága közel 12 ezer négyzetméteres lesz. Buddha Beach ide vagy oda, a terület végtelenül lerohadt volt a beruházás megkezdése előtt. De annyira jó a helyszín (Duna partja, egyetemek, vásárcsarnok, belváros), hogy el kellett jönnie a felújítás idejének.

fovarosi.blog.hu: CETKozraktarak-20101109-39
Remek kilátás nyílik a legfelső szint teraszáról

Az épülettel jelent meg nálunk is a holland Kas Oosterhuis nevével fémjelzett "non-standard architecture", azaz nem standard építészet. Ezekben az épületekben minden szerkezeti elem különböző, semmi sem sorozatgyártott. A tervezés és a kivitelezés emiatt szorosan együtt kell hogy járjon ( - és ezt buktuk mi be itt Budapesten). A budapesti épület közvetlen előképe a szintén Oosterhuis tervezte 2006-os, utrechti Cockpit Building. (Oosterhuis házaira két hét múlva még visszatérünk!) A budapesti tervekben Oosterhuis mellett a magyar partner építész, Lénárd Ilona is részt vett. (Innen az ONL név: Oosterhuis & Lénárd.) A közraktárak szabályos tömbjei felett játékosan hullámzik az új üvegtető. A CET név egyszerre utal a Central European Time időzónára és az épület alakjára. A háromszögű homlokzati elemek üveg, illetve alumínium lapok. A rácsszerkezet különleges tűzálló bevonatot kapott. A bevonat felhelyezését meg kellett ismételni, mivel az esős idő miatt romlott a felhasznált anyag hatékonysága.

A 2007 végén megtartott tervtanácsi ülésen Turányi Gábor "szép szobornak" nevezte az akkor még csak számítógépen létező házat. Az Autodesk pedig nem csak dícsérte, hanem az Autodesk Revit BIM Experience Award-dal díjazta is a tervet. A CEE Future konferencián pedig a "Legnívósabb fejlesztési projekt" díját nyertel a projekt.

A komplexum galériákat, könyvesboltokat, éttermeket, kávé- és teaházakat, valamint a Duna partja felé egy hosszan elnyúló, 3 méter széles teraszt is magába foglal. A fő attrakció egy ezer fős rendezvényterem lesz több száz négyzetméteres előtérrel. Itt divatbemutatókat, konferenciákat, filmfesztiválokat, koncerteket stb. tartanak majd. Felmerült az is, hogy a PeCsa felújítása alatt a CET fogadhatná be az ottani rendezvényeket is.

A pinceszint lényegében eredeti téglaboltozatos állapotában maradt fenn: ezen a "piac" szinten pék, hentes, zöldséges, fűszeres, virágbolt lesz - ha hihetünk az előzetes bérleti megállapodásoknak. Cél, hogy a vásárcsarnok mintájára, kiemelt színvonalon, mégis egyedi, modern stílusban mutassák be a magyar hungarikumokat a hazánkba látogató turisták számára. A szokásostól eltérően itt a kivitelezőtől a bérlők szerkezetkész állapotban veszik át a helyiségeket, és teljesen maguk alakítják ki a belső tereket, még a közfalakat is. Jelenleg a műszaki átadás előtt állnak, az üzlethelyiségek kivitelezése decemberben kezdődhet el.
A régi raktárépületekből - bár teljesült az előírt 60%-os arány - lényegében csak a külső határoló falak maradtak meg eredeti formájukban. A "jelentős történeti értéket képviselő épületek fejlesztés ürügyén bekövetkezett részbeni bontása és hamis bemutatása" miatt az ICOMOS citromdíjjal "tüntette ki" az épülő központot. Kétségkívül igaz: a bontás utáni - vasbetonból történő - újjáépítés nem lehet egyenrangú az eredeti épület megőrzésével. A földszint és a csatlakozó teraszok a gasztronómiáé lesznek. Tárgyalások vannak a Dreher sörgyárral egy több mint 500 négyzetméteres, az ódont a modernnel elegyítő stílusú óriás sörbár nyitásáról is. De előszerződés van már a Malatinszky borászattal is, akik különleges borokat is kínáló éttermet terveznek nyitni.

A felszín alatt parkolóhelyeket alakítanak ki 245 autóknak és 12 autóbusznak, de kerékpártárolók is épülnek. Kerékpártárolóra már csak azért is szükség van, mert az épület mellett halad el az egyik nemzetközi kerékpáros útvonal. A kerékpáros kultúrára rá is szeretnének mozdulni a CET programszervezői: ötletként felmerült a már létező női kerékpárszerelés-oktatás bevonzása az intézménybe. Érdekes ötletként még az is felmerült, hogy csúszdán csúszhassunk le a földszintről a -1 szintre. Hogy megvalósul-e, azt még nem tudni. A megközelíthetőségen a tervezett hajókikötő kiépítése is javíthatna - arról nem is beszélve, hogy egy-egy nagyobb dunai hajóról akár több száz jómódú turista áramoltatható az üzletekbe. A fejlesztés a Duna újbóli felfedezésének is része: a közelben ott van az újra felfedezett Ferencváros, a MüPa és a Nemzeti, a túlparton meg az A38 állóhajó és az Infopark.

Az emeleti részen a kreatív művészetek kapnak helyet: a divatvilág boltjai, designerek üzletei, galériák nyílhatnak meg itt. Egy közel 800 négyzetméteres könyvesbolt is közöttük lesz. A harmadik és negyedik szinten lesz a már említett rendezvényterem és hozzá kapcsolódóan egy jó nagy étterem. Az üzlethelyiségek kiadása jól halad: már több, mint 60%-ról megállapodtak. A bérlők kiválasztásánál fontos szempont a magyar termékek, szolgáltatások megjelenítése. Már csak azért is, mert a CET meglátogatása a jövő évi EU elnökségünk programjában is helyett kapott.

A legfelső szinten pedig egy kilátóteraszt alakítanak ki. Innen fantasztikus panoráma nyílik a Műegyetem, a Szabadság híd és a Gellért-hegy felé. Az idei karácsonyi szezont már bebukták, most úgy néz ki, hogy 2011 áprilisában lehet lufikat eregetni meg szalagokat átvágni.

Képek a közraktárak CET-té válásáról. A bejáráson készült képek 2010 november 9-én készültek

Úgy gondolom, hogy - viták ide vagy oda -, átadása után ez lesz a legtutibb kortárs épület Budapesten. Addig már csak arra kell rájönnünk, hogy ha a bálna feje a Nehru park felé van, akkor a Fővám tér felől érkezők a bálnának mely részén jutnak be?

Források (a két cikkhez):
http://epiteszforum.hu/node/7918
http://epiteszforum.hu/node/6146
A főváros életéből. Budapest, 1970/9, p. 43.
http://hetivalasz.hu/uzlet/seta-a-balna-gyomraban-27885
http://epiteszforum.hu/node/15257
http://tervlap.hu/index.php?id=20100315a_cet-nek_a_farka_mar_most__a_feje_szeptemberre_kesz
http://hirszerzo.hu/belfold/150837_balna_a_viharban_epiteszeti_siker_vagy_botr
http://www.octogon.hu/?mod=news&cla=news&fun=shownews&temp=octogon.hu&id=4223

Tetszett a cikk? Kövess Facebookon is!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fovarosi.blog.hu/api/trackback/id/tr872469007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Parafon 2010.12.12. 14:43:11

Egy kis analógia, hasonló szituban a nálunk kicsit boldogabb Új-Zélandon milyen elképzelések születnek:

www.pappito.com/esemeny/queens-wharf-waterfront-a-nepnek/
www.pappito.com/politika/queens-wharf-reloaded/#more-5109

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.12.13. 19:56:35

"Addig már csak arra kell rájönnünk, hogy ha a bálna feje a Nehru park felé van, akkor a Fővám tér felől érkezők a bálnának mely részén jutnak be? "

Na ez gonosz volt! :D Hát akkormár remélem, hogy nőstény bálna...

Amúgy nagyon pöpec ez a bálna és nagyon várom, hogy kész legyen. Nekem csak annyi hiányom van, hogy nem olyan nagy..Igazából lehetne nagyobb (nyilván a hülye budapesti építési törvények miatt)..
Persze a Hősök tere, meg az Eiffel-torony is szép lenne 1 méteresben is, de azért tudjuk, hogy mit vesztene a világ vele. Pl a Föld alatt levő szintek, kezdődhetnének a földszinttől. Így már kinézne valahogy :)

A hajós dolog is jó ötlet, ha túristahajók ott megállnának. Bár ez csak a túristarésze. A városi forgalom hajóval - ebben továbbra se tudok hinni.

naturicumtanacsok 2010.12.20. 13:16:07

25 év alatt lelakják és az utána levő felújítás kié lesz? Szkeptikus vagyok az ilyennel, mert átlép az emberek életén 25 év. Ha üzlet, akkor természetesen értem, de kinek is jó ez?

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2010.12.20. 13:26:26

@naturicumtanacsok: Szerinted valaki miért vesz meg egy 1985-ben épült lakást?

naturicumtanacsok 2010.12.20. 21:31:44

Ezek szerint eladják és betudják valami működési költségnek? Azt vettem észre, hogy a régit elbontani és mindig újat és újat....hol a város védelme ilyenkor. Elvégre az unokáinktól kaptuk kölcsön a várost is , ha jól sejtem.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.12.26. 23:44:38

@naturicumtanacsok:
Az a baj, hogy míg más fejlett városok rendesen fejlődnek, addig Budapest csak stagnál és egyre veszít. Az általad keresett városvédelem(valójában ők teszik tönkre) nagyon is jól működik sajnos.

Magyarországon nem fogadják el, hogy helye van régi helyén új épületnek, a régi mellett is. Makaóban is kiválóan megfér egy teret körülölelve, luxus, csilivili felhőkarcoló, régi kínai épület, és régi portugál bájos épület is. Az összehatás fantasztikus!

Te és a hozzád hasonló "városvédők" miatt marad le Budapest -és Magyarország is minden téren. Úgy csináltok, mintha azok az épületek, melyekért(mindegyikért, függetlenül, hogy hasznos-e jól néz ki-e) annyira ragaszkodtok most, mindig is lettek volna. Pedig nem voltak mindig. A maga korában új volt és modern volt. Nyilván a hozzád hasonlóknak akkor nem volt szavuk, a parasztház, vagy a régi raktár helyére nyugodt szívvel felépítették mondjuk az Operát.

Vagy a Parlament! Nem üres telek volt azelőtt, mégis oda került, BP legszebb épülete. És képzeld, tönkretette a városképet! Hiszen nem oda való.. nem olyan, mint a többi!

Egy kisvárosnak lehet teljesesen egységes arculata, de egy nagyváros szépségét a sokszínűség adja! A városképet nem elronták a különbözőségek, hanem megszépítik. Az a bálna is olyan gyönyörű lenne, ha két-három emelettel nagyobb lenne... Így csak egy érdekes alakú épület. Ismétlem, a most imádott és védett épületek, a maguk korába nem illettek bele a többi épülethez. Nem eldugták azopkat az új épületeket, hanem betették őket a város közepére. Pont a régiek tiszteletére kéne fejleszteni is nem mumifikálni a várost.

naturicumtanacsok 2010.12.27. 21:18:33

Érzékeny legyek vagy elgondolkozzak, hogy valamit nem értesz vagy nem akarsz érteni?
Nekem teljesen mindegy, hogy ez a Budapest milyen, mert már nem a miénk, hanem a bankoké. Csak gondoltam, hogy egy kis műemlék védelem nem ártana, hogy azért voltak szép épületek is valaha...Nekem a tanya eredeti és megteszi....erre voltál-e kíváncsi?
süti beállítások módosítása