Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Ötven éve írták - 1970 november

2020. november 03. - fovarosi.blog.hu

Faátültetések a Városligetben és új metrókocsik az oroszoktól - de nem manapság, hanem 50 évvel ezelőtt.

November 1: Hat művelődési központtal és két ifjúsági házzal gazdagodik a főváros. A fővárosi tanács az eddigieknél nagyobb összeget, mintegy 240 millió forintot fordít a következő öt évben Budapest közművelődési hálózatának fejlesztésére, új művelődési házak építésére. (...)

korosicsomakulturaliskozpont-kobanya-1974korul-fortepan_hu-84840-adomanyozokadastibor.jpg

Az 1971-75-ös időszakban a zuglói Örs vezér téri, a kelenföldi, valamint az újpalotai lakótelepeken kerülnek tető alá a népművelődés legkorszerűbb otthonai. A körülbelül 5700 négyzetméter alapterületű művelődési házakban többek között helyet kap egy-egy 600 személyes mozi, ezenkívül kiállítóterem, színházterem, s korszerű gyermek- és felnőttkönyvtár. A különféle ifjúsági és felnőttklubok, valamint a szakkörök önálló helyiségeket kapnak. A következő időszakban további három kerületben épül még művelődési ház. A Józsefvárosban a Ganz-Mávag Művelődési Házat már "kinőtték" a környékbeliek, ezért a szomszédos telken modern filmszínházzal rendelkező kulturális központot kap a kerület. A Művelődésügyi Minisztérium és a kerületi üzemek összefogásával emelnek új, ideális művelődési házat Kőbányán, a Pataky téri művelődési otthon helyett. A fővárosi tanács és az újpesti üzemek segítségével pedig a IV. kerületben is hasonló intézményt emelnek majd. A következő években két ifjúsági házat is átadnak rendeltetésének: a II. kerületi Marcibányi téren már megkezdődött, a III. kerüleben pedig hamarosan hozzálátnak az új óbudai ifjúsági otthon építéséhez. (Népszabadság)

November 3: A Szent István téri általános iskola száz éves, és ebből az alkalomból hétfő délután ünnepségek kezdődtek, amelyek csütörtök estig tartanak az iskolában. (Magyar Nemzet)

Tovább

Ötven éve írták - 1970 október

1970-ben azt ígérték, hogy behozzák a csepeli és a pesterzsébeti HÉV-et a Kálvin térig.

Október 4: Megvédik a margitszigeti ásványvíz jó hírét. Bágyi György, a Fővárosi Ásványvíz- és Jégipari Vállalat igazgatója szombaton sajtótájékoztatón mondta el az újságíróknak, hogy a Margitsziget gyógyhatású és nevezetes ásványvize hamarosan külföldre is eljut. Ausztriába már próbaszállítmányokat küldtek, s az osztrák vélemény elismerő volt. Itthon, a Kápolna téri iskolában kísérleteztek a kirstályvíz gyógyhatásával.

- A hosszú kísérletek eredményéről a közeljövőben orvosok számolnak be - mondotta még Bágyi György -, a vállalat viszont itthon is meg akarja védeni a margiszigeti ásványvz hírnevét, amit egyes vendéglátóhelyeken sokszor azzal rontottak, vagy próbálták rontani, hogy szódavízzel higították. Jövőre már fémcsavaros kupakkal jelennek meg a forgalomban az egyliteres ásványvizes üvegek. Palackozni fogják a Rudas-fürdő Juventus-gyógyforrásának vizét is. (Magyar Nemzet)

Tovább

Ötven éve írták - 1970 szeptember

Volvo-Ikarus buszok készültek Stockholmba. Az ország első, "úgynevezett bevásárlóközpontja". Fúrták a 2-es metrót. Ferihegyre 10 forintért lehetett kijutni. Ez történt 50 éve a fővárosban.

Szeptember 1: Fáznak-e majd az új lakótelepeken? (...) Az óbudai lakótelep fűtőműve az új városrész végleges elkészültével körülbelül 15 ezer lakást szolgál majd ki. Az idén ebből kétezer épül meg, s elkészül egy 100 személyes óvoda, illetve egy 60 személyes bölcsőde is. Ezek összes hőigénye óránként 15 millió kalória. A Föld utcában az elmúlt évben láttak hozzá egy nagy teljesítményű, földgázra állított építéséhez, amely teljes elkészültével 200 millió kalória meleget ad majd óránként. A zuglói lakótelepen csaknem 1100 lakás, egy óvoda, egy bölcsőde és egy 24 tantermes iskola készül el az idén óránként 12 millió kalória hőigénnyel. Ezt csupán a Rákos-patak mellett épülő új fűtőmű tudja kielégíteni. Itt egy 50 millió kalória teljesítményű szovjet kazán épül, s ezt az ígéretek szerint decemberben kapcsolják rá a hálózatra. Átadási határidejének csúszása azonban komoly gondot okoz.

Az újpalotai lakótelep 1970-ben körülbelül 1300 lakással gyarapszik, s tető alá kerül egy 16 tantermes iskola, egy 150 személyes óvoda és egy 100 személyes bölcsőde is. Fűtésükhöz óránként mintegy 10 millió kalória melegre van szükség - ezt a kemény hidegek beálltára a telep déli részén épülő hőközpont már biztosítani tudja. (Magyar Nemzet)

Szeptember 1: Volvo-Ikarus autóbuszok. Újabb 31 Volvo-alvázra szerelt Ikarus autóbusz szállítására kötött szerződést a Mogürt, valamint az Ikarus Karosszéria és Járműgyár több svéd vállalattal. Az új buszok közül tíz Stockholm közlekedési vállalataihoz, a többi a svéd államvasutakhoz kerül majd. (...) (Népszabadság)

Tovább

A Hősök tere

Az Andrássy út díszes lezárása, a milleniumi kiállítás főbejárata, számos történelmi esemény helyszíne, és történelmi arcképcsarnok - a Hősök tere sokkal több, mint egy átlagos tér. Járjuk körbe a teret, majd a környéket: nézzük meg a Műcsarnokot és a Szépművészetit, a Gundelt és a Szecskát, a tavat és a Vajdahunyadvárat!

hosoktere-1890utan-kloszgy-fortepan_hu-82457.jpg

Tovább

Sétáljunk végig az Andrássy úton!

Miután bejártuk a földalattit és láttuk az Andrássy út megszületésének történetét, valamint házait az Erzsébet téri torkolatától az Oktogonig, most nézzük végig a legszebb, legérdekesebb épületeket a sugárút külsőbb részein is!

andrassyut-1880asevek-kloszgy-fortepan_hu-82283_1.jpg

Klösz György felvétele az 1880-as évekből (fortepan.hu, 82283)

Tovább
süti beállítások módosítása