Egészen új világ nyílik meg a szemünk előtt, ha a magasba emelkedünk, és madártávlatból tekintünk le a város nevezetességeire. A Civertan Grafikai Stúdió hatalmas fotó adatbázisából válogattam egy csokorral.  

A Naphegy tetején álló, a Várból is jól látható MTI székház a kor high-tech alkotásának indult, de a kísérlet nem úgy sikerült, ahogy megálmodták. Az MTI és a Magyar Rádió szétválasztását követően a hírügynökség 1953-ban költözhetett új épületbe, a Bródy Sándor utcából a Naphegy tetejére. A kor kötelezően előírt stílusában, a szocialista realizmusban felhúzott irodaépület ma is áll. Az ötvenes években komoly fotószolgálattal, a későbbi évtizedekben pedig újságok, kiadványok egész sorával bővült az MTI tevékenysége. Az egyre bővülő tevékenységek miatt az ötvenes évekbeli épületét kinőtte az MTI, bővítésre volt szükség. A tervezésre Virág Csaba (LAKÓTERV) kapott megbízást. Eleinte egy posztmodern épület terveiben gondolkodott, ám később egyre inkább egy modern épület-gép, egy high-tech építészeti alkotás felé mozdultak el a tervek. A világoszöld homlokzatú szocreál épület mellett álló, háromszög alaprajzú beépítetlen területre egy nagyjából kör alaprajzú új épület született. Az építkezés 1987 szeptembere és 1990 augusztusa között zajlott le, a beköltözés, berendezkedés 1991-re. Az akkori tervezői gondolat szerint a ház tulajdonképpen egy "földi űrállomás", a technika csúcsa, az ország állandó élő kapcsolata a külvilággal. A megálmodott high-technek azonban útját állta a valóság: a 80-as évek hanyatló szocializmusában a beruházások terén már szinte semmire nem maradt elég anyagi forrás. Így aztán a jövőbe mutató gépezet ötlete igencsak megbicsaklott. Ami a tervrajzokon még előremutatónak tűnhetett, az a korabeli kivitelezés és a költségvetési kényszerek közepette megbukott. A függönyfalas szerkezet kikísérletezésére, a részletek kidolgozására alig maradt pénz és idő. "Az MTI-SZÉKHÁZ vadonatúj előcsarnoka beázik, a folyosókon pereg a festék, recsegnek a padlók, pontatlanok az illesztések, kilátszik mindaz, aminek rejtve kellett volna maradnia, merev, ami lágy kéne hogy legyen, durva, aminek finom hatást kellene keltenie" - írta György Péter a HOLMI-ban 1993-ban.  

A kirándulni vagy bulizni indulók találkozóhelyéül szolgáló óra, és a Moszkva tér című filmben is jegyzett hamburgeres bódé mellett a metrókijárat vasbeton óriásszerkezete lett a Széll Kálmán tér egyik erős épített jelképe. A 18.-19. században még agyagbánya volt a tér helyén, akkor bányászták ki a hegy egy részét, ezzel kialakítva a mai domborzati viszonyokat. A 20. század elején még korcsolyapálya, majd teniszpálya működött itt. 1929-ben Széll Kálmán volt miniszterelnökről nevezték el a teret, innen ered a tér "Széllkalef", majd egyszerűen csak "Kalef" beceneve. 1938-ban a villamosvonalak fejlesztése okán vágták át a Postapalota előtti dombot, az alagút ma is megvan. 1945 után egyre több teret használt fel a tömegközlekedés, egyre forgalmasabb csomóponttá vált az 51-ben Moszkvára átkeresztelt tér, különösen, amióta megépült a 2-es metróvonal állomása a hetvenes évek elején. A tér a budai hegyek felől a város kapujaként funkcionál, ennek megfelelően óriási forgalmat bonyolít le. 2011-ben nevezték el újra Széll Kálmánról, majd 2015-16 során teljeskörűen átépítették.

További cikkek a Széll Kálmán térről >>>

A gázszolgáltatás már a 19. században megindult, de az Óbudai Gázgyár története a huszadik században kezdődött. 1906-ban Bárczy István lett Budapest polgármestere. Ő vitte keresztül, hogy a főváros vásárolja meg a gázműveket a Légszesz Társaságtól. Ez 1910. december 16-án meg is történt. Öt kis házgyár termelt ekkor gázt, ezek helyett egy új, nagyobb gázgyár felépítését vették tervbe. A város szélén kerestek helyet, ott, ahol a szén szállítása is megoldható volt, és a robbanásveszélyes üzem kellő távolságban volt a várostól. Ehhez ideális helyszínt találtak a mai III. kerületben: az akkor Homokos dűlőnek nevezett területet. 1913. október 18-án kezdték meg a gázszolgáltatást. Mire megnyitottak, kisvártatva kitört az első világháború. Nehezen jutottak gázszénhez, a dolgozókat besorozták a seregbe, a gázellátás akadozott. A második világháború még inkább megviselte a gyárat: 1944 szeptemberében 80 bombával sorozták meg a gyár területét. A szovjet csapatok december 28-án vették át az uralmat a terület fölött, ezután viszont a németek bombázták a gyárat, január 2-án bombasérülés érte a fővezetéket is. Így aztán a háború elmúltával bőven volt mit helyreállítani: a vezetékhálózat 3500 ponton sérült meg! Rohammunkával elérték, hogy 1945 júniusában már a pesti oldalon is újraindulhasson a gázszolgáltatás. A hatvanas évek végére kezdett kibontakozni az új irány: az átállás a városi gázról a földgázra. Ez a hetvenes évek során több lépcsőben le is zajlott, így az Óbudai Gázgyár termelése fokozatosan csökkent. A nyolcvanas évek elején már csak a devizát termelő koksz gyártása tartotta életben az üzemet. A vég 1984. október 15-én jött el, ekkor végleg leállt a városi gáz előállítása a hatalmas óbudai üzemben - és hamarosan egész Budapesten megszűnt a városi gáz előállítása.

Fotós túrán az Óbudai Gázgyárban >>>

Újpest egészen 1950-ig, Nagy-Budapest létrejöttéig önálló település volt. A lakosság folyamatos növekedése miatt már a 19. század végén új városházára volt szükség. Az 1898-ban kiírt pályázaton Böhm Henrik és Hegedűs Ármin építészek terve nyert. Ezt nagyon gyorsan meg is valósították, 1900-ban már át is adták. Az újpesti városháza mellett a bíróság és egy börtön is itt nyert elhelyezést. Homlokzatára 1964-ben helyezték fel Budapest szocialista címerét.  Ezt a címert 1964-től 1990-ig használták. A homlokzaton ma is meg lehet találni a jobb oldali torony alatt. 1990 után ezeket a jelképeket – díszítményeket, vörös csillagokat, szobrokat stb. – eltávolították Budapest köztereiről. Ám az újpesti városháza felújítására csak 1999-ben került sor, akkor pedig a címer érintetlen maradt.

A második világháború végén felrobbantott hidak közül az Erzsébet hidat építették újra utolsóként. Azért maradt utoljára, mert ennek a hídnak a felépítése jelentette az egyik legnehezebb műszaki feladatot. 1959-ben hozott a kormány határozatot arról, hogy a hidat az eredeti helyén kell megépíteni. A hídépítés beruházója a Földalatti Vasútépítő Vállalat volt. A terveket Sávoly Pál (UVATERV) készítette, aki külföldi tanulmányútja után dolgozta ki a híd részleteit. Többek között az 1951-ben épült kölni Mülheimer hidat is tanulmányozta, amely kísértetiesen hasonlít a budapestire. A pillérek lényegében azonosak maradtak régi hídéval, ennyiben örökíti át az 1903-as híd szerkezetét az új. Van még egy kevésbé ismert összekötő kapocs is a régi és az új híd között: Sávoly Pál műegyetemi tanára az a Kherndl Antal volt, aki a régi híd statikai számításait végezte. Sávoly nem a régi hidat állította helyre, hanem annak fő vonalait megőrizve, a kornak megfelelő új hidat tervezett.

Összesen több mint hétmillió méter az a huzalmennyiség, amely kábel formájában a hidat tartja. A tartókábelek magyar gyártmányúak, viszont a huzalanyagot Ausztriából importálták, az ún. fárasztó vizsgálatokat Moszkvában bonyolították le. 1964. november 15-én, vasárnap került sor a híd nagy "járműparádéjára": az átadás előtti főpróbának mondható próbaterhelésre. 155 jármű: 67 autóbusz, 24 locsolókocsi, 22 teherautó, 12 háromkocsis villamos szerelvény, 4 villamos motorkocsi és két Diesel-mozdony vett részt rajta. 1964. november 21-én, szombaton jött el a nagy nap: az átadás.

Az Erzsébet híd története sok képpel >>>

Nem is hinnénk, hogy 2024-ben már 40 éves a Skála Metró épülete a Nyugati téren. Építésze a MÁVTI-nál dolgozó Kővári György lett, aki az átadást már nem élhette meg, 1982-ben elhunyt. Eredetileg kisebb épületet gondoltak ide, 1977-ben ugyanis még úgy számoltak, hogy elég lesz egy kisebb élelmiszerbolt, hiszen a Róbert Károly körúti metróállomásnál majd megépül egy másik Skála is. Ez utóbbi azonban sosem épült meg, így a Skála Metró élelmiszerboltja 1500 négyzetméteres szupermarketté nőtt a tervrajzokon, miközben az áruház igényei is megnövekedtek. Ennek eredményeképpen került be a galériaszint. Az áruházat 1984. április 28-án avatták fel, 3 éves csúszással. A vásárlóközönség május 2-ától vásárolhatott itt. A földszintet, a galériát és az első és második emeletet a Skála Metró Áruház használta. Felette, a 3-9. emeleteket a MÁV BVKH (Bevételellenőrzési, Visszatérítési és Kártérítési Hivatal) irodák használták.

Az árubeszerzés egyáltalán nem volt egyszerű a KGST-keretekkel és hiánygazdálkodással jellemezhető korszakban, mégis volt exportra szánt VOR-öltöny, személyi számítógép, nyugatnémet ágynemű és még videokazetta-kölcsönzés is. És megjelent a vonalkód és a leolvasó fényceruza is - igaz, még csak külön matricákon vonalkódoztak, nem a termékeken. És megjelentek a saját márkás termékek is: a Skála kozmetikai család és a MÉTA sportruházat.

Bővebben a Skála Metróról >>>

A Dohány utca - Klauzál utca - Wesselényi utca - Nyár utca által határolt területen 1827-ben nyílt meg az első fürdőépület, amely később kibővült: a Nyár utca felől kő- és gőzfürdő, a Klauzál utca felől népfürdő volt benne. A Nyár utca 7-ből lakóház lett. Ágoston Emil tervei szerint 1908-09-ben épült fel a szecessziós fürdőcsarnok, amely a 20-as években aztán mozivá alakult át. A Klauzál utca - Dohány utca sarkán álló épület helyére Vágó László tervezett lakóházat, amely 1928-29-ben épült fel. Ekkoriban vált a Dohány utca - Nyár utca sarkán álló ház Continental szállodává. A fürdő épülete 1955 után még Tarka Színpad, illetve Bányász Színház néven színpadként működött néhány évig, majd a fürdő 1963-ban, a Contintental szálló 1970-ben bezárt. A 80-as években már csak az fürdő egy része volt lakható. A Continental épületét 1990-ben bontották le, miután hagyták az életveszélyességig leromlani. 1996-ban privatizáció útján kerültek a maradványok a Beverly Hills Kft. birtokába - de ők nem a felújításra, hanem a bontásra, a telek megszerzésére játszottak. 2002-re szinte csak az utcai szárny maradt állva az évről évre lassan elbomló tömbökből. 2005-ben nyilvánították műemlékké a maradványokat. 2006-ban azt tervezték, hogy lakó- és irodaházat építenek ide, de a lakók ellenállására (bírósági per eredményeképpen) végül a tervből nem lett semmi, az ingatlanegyüttest eladták a Zeina Hotel Szolgáltató Kft.-nek. A jordán tulajdonú cég vezetőjének érdekeltsége a ZaraHotels szállodalánc, amely itt második fővárosi egységét terveztette meg. A munkálatok 2008 októberében indultak el a helyszínen, az új épület alapkövét 2009 április 7-én rakták le. A határidőket példamutatóan tartották: 2010 nyarára ígérték a megnyitást, és 2010. június 15-én meg is nyitottak.

Korabeli emlékek az egykori Hungária fürdőből >>>

Kezdjük az elején a Blaha Lujza tér történetét. A holocén korban még folyó folyt a Nagykörút vonalában: a Duna egyik mellékága. Ennek maradványa egy árok lett – nem véletlen, hogy pont a Nagykörút vonalára álmodott Reitter Ferenc hajózható csatornát. Abból nem lett semmi, de 1871-ben megszületett a Nagykörút kiépítését elrendelő törvény. Az útvonalat 1896. augusztus 31-én adták át a forgalomnak, a Nagykörút házainak zöme 1872 és 1906 között épült fel. A másik keresztező főútvonal is igen régről eredeztethető: az Astoriánál egykor állt Hatvani kapuhoz vezető, a Rókus kápolna irányába tölcsérszerűen kiszélesedő útvonal volt. Az már a Közmunkatanács döntésén alapult, hogy a Népszínház utca vonalát tovább húzva építteti ki a teret, amely 1920 óta viseli Blaha Lujza, a nemzet csalogányának nevét. A 2-es metró ezen szakaszának építéséhez kapcsolódóan 1966-ra megépített gyalogos aluljáró 1839 négyzetméteres területével úgy kétszer akkora, mint az Astoriánál korábban épült. Belmagassága meglehetősen nyomott, mindössze 2,6 méter. Itt működött valamikor az EMKE kávéház, itt áll a Corvin Áruház, és itt áll az egykori Sajtóház helyén kialakított Europeum üzletközpont és szálloda kombó is. A teret 2022-re teljeskörűen felújították, azóta sokkal több fa várja az erre járókat. 

Bővebben a Blaha Lujza térről és a felújításról >>>

Az egyetemi hallgatókon, oktatókon kívül kevesen jártak benne, pedig Budapest harmadik legmagasabb épülete, és itt van az ország legnagyobb színes üvegablaka is - ez az Elméleti Tömb, a SOTE Nagyvárad téri toronyháza. A beruházási program elkészítésére az IPARTERV-nél Wágner László és Südi Ernő kapott megbízást. Az eredeti kiviteli tervdokumentáció építész tervezője 1967-ben Wágner László volt. Az alapkőletételi okmány elhelyezése 1971. április 30-án történt, a tényleges munkálatok 1971 júniusában indultak el. A hallgatók 1977. február 7-től vehették birtokba a lepényépületet. (Az első napon a só- és vízforgalom kórélettanáról és a szívelégtelenségek gyógyszertanáról hangzott el előadás.) 1977-78-ban a toronyépületbe is fokozatosan beköltözhettek. A 83,65 méter párkánymagasságú, víztartályokkal együtt 89,25 méter magas (antennákkal együtt már 100 méter feletti), 24 emeletes épület a harmadik legmagasabb Budapesten. (Az Országház és a Szent István Bazilika 96 méter magas.) Az Elméleti Tömb átadásával kb. negyvenezer négyzetméter területtel, és kb. 150 000 légköbméternyi "beépített térfogattal" bővült a SOTE.

A kb. 7 x 21 méter méretű ólomüveg ablaksort Hincz Gyula festő- és grafikusművész készítette. A tervek 1973-ban születtek meg, az alkotást az épület átadása után, 1982-ben avatták fel. A Népszabadság akkori tudósítása szerint "Hincz Gyula győztes műve a hely szelleméhez igazodva a mikrobiológia, a sejtek különös világának sajátos, művészi eszközökkel való megfogalmazása".

Bővebben a SOTE Nagyvárad téri toronyházáról >>> 

Ha Kőbánya, akkor kőbánya, és ha kőbánya, akkor a kibányászott kövek után ott maradt pincerendszerre alapozva sörgyártás és persze Dreher Antal.

1862-ben vette meg a Kőbányai Serház Társaságot. A következő évben elhunyt, de fia, az ifjabb Dreher Antal hamarosan tovább vitte az üzletet - 1890-ben már évi 1,2 millió hektoliter sört gyártottak. A következő évtizedekben - immár az egyik fiú, Dreher Jenő irányítása alatt - a legnagyobb sörgyártó részvénytársaságként terjeszkedtek tovább. Az első világháború és az azt követő válságos évek jelentős visszaesést hoztak: 1923-ban a háború előtti mennyiség 14%-át tudták csak eladni. Így aztán szélesítették a termékpalettát - ekkor jelent meg a Dreher-Maul Csokoládégyár, a Dreher-Floking Konyak- és Likőrgyár, illetve előbbihez kapcsolódva még saját tehenészet és tejgazdaság is létesült a sörgyár berkein belül. A következő évtizedben sikerült talpra állni. 1933-ban már a magyar piac 70 százalékát uralták, a világhír felé törtek. A növekedésnek a második világháború vetett véget.

A második világháború után hamar újraindult a gyártás, de őket is elérte az államosítás: 1948 márciusában, több sörgyár egybeolvasztásával létrejött a Kőbányai Sörgyár, amely kezdetben a hazai sörgyártás 90 százalékát adta. Ez a szocialista gyáróriás a rendszerváltásig működött, és gyártotta a piros-kék címkés Kőbányai Sört. A Kőbányai Sörgyár 1993-ból a SABMiller tulajdona - ők a világ második legnagyobb sörgyártó cége. (A SAB a dél-afrikai South African Breweries rövidítése, az amerikai Miller 2002 óta a cégcsoport része.)

A Sörmúzeum a gyár 125. évfordulójára, 1979-ben nyílt meg Söripari Emléktár néven. A sörgyártás menetét, történetét nem csak tablók, de számos kisebb-nagyobb emléktárgy is bemutatja. Az egyik legérdekesebb darab a "Tótsogó" kocsma régi cégére, amelyen egy gödény issza ki a söröskorsót - innen ered az a szólásunk, hogy "iszik, mint a gödény".

Bővebben a sörgyárról és az ottani vezetett Sörtúráról >>>