1944. február 23-án adták át a Székesfővárosi Sebészeti Szükségkórházat, azaz a Sziklakórházat. A ma már turista látványosságként működő intézmény véres története.

A Várnegyed alatti pincerendszer évszázadokon át nyújtott oltalmat a polgári lakosságnak: ide lehetett lemenekülni ostrom vagy akár tűzvész idején. A lakóházak alá kutakat fúrtak, a természetes üregeket pincékké építették ki. Ezeket a pincéket aztán több helyen össze is kötötték.

Az igazán nagy kiépítés az 1930-as években történt meg. A főváros megbízta a Magyar Barlangkutató Társulatot a barlangrendszer feltárásával. Ezeket a munkálatokat vezette a szakma nagy öregje, Kadics Ottokár királyi főgeológus, egyetemi tanár. (Emlékét a föld alatti rendszerben még emléktábla is őrzi.) Ennek eredményeképpen néhány összenyitott járatot már 1935-ben bejárhatóvá tettek „látványossági barlangok” néven.

Időközben az európai történelem ismét a háború felé vette az irányt: a trianoni békediktátum eltörlését vágyó magyar politika a birodalmi ambíciókkal fűtött, hitleri Németország mellett kereste az ország jövőjét. Ez pedig magával hozta a légoltalmi, polgári védelmi beruházásokat is: óvóhelyeket építettek, légoltalmi gyakorlatokat tartottak, légószirénás riasztórendszert építettek ki. És itt jött a képbe az Úri utca alatti pincerendszer, amelyet alkalmasnak találtak a célra.

A Sziklakórház első kiépített területe a K jelű riasztóközpont lett, ahonnan a szirénákat működtették 1937-től kezdve. A helyzet 1939-ben, a második világháború kitörésével vált élessé. Ekkor a barlangrendszer jelentős részét megerősítették – ez már csak azért is fontos volt, mert számos minisztérium, hivatal és a Nemzeti Bank is rendelkezett épületekkel a Várnegyedben. A volt budai városháza épületéből – tudják, amelynek a sarkáról időnként ellopták Pallasz Athéné lándzsáját – lehetett lejutni abba a pincerendszerbe, ahol a K jelű központ mellett a sérültek ellátására kórházi központot kezdtek kialakítani. A kiépítést Szendy Károly, Budapest polgármestere rendelte el, a munkálatokat Kadics felügyelte. Sajnos a kiépítés számos szép barlangi képződmény elpusztításával is járt – de 1939-ben már sokkal előrébb valónak tekintették a védelem kiépítését annál, hogy ilyesmi miatt maradjon el egy építkezés.

A háborús helyzet 1942-43-ban fordult: a Don-kanyarban elszenvedett súlyos vereségek valós lehetőséggé tették a front Magyarországra érkezését. Ez felgyorsította a vári építkezéseket is. Péchy László fővárosi főmérnök vezetésével kijelölték a Sziklakórház helyét a Lovas út – Szentháromság utca – Úri utca alatti területen. A Lovas út 4/c felől ekkor fúrtak alagutat az Úri utcai barlangi szakaszhoz, ennek terveit dr. Mészáros László építész-statikus készítette el. A barlangjáratokat csak megerősítették, új ágakat nem építettek – erre sem idő, sem pénz nem maradt.

A Lovas út az 1960-as években, az előtérben a Sziklakórház bejáratával (fortepan.hu / Inkey Tibor)

Eredetileg 60 férőhelyet terveztek, de később emeletes ágyak behelyezésével 120 férőhelyesre bővítették a létesítményt. Áramfejlesztőkkel, szellőzőrendszerrel, röntgennel is felszerelték. A barlang részben helyezték el a víz- és üzemanyagtartályokat. Az egész rendszer kiépítése átgondoltságot tükrözött: a Lovas úti bejáraton át, a (mai nevén) Tóth Árpád sétány alatti bevezető folyosó vezetett a betegfelvételi helyiségekhez, ezek mögött volt a konyha és felette az orvosok lakóhelyiségei.

Tovább haladva következtek a gépház, illetve az előkészítő helyiségek (ahol a műtétek előkészítése zajlott), ezután a műtő, a röntgen és a vizsgálók. A helyiségek hosszú sorának végén három nagy kórtermet építettek ki, plusz egy kisebb elkülönítő. A barlangrendszer felé több helyen is van átjáró a helyiségekből.

A Székesfővárosi Sebészeti Szükségkórház átadására özv. Horthy Istvánné (szül. Edelsheim-Gyulai Ilona) jelenlétében került sor 1944. február 23-án. A létesítmény felügyeletét a Szent János Kórházra bízták, ez aztán több évtizeden át így is maradt. A háborús helytállásban már tapasztalot szerzett orvosukat, dr. Kovács Istvánt nevezték ki igazgatónak. A nővérek között olyan arisztokratikus családok tagjai is szerepeltek, mint például gróf Edelsheim-Gyulai Ilona, gróf Széchenyi Ilona és gróf Andrássy Ilona.

A hadi események 1944 végére váltak dermesztő súlyúvá. Hitler erőddé nyilvánította Budapestet, a kivonulást megtiltotta. Ezt Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-Oberguppenführer, az „erőd” parancsnoka be is tartotta, amíg csak tehette. A nehezen védhető Pestet idővel feladták, a hidak felrobbantását követően Budára, majd azon belül is a Várba szorultak vissza. A Sziklakórházon belül 1944. október 15-ig viszonylag elviselhető háborús állapotok uralkodtak. A nyilas hatalomátvételt követően azonban elszabadult a pokol. Kovács doktor és társai a zsidó orvosokat igyekezett menteni – kettejüket így is elhurcolták. Friedrich Born, a Vöröskereszt magyarországi képviselője is részt vett a zsidók mentésében. Az ostrom idején be is költözött a Sziklakórházba, és gyógyszerekkel, orvosi eszközökkel is igyekezett a kórház működését a legnagyobb pokol idején is fenntartani. 1944 karácsonyára a Sziklakórház és a fenntartó János Kórház között megszűnt az átjárás lehetősége, így a sziklák mélyén kellett konyhát berendezni. (A felszín alatti járatokban működött a Legfelsőbb Haditanács óvóhelye, a Lazarett német hadikórház, és az Alagút vezetési pontja is.) A kórházban a 120 ágyhelyet szalmazsákokkal bővítették, hogy valahogy elhelyezzék a 2-300 beteget. A kötszer ellátmányból kifogyva a véres, használt kötszereket kellett újra felhasználni, hetekig víz sem volt. A harcok a kitörés napjával, 1945. február 11-ével elcsitultak, ugyanakkor a kórházba megérkezett a Vörös Hadsereg. A kórházi személyzetet is kifosztották: megmaradt értékeiket, óráikat elvitték, de a személyzet életét megkímélték. Born és Kovács ügyes trükköt vetett be: a kórházat átnevezték a Nemzetközi Vöröskereszt Kórházává. Így sikerült megakadályozni, hogy a gyógyítás eszközeit is elhurcolják a szovjetek, ahogy azt több kórházban megtették. A kórház 1945 júniusában zárt be, ezután a felszerelést más kórházaknak adták át. Egy rövid ideig gombát is tenyésztettek a kórház helyén, de használták gyakorlatozó lőtérnek is egy részét.

Az év novemberében már megalakult a Vírus Oltóanyagtermelő Intézet, a tífusz ellen gyártottak itt vakcinákat Magyarországnak és Jugoszláviának. A járvány elmúltával az intézet vagyonát és dolgozóit 1948-ban a Phylaxia vette át. A Sziklakórház felügyelete ismét a János Kórházhoz került. 1950-ben már az új hatalom, név szerint Gerő Ernő rendelte el a létesítmény rendbehozatalát. Az időközben titkosított objektum átalakítása a FŐMTERV-ben készült tervek alapján 1952-re készült el, bár az eltervezett munkák egy része örökre terv maradt. Kiépítették a kórház önálló vízellátását is, mivel az ostrom alatt a fővárosi vízellátás megszűntét követően jelentősen megemelkedett a halálozás a betegek között.

A kórházat 1956-ban vették újra igénybe: október végén dr. Máthé András főorvos vezetésével látták itt el a harcokban megsérült forradalmárokat, a karhatalmi erőket és a szovjeteket is. Volt, aki itt szülte meg gyerekét – egy itt született lány 2008-ban vissza is látogatott, megnézni születésének szokatlan helyszínét. A harcok november 7-én értek véget, majd a hónap vége felé már a megtorlást keresték az elnyomók, így aki csak tehette, inkább elmenekült a kórházból. Decemberben a kórház újra bezárt.

A létesítményre a hidegháborús katonai gépezet is igényt tartott: 1962-re újabb felújításon, korszerűsítésen esett át, alapterülete közel a harmadával bővült. Zárt rendszerű légkeringtetés, 25 köbméteres víztartály, két Ganz dízelmozdony motorból épített áramfejlesztő és harcigázszűrő rendszer biztosította, hogy teljes elzártságban is tovább működhessen. A János kórház személyzete minden évben titokban gyakorlatozott itt, a LOSK 0101/1 rejtjelszámú létesítményben. A fenntartásra idővel gondnokot jelöltek ki: először a Szabó család lakhatott itt, majd a gépész Mohácsi jött a helyükre a feleségével. A férj a gépészetet ellenőrizte és a szellőztetést végezte el, míg neje kéthetente egyszer feltakarított 2400 négyzetméteren és újrahúzott 200 ágyat. Jóval a rendszerváltás után, 2002-ben költöztek el Mohácsiék, amikor megszűnt az objektum titkos minősítése. Ennek köszönhető, hogy a kötszeres ládáktól a pizsamákig rengeteg itt tárolt anyag fennmaradt, a Sziklakóház saját gyűjteményének részévé vált.

Egy 2007-es felújítást követően, 2008-tól látogatható, 2010-ben az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól megkapta a muzeális intézményi működési engedélyt. A 2011-ben kibővült kiállítás az embermentő Bornnak állít emléket, de bemutatja az orvostechnikai eszközök fejlődését és a légoltalom második világháborús eszközeit is.

Források:
Tatai Gábor: A Sziklakórház rövid története. Második, javított kiadás. Sziklakórház Kulturális Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft., Budapest, 2011.
Alföldy Miklós: Kórház az Úri utca alatt. Örökség, 2008/1, p. 25.
http://mult-kor.hu/20100305_muzeum_lett_a_sziklakorhaz
http://index.hu/belfold/budapest/2011/05/03/lenyomja_a_muzeumokat_a_sziklakorhaz/
http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/sziklakorhaz_budapest

További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!