Fővárosi Blog

Fővárosi Blog


Négy új park Budapesten

2022. augusztus 19. - fovarosi.blog.hu

Az elmúlt hónapokban több új parkot is átadtak Budapesten. Járjuk be őket együtt!

Tovább

Az óbudai Selyemgombolyító

A Miklós tér és a Harrer Pál utca sarkán, Óbudán egy furcsa, elliptikus alaprajzú épület rejtőzik. A helybéliek ismerik, de a város, pláne az ország számára szinte teljesen ismeretlen az egykori Selyemgombolyító épülete. A történet II. Józseffel kezdődött, aki - Mária Teréziához hasonlóan -…

Tovább

Távhőközpont és kilátótorony: az óbudai távhőkéményben jártam

Budapest legmagasabb pontja a János-hegyen az Erzsébet kilátó (529 méteren). Budapest legmagasabb lakóház jellegű épülete a SOTE Nagyvárad téri toronyháza (88 méter). Budapest legmagasabb építménye pedig az, amit most megmutatok kívül és belül is. A MYAD és a Főtáv ugyanis szűkebb körű bejárást…

Tovább

80 éves lenne az óbudai kísérleti trolibusz

A budapesti trolibusz története olyan gazdag, hogy kapásból két születésnappal kezdődik. Az egyik nyilvántartott születésnap az 1933-as, amikor Óbudán kísérleti jelleggel indult el egy ős-troli. A másik pedig a mai is működő rendszer beindítása volt 1949-ben. Az első "megszületés" éppen 80 éve…

Tovább

Száz éves hírek - 1912 december

Az alábbiakban száz évvel ezelőtti hírekből válogatunk, a Népszava korabeli cikkei alapján. A cikksorozat összes megjelent tagja itt olvasható. Illusztrációként a lap korabeli hirdetései szolgálnak. "az építkezést, a külpolitikai helyzetre való tekintettel, valószínűleg csak a tavasszal fogják…

Tovább

Száz éves hírek - 1912 november

Az alábbiakban száz évvel ezelőtti hírekből válogatunk, a Népszava korabeli cikkei alapján. A cikksorozat összes megjelent tagja itt olvasható. Illusztrációként a lap korabeli hirdetései szolgálnak. "...a fővárosnál az ilyen előirányzatokat, mikor a kivitelre kerül a sor, hatalmasan túl szokták…

Tovább

Száz éves hírek - 1912 október

Az alábbiakban száz évvel ezelőtti hírekből válogatunk, a Népszava korabeli cikkei alapján. A cikksorozat összes megjelent tagja itt olvasható. Illusztrációként a lap korabeli hirdetései szolgálnak. "Ha képviselőválasztás van Óbudán, akkor minden képviselőjelölt a programbeszédében megígéri ezt;…

Tovább
süti beállítások módosítása